A református reformáció ÁLDÁSAI

Számára az Ige mindig az a verőér volt, amely az életet: a hamisítatlan lelki táplálékot szállítja az anyaszentegyházba, a Krisztus testbe. Meg vagyunk győződve arról, hogy református keresztyén hitünk a Bibliából megismerhető tökéletes igazságot vallja.

Mi tudjuk, mit jelent mindent odaadni az igaz kincsért, az üdvözítő Krisztus hitért, azért az evangéliumért, amely a legcsodálatosabb üzenet, amit a világ valaha is hallott, és hallani fog.

Reformátor őseink úgy adtak oda mindent: vagyont, hatalmat, földi dicsőséget az Igéért, mintha egy kontinenst adtak volna oda egy csónakért, amelyen a veszélyekkel mit sem törődve végre elindulhattak egy új világ felé. Mindent Istenre nézve és benne bízva cselekedtek, és immár ötszáz esztendeje tudjuk, hogy jól választottak, mert a dicsőséges Szentháromság egy igaz Isten igazolta őket!

A REFORMÁTUS EGYHÁZUNK SZÜLETÉSE

Református Egyházunk születését nem lehet sem egy ember nevéhez, sem egy konkrét időponthoz kötni. A református keresztyén hit a lutheri reformáció idején a XVI. sz. elején Svájcból indult ki. Zürichben Zwingli, Strassburgban Bucer, Genfben Farel, Zürichben Bullinger készítgette a református reformáció útját. Az új irány szellemi irányítója azonban kétségtelenül Kálvin János volt.

Az eredetire reformált, tiszta keresztyén tanítás magyarországi terjesztői voltak többek között:

Szegedi Kis István, Méliusz Juhász Péter, Kálmáncsehi Sánta Márton stb.

A Magyar Református Egyház hivatalos megalakulása, az 1567-es debreceni alkotmányozó zsinathoz köthető, ahol elfogadták a bibliai tanítások alapján, kálvini teológia szellemben született hitvallásokat.

Üldözések

A reformáció idején a magyar 1523. évi országgyűlés kimondta, hogy: „A király... valamennyi lutheránust... fejvétellel és jószágvesztéssel büntesse", az 1524. és 1525. évin pedig, hogy „az összes lutheránusok kiirtassanak... és akárhol találtatnak... megégettessenek".

Ez a törvény alkalmazást nyert a gyakorlatban is, de érvénye mindössze másfél, illetőleg egy évig tartott, mivel már az 1526-i országgyűlés eltörölte.

A protestánsok kegyetlen és gyilkos üldözése folytatódott viszont a római katolikusok által az ellenreformáció idején. Kollonich Lipót a római katolikus egyház feje, esztergomi érsek, a magyarországi ellenreformáció vezéralakja kijelentette, hogy „Magyarországot előbb rabbá, aztán koldussá, végül katolikussá teszem".

HITVALLÁSAINK

A református embernek három hitvallása van:

Az Apostoli Hitvallás, amely összeköt más keresztyén felekezetekkel, akik velünk együtt hisznek a dicsőséges Szentháromság Istenben, és Jézus Krisztust Uruknak, Megváltójuknak vallják!

A Heidelbergi Káté, melynek 129 kérdés-felelete van. Szerzői Zacharias Ursinus és Gaspar Olevianus, református hittudósok, akik III. Frigyes pfalzi választófejedelem megbízásából 1562-ben fogalmazták meg hitvallásunkat.

A II. Helvét Hitvallás, melynek 30 fejezete van. 1566-ban Bullinger Henrik Zürich prédikátora hitvallási iratként írta, amit hamarosan átvettek a svájci és a német reformátusok is.

EGYHÁZUNK KÜLSŐ JELLEGZETESSÉGEI

Református templomainkat a Biblia tanításához méltó egyszerűség, áttekinthetőség és tisztaság jellemzi. Templomaink általában fehérre meszelt falúak, nincs bennük keresztábrázolás, nincs oltár, gyertyák, térdeplés, keresztvetés, nincs feszület, szobor és képtisztelet, csak a legszükségesebbek találhatók benne: a padok, a szószék és az úrasztala. A liturgiánkban nem a külsőség, hanem a prédikáció, Isten élő Igéjének tiszta hirdetése a meghatározó.

A REFORMÁTUS EGYHÁZ TANÍTÁSAI

A reformáció mindig hitünk tisztasága érdekében az Ige tiszta hirdetésért, és tiszta megértésért küzdött. Ezért a reformáció radikálisan ELTÖRÖLT minden, a Biblia és az apostoli kor tanításától, és hitbeli gyakorlatától ELTÉRŐ katolikus dogmát.

Mindenekelőtt a miseáldozatot, mivel katolikus felfogás szerint az áldozás Krisztus golgotai áldozatának megismétlése. Szerintük az ostya Jézus valóságos testévé, a bor Jézus valóságos vérévé változik. (transzubsztantiatio). A reformáció eltörölte azokat a katolikus szentségeket, melyekre a Biblia alapján nincs konkrét parancs: (bérmálás, fülbegyónás, egyházi „papi"rend, a szentségi házasság, utolsó kenet).

A reformáció eltörölte a búcsúkat, a bűnbocsátó-cédulákat, a zarándoklatokat, körmeneteket, a szentek ereklyéinek, legendáinak, hagyományainak babonasággal kevert vallásos tiszteletét, a rózsafűzért, a halottakért tartandó misét, a szentekre való esküvést.

A reformáció eltörölte a negyvennapos tilalmakkal teli böjtöt, Máriának és az összes szenteknek ünnepeit, a halottak napját, a farsangolást, a karneválozást.stb.

De a reformáció radikálisan eltörölte a cölibátust (papi nőtlenség), a szerzetesrendeket, és nem utolsó sorban a pápaság főségét, mivel soha nem fogadja el a pápát Krisztus helytartójaként.

Nem hisszük a purgatóriumról, (tisztítótűz) szóló bibliátlan tanítást sem, mert a Szentírás világosan kijelenti, hogy akit hitetlen állapotban ér a halál, az Isten nélkül marad mindörökre, tehát elkárhozik. Aki pedig hitt, az azonnal az Istennel való közösségbe az üdvösségre jut.

„Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem Isten haragja marad rajta." (János 3,36)

Református hitünk tanítása csak a Szentírásban foglalt kijelentéseket, mint abszolút tekintélyt, fogadja el hitünk és életünk egyedüli zsinór-mértékeként.

Ezzel elhatároljuk magunkat minden olyan felfogástól, amely a hagyományokat, az egyházi tanítást vagy bármi mást a Szentírás fölé vagy mellé helyez.

KÁLVIN JÁNOS

A reformáció központjai