Kevesebbet adtunk, mint amennyit lehetett volna

A 2008. évi személyi jövedemadó 1+1 százalékáról érvényesen rendelkező 1,68 millió magánszemély 16,6 milliárd forintot ajánlott fel 29 570 civil szervezetnek, 169 egyháznak és a két kiemelt költségvetési előirányzatnak. Ez összegben és a felajánlók számában is csak közel a fele annak, ami lehetséges lenne

Mogyorósiné Gábor Hajnalka, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökhelyettese kedden elmondta: a 2008. évi személyi jövedelemadó bevallás alapján az idén 3,6 millió magánszemély 32,8 milliárd forintról rendelkezhetett volna a 4,6 millió bevallóból.

Közülük mindössze 1,8 millióan éltek a lehetőséggel, és a nyilatkozatok 92 százalékos feldolgozottsága alapján eddig 1,68 millió érvényes felajánlást tartanak nyilván.

Idén a potenciális nyilatkozók 39 százaléka, azaz 1,8 millió magánszemély rendelkezett személyi jövedelemadója 1, illetve 1+1 százalékáról. A rendelkezők 94 százaléka, vagyis 1,7 millió magánszemély tett felajánlást nulla forintnál nagyobb 1 százalékról. Azok ugyanis, akiknek nem volt összevonás alá eső jövedelme, vagy a személyi jövedelemadó bevallásukban, munkáltatói elszámolásukban, vagy egyszerűsített bevallásukban 0,- forint szerepelt az összevont adóalap kedvezményekkel csökkentett adójaként, kizárólag 0,- forint összegű felajánlást tehettek.

Valamennyi érvényes technikai számmal rendelkező egyház részesült a felajánlásokból. 169 egyháznak 790 ezer nyilatkozat alapján 4,9 milliárd forintot ajánlottak fel a magánszemélyek.  Az egyházak felajánlott összeg nagysága szerint csökkenő sorrendjét tekintve megállapíthatjuk, hogy az "első öt helyen" - az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva - egy változás történt. Az ötödik helyre a Magyarországi Baptista Egyház került "helyet cserélve" a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségével. A legtöbb felajánlás továbbra is a Magyar Katolikus Egyháznak érkezik (a 2009-es felajánlásokból csaknem 3 milliárd forint), ezután következik a Magyar Református Egyház (1 milliárd forint felett), a Magyar Evangélikus Egyház (304 millió forint), a Magyarországi Krisna-Tudatú Hívők Közössége (84 millió forint), és a Magyarországi Baptista Egyház (73,6 millió forint).

A kiemelt költségvetési előirányzatokra 289 ezer érvényes nyilatkozat érkezett, a felajánlott összeg meghaladta az 1,9 milliárd forintot. A legtöbben "A gyermekszegénység elleni programot" támogatták összesen 1,5 milliárd forinttal, míg a "Nemzeti Tehetség Programra" 404 millió forintot ajánlottak fel.

A civil szféra javára 1,6 millió darab érvényes nyilatkozat érkezett. A 29 570 civil szervezetnek több mint 9,7 milliárd forint "érkezett".

Forrás: origo - MTI