Egy fotóügynökségnél profi képszerkesztőként dolgozó fiatal hölgyről amúgy el sem hinni, hogy van egy huszonegy éves nagy fia. Lánya is kamaszkorba ért, tizenhárom éves, és mint mondja, gyermekei önállósodásával egyre több a szabadideje. Gondolkozott azon, miként hasznosíthatná magát, így született az ötlet, hogy olyasmibe fog, ami másoknak örömet szerez. A Bethesda Gyermekkórházzal vette fel a kapcsolatot, és áprilisban – immár harmadszor – vitt egy doboz játék mackót, amelyet szétosztott az éppen ott fekvő kisebb és nagyobb gyerekek között.

Születésnapi ajándék
A játékmackók készítőjével a kórház kertjében ültünk le beszélgetni. Táskájából elővett két új macit, amelyek, ki tudja, talán épp tegnap készültek. Kézbe fogva rögtön feltűnt, hogy pehelykönnyűek. Puha, selymes a szőrük, fehér vagy okkersárga, világosbarna színűek. Kis fekete gombszemük van, barna orruk, baloldalt, a mellükön piros szívecske. Mindegyik nyakában csinos masni. Valóban kedves látványt nyújtanak. A legutóbbi ajándékozáskor Viktória hatvan mackót vitt be az intézménybe, ennyi kis betegnek szerzett örömet. A Bethesda orvosait, ápolóit is lebilincseli az, hogy van valaki, aki önzetlenül, szabadidejét, pénzét, energiáját erre áldozva saját készítésű ajándékokkal próbál hozzájárulni a gyerekek gyógyulásához. Hogy miért csinálja és hogy meddig, erről kérdeztük.

Mi a kapcsolódási pontja a Bethesdához? A szó jó értelmében egyszerű anyuka, aki járt már itt a gyermekeivel, ezért úgy érezte, hálából viszonozza a kapott jót? Esetleg extra kötődés sarkallta arra, hogy valamilyen karitatív, jótékonysági tevékenységet végezzen?

Amikor kész lettem az első adag macival, ami harminc darabot jelentett, több helyre írtam e-mailt, hogy érdekelné-e őket. Köztük volt a Bethesda is. Három hét elteltével már éppen kezdtem keseregni, mert senki nem válaszolt. És akkor írtak a Bethesdából, hogy egészen mostanáig keringett az intézményen belül a levelem, de végre célba ért Tímár Juliannánál. Ő jelezte, hogy nagyon örülnek, hálásak, szeretettel fogadják a macikat. Így vettem fel vele a kapcsolatot. Nagyon nagy szerencsémnek tartom azt, hogy a gyermekeimnek nem kellett hosszabb ideig kórházban feküdniük. Tényleg csak apróbb sérülések, könnyebb betegségek miatt jártunk itt. Julikával körbejártuk az épületet többször is, azóta tartjuk a kapcsolatot, s amikor elkészülök egy újabb adag mackóval, jövök.

Hogyan születik meg valakinek a fejében az, hogy macikat készítsen?
Ez tényleg egy pillanat alatt született meg bennem. A 40. születésnapomra kaptam egy ajándékot, amely többféle szabadidő-eltöltési és képzési lehetőséget tartalmazott. Egyből kiesett a bungee jumping és a búvárkodás. Tetszett viszont a csokipraliné-készítés, de azt én is tudok otthon a konyhában. A macikészítő tanfolyam viszont megfogott. A családban mindenkinek tetszett, bár azt kérdezgették: miért. Azt feleltem, azért, mert nekem tetszik. Imádom a macikat, nagyon szeretek varrni kézzel, ezért elmegyek egy ilyen tanfolyamra. Jó, menjél – mondták. A Szent István körúton tanultam egy profi hölgynél, aki húsz éve üzemeltet macikészítő műhelyt. Mindenféle mackót készít, rengeteg kisállatot varr kézzel. Versenyeket is nyert.

