¹Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, a Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus testét. ²A hét első napján, korán reggel, napkeltekor, elmentek a sírbolthoz, ³és erről beszéltek egymás között: „Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról?” ⁴Ekkor felnéztek, és látták, hogy a kő el van hengerítve. Pedig az igen nagy volt. ⁵És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek. ⁶De az így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették. ⁷De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek.” ⁸Ekkor kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és döbbenet fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek.
Márk 16,1-8

Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! – Bárcsak úgy űzné el ez az örömhír minden kétségünket, bajunkat, szomorúságunkat, tanácstalanságunkat, hitetlenségünket, reménytelenségünket, a korrupt lelkületet, az agresszivitást, az erőszakot, úgy űzné el a gőgöt, a dölyföt, az önfényezést, mint ahogyan a felkelő Nap űzi el magától értetődően a sötétséget, a félhomályt, a ködöt, a bizonytalanságot.

Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! – Jézus Krisztus a felkelő Nap a világ életében, így ünneplik őt, így énekelnek az ősi himnuszok évszázadok, évezredek óta. Ezért mentek az asszonyok is napfelkeltekor, szembenézve a felkelő Nappal, oda, a temetőbe.

Így lesz, meglátjátok, hogy így lesz, így űzi majd el a sötétséget az életünkből is, csak bízzatok benne! Csak higgy benne, hogy Ő az! Higgy benne, hogy Ő az, aki megszólal benned, amikor felkiáltasz: Uram, Istenem! Ő az, aki kiterjeszti feléd óvó kezét, amikor vihar rázza meg az életedet. Ő az, aki a rosszat jóra fordítja, nemcsak benned – pedig már az is milyen nagy csoda, hogy a rossz benned jóra tud fordulni –, de a világban is. A világban is, körülötted is. Mennyi áldás lett a bajból!

Azt a legkönnyebb, minden rosszat az ő számlájára írni. Hanem inkább azt köszönd meg neki, hogy akár csak az elmúlt hetekben is hányan szólították meg azt, akivel már régóta szóba se álltak. Hányan mutatták ki szeretetüket a másik iránt, akik ezt eddig sikeresen titkolták. Hányan kezdték és hányan kezdik újra keresni Istent és az ő akaratát. És 2000 év óta hány élet fordult meg a pusztulás felé vezető úton és indult el az élet útján.

Látod? – cselekszik! Munkálkodik, és ennek egyetlen magyarázata van: az, hogy feltámadt.

Feltámadt, él! – Ja, hogy nincs itt? Hogy nincs éppen itt? Talán azért nincs itt, mert nem indultál el még oda, ahol nem csak úgy „van”, hanem ahol „előtted megy”.

Isten, a feltámadott, nem „van”. Isten nem „van”, mint valami világ felett lebegő princípium, hanem ő él, cselekszik, jön. Ne visszafelé keresd! Indulj el, kelj útra, de ne hátrafelé menj! Ne azzal próbálkozz, hogy valahol a történelemben visszafelé megkeresd a nyomait, ott, ahol még volt igaz hit, ahol az elődeink bezzeg még mennyire hittek benne! S mi majd hátha észrevesszük, hogy hol halványultak el ezek a nyomok, Istennek a nyomai, a történelemben. Itt azt mondja – nagyon fontos a hetedik vers, ez a látszólag mellékes utasítás, parancs: „...előttetek megy Galileába”. Indulj el, mert „előttetek megy”! Mi csak utána tudunk menni, előtte nem tudunk. Ezt mondta az ifjú követ, Isten angyala, az asszonyoknak, és ezt mondja nekünk is: – Indulj el, mert előtted megy, Galileába!

– Galileába? Hát az meg hol van? – A Biblia szerint Galilea nem egy szent hely, nem éppen egy kiváló hely, hanem egy nagyon nyomorúságos, szegény hely, így mondják: a „pogányok Galileája”. Jöhet-e onnan valami jó, Názáretből? Ott a pogányok vannak, a hitetlenek! De ott van még valaki: Jézus, mert arra megy Ő: Jézus Krisztus. Mondhatnánk egy kicsit keserű vagy inkább vidám iróniával: ne a templomban keresd! Most egyébként sem szabad túl sok embernek a templomba menni, most amúgy sem lehet ott keresni. Nem lehet ott lenni azokon az adott helyeken, ahol Isten nevében össze szoktunk gyülekezni. A templom egyébként is elsősorban arra való, hogy ott gyűjtsd az erőt. A belső életed is arra való, hogy ott gyűjtsd az erőt.

