Csillaghegyiek Kiskunhalason

Kiskunhalas felé indult el 2009. szeptember 5-én reggel az autóbusz a csillaghegyi református gyülekezet kiránduló tagjaival, a lassanként hagyományossá váló őszi kirándulás alkalmával.

Májusban, a kassai kiránduláson a résztvevők támogatták az őszi kirándulás úti céljának ötletét, így kezdődött meg a szeptemberi gyülekezeti kirándulás előkészítése Csapó József kiskunhalasi származású, csillaghegyi presbiter szervezésében.

A szokásoshoz képest rövidebb utazásnak is köszönhetően a legidősebbek és a gyermekes családok közül is többen voltak a csoportban.
Szinte magától értetődő volt az is, hogy a kirándulás áhítaton és csak úgy, az énekléshez használt énekfüzetét Deák Zoltán nyugdíjas lelkész állította össze.

Először Dunavecsén álltak meg, ahol a református templomot nézték meg. Ezután Kiskőrös következett Petőfi Sándor szülőházával és a Petőfi múzeummal. Kiskunhalas előtt a sóstói csárdában élő cigányzene fogadta az éhes utasokat. Az igen finom halasi halászlé és a túrós csusza különösen is népszerűvé tette a kirándulást szervező presbitert. Kiskunhalason először a Csipkeház szépséges alkotásai kápráztatták el a csillaghegyieket. A kiállítás finom és értékes csipkéi különleges világot ismertettek meg.

A halasi református templomban Bödecs Pál református lelkész mutatta be a gyülekezet történetét és jelenét. Az áhítatot Deák Zoltán nyugdíjas lelkész tartotta, aki segédlelkészként, pályája kezdetén Kiskunhalason szolgált.

A hazaút különlegessége a méltán híres Korona cukrászda meglátogatása lett Soltvadkerten. Nagyon jó hangulatban, az előző évek kirándulásait is felidézve, a látottakért és átéltekért hálaadással érkeztek vissza Budapestre a csillaghegyi kirándulók.