Személyes életútjának mely állomásai azok, amelyek egészen biztosan hasznosulni tudnának egy egyházkerületi főgondnoki poszt betöltésénél?

Elsősorban a hullámhegyeket és hullámvölgyeket emelném ki, amelyekből megéltem kisebbeket és nagyobbakat is. Felnőttként tértem meg, de még akkor is Isten vezetett, amikor nem ismertem személyesen az Urat. Megkaptam tőle a képességet, hogy minden nehéz helyzetre reflektálni tudjak, és ennek nagy hasznát láttam. Vezetők mentorálásával foglalkozom, és azt szoktam mondani a mentoráltaknak, hogy azért tudok nekik segíteni, mert én is sok hibát elkövettem már és tudok jelzéseket adni nekik ezekről, hogy ne kövessék el őket. A hullámhegyekre és a hullámvölgyekre életem több területén is volt példa. Harmincnyolc éve vagyunk házasok a feleségemmel, Szentendrén lassan tíz éve vagyunk szolgálótársak Harmathy András lelkipásztorral, és a szakmai karrierem során is sok mindent átéltem. Megtanultam, hogy nem szabad sodródni a nehézségek közepette, hanem meg kell állni és megérteni, mi történik velünk és hogyan tudnánk belőle kijönni. Megéltem, hogy Isten hogyan vezet engem és hogyan állít szolgálatába különféle missziós szervezetekben, a KEVE Társaság élén, a szentendrei gyülekezetben, az Evangéliumi Fórum vagy a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) szolgálatában. Most is érzem a vezetését, tudok rá figyelni és megértem, amikor szeretné, hogy tegyek vagy ne tegyek valamit. Ha én lennék a főgondnok, akkor ennek a megtapasztalása lenne a legerősebb segítségem.

Mi a programjának a legfontosabb eleme és miért?

Az egyházért való imádság során Nehémiás könyve 2. fejezete alapján haladunk, és nagyon megragadott, hogy Nehémiás nem egyből vágott bele küldetésébe, hanem megérkezése után éjjel kiment és körbenézett. Példaértékű ez a fajta vezetői hozzáállás: előbb mérjük fel a pontos helyzetet és utána készítsünk programot. Abból a helyzetképből indulnék ki, amit az egyházunkról látunk. Egy dolgot már most tudunk: hogy mi az egyház feladata. Ezt Jézus megmondta már az apostoloknak a missziói parancsban, nekünk azt kell csak kitalálni, hogy hogyan végezzük el. Először lássuk tisztán a valóságot! Tudjuk, hogy mire szól az elhívásunk és nézzük meg, hogy a valóság mennyire felel meg ennek, és ha ebben változtatás szükséges, akkor pedig merjük ezeket a változtatásokat kimondani és meglépni.

Mit lát most az egyházkerület legfőbb problémájának és hogyan tudna hozzájárulni a megoldásához?

Én négy kiemelt területet látok. Az első a gyülekezetek önfenntartó képességre való törekvése. A második, hogy mindig maradjon fókuszban az evangélium hirdetése, ne csak az istentiszteleten, hanem a gyülekezet teljes működésében. A harmadik, hogy tényleg valósuljon meg az a közösségi vezetés, aminek a modellje a Bibliában is benne van és amely felé törvényeink is mutatnak. A negyedik a szolidaritás a gyülekezetek között. Vannak gyülekezetek, akik nagyobb anyagi áldásban részesülnek, több erőforrásuk van, ilyen például a szentendrei gyülekezet is. Ezek álljanak oda azok mellé a gyülekezetek mellé, akiknek kevesebb adatott, és ne csak pénzzel támogassák őket! A gyülekezet jó működéséhez sokszor elegendő lenne a lelki támogatás vagy egy máshol is adaptálható modell átadása. Odaállni egy másik gyülekezet mellé, hogy segítsük, az kapcsolatépítést jelent, időt, odaszánást, de megéri, mert lesz gyümölcse.

Mi az, amit főgondnokként továbbvinne a mostani ciklusból, és min változtatna?