Említsük meg tiszteletből a nevét!
Simon Krisztának hívják, azóta is levelezünk, jóban vagyunk.
Tartom vele a kapcsolatot.

Felvidítja a gyerekeket

Próbálom megfejteni, honnan az indíttatás. A bohócdoktorok hasznos szerepet töltenek be a gyermekkórházakban, hiszen minden olyan kezdeményezést értékelni kell, amikor oldják a feszültséget, a szorongást. S a vidámsággal tényleg hozzásegítik a gyerekeket a felépüléshez. Honnan jött a gondolat, hogy Ön is ilyesmiben szeretne részt venni?
Imádom a gyerekeket. Nekem is van kettő. Ők már nagyok. Van egy 21 éves fiam és egy 13 éves lányom, akik természetesen kaptak mackót. Áldás, hogy ők egészségesek, de együtt tudok érezni azokkal az anyákkal, akiknek látom a fájdalmát, a kétségbeesését, fáradtságát vagy a tehetetlenségét a beteg gyermekük miatt. Amikor elkezdtem készíteni a macikat, kikristályosodott bennem, hogy gyerekeknek szeretném ajándékozni őket. Ha elviszem egy óvodába, ahol nagyon sok a játék, fel sem tűnik, hogy három vagy öt macival több van, s a fő cél, hogy gyógyítson, nem valósul meg. A kórházban viszont olyan szolgálatot tehet, amellyel valóban felvidítja a beteg gyermekeket.

Ad nevet a mackóknak?
Nem. A kis szívre viszont, amely rá van ragasztva, a gyerekek odaírhatják a saját nevüket vagy az általuk adományozott nevet.

Ha megfogom, olyan, mintha egy pihepuha kismadarat tartanék. Nagyon kellemes a tapintása. Hol szerzi be az alapanyagokat?
Mindig ugyanott, egy rövidáru- és textilboltban, amelyet azonban egyszer átrendeztek. Kétségbeesve néztem körbe, hogy ezt a finom szőrme anyagot nem találom a polcon. Odajött hozzám egy eladó, s megtudta, hogy játékmackókat készítek. Azt kérte, várjak egy kicsit. Amikor visszajött, azt mondta, a bolt ajándéka, hogy nagykereskedelmi áron adják nekem.

Milyen érzés volt az első játékokat személyesen átadni?
Először is, meglepett, hogy én magam hozhattam be a kórházba, nem kellett egy közvetítőnek odaadni. Azért volt öröm, mert hiszek abban, hogy amit kézzel készítünk, az sokkal több szeretetet hordoz, mintha csak pénzt adunk vagy csekket utalunk át. Ha valaki maga készít ajándékot, akkor ennek a megkoronázása az, ha ő maga adhatja át. Hálás vagyok, és nagyon örülök, hogy beengednek a kórházba, és én adhatom oda a gyerekeknek úgy, hogy Julianna előtte szól nekik. Kicsit izgultam, hogy vajon mit fognak szólni a szülők és a gyermekek. Idejön egy teljesen idegen nő és hoz valamit. Azt tapasztaltam, hogy meglepődnek, de mindig mosolyognak.

Egyből elfogadják?
Én szoktam odanyújtani nekik. Egy dobozban viszem körbe, s mindenki választhat. Eddig minden gyerek örült, felderült az arcuk. Az a sok maci együtt eleve egy vidám látvány. Válogatnak. Van, aki rögtön egy bizonyos maciért nyúl. Megörülnek, hogy kétféle van, a fiúk számára kék, a lányok számára piros masnival és többféle színűek. A nagyobbak, a kamaszok is örülnek.