Ahol a döntéseid születnek; ahol bizonytalankodsz, ahol tanácstalan vagy, ahol küzdesz a másik szeretetéért és küzdesz azért, hogy te szeretni tudjál; ahol harcolsz a gyengeségeiddel, ahol, ahol, ahol... Írjuk oda a kipontozott rész fölé azt, amiben éppen vagyunk. Oda megy előttünk. És talán ne is keresd, inkább kövesd. Inkább indulj el utána, hiszen előtted megy, oda, arra, ahova a te utad vezet, ahol megtalálod. Ahol megtalálod őt, ahol megtalálod azt, hogy mi a dolgod, ahol megtalálod, hogy ki a testvéred, ahol megtalálod, hogy kit bízott rád és hogy kire vagy bízva. Emlékezzünk a nagycsütörtöki evangéliumra: fölemelni azokat, akik ránk vannak bízva, abba a magasságba, abba a szemmagasságba, ahol mi vagyunk, mert így tesz velünk Jézus. Oda indulj el, ahol megtalálod, hogy kinek mondhatod el: Ő él. Ő él, találkozz vele, engedd, hogy rád találjon!

Persze, annak is van értelme, hogy racionális, de legalább meggyőző magyarázatot keressünk arra a valóságra, amit az első húsvét óta így nevezünk: feltámadás. Biztos van is ilyen magyarázat. Ne adjuk fel az intellektuális megértés utáni vágyat, törekvést, hiszen egyik mondatunk itt a gyülekezetben: „fides quaerens intellectum”, a hit, a megtalált hit, törekszik az értelemre – így mondta ezt a nagy tudós Canterburyben[1] a 13. században. De egy percig se higgyük, hogy a magyarázat, a bizonyíték a feltámadásra ott van valahol az okos teológiai könyvekben. Tényleg szeretnéd megérteni Jézus történetét? Az ő születését, azt a titokzatos születést? Tanítását, azt a mély és magas tanítást? Azt a megrázó halált és a föltámadást? Szeretnéd megérteni a szamárhátat Jeruzsálem utcáján? A sötétséget, ami ráborult az ő életére? A Getsemáne-kert magányát és kínjait? Szeretnéd megérteni nagypéntek eget-földet megrázó döbbenetét? Nagyszombat kétségbeesett csöndjét? És a hét első napjának – vasárnap a hét első napja a keresztény időszámításban! – szeretnéd megérteni a derengését? Amikor lassan földereng az asszonyoknak, hogy feltámadt, hogy nincs itt?

Nincs izolált intellektuális megértés. A könyvek, melyeket milliószámra írtak erről a történetről magyarázatként, fontosak. Az is fontos, amit az elődeink ránk hagytak hagyományban, hitben. Talán a legfontosabb ezek közül a Szentírás után az örökségben az a kultúra, az a csodálatos zene, azok a passiók, amelyek közel hozzák hozzánk a történetet. De a megértéshez mindez kevés. A megértéshez te kellesz: a te életed, a te bűnvallásod, a te bátorságod, a te bizalmad, a te hited – az a „megremegés”. Az a remegés, ami ott van az asszonyokban – az utolsó sora a felolvasott bibliai résznek, hogy „remegtek”, megremegtek. A feltámadás hírétől megremegtek! Amikor 8 éve megszületett a barátságunk Vásáry Tamással, erről beszélgettünk. A feltámadásról, mint a Big Bangről, arról az ősrobbanásról, mely rezgésként, remegésként ma is érzékelhető. Az asszonyokat remegtette meg először, s azóta hány ember élete rezonált rá.

Ha azzal a tanácstalansággal közelítesz, mint az asszonyok az üres sírhoz, ha nem tekinted ismertnek ezt a történetet, ezt a régi történetet, akár még legyintve is, akkor jársz a jó úton. Akkor megnyílik az igazi megértés lehetősége, akkor megsejtetted már, hogy olyan magyarázat, olyan megértés nincs, amiből te hiányzol, amiből a te életed hiányzik. A feltámadás ott van a te életedben. Ott van, benned van az az erő, melynek forrása Krisztus feltámadása. Mint ahogy benned van a nagypénteki áldozat és a nagycsütörtök fájdalommal teli kérése: „legyen meg a te akaratod”. Nem a beletörődés szava ez, hanem a vállalásé.

Ámen

Balog Zoltán püspök