A Méltóság Mezején

Ez történt
2018. március 27., kedd

Immár minden kész – felszentelték a Hospice-házat Majosházán.

A Református Dunamenti Kistérségi Diakónia húsz települést összefogó szolgálatában hamarosan megkezdheti működését a végstádiumban lévő betegek méltó kísérését szolgáló intézmény. Kontha Benőné Molnár Piroska több mint húsz éves álma, sokak áldozata és fáradhatatlan munkája öltött testet a település határában felépült korszerű gondozási központban.

Amikor öt éve letettük a ház alapkövét, nagyon kicsi kezdetünk volt. De Isten megáldotta a kicsiny kezdetet, és 2017-ben a beruházás összege elérte a 100 millió forintot.
A ház készen áll, és amint megkapjuk a használtba vételi engedélyt, megkezdhetjük a betegek fogadását.
A működési támogatást utófinanszírozási rendszerben folyósítja az egészségügyi ellátórendszer, ezért égető szükség van arra, hogy addigra 2-3 hónapi működési költséggel rendelkezzünk.
Ez 10-15 millió forintot jelent, ami még nem áll rendelkezésünkre, mert minden eddig beérkezett adományt és támogatást az épületre és annak berendezésére fordítottunk.
Bízunk benne, hogy nem maradunk magunkra ezzel a nehézséggel és támogatást kapunk erre.
Reméljük, hogy egyházunk ilyen módon is elismeri eddigi erőfeszítéseinket, és segítségünkre lesz időseink méltó gondozásában.
A daganatos betegeket gondozó szervezetek jelképes virága a nárcisz. A beteggondozás, az ápolás során gyakran nézünk szembe az elmúlással. Szép képe ennek, ahogyan a nárciszhagyma elhal, de azután tavasszal újra kihajt. Ezért kora tavaszon, a nárcisz-nyílás idején rendezzük a megemlékező és adománygyűjtő eseményeinket, mutatkozunk be iskolákban és gyülekezetekben, bemutatva Hospice-házunk tevékenységét. Így vált számunkra idén a virágvasárnap az első nyíló virágok feletti öröm és a ház felszentelésének hálaadó ünnepévé.

A kezdetekről szóló riportunkat itt olvashatják:
Az utolsó perc

„Uram, háborúból jövök, mindennek vége, vége.
Békíts ki magaddal, s magammal, hiszen te vagy a béke."
A ház felszentelési szolgálatát Takaró András esperes végezte.

Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük.
Zsidókhoz írt levél 13,14
Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek.
Efézusi levél 2,19

Kedves testvéreim és barátaim az Úr Jézus Krisztusban!
Egyedülálló ez a kezdeményezés, nincs rá példa, egyedülálló, ahogy megvalósult. Egyedülálló ez a mai alkalom, és egyedülálló ennek a háznak a szolgálata. Ha nagyon őszinte akarok lenni, amikor először megkeresett ennek a háznak és az itt végzendő szolgálatnak a megálmodója, nekem magamat is győzködni kellett, hogy ez jó dolog, hogy e mellé oda kell állni, mert valahogy nem akarunk ezzel szembenézni. Mi, lelkipásztorok számtalanszor szembesültünk már azzal, hogy nem egyszer milyen méltatlan körülmények között kell haldokló testvéreinket meglátogatni, esetleg az utolsó kenetet feladni, vagy ha lehet, utolsó úrvacsorát kiszolgáltatni, vagy ha erre már nincs mód, akkor csak imádkozni. Milyen rettentően fájdalmas pillanatok ezek. Én magam is átéltem, milyen egy ötágyas kórteremben feküdni, gépek és csövek között, és milyen egy reggel arra ébredni, hogy velem szemben egy fürdőszobafüggöny elhúzása jelezi: akivel tegnap beszélgettem, már halott. Különösen igaz ez, amikor valaki a haldoklás állapotához ér. Elhangzott, el fog hangzani, és a számból is hangzik hála és köszönet mindazoknak, akiket arra indított az Isten, hogy megálmodják, megtervezzék, és összegyűjtsék a hozzávalót, hogy odaadó munkával felépítsék ezt a nívós házat, ahol az emberlét utolsó, nem egyszer a betegség fájdalmával sújtó idejét mégis méltósággal lehet elviselni.

