Túlélők után kutatnak

Megkezdte kutató-mentő szolgálatát a földrengés sújtotta törökországi Mardin városában a Magyar Református Szeretetszolgálat csapata. Jelenleg egy húszfős nagycsalád tagjait keresik.

Kedd éjszaka megérkezett a földrengés sújtotta Törökországba a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató-Mentőcsoportja, akik szerdán megkezdték mentési szolgálatukat ellátási helyszínükön. A hétfős csapat munkáját három keresőkutya is segíti a helyszínen, akik mind rendelkeznek nemzetközi minősítéssel. Mindeközben elindította első, mintegy 15 millió forint értékű humanitárius segélyszállítmányát is Törökországba a Magyar Református Szeretetszolgálat a nincstelenné vált túlélők megsegítésére.

Az elmúlt 80 év legnagyobb természeti katasztrófája sújtotta Törökországot és Szíriát, melynek a hivatalos adatok szerint már több, mint 11.000 halálos áldozata van. A 7,8-as erősségű földrengés Törökország déli és középső részét, valamint Szíria észak-nyugati területeit rázta meg, melyeket számos utórengés követett, valamint komoly veszélyt jelent a túlélési esélyekben a fagypont körüli hőmérséklet is. A Magyar Református Szeretetszolgálat tűzoltókból, katasztrófavédelmi szakemberekből álló Kutató-Mentő csapata kedd éjszaka megérkezett Törökországba, szerdán pedig megkezdték mentési szolgálatukat a szír határhoz közeli Mardin városában, mely város szinte teljes egészében összeomlott a földrengésben.

„Szerdán kora délután megérkeztünk Mardin városába, ahol a következő napokban kutató-mentő szolgálatot teljesítünk. Döbbenetes a látvány, szinte az egész város romokban áll, folyamatosan halljuk a tűzoltóság és a mentők szirénáját. Éjszaka is folytatjuk a munkát, jelenleg egy húszfős nagycsalád tagjait keressük, két túlélő férfi családtag van segítségünkre a keresésben. Több kisebb csapatban dolgozunk, hogy egyre nagyobb terepet lefedve végezzük a munkát kutyás keresőinkkel, tűzoltóinkkal és a mentőcsapat további tagjaival” – tudósított a helyszínről Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója, a csoport operatív vezetője.

Mindeközben szerdán délután elindította tizenötmillió forint értékű humanitárius gyorssegélyét Törökországba a Magyar Református Szeretetszolgálat. A mintegy négy tonna tartós élelmiszerrel és higiénés felszereléssel az átmeneti szálláshelyeken meghúzódó túlélők ellátását támogatja az egyházi karitatív szervezet, mely adomány csütörtök délelőtt megérkezik Adanába, ahol azonnal kiosztják a nincstelenné vált túlélők számára.

A Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató-Mentőcsoportjának szolgálatához bárki hozzájárulhat támogatásával. A karitatív szervezet országos adománygyűjtést hirdetett, a befolyt összegből a további humanitárius segélyszállítmányok biztosítása válik lehetővé a nincstelenné és otthontalanná vált túlélők számára. Az adománygyűjtéshez bárki csatlakozhat online az adomany.jobbadni.hu oldalon keresztül, átutalással a Magyar Református Szeretetszolgálat CIB banknál vezetett 10702019-85008898-51100005 számlaszámán keresztül (közlemény: „Adomány-Földrengés”), valamint a 1358-as adományvonal hívásával 500 forinttal lehet támogatni az MRSZ Kutató-Mentőcsoportjának szolgálatát.