Eső a földnek - muzsika a léleknek

Sukorón június 7-én, Szentháromság vasárnapján volt az idei hangverseny-sorozat nyitánya

 

 

Sukorón két éve indult az a zenei sorozat, amely nyaranta várja a az érdeklődőket a református templomban. Az idei szezon első első koncertjét a székesfehérvári Hermann László Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola együttesei adták, Szabó Balázs, Szabó Adrienn és Lits Zsuzsanna vezetésével.

A templomon kívül félnapos, áztató esővel, a templomon  belül a lélekemelő, áradó zenével küldte a Szentháromság Isten ünnepi áldását.

Mozgalmas, fontos feladatokban és szép élményekben gazdag hónapok állnak a Hermann László Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola együttesei mögött. Az intézmény Musica Bella Vonószenekara (művészeti vezető: Szabó Balázs), Fiori Musicali Régizene Együttese (művészeti vezető: Virágné Lits Zsuzsanna) és a Szakközépiskola Leánykara (karnagy: Szabó Adrienn) külön-külön is nívós feladatok sorával birkózott meg a 2008/2009-es tanév során (Karácsonyi hangverseny, Éneklő Ifjúság kórusverseny, számos kisebb fellépés stb.), de az igazi megmérettetés tavasz utolsó napjaiban várt a fiatal muzsikusokra és tanáraikra. Május 21-24. között a három együttes a Linzben (Ausztria) megrendezett X. Európai Ifjúsági Zenei Fesztivál vendége volt, ahol négy nap leforgása alatt négy hangversenyen adott számot tudásáról (ezekből kettőt Bad Ischl-ben, egyet-egyet Linzben és Bécsben rendeztek meg). A székesfehérvári fiatalokhoz a Tatabányai Erkel Ferenc Zeneiskola Vonószenekara (művészeti vezető: Laskay Zsoltné) is csatlakozott, így a régió összesen több mint 70 fiatallal képviseltette magát a rangos nemzetközi eseményen, ahova Európa 29 országából több mint 8000 fiatal érkezett. A zenei programot természetesen több hónapos próbamunkával készítették elő a tanárok, s az eredmény nem is maradt el: a magyar zenekultúra jó hírét öregbítve igen magas szakmai színvonalon s nagy sikerrel szerepeltek a gyerekek a fesztiválon.

A felkészülés feszített munkával eltöltött hetei során azonban úgy alakult, hogy a teljes műsort nem, csak annak részleteit hallhatták az érdeklődő szülők és a zenebarátok, ezért különösen is kapóra jött a Sukorói Zenei Nyár házigazdájának, Kardos Ábel lelkipásztornak a meghívása, aki a 2009-es sorozat nyitókoncertjén lehetőséget adott arra, hogy a linzi program végre teljes egészében felcsendüljön.