Több vagy, ha adsz!

Megnyitották a regisztrációt a 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes ifjúsági akciójára

Idén is megrendezik, immár 14. alkalommal az ország legjelentősebb önkéntes akcióját. A katolikus, református és evangélikus egyházak összefogásával létrejövő 72 óra kompromisszumok nélkül a hagyományoknak megfelelően október második hétvégéjén, 2021. október 8. és 10. között zajlik majd azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet az önzetlen segítségnyújtás és az önkéntes munka fontosságára.

A 72 óra honlapján már megnyitották a regisztrációs felületet, és várják az önkéntesek jelentkezését. A korábbi évekhez hasonlóan idén is meglepetés lesz a jelentkezők számára, hogy milyen feladatot kapnak arra a hétvégére, amit önkéntes segítségnyújtásra szántak. Október 7-én este, a megnyitó ünnepségen derül ki, hogy esetleg játszótér-felújítás, erdőtakarítás, kerítésfestés, vagy éppen szociális segítségnyújtás lesz az a feladat, aminek elvégezésére 72 óra áll a rendelkezésükre. Mivel a hétvégi tevékenység iskolai közösségi szolgálatként is végezhető, kiemelten kérik a pedagógusok segítségét abban, hogy tájékoztassák és ösztönözzék a diákok részvételét a 72 óra kompromisszum nélkül akcióban, ami csapatépítő programnak is nagyszerű.

Az országos és határon túli akció keretében 7-9000 fiatal valósít meg évről évre több száz önkéntes projektet helyi koordinátorok vezetésével. Nem csak az önzetlen segítségnyújtásban rejlő örömre szeretnék ezzel felhívni a szervezők a fiatalok figyelmét, hanem a társadalom számára is szeretnék megmutatni, hogy a fiatalok nagyon sok mindenre képesek egy jó ügy érdekében. Erre utal az akció szlogenje is: „Több vagy, ha adsz!”. A járvány miatti nehéz időszakban pedig nagyon nagy szükség a reményre, a megerősítésre, ezért is választották az idei év bibliai mottójának a „Ne félj, mert veled vagyok!” (Ézs. 43,5) mondatot.

Bővebb információ: http://www.72ora.hu/
Iskolai Közösségi Szolgálatról: http://www.72ora.hu/a-72-orarol/kozossegi-szolgalat
Regisztráció: http://www.72ora.hu/regisztracio
Facebook: https://www.facebook.com/72ora
Instagram: https://www.instagram.com/72ora/
Sajtókapcsolat: Müller Eszter;
e-mail: kommunikacio@72ora.hu;
telefon: + 36 70 384 3622