Ötvenkét éve konfirmáltak

„A fogadalomtételen túl a viszontlátás öröme is nagy volt, hiszen többen közülünk ötvenkét éve nem találkoztak egymással” – számolt be portálunknak Radó Gábor, a Gödöllői Református Egyházközség tagja.

A járványhelyzet következtében 2020-ban Gödöllőn sem történhetett meg az 1970-ben konfirmáltak fogadalomtételének félévszázados megújítása. Így rendhagyó módon erre az idei pünkösdkor került sor – számolt be portálunknak Radó Gábor.

„Sajnos néhányan már nincsenek közöttünk, többeknek messzire vagy más irányba vezetett az útjuk – így pünkösdhétfőn a huszonhét egykori konfirmandus közül tízen jelentünk meg a gödöllői református templomban. Az ünnepi istentiszteleten csoportunk jelentős létszámot képviselt a tizenkilenc ifjú konfirmandus, a négy felnőttként keresztelkedő és egy fővel kiegészülve öt konfirmáló mellett.”

A fogadalomtételt követően Balogh Tamás és Kertész Dániel lelkészek áldották meg a fogadalomtevőket és -megújítókat. Ezután Gombos Viktor Balázs, a Gödöllői Református Egyházközség gondnoka mondott köszöntőt, majd az ötvenkét éve konfirmáltak nevében Radó Gábor szólt az ünneplő gyülekezethez, felidézve Kéri Sándor lelkész és felesége, Császár Margit hitoktató áldozatos munkáját.

Végezetül az úrvacsora vételére került sor; ötvenkét év után ismét együtt, meghatottan, boldog ünnepélyességgel járulhattak az Úr asztalához az akkori konfirmandusok. „A fogadalomtételen túl a viszontlátás öröme is nagy volt, hiszen többen közülünk ötvenkét éve nem találkoztak egymással. Így az ünnepi istentiszteletet meghitt hangulatú beszélgetés követte a gyülekezeti teremben. Azzal búcsúztunk, hogy ezentúl számontartjuk egymást és lehetőség szerint valamilyen módon hasznos közösséggé formálódunk.”

A képen balról jobbra Radó Gábor, Gáspár Ibolya, Kolozs Eszter, Tatár János, Csonka Brigitta, Pintér István, Kőrösi Zsuzsanna, Kőrösi László, Bodrogi Ildikó, Jámbor Ilona.

Képek: Tihon Csilla