A Debreceni Református Hittudományi Egyetem felvételt hirdet államilag akkreditált alap-, mester- és egységes, osztatlan képzéseire azok számára, akik felsőfokú teológiai és alkalmazott teológiai tanulmányokat szeretnének folytatni nappali vagy levelező képzésben.
Személyében az Angliai Magyar Református Egyház nyugalmazott lelkipásztorát és a Nyugat-európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat 1957. óta lelkészi elnökét, majd 1992. óta tiszteletbeli elnökét tisztelte.
Szeretnél részt venni egy pezsgő hangulatú és Krisztus-központú ifjúsági találkozó szervezésében, lebonyolításában? Érzel magadban elhívást, hogy a Csillagpont négy napján, 8-15 fő vezetőjeként beszélgetéseket vezess a találkozó előadásairól? Akkor várjuk jelentkezésedet a kiscsoportvezetők közé!
„Ebben az esztendőben is (...) az Úr jelenlétét kérjük életünkre" - hangsúlyozza vezércikkében Hover Zsolt, a lap idei első számának címoldalán. Az igazi szeretet szétosztja önmagát - e címen közöl tartalmas beszámolót a magyargoroszlói ifjúsági hétvégéről Józsa Emese. Az ifjúsági rovatban emellett, a nemes feladatot felvállaló várad-velencei ifjúsági misszióról is olvashatunk.
Szeretettel kívánunk áldott karácsonyt Gönczi Gábor, azaz Doki bizonyságtételével, aki a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon munkatársa, s mint mondja, számára itt nyert tartalmat és értelmet a karácsony ünnepe.
„E világi megváltásban hittek azok, akiknek a krisztusi megváltásban kellett volna hinniük” - könyvbemutató Budapesten, a Sapientia Szerzetesi és Hittudományi Főiskolán.
Megjelent az Igazság és Élet 2011/1. száma, amely január-február-március hónapokra (Újévi istentisztelettől böjt 3., Oculi vasárnapjáig bezárólag) tartalmaz igetanulmányokat, prédikációvázlatokat vasárnapi igehirdetésekhez, továbbá segítséget nyújt a kazuális szolgálatokhoz, újévi, böjti ifjúsági bibliaórákhoz, tematikus hittanórákhoz.
Valamiben mindenki tehetséges - tartja a hétköznapi nyelv. A tehetségnek valóban számtalan aspektusa van, de mikor és hogyan derül ki valakiről, hogy miben kiemelkedő, és milyen pályát futhat be talentumaival gazdálkodva?