Hulladékból újat

Föld napja a Benkő István Református Általános Iskola és Gimnáziumban

Idén első alkalommal vállalkozott arra iskolánk, hogy tematikus témanapot tartson a Föld napján. Nagy izgalommal vártuk az eseményt, hiszen az elmúlt két évben nem tartottunk hasonló volumenű programot. Központi témánk a hulladék kérdésköre volt. E köré épült fel a résztvevő 21 osztály programja.

 

Alsó tagozaton a Homoktövis Oktatóközpont szervezésében a Lóverseny téri Közösségi Házban kreatív alkotódélelőttön vettek részt a gyerekek, ahol például WC-papír gurigából készítettek baglyos nyakba akasztható szütyőt, és a szelektív hulladékgyűjtéssel is megismerkedtek.

Más alsósok a Magyar Természettudományi Múzeum kifejezetten óvodás és alsó tagozatos korosztályt megcélzó időszaki kiállítását tekintették meg. Míg megint mások az iskolai „Hulladékból újat!” kreatív kézműveskedésén és ügyességi feladatokon vettek részt; valamint a Tüskéshátú Madártanoda jóvoltából Töpörtyűvel, a teknőssel ismerkedtek meg.

Az aulában kreatív kollégáinknak köszönhetően készült tojástartóból virág, kupakból fülbevaló, illetve nyaklánc, PET-palackból teknősbéka, és lehetett kupak-memóriajátékot játszani és ügyességi feladatokat kipróbálni.

A felső tagozatos diákok közül legmesszebb az 5. évfolyamosok utaztak, egészen Lábatlanig, ahol a Piszke Öko Pékségben megszemlélték a pékmesterek mindennapi munkáját, és saját kalácsukat is elkészíthették. Délután pedig a Dunamenti Ökocentrumban a szelektív hulladékgyűjtés és a hulladék újrahasznosítását körüljáró foglalkozáson ügyeskedtek. A 6. évfolyamosok a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. Észak-pesti Szennyvíztisztító Telepét járták körbe, és ismerkedtek meg a víz talán kevésbé ismert útjával.

A 7. évfolyamosokhoz az BKM BUDAPEST KÖZMŰVEK Nonprofit Zrt. edukációs főmunkatársa látogatott el, és mesélt a budapesti hulladékbegyűjtés és újrahasznosítás történetéről és a jelenleg érvényes szabályokról. Természetesen a játék itt sem maradt el!

A gimnazista korosztályt különleges előadások várták. Nagy örömünkre első felkérésre igent mondott az iskolai előadásra két világcég is: a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. és a Hell Energy Magyarország Kft. Mindkét előadás központi témája a hulladék útja és az újrahasznosítás volt, amit ezek a világmértekben gondolkozó cégek is fontos célkitűzésüknek tartanak. Az előadók nemcsak felkészültek voltak, hanem valóban a gyerekekhez szóltak, interaktív előadásaikkal (volt filmnézés és persze sok játék és nyeremény is!) végig fenntartották a gyerekek figyelmét és érdeklődését.

Azok, akik pedig már nem fértek be az előadásokra, hazánk egyetlen hulladékégetőjében, a Rákospalotai Hulladékégetőben jártak üzemlátogatáson.

Hálásak vagyunk, hogy iskolánk ezen a napon egyként mozdult meg Földünkért, egyként tanult ki-ki a maga szintjének megfelelően a hulladék megelőzéséről, útjáról és az újrahasznosítás lehetőségeiről.

Várjuk a következő közös témanapunkat!

 

Farkasné Nagy Krisztina
A szerző az iskola tanára

Föld Napja a Benkőben