Egyetlen kapocs, a teremtettség is elég ahhoz, hogy megérezzük, egy család tagjai vagyunk, bárhol élünk is a világban. Vasárnaptól látható Füle Tamás fotókiállítása Budán, a Szilágyi Dezső téri református templomban.
"Meg kell törnünk a népesség helyzetét jellemző ördögi kört, mert ha nem tesszük, egyre több embert kell majd mind kevesebbnek eltartania." Egyházi imatalálkozó a pálhalmai börtönben.
A közelmúltban korszerűsítették a berekfürdői Megbékélés Házát. A református üdülő-és konferenciaközpont további fejlesztésbe fogott, amely a mozgáskorlátozottak közlekedését, pihenését teszi egyszerűbbé.
Ügyességi, logikai és színpadi elemeket felvonultató országos bibliaismereti vetélkedőn mérték össze tudásukat az általános iskolások. A Velünk az Isten című versenyen 34 csapat indult.
Szótár készült a kumráni tekercsekhez, amely bepillantást enged abba, miként változott a héber nyelv az Ótestamentum és az Újszövetség között eltelt időben.
Lenyűgözte az ország ezeréves történelme, rácsodálkozott az ódon épületekre, meglepte a sok termőföld és elképedt az utcán dohányzó emberek láttán Gerald Wagana. Kenyai vendégünk két hetet töltött Magyarországon tíz keresztyén társával.
A kegyelem asztala címet viseli Fazekas Zsuzsa komáromi lelkipásztor vezércikke a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház hivatalos lapja húsvéti számában. Ugyancsak húsvéti tematikájú ifj. Hranyó Mihály Az elhengerített kő határkő című gondolatgazdag írása. És ebbe a sorba illeszkedik Szenczi László Élő Krisztusunk van! című bizonyságtétele, illetve Gyurkovics Tibor Próba című verse is.
Újra kell tanulnia a nemzetnek az etikát és ebben fontos feladat vár a köznevelésre; a szülőknek és a pedagógusoknak ezen a téren szövetségben kell lenniük - mondta Szabó István református püspök a keresztény civil szervezetek negyedik országos fórumán a Parlament felsőházi termében.
Hagyományos eszközökkel nem lehet elérni az adózók nagy részét – így indokolta a református egyházi vezetőség, hogy idén meghökkentő egyszázalékos kampányfilmmel jelentkeztek.
Több egyházi program is indul az idén kormányzati támogatással, köztük a hátrányos helyzetű térségeket felkaroló, Testi és lelki kenyér elnevezésű projekt - mondta Szászfalvi László egyházügyi államtitkár.
Nemcsak a betegeket, az orvosokat és a nővéreket is lelkigondozza Tóth Márta református lelkész a gyulai Pándy Kálmán Kórházban, aki egyedül látja el szolgálatát a hatalmas intézményben, immár tizenöt éve.
Egy szolgálaton kívüli sárbogárdi járőr jelezte az ügyeletes rendőröknek, hogy a református egyház egyik lakatlan ingatlanján több embert is lát. A lelkipásztor is a helyszínre sietett.
A rendszerváltás korszakának és egyházpolitikájának izgalmas epizódjáról szól Fazekas Csaba történész legújabb könyve, amely a tiszavirág-életű Országos Vallásügyi Tanács (1989-1990) tevékenységét mutatja be.
Presbiteri csendesnapot tartottak a Budapest-Csillaghegyi református gyülekezetben 2011. március 26-án. A presbiterek mellet a gyülekezet tagjai közül is többeket meghívtak erre a napra, a szolgáló munkatársakat, és azokat, akik szívesen kapcsolódnának be a gyülekezeti munkába. A nap jó lehetőség volt arra is, hogy közelebbi ismeretség alakuljon ki azok között, akik eddig csak az istentiszteleteken találkoztak egymással.
Taroltak a Kecskeméti Református Általános Iskola diákjai a Kecskemét város polgára leszek című helytörténeti versenyen. Az alsó tagozatosok a dobogó mindhárom fokát elfoglalták, a felsősök az első és második helyet szerezték meg.
Új gyülekezetek szervezésébe fogott Diósdon és Csömörön a Dunamelléki Református Egyházkerület. A két Pest megyei településre lelkipásztorokat küldtek, akiknek az a feladata, hogy „a semmiből” építsék fel a református közösségeket.