Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt.
Jelenések 3,5
„Fontosabb, hogy igazak legyünk, mint hogy igazunk legyen.”
David Hayward
Gettó, ahonnan gyakran elkergetik az idegeneket. Kétszázötven lakás, több mint ezer lakóval; a Hős utcai lakótömb szinte önálló kis falu a fővárosban. Az itt élők más közösségektől elzárva élnek, emberszigetüket csak katonai, rendőrségi és ipari épületek veszik körül.
A Sárospataki Református Teológiai Akadémia közössége szeretettel várja mindazokat, akik lelkészi, hitoktatói vagy más egyházi hivatást szeretnének választani.
A szenvedélybeteg az az ember, aki már nem tudja az akaraterejével magát kontroll alatt tartani - olvasható Jakus Ágnes olvasmányos riportjában, melyben a Református Mentő Misszió tevékenységét ismerteti, a lap címoldalán, illetve Misszió rovatában.
Bizalom - az egyik legszebb szó, mégis egyre kevesebb gyerek ismeri a valódi jelentését. Egy élménypedagógus szerint nem csak a tanárok, de a lelkipásztorok munkájában is egyre nagyobb szerepe lehet a közös játéknak, ahol a fiatalok számukra új szociális készségeket tanulhatnak és saját magukat is jobban megismerhetik.
A Baár-Madas Református Gimnázium pedagógusi állást hirdet a következő betöltendő feladatkörre: 1 fő középiskolai biológia vagy biológia-kémia szakos tanár.
A lábunk alatt is arany van – mutatott az idős asszony a „perzsaszőnyegre", vagyis kis kertjére. Az új Eldorádónak is nevezett erdélyi településen az utolsó magyarul beszélő, református néni fogadott minket.
Segítségnyújtás katasztrófák esetén, az élet oltalma, a védekezés és a helyreállítás is a feladata annak a 80 fős önkéntes, református katasztrófavédő csapatnak, amely baj esetén azonnal mozgósítható. A tiszáninneni egyházkerület önkéntesei nem parancsra, hanem elhivatottságból végzik szakszerű munkájukat.
Általában vigyázni szoktam a dolgaimra. A táskámban az esernyőtől kezdve a füldugóig mindennek megvan a maga helye. Nos, ehhez képest elég érdekesen indítottam az önkéntes szolgálatot: Malajziában voltunk, még be sem költöztünk a hajóra, és máris elvesztettem a telefonom...
Volt, aki megnyugvásra vágyott, más a kedvese kezét szerette volna elnyerni, és olyan is, aki az élet értelmét kutatta - hasztalanul. A volt Sztálinváros környékén sokan felnőttként tértek meg, az egyik református missziói gyülekezet ma mindannyiuknak lelki otthona.
– Istennel minden lehetséges.Egy iskola bejáratán olvasható ez a két állítás, azon kevés keresztyén iskolák közül, amelyek Amerikában vannak – mert a hitet, s keresztyénséget nem az iskolában tanulják.
Egyházi énekanyagunk az elmúlt évtizedekben is bővült és színesedett. Ez a gyűjtemény szerény válogatás, összegzés, segítség mindennek tudatosításához. A most megjelent kötet a gyülekezeti éneklést szeretné megerősíteni.
A faluvá vált világban, a posztmodern térben úgy tűnik, elmondhatjuk véleményünket. Úgy tűnik... Az egyházban mégis kevesen vállalják fel gondolataikat a nyilvánosság előtt, mert minden véleménynyilvánítás egyfajta kitárulkozás, lemeztelenedés, amit valahol, valamikor levernek rajtunk.
„A vallásos emberek félnek a pokoltól, az igazi hívők pedig már mind megjárták a poklot, ez a különbség." Művészek beszélgettek hitről, tudásról, értékekről, zenéről.
Gyakran mondjuk, gyakran halljuk a kérdést: hogy vagy? De vajon hányszor gondoljuk komolyan? Abszolút odafigyelni és száz százalékban jelen lenni azzal, akivel beszélgetünk – egy diakónus szerint csak így lehet segíteni a rászorulókon.
Az óceánjárón való szolgálatra felkészítő konferencián hallottam először azt a kifejezést: szégyenkultúra. Vagy én nem figyeltem oda az iskolában, vagy tényleg kimaradt a tantervből – mindenesetre számomra ez a téma teljesen új volt. Főleg, amikor a hétköznapokban is szembesültem vele... Szabó Viktor hajónaplójának második része.
Színesfém tolvajok rongálták meg ismét Közép-Európa legnagyobb református templomát. Kilincseket és réz alkotóelemeket loptak el a Cegléd egyik jelképének számító nagytemplom kapuiról.
Keresztyén közösségek nélkül a nemzet és a világ élete üres, sivár, ízetlen. A „svédasztalos" keresztyénség, amiből mindenki azt csipeget ki, ami éppen kedvére való, nem helyes út – a többi közt erről, valamint a keresztyénség jelenéről és jövőjéről, az egyház nemzetépítő szerepéről, a társadalom lelki és szellemi arculatáról gondolkodtak, beszélgettek, vitatkoztak egyházi vezetők és politikusok a REND-en.