Önkéntes napok a gödi közösségi iskolaépítésen

Október 29-én és november 12-én környékbeli polgármesterek és lelkipásztorok építik Gödön a verőcei Géza Fejedelem Református Általános Iskola Gödi tagintézményének épületét.

Az önkéntes napot Markó József gödi és Bethlen Farkas verőcei polgármester közösen hirdette meg Márkus Gábor verőcei és Szotyori Nagy Gábor gödi református lelkésszel, Marton Zsolt jelenlegi és Ország Tibor volt gödi plébánossal, valamint az iskolát építő Búzaszem Alapítvány vezetőivel.
A felhívást a kistérség lelkipásztorai és polgármesterei kapták meg, hiszen a gödi egyházi iskola kistérségi feladatokat is ellát.
A munka reggel 9 órakor indul, s délután ebéddel, majd az iskola és az iskolaépítés bemutatásával folytatódik.

A Duna parti városban szülők és a helyi egyházak akaratából született meg 2004-ben az általános iskola, amelynek első induló osztályába akkor hét gyermek iratkozott be. A felmenő rendszerben bővülő iskola 6 osztályába ma 90 gyermek jár. Keresztény, magyar, családi nevelést folytatnak, s erős szülői közösség intézi az iskola ügyeit. A jelenlegi hat osztály a katolikus és a református közösségi házban, valamint egy önkormányzattól bérelt épületben szétszórva működik.

Az iskola építését saját erőből kezdte meg 2008 őszén a szülői közösség céljai mögé álló Magyar Kolping Szövetség és a Búzaszem Alapítvány. A két civil szervezet az önkormányzattól kapott telken, Magyarországon egyedülálló módon, szülői, civil, ökumenikus összefogással építi az iskolát. A több mint kétszázmillió forint értékű építkezéshez sem önkormányzati, sem állami forrást nem vettek igénybe.
Az építkezéshez szükséges mintegy 120 millió forint pénzt a szülői közösség, az amerikai egyház adománya és a Dunakanyar Takarékszövetkezettől kapott 70 millió forint hitel révén biztosítják.
Az iskolaépítésre nonprofit céget alapítottak, így önköltségi áron tudnak építkezni. Számos vállalkozó és építőanyaggyár árengedményes építőanyag rendelkezésre bocsátásával állt a közösségi iskolaépítés mellé.
A létrehozandó épület értéke az engedményes áru anyagokat és a szülői közösség önkéntes munkáját is a készpénzes kifizetésekhez számolva, meghaladja a 200 millió forintot.

A Salamin Ferenc által tervezett épület átadását tavaszra tervezik, így 2010 szeptemberében akkor már 7 osztályban, 110 gyermek folytathatja a tanulmányait az új iskolaépületben.
Az építkezés azonban ezzel még nem ér véget, hiszen további tantermekre és tornateremre is szüksége lesz az iskolának, amelynek 8 osztályába a szervezők szándéka szerint rövid időn belül 160 gyermek jár majd.

További tudnivalók:
www.buzaszem.hu
valamint Horváth Szilárd 30/9219260, buzaszem@buzaszem.hu

Csatolt állományok