Utánanéztem, mit jelent a szó: hospice. Sok jelentése van. Jelenti azt, hogy jövevény, jelenti azt, hogy idegen, jelenti azt, hogy vendég. Ezért olvastam ezt az igét is, jövevények vagyunk. A bűneset után elvadult az ember látása, az ember képe önmagáról. Az élet trónusára ültette és ülteti ma is önmagát, azt hiszi és úgy él, mintha övé lenne a hatalom, mintha örökké tartana az élete. Pedig a Biblia világos és egyértelmű, kijózanító: teremtmény vagy. Isten az emberi létet korlátok közé zárta. Fizikai életünk kezdődik a születéssel vagy talán a fogantatással, aztán jön 70 vagy legfeljebb 80 esztendő, annak is nagy része nyomorúság, és a vége kivétel nélkül ugyanaz: ami porból vétetett porrá lesz. Testvérek, jövevények, vagy még keményebben fogalmaz az ige, zsellérek vagyunk. Isten az ember szívét, életét meg akarja győzni erről a valóságról, hogy porszem vagy, ideig vagy itt, jövevény vagy, amikor egy élet megtér. Hiszen aki átadja az életét Krisztusnak, annak megnyílik a szeme, az érteni és tudni fogja, honnan és hova tart az útja, annak megváltozik az élete és az életcélja. És mást jelent a számára a halál is. Ahogyan azt a nagy apostol mondja: Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.
A másik jelentése ennek a szónak: vendég. Így tekint ránk az Isten. Meghív bennünket egy értelmes, egy boldog életre már itt, a földön, és Ő az, Aki a vendéget megáldja és gazdaggá teszi. Asztalt terít, meghívót küld, sőt egy másik példázat szerint még a fehér ruhánkat és az ünneplőnket is Ő készíti, és ajánlja fel a számunkra. Azt jelenti, hogy földi életünket is járhatjuk az Ő hatalma és áldása alatt gazdagon. De kijózanít ez a szó: hospice, vendég vagy. Vendég vagy, és egyszer haza kell menned, mert véget ér a vendégség itt, a földön. Eljön a perc, amikor el kell köszönni, és elindulni haza. Mert nincsen itt maradandó városunk. Akik ebbe a házba megérkeznek, vendégnek érkeznek, azok számára egészen biztos és nyilvánvaló lesz, hogy a vendégség a végéhez ér. Eljött az elköszönés, a búcsú ideje. Itt még meg lehet köszönni a mennyei Gazdának a meghívót. Itt még egy csodálatos szolgálat révén el lehet fogadni a Krisztus által megtisztított hófehér ruhát.
És jelenti harmadszor, hogy menedékhely. Menedékre akkor van szükségünk, amikor háború van, vihar van, valami pusztító vihar tombol körülöttünk. Én azt gondolom, szeretteim, ki-ki a maga életébe ha beletekint, milyen az a világ? Szinte végig így éljük le háborúk között, nem egyszer pusztító viharok között. Mert ezzé lett, mert ilyenné tettük, mert ilyenné pusztítottuk el ezt a csodálatos helyet, amit az Isten nekünk élettérként adott. Ezért is vágyjuk a menedékhelyet, a biztonságot, a békességet. Kedvenc költőm éli át ezt, és íjra le: „Uram, háborúból jövök, mindennek vége, vége. Békíts ki magaddal, s magammal, hiszen te vagy a béke." Ez a ház, az itt folyó szolgálat az utolsó menedékhely, az élet háborúiból, betegségek viharaiból érkezők, az élet és halál mezsgyéjéhez érkezők számára. És ez az a ház , ahol a végén elfogynak a szavak. És már csak egy nyelv létezik, Isten nyelve, ami nem más, mint a szeretet. Ebben a házban, ahol szembe fognak nézni sokáig öntudattal, aztán talán a végén már azt is elveszítve emberek a halállal, egy nyelv lesz: Isten nyelve, az őket körülvevő szeretet nyelve. Hála az Istennek, hogy megépült ez a csodálatos Hospice-ház, mely jövevények, zsellérek és vendégek számára utolsó menedékhely, akik már tudni fogják, hogy nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük, és akiknek szól majd a biztatás: már nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek.

A Hospice-házra és az abban folyó munkára áldást kértek a társegyházak képviselői, köszöntötték települési és egyházi elöljárók, támogatók és adományozók.

Reha András református lelkész, Majosháza