Református zenei fesztivál – ez már a hatodik

A református zenei fesztivál 2009-ben visszaköltözik oda, ahol 6 évvel ezelőtt indult: a Ráday utca 28. - Kinizsi utca által határolt szakaszra. A fesztivált együtt rendezik az ünnepi könyvhéttel és a Papírvarázs-fesztivállal. Az idelátogató vendégek irodalmi, zenei, képzőművészeti, rézkarcművészeti, Biblia múzeumi élményben részesülhetnek.

A Református Énekek hangversenyek és a Református Zenei Fesztiválok is ugyanazt a szándékot és gondolatot hordozzák: megőrizni, megmutatni református zenei kincsünket, kultúránkat a jelen és az utókor számára.

A Református Énekek hangversenyek és a Református Zenei Fesztiválok is ugyanazt a szándékot és gondolatot hordozzák: megőrizni, megmutatni református zenei kincsünket, kultúránkat a jelen és az utókor számára. A tradicionális egyházi zsoltárok, énekek, kórusművek és hangszeres darabok mellett lehetőség nyílik népzenei gyökereink és a mai modern zenei megfogalmazások bemutatására is. Az iskolai és gyülekezeti kórusok mellett az idén is meghívást kaptak a legismertebb elkötelezett együttesek, mint a Musica Historica, a Misztrál együttes, a Vujicsics együttes, Lovász Irén, Vedres Csaba és a Kairosz Kvartett, Berecz András, Pál István „Szalonna", az Invocatio Musicalis, valamint Kiss Ferenc és barátai, akik a KÁLVIN ÉV alkalmából írt MAGYAR KANCIONÁLÉ című művet adják elő.

A Református Zenei Fesztivál fontos küldetésének tartja, hogy a Magyarországi Református Egyház nélkülözhetetlen társadalmi, szociális, egészségügyi, irodalmi, oktatási, tudományos, képzőművészeti és természetesen hitéleti munkáját mutassa be. (MISSZIÓK, BIBLIA MÚZEUM, református ISKOLÁK, KÖNYVKIADÓK)

2009-ben KÁLVIN János születésének 500. évfordulóját ünnepeljük és mi is programokkal tisztelgünk a nagy reformátor előtt: Kálvin kertje kiállítás, Magyar Kancionálé bemutató, az európai Kálvin-ünnepségekre készült, magyarra fordított új ének hazai ősbemutatója a MÜPA-ban.

Ismét megrendezésre kerülnek a RZF keretén belül a Bódiss Tamás által szervezett EGYHÁZZENEI PROGRAMOK, melyeket e füzetben külön is részletezünk.

Hangsúlyos része a programoknak a június 5-ei MÉCSES MENET (zsoltárokkal) a Ráday utcában és az azt követő KÉSŐ ESTI ZENÉS ÁHÍTAT a Kálvin téri református templomban.

A Református Énekek VIII. hangverseny 2009. július 3-án kerül megrendezésre a művészetek palotájában.

Az úr Isten dicsőségére elhangzó zsoltárok és énekek hallgatása és éneklése közben ismét egy nagy gyülekezetté válik a közönség, a 300 fős kórus és valamennyi közreműködő.

 

POLGÁRMESTERI BEKÖSZÖNTŐ

Tisztelt Zenekedvelő Látogatók!
Idén is különleges eseménynek számít a Belsô-ferencvárosi kulturális hétvégék - a Ráday Kultucca - rendezvényeinek sorában a Református Zenei Fesztivál.
Zsoltárok, igehirdetés, szabadtéri koncert, zenés áhitat, nyilvánosközös éneklés, református zeneiskolák növendékeinek hangversenye - a programok szinte valószerûtlen gazdagsága és változatossága vonzza ezekben a napokban a hagyományokat és örök értékeket hordozó egyházi zenei kultúra rajongóit a Kálvin és a Bakáts térre, a Ráday utcába és a szomszédos Lónyay utcába. A produkciók némelyike egy-egy gödöllôi és rákospalotai helyszínt is Ferencvároshoz köt ezen a néhány napon. A fellépô zenekarok, mûvészek, zenepedagógusok, egyházi közremûködôk névsorát és listáját látva biztos lehetek abban, hogy értékes élményekkel gyarapodik, aki látogatóként, résztvevôként megtiszteli e háromnapos zenei ünnepet.
Örömmel tölt el, hogy Ferencváros Önkormányzata idén is támogatni tudja a Református Zenei Fesztivált, és megtisztelô számomra, hogy dr. Bölcskei Gusztáv és dr. Szabó István püspök urak mellett a rendezvény védnöke lehetek.

Dr. Gegesy Ferenc polgármester

 

A részletes programmal megjelent a Fidelio magazin júniusi különszáma, ami innen is LETÖLTHETŐ.