Kálvin János dicsérete a Vatikán lapjában

"Kiváló" reformátornak nevezte az 500 éve született Kálvin Jánost a Vatikán
lapja

...a L,Osservatore Romano pénteki számában, olyan kereszténynek, akinek "jelentős hatása volt", noha a francia származású svájci vallásalapító rendíthetetlenül szemben állt a katolikus egyházzal.

"Tekintve az őt ért bírálatok hevességét, nem hasztalan leszögezni, hogy Kálvin keresztény volt" - írta a lap a fél évezredes évforduló és annak alkalmából, hogy a francia Gallimard kiadó La Pléiade elnevezésű patinás sorozatában megjelentette Kálvin
műveit.
A L,Osservatore Romano szerint "csak két ember tudta úgy letéríteni az európaiak egy részét történelmi útjukról, hogy ki tudott jelölni számukra egy másik irányt: Jean-Jacques Rousseau, aki átformálta a XIX. századot, sőt a XX-at is, de még inkább Kálvin".

Azt taglalva, hogy a reformátor mely területen fejtette ki a legnagyobb hatását, a lap megállapítja: a kálvinista (református) egyház zseniális alkotás, amely felsőbbrendűségének és hatékonyságának köszönhetően ügyesen ellen tudott állni a modernség minden változásának és forradalmának, ellentétben a lutheránus (evangélikus) világ tekintélyelvű merevségével".