Egyházkerületünk egyik adottsága, hogy sok intézménye van gyülekezeti, megyei és kerületi szinten is. Ezeknek a hatékony működtetése és fenntartása változatlanul feladat marad. Missziós területként érdemes tekinteni ezekre és nagyon sokat tenni azért, hogy a tiszta igei tanítás jelen legyen bennük. Elengedhetetlen a konzultáció az intézményfenntartókkal, hogy lássuk, hol és miben lenne szükségük segítségre. Megtartandó és erősítendő a gondozó gyülekezetek modellje, akárcsak azok a jó gyakorlatok, amelyek erősítik a helyi közösségek megtartó erejét. Amit fejlesztendő területnek látok, az a hatékonyabb tudásmegosztás. Azt látom, hogy hihetetlen sok értékes tapasztalat halmozódik fel az egyháztagok között, és ezzel is jobban kéne sáfárkodnunk. Vannak erre jó példák, de még lenne mit erősíteni e téren. Megkönnyíti a tapasztalatcserét, ha például kevésbé frontálisan közelítjük meg az értekezleteket és több tér jut a kiscsoportos beszélgetéseknek.

Mit lát a főgondnoki szolgálat legnagyobb személyes kihívásának saját magára nézve?

Az egyik, hogy mennyi időm marad mellette jelenlegi szolgálataimra. Sokat gondolkoztam ezen, és a gyülekezeti szolgálatot, amennyire csak lehet, szeretném továbbvinni. Nyilván ez átszervezéseket igényel, de nem lenne jó, ha a főgondnok elszakadna saját gyülekezetétől. Erről beszélgettünk már munkatársi közösségünkben és a lelkipásztorommal is. Egy vezetőnek az egyik feladata a munkaszervezés, és ha már átlátom a főgondnoki teendőket és azt, hogy milyen munkatársakkal dolgozhatok, akkor könnyebb lesz ezt megoldani. A másik nagy kihívás ahhoz kapcsolódik, hogy nem vagyok műszaki ember, ezért biztos, hogy segítségre lesz szükségem ezen a téren, amikor például ingatlanfenntartási vagy építkezési kérdéseket kell átlátni. Én mindig csapatban dolgoztam, akármilyen beosztásban is voltam éppen, középvezetőként vagy felsővezetőként, mindig együttműködve másokkal, és a főgondnoki megbízást is úgy képzelem el, hogy egy vezetői csapattal szakmai közösségeket szervezünk és koordinálunk, akik tudnak egymással is dolgozni.

Hogyan képzeljük el ezt a csapatmunkát az elnökségben

Nagyon fontos, hogy folyamatos legyen közöttünk a lelki együttlét. Bárkik is leszünk együtt ebben a csapatban, lelkileg össze kell hangolódnunk, hogy tudjunk imádságban, ige mellett, egymás életét megosztva együtt lenni. Ez olyan alapot teremt az ügyek intézésére is, ami harmonikusabbá tudja tenni a véleménykülönbségeket is – mert véleménykülönbségek biztos, hogy lesznek. De a konfliktus önmagában nagyon jó dolog is lehet, mert ütköztetjük a véleményeket, és ha ezt jól csináljuk, valami jobb jön ki belőle. Ebben segít, ha lelkileg együtt vagyunk. A másik fontos elem, hogy mondjuk ki és lássuk meg, kinek milyen ajándékai vannak és miben van erőssége, és bízzunk benne, hogy ő azt jól fogja elvégezni. Ha egy ilyen elnökség állna össze Isten segítségével, akkor ennek a jótékony hatása kifelé is megjelenne és hasonló hozzáállás alakulhatna ki a különböző szervezeti szinteken is.

Hogyan képzeli el az együttműködést a presbitériumokkal, főgondnokokkal?

