"Egy csepp segítség"

A Vakmisszió adománygyűjtő programja

Kedves Testvérünk! A Magyarországi Református Egyház Vakmissziója 2009. június 8-án indította el EGY CSEPP SEGÍTSÉG című adománygyűjtő programját. A program elindítása óta ez a 2., ugyanakkor utolsó levelünk is egyben. Azért küldtük Önnek, mert eddig valamilyen formában kapcsolatba került a misszióval vagy már hallott rólunk ismerőseitől.
Programunk azért kapta az EGY CSEPP SEGÍTSÉG címet, mert meggyőződésünk szerint küldetésünk, azaz missziónk a határon innen és túl élő magyar látássérültek között a Gondviselő Isten tenyerében és a jókedvű adakozók kezében van. Szolgálatunk során a Jóisten szeretetét tapasztaljuk, ugyanakkor a megpróbáltatások sokaságát is. Missziónkat gyülekezetek, magánszemélyek, alapítványok és cégek segítik adományukkal, melyre ma már egyre inkább szükségünk van - az előző levelünkhöz képest méginkább.
A Vakmisszió helyzete és ebben az Ön helye
A gazdasági válság egyre nagyobb mértékben érezteti hatását a felajánlott adományokat illetően is, ami azt jelenti, hogy a látásfogyatékos magyar emberek között végzett szolgálatunkat most már óriási erőfeszítések, költségcsökkentések árán tudjuk ellátni. Augusztus 1-én 6 munkatársat, köztük 3 fogyatékos embert voltunk kénytelenek elbocsátani, költségeinket a minimálisra faragtuk, de az életben maradáshoz még ezek a lépések is kevésnek tűnnek. A kormány különböző, fogyatékosokat érintő lépései 2 millió Ft-os hiányt okoztak a misszió gazdálkodásában. Hála Istennek, ebből már 1,2 millió Ft-ot össze tudtunk gyűjteni. Még szükségünk lenne 800.000 Ft-ra, és akkor lehetne a misszió gazdasági helyzete egyensúlyban. Ebben a minden tekintetben embert próbáló helyzetben egyre nagyobb szükség mutatkozik fogyatékos embertársaink lelki és fizikai segítésében. Ehhez viszont életben kell maradnia a Vakmissziónak.
Ezért keressük meg Önt most újra anyagi támogatását kérve és remélve. Tudjuk, hogy ebben a nehéz helyzetű országban, sokszor kilátástalan élethelyzetben nehéz adományozni - de kérni még inkább az. Örülünk annak, és hálás szívvel köszönjük meg, ha mégis segítségünkre van szolgálatunk anyagi támogatásával.
Az adományozásnak elég széles skáláját kínálja a Vakmisszió támogatói részére - így Önnek is. Ezek közül a leggyorsabbat és legkényelmesebbet ajánljuk most figyelmébe - a többi adományozási lehetőségről ide kattintva tájékozódhat.
Amennyiben úgy gondolja, hogy nem egyházi szervezetet, de a látássérültek érdekében tevékenykedő alapítványt támogatna, kérjük, juttassa el adományát alapítványunknak, melynek neve: Matolcsy Miklósné Közhasznú Alapítvány. A részletekért kattintson ide.
On-line adományozás

Az On-line adományozás dombornyomott vagy speciális bankkártya segítségével lehetővé teszi, hogy otthonából vagy akár munkahelyéről néhány gombnyomással tetszőleges összegű adományt ajánljon föl a Vakmissziónak, amit néhány óra elteltével a KH Bank (mint számlavezető bankunk) jóváír bankszámlánkon. Az elv ugyan az, mint az internetes vásárlások esetében, csak itt nem terméket vásárol, hanem tetszőleges összegű adományt ajánl föl. Önnek csupán néhány adatot szükséges megadnia, majd az elektronikus fizetőrendszer a felajánlott összeggel megterheli az Ön számláját, mi pedig adományát megkapjuk. Ez a művelet Önnek nem került semmilyen egyéb költségbe. Adományával gyorsan és sokat segíthet. Lehet Ön magánszemély vagy akár egy cég képviselője, az On-line adományozás elérhető. On-line adományozás itt indítható.
Adókedvezmény a támogatónak, így Önnek is
Adományáról adóigazolást állítunk ki (ha igényli), mely alkalmas arra, hogy a következő évi adóbevallásában a befizetett összeg 30%-ával, legfeljebb 50.000 forinttal csökkentse adóját. Kérjük, itt töltse le az adóigazoláshoz szükséges nyomtatványt (doc formátum).
Adóigazolási nyomtatvány magánszemélyek részére.
Adóigazolási nyomtatvány cégek, vállalkozások részére.
Az Ön segítsége - bármekkora összeg is legyen - sokat jelent:
egy csepp, több csepp, és a szolgálat mehet.

A Jóisten áldását kérve életére és munkájára, testvéri köszöntéssel és szeretettel:
Szabó Zoltán József misszióvezető lelkipásztor
Szabó Alexa miszióvezető helyettes