Istentől elkért jövőkép

Most szombaton kerül sor a Budapest lelki megújulásáért meghirdetett imanapra és böjtre a Kálvin téri református templomban. Lovas András református lelkész portálunknak elmondta: az imádság és a munka nem választhatók el egymástól.

„A megújulásért való imádságnak mindig része, hogy felismerjük azokat a bálványokat, amelyek a szívünkben lakoznak egyénileg és közösségileg is” – mondta korábbi megkeresésünkre Lovas András református lelkész, aki egy hajnali imaséta alkalmával döntötte el, hogy imádságra, bűnbánatra és böjtre hívja a református lelkészeket és gyülekezeti tagokat. A november 30-án, szombaton délután 4-kor kezdődő összejövetelt az Isten előtti bűnvallás és Isten magasztalása keretezik, közben pedig a Budapesten élő, az evangéliumot nem ismerő emberekért és az egyházért is imádkoznak.

„Kálvin János négy dolgot mond azzal kapcsolatban, hogy mit jelent az első parancsolat, amely úgy szólítja meg Isten népét, hogy az Urat, a te Istenedet imádd, és ne legyenek idegen isteneid énelőttem. Először, is Isten imádatát, a szív kizárólagos Isten felé fordulását jelenti; másodsorban a bizalmat, vagyis hogy kiben nyugszik meg a szívünk; harmadrészt hogy honnan várjuk a segítséget a bajban; végül pedig hogy kinek adunk hálát. Ennek a négy pontnak a fényében fogunk imádkozni szombaton csendes, vezetett módon” – számolt be a lelkész.

Lovas András hangsúlyozta: az imádság nem csak némi elkülönített időt jelent, hogy áldást nyerjünk az erőfeszítéseinkre, hiszen akkor vagyunk élő kapcsolatban Istennel, ha az elvégzendő munkánk is ennek a kapcsolatnak a része. „Amennyiben a munkánk vagy a szolgálatunk előtt vagy után imádkozunk egy kicsit, de maga a munka leszakad az Istennel megélt kapcsolatról, akkor jobban irányít és visz az, hogy mit valósítok meg én a terveim és a tetteim által, mint az, hogy mi az, amit Isten cselekszik. Az imádság, persze, nem jelenti azt, hogy nem tervezhetünk, ezért folyamatosan törekednünk kell az egyensúlyra. Van, amikor a bibliai hit azt jelenti, hogy el kell kérni Istentől a víziót, a jövőképet, majd bátran előre kell menni és cselekedni kell. És van, amikor a hit arra indít, hogy maradj veszteg, várd az Urat, és amíg nem hallod, hogy Ő mit mond, vagy mit tesz, addig ne csinálj semmit. Ugyanígy, a hitetlenségnek is két arca lehet: van, hogy kegyes dolgokat mondok Istenről, de nem lépek ki, nem szervezek, nem dolgozom, és van, amikor nagyon aktív vagyok, mindenfélét csinálok, állandóan pörgetem az eseményeket magam körül, de nem állok Isten előtt, és nem hallom meg Őt. Hogy mikor melyiknek van az ideje, ahhoz fel kell tudnunk ismerni Istennek az időit, alkalmait az életünkben és a szolgálatunkban.”

Hogy mi lesz az ima- és böjtnap kimenetele, nyitott kérdés. A lelkipásztor szerint épp az a lényeg, hogy Istenben találjunk nyugvópontra, és ő irányítsa döntéseinket.

A Kié a szívünk? – Imádság és böjt Budapest lelki megújulásáért elnevezésű összejövetelt 2019. november 30-án, szombaton tartják a Kálvin téri református templomban, Budapesten délután 4-től este 8 óráig. A szervezők szeretettel várják a távolabbról érkezőket is. Az ima- és böjtnap szüneteiben csak vizet biztosítanak a résztvevők felüdülésére, aki szeretne, igény szerint hozhat magának ennivalót.

Kapcsolódó cikkeink:
„Isten népe ne legyen néma!”
Egy átlag vasárnap minden 180. budapesti lakos vesz részt református istentiszteleten, a teljes fővárosi lakosság kevesebb mint egy százaléka. A Kié a szívünk? Imádság és böjt Budapest lelki megújulásáért elnevezésű imanapon az evangéliummal még eléretlen emberekért és a keresztyének mások iránti együttérzéséért is imádkoznak majd.

Kié a szívünk?
Imádságra, bűnbánatra és böjtre hívja a fővárosban és környékén élő és szolgáló lelkipásztorokat és gyülekezeti tagokat Lovas András református lelkész. „Az advent első vasárnapját megelőző szombat délutáni összejövetelen Budapest lelki megújulásáért kiáltunk Istenhez közösen a Kálvin téri református templomban” – számolt be portálunknak.