Én nagyban szeretnék támaszkodni rájuk. Ők tudják elmondani, hogy a gyülekezeti frontvonalon mi a helyzet, milyen örömök és milyen kihívások vannak és hogyan tud az egyházkerület segíteni nekik. A gyülekezetekre kell koncentrálnunk, hogy be tudják tölteni Istentől kapott küldetésüket, és ehhez az egyik alapvetés, hogy a gyülekezetvezetők, presbiterek lássák azt, hogy milyen szükségeik vannak. Én számítanék a presbiterekre tanítói szerepben is bizonyos témák kapcsán, mert például az adakozás és a nagylelkűség terén nem mindig szerencsés, ha a lelkipásztor végzi a tanítást. Míg a presbiter részt vállal az egyházközség fenntartásában, ezért erről bizonyságot is tud tenni a gyülekezet felé.

Ez a fajta munkaszervezés visszajelzéseket, belső kontrollt, feladatdelegálásokat is igényel. Hogyan lehet megerősíteni ennek a kultúráját az egyház minden szintjén?

Ismerek olyan gyülekezeteket, ahol ez kifejezetten jól működik, őket lehetne mintaként felmutatni, kiemelve ennek az áldásait. Az biztos, hogy szükség van a munkaszervezés újragondolására. A népszámlálási adatok arról tanúskodnak, hogy csökken a reformátusok száma. Albert Einsteinnek tulajdonítják azt a mondást, amely szerint, ha ugyanazt teszem, mint korábban és más eredményt várok tőle, akkor nem biztos, hogy épeszű vagyok. Én nem kérdőjelezem meg senki épeszűségét, de annyi igazság van ebben, hogy ha szeretnénk ezt a tendenciát megállítani, akkor valamit máshogy kell tennünk. Amire a legnagyobb ráhatásunk van, az a működésünk, mert az nem külső tényezőktől függ, hanem a döntéseinktől. A hatékony gyülekezeti működés egyébként részletesen be van mutatva a páli levelekben, Péter levelében és Az apostolok cselekedeteiben, csak kellenek, akik időt és energiát fektetnek abba, hogy ezeket az alapelveket átültessék a gyakorlatba.

Hogyan látja, pénzügyi és gazdasági tekintetben mekkora lesz a mozgástere az egyházkerületnek?

Megvizsgáltam a saját egyházmegyénkben, hogy mennyi az egy főre jutó egyházfenntartói járulék naponta a választói névjegyzék alapján. Napi 67 forint. Mire elég ez? Ha csak 100 forintra emelnénk, ami még mindig nagyon kevés, az már több mint 150 millió forint plusz forrást jelentene egyházmegyei szinten, amit fordíthatnánk például lelkipásztorok fizetésemelésére, újabb lelkipásztori állások létrehozására vagy egyéb munkatársak alkalmazására. Nézzük meg, hogy hol tartunk az önfenntartásban és Isten mire hív bennünket! Ehhez elsősorban a sáfárságot kell tanulni, mert nem mi vagyunk a tulajdonosai annak, amink van, beleértve saját magunkat, hanem minden Istené. Minden pénzügyi kérdés először lelki kérdés. A korinthusiakhoz írt első levél 4. fejezetében írtak azt követelik meg a sáfároktól, hogy hűségesnek bizonyuljanak. Vezetői tréningeken ki szoktam emelni, hogy a hűség ellentéte nem a hűtlenség, hanem a siker. Sokszor a siker oltárán feláldozzuk az Istenhez való hűséget, mert az tűnik jobb, népszerűbb útnak.

A főgondnoki feladat zsinati kötelezettségekkel is jár. Milyen típusú zsinati feladatokra készülne és milyen elképzelésekkel?

Eddigi tapasztalataim alapján az adná magát, hogy a zsinati gazdasági bizottságban hasznosítsam mindazt, amim van – nem csak a pénzügyi ismereteimet, hanem a gyülekezetműködtetői ismereteimet és a sáfársággal kapcsolatos bibliai tanulmányaimat. A másik terület a hatékony zsinati működés segítése: vannak elképzeléseim arról, hogyan lehet jól működni egy ilyen jellegű és létszámú testületben úgy, hogy a gyülekezetek vagy az egyház működéséhez feltétlen szükséges döntések megszülessenek. Missziói szervezet vezetőjeként is mindig azt mondtam, hogy annyit ér egy missziói szervezet működése, amennyire segíteni tudja a helyi gyülekezet működését a küldetése betöltésében. Szerintem a közegyházi szerveződés és a zsinati szerveződés szintjén is ugyanennek kellene lennie a vezérelvnek.