Ezeket a mackókat itt kell hagyni a kórházban vagy hazavihetik?
Azé lesz, akinek odaadom. Ez egy személyes maci. Az a lényege, hogy ez egy gyógyító mackó. Azért érkezik hozzá, hogy ő meggyógyuljon. Tehát, amikor ez a kis ajándék landol valakinél, ez az ő személyes ajándéka. Igen sokat tud jelenteni, ha érzi általa a szeretetet, s azt a plusz energiát és jó szándékot, amellyel készült. Csak a szeretettel lehet szerintem gyorsan és jól gyógyulni. Különben biztos, hogy küzdelmesebb. Amikor átadom a mackókat, látom, hogy boldog a szülő is. Az apukák és anyukák is mosolyognak. Bár sokszor hangzik el a kérdés, mennyit kell fizetni. Ilyenkor megdöbbenek, és mondom, hogy semmit. Ajándék. Annyit szeretnék így ismeretlenül is, hogy mihamarabb gyógyuljon meg a gyermek. Azt gondolom, ha kézből kézbe megy egy ajándék, az szeretetetenergiát ad, s mosolyt csal az arcukra. A gyerekek megtapasztalják, hogy kapnak egy ajándékot csak azért, mert valakik ismeretlenül is gondolnak rájuk.

„A legnagyobb támogatóm a férjem”

Mit gondol, valóban hozzájárul a gyógyuláshoz?
Nagyon szeretném.

Egyszerre hány macit szokott behozni?
Először harmincat, utána készítettem húszat, majd megint húszat. Amikor olyan gyorsan elfogyott ez a két húszas csomag, ürességérzés fogott el, hogy mindössze két kórteremben jártunk, és elfogyott. Most megpróbáltam sokat készíteni. Hatvanat sikerült.

Mennyi idő egy maci megvarrása?
Másfél óra.

Akkor az összes szabadidejét erre áldozza?
Igen, de szeretem csinálni. Négykor kelek. Elvégzem a munkámat délelőtt, elindítom a gyereket iskolába, főzök, majd déltől délutánig megint a saját munkámmal foglalkozom. A lányomat hordom teniszre, én magam is tornázom, és amikor van egy kis időm, várok a lányomra az edzésen, előveszem a kis dobozból az alapanyagokat, és csinálom. Ott van mindig a kocsiban, viszem mindenhova.

Mivel foglalkozik egyébként?
Képszerkesztő vagyok egy professzionális fotós cégnél. Különféle médiumokat látunk el fotókkal, hírekkel.

Korábban is jelen volt az életében a jótékonykodás?
Süteményeket sütöttem jótékony célra, és a befolyt pénzt valamilyen alapítványhoz fizettem be. Most érkeztem el oda, hogy kamasz lett a lányom is. A fiam felnőtt, a rájuk fordított rengeteg idő pedig felszabadult. Családon belül és a környezetemben mindig is segítettük egymást, de korábban nem nyitottam kifelé.

Mit szóltak ahhoz, hogy hirtelen macikat kezdett el készíteni? Nem nevették ki?
Nem. Semmiképp. A legnagyobb támogatóm a férjem és a két gyermekem. A férjem intézi az anyagbeszerző körutat is, ő vágja ki a macik orrát, a gyerekeim pedig a kis piros szíveket készítik. Tényleg mindenben támogat a családom. A gyermekeim úgy álltak hozzá, hogy anyunak újabb hobbija van, amivel elfoglalja magát. Anyukám nagyon büszke rám. Apukám pedig bólintott, hogy jól van. Örül, hogy olyasmit csinálok, amivel másnak örömet szerzek. Amikor bemegyünk egy kórterembe, ahol a legkülönfélébb betegségekkel fekszenek, azt látom, hogy felderül az arcuk. Még a legnagyobbak, a kamasz fiúk is rögtön kézbe veszik és nyomkodják, ahogy a kisgyerekek. A tervem, hogy ezeket a gyógyító kismackókat addig készítsem, ameddig csak tudom. Vagyis, remélem, örökké.

Cseke Hajnalka

Képek: Somlainé Kiss Viktória, Bethesda Gyermekkórház, Füle Tamás