Komandói csendesnapok

IKE-csoportok találkozója

Komandói csendesnapok

Szeptember 18. – 20. között csendesenapokon vehettek részt az ikafalvi, kálnoki, csernátoni, kézdivásárhelyi és komandói IKE (Ifjúsági Keresztyén Egyesület) tagjai.

Komandó mellett, a Jankó pusztáján gyűltek össze az ikések azzal a céllal, hogy a világ zajától félrevonulva elcsendesedjenek, Isten szavára figyeljenek.

A hétvége programjában ismerkedés, énektanulás, áhítat, gyalogtúra, bibiliaóra szerepelt, ezenkívül lehetőség adódott szarvasbőgést hallgatni, csillagokat vizsgálni és tábortűz mellett melegedni.

Köszönetet mondunk Gödri Miklós kálnoki-, Bardócz Csaba ikafalvi- és Pop Levente komandói lelkipásztoroknak, akik Isten üzenetét közvetítették a jelenlévő ifjaknak a csendesnapok ideje alatt.

Hisszük, hogy a Jankó pusztáján töltött idő Teremtőnk dicsőségére és mindnyájunk javára szolgált.

Kocsis Zoltán, résztvevő