Hogyan lehetne az alulról építkező egyház lehetőségeit jobban érvényesíteni a hierarchikus működésben, és főgondnokként mit tudna tenni ezért?

Be tudok hozni olyan friss szempontokat, amelyek alulról nézve világítanak rá arra, hogy hogyan látják a gyülekezeti tagok egyházunk működését és miben látnák a változásnak a szükségét. Meg kell kérdezni azokat, akik a gyülekezeti frontvonalon vannak, hogy szerintük milyen működés segítene bennünket abban, hogy az egyházunk jobban beleálljon Istentől kapott küldetésébe. Nagyon el tudja vinni például az intézmények ügye egy presbitérium idejét, erőforrásait, és tudatosnak kell lenni abban, hogy nem ez az alapvető küldetésünk. A céllá váló dolgokat, például az intézményfenntartást vissza kellene minősíteni eszközzé.

Ön szerint hogyan és miben lenne érdemes az egyháznak reagálnia a társadalmi és demográfiai változásokra?

Szerintem a társadalmi mozgásokat az egyház nem tudja közvetlenül befolyásolni. Ahol látunk erre esélyt és ahova Isten hív bennünket, ott megtartó erőként kell jelen lennünk a gyülekezeteinkkel, de ha nincs senki egy faluban, akkor nem ott kell a missziót végezni, hanem ott, ahová az emberek elmentek. Duráczky Bálint szociológus kutatása alapján tíz éven belül kihal az a generáció itthon, aki még családi hagyományból vált reformátussá, és egyre erőteljesebb lesz a személyes döntés. Ez radikálisan más megközelítést igényel a misszióban is, és nekünk a missziói megközelítésünkkel kell a társadalmi változásokra reagálnunk. Ha egy hagyományunk nem viszi előre a misszió ügyét, hanem fékké válik abban, hogy elérjünk embereket, akkor nem szabad hozzá ragaszkodni. Lássuk be, hogy ezek másodlagos dolgok! Az üzenetünk változatlan, ezt bátran fel kell vállalnunk a társadalom felé, de azzal a szeretettel, amely vonzó alternatíva lehet. Ne törvényeskedő, egymással is acsarkodó közösség legyünk, hanem Jézust követve arról ismerjen meg bennünket a világ, hogy szeretjük egymást!

Van-e még olyan téma vagy gondolat, amellyel mindezeket kiegészítené?

Világunkban gyorsan terjed az információ, ez azt is megköveteli tőlünk, hogy ne statikus egyházszervezetünk legyen, hanem dinamikus, amelyen belül gyors és hatékony az információáramlás és a kommunikáció. Fontos, hogy legyen lehetőség bármilyen szintről kritikát megfogalmazni saját köreinken belül. Én sem szeretem, ha valaki külső sajtóorgánumhoz fordul, még ha kétségbeesésében is. Jobb, ha egymás között beszéljük meg a kritikát, de ennek meg kell teremteni a kereteit, amelyen belül lehet konzultálni a problémákról és amelynek köszönhetően egy felvetés viszonylag gyorsan cselekvési tervvé alakítható, ha Isten mozdít bennünket az adott irányba. Ehhez nélkülözhetetlen az a fajta megállás, amit Lovas András püspökjelölt is képvisel, hogy legyenek állandó imádkozó közösségeink, hogy a gyülekezetek magukban és egymással közösségben is imádkozzanak. Egyébként magával az imádsággal is jól terjed az információ. A cél azonban az, hogy egyházunk működésének valóban az imádság legyen az alapja.

A Parókia portál közegyházi tisztújítással kapcsolatos írásait ide kattintva találják, a cikkek kínálata folyamatosan bővül.

Barna Bálint
Képek: Füle Tamás