A vizek fölött

Öt víz érintése a Szentföldön – Budapesti teológusok őszi tanulmányútjának állomásai

„Nagy neved hívom én, és felnézek a vizek fölé.
Ott látlak én, a lelkem Benned megpihen.
Enyém vagy és én Tied.”

A naplemente mindig, mindenhonnan szép, de vannak különösen érdekes helyek, ahol még forróbbnak, sistergőbbnek érezzük a nap mindennapi halálát, amikor a fény átadja az időt és teret a sötétségnek, a munka a pihenésnek, a jelképes halál a feltámadásnak, az új napnak, a hajnal várásának.

Amikor teológusokkal egy gazdag nap vége felé kanyargós úton felmentünk az elhagyatottnak tűnő Golán-fennsíkra, s a feltámadó szélben, az állandó zúgásban megtartott áhítat után a távolba láthattunk, nem csak a Hermón hegyvonulata látszódott élesen, de még a távolabbi libanoni hegyek rajzolata is kiemelkedett a homályból.

És abban a pillanatban megszólalt a spontán ének: „Felnézek a vizek fölé”. Az aranyban izzó nap mintha kiadta volna utolsó melegét, olyannyira beszórta sugarait a Genezáreti-tó fölött, beragyogta s egyben bearanyozta szinte az egész Szentföldet – hogy mennyei látomásnak, üzenetnek is tűnhetett.

„Ott látlak én…” – mert valahol tényleg ott képzeljük el Istent, ahol nagy fényesség van, az arany vakító ragyogása, az élet felülmúlhatatlan vágyása.

Genezáreti-tó
Genezáreti-tó vagy Tiberiás-tenger, Kinneret, Galileai-tenger, lehet választani, mindegyik igaz, de egyik sem kizárólagos. Az Izrael északi harmadát meghatározó vízfelület nagyjából akkora, mint a Velencei-tó, de jelentőségében sokkal többet hordoz, nem csupán egy vizes terület. Ez az a hely, ahol az Újszövetség jelentős részének – és Jézus életének – a Galilea tartományra eső legtöbb története játszódik. Jézus és a tanítványok találkozásainak, eseményeinek színtere a partvidék. Ez a termékeny tó adott életet, munkát, élelmet, áldást régen is, ma is. Sok történet kapcsolódik ide, amelyekben gazdagság és a szegénység éppúgy jelen van, mint a megdöbbenés, a mély emberi félelem, a bizonytalanság és a bizonyosság, a derű, a nyugalom és a megbizonyosodás. Fizikailag is fókusza a régiónak a tó, már a térképen is odavonzza a szemet a nagy kékség. Központ, amely méhe, bölcsője emberi életek megváltozásának, az elhívásnak, a hit, a félelem, Jézus hatalma felismerésének éppúgy, mint a feltámadás örömének, Péter helyreállításának vagy egy sült hal közösségi értékének.

A Jordán folyó vize
Első pillantásra talán csalódás az inkább bővebb vizű patakra vagy vékony folyócskára emlékeztető Jordán folyó, ráadásul csak néha tiszta, inkább sárgásan hangulatos vize. Mégsem tudunk attól a gondolattól elszakadni, hogy ennek a folyónak a partján lett Jézus nagy nyilvánosság előtt igazán emberivé, hiszen vállalta azt, ami nem volt előírva: meg kellett keresztelkednie egészen hasonló módon, mint a földi és halandó embereknek. S ma is berepül időnként a fehér galamb, mint egykor ott, és nem nehéz odahallani hozzá ma sem a hallható a hangot: „Ez az én szeretett fiam, őt hallgassátok.” Ma nehéz elképzelni az alig pár méter széles folyócskáról, hogy Józsué idejében nagy dolog volt átkelni rajta, s hogy bő vizével ellátta a korabeli falvakat, városokat. A Jordán jelképesen is vízválasztó, hiszen a honfoglalás rajta keresztül történik, és ennek partján harcol Jákób is Valakivel, akit aztán már ő sem ereszt el, amíg meg nem áldja. És ott kapja meg az Izrael nevet, melyet viselnek utódai is mindmáig. Ég és föld harcának helye tehát, az alázatnak, a küzdésnek a partja, a megtérésnek, az újjászületésnek, és valami újnak a kezdete. A fordulatok helye, miként a halak is megfordulnak, amikor megérzik a Holt-tenger gyilkos vizét. Ahonnan vissza lehet térni az életbe, évezredeken át megéledő jelet hagyva az utókornak.

Holt-tenger
Földünk tengerszint alatti legmélyebb szárazföldi pontja a Holt-tenger a sivatag közepén, a kövek, sziklák rejtekében, a túlsó oldalon fönn a Nébó-hegy titokzatos fehérsége, fentebb Lót feleségének sziluettje bontakozik ki, feltételezhetően Sodoma és Gomorra hűlt helye, megdöbbentő üressége. Jóval a tengerszint alatt vagyunk, messzire ellátni, így szemlélhetjük a tó hosszú, türkizes hatású, a mélykéktől a világosig terjedő színskáláját. A parthoz közel érve tényleg érzékelni lehet, hogy az életnek egészen parányi jeleit sem látni, egy fűszálat, egy kis bokrot sem. Ez a tó tényleg halott, a hagyomány szerint ide veszik bele a fent említett két bűnös város is, semmi nyomot sem hagyva maga után Isten ítéletekor. Ha valaki belegázol, rögtön érzi, főleg apró horzsolásain át, a tó erős sókoncentrátumát, beljebb érve, bukdácsolva aztán hamar a hátán találja magát az ember, s elkezdődik a gondtalan lebegés. Jó lebegni, bekenni magunkat az éltető iszappal (itt ingyen kozmetikum), kitapogatni a talajt, ami nagyrészt szintén sóból van, és élvezni a fizika speciális törvényeit, a felhajtóerőt, az úszás képtelenségét. Szentföldi táj ez is, még akkor is, ha csak pár alkalommal említi a Szentírás. Az élmény megmarad, a körülvevő hegyek, dombok látványa, a valószínűtlen kékségek, a hamar ránk száradó só, s a végtelen lebegés érzése. A holt víz az élőket hordozza.

Oázis
Olyan képződmény, melyet megpillantva az az érzésünk lehet, hogy valóban az édenkert egy kései mintájára bukkantunk. Oázis, hiszen felüdíti a turistalátványosságoktól, szent helyekről érkezett fáradt utasokat, akik újult erőre kapnak, amikor átússzák Sachne vagy más néven Gan Hashlosha több medencényi tavacskáját, a tengerszemet, melynek sziklás romantikus kövei, szelíd, vízre lógó füvei és a tóra hajló pálmafák üdítő látványa tényleg elvarázsolják az embert. Oázis, mondhatni édenkerti állapot, melybe merülve a kis és nagyobb halak csipkedik az ember lábát, már aki engedi, hagyja. Rendkívül érdekesek a fürdőzők hangjai, akiket irritálnak a folyton lábainkhoz tapadó halak, mégis visongva tűrik, kacarászva, látszólag fájdalmasan felvisítva. Az ingyen pedikűr csak fokozza az édeni állapotot az állandó 27-28 fokos vízben. Oázis, azaz a megpihenés, a regeneráció helye, amit azért él át az utas, hogy utána legyen ereje továbbmenni céljai felé. Az oázis ideiglenes hely, amely mégis az időtlenséget, az örökkévalóságot hordozza. Ilyennek alkotta meg a Teremtő a világot.

Földközi-tenger
A Földközi-tenger már mutat valamit a nagyobb léptékből, a tengerek, óceánok végtelenségéből. Legalábbis úgy tűnik számunkra. Onnan közelítettük meg a Szentföldet, így, fölülről ereszkedve az első pillanatok, a félig sikerült fenti képek örökre beivódnak a zarándokok retinájába. A végtelen kék tenger s a part csipkézettsége, szabálytalansága, formája, a sűrűn lakott Tel-Aviv szélesen elhúzódó mosolya. Lenyűgöz a távoli hajók látványa, régi korokból integető délibáb hajók emléke. De egyszersmind a kitekintés is, a Szentföldről elvezető út a keresztyén misszióba, az első század közepének izgalmas felfedező, gyülekezetalapító útjai. Pál apostol misszióinak kezdete az ismeretlen távlatokba, hiszen az apostol is innen, a feljebb lévő part egy meghatározó pontjáról indul el missziói útjaira, nekivágva a GPS-, térkép- és műholdmentes világban az ismeretlennek, csak a kék eget látva, s teljesen rábízva magát Isten ígéretére. A nagy hajók lassú mozgása, a kisebbek játékos tánca, a horgászok reménykedő mozdulatai mind azt jelölik, hogy a tenger utakat és életet ad. Útvonalat azoknak, aki életüket az Úrra bízzák.

Isten patakja tele van vízzel. Az Ő vizeihez zarándokolunk, mint a szomjas szarvas, Ő üdít fel minket Igéjével, mint az élet forrása, s Ő ad életet, mint éltető vizet, ami nélkül képtelenség élni. Megpihenünk benne, mert Ő a miénk és mi övéi vagyunk!

Képek: Bölcsföldi András, Füle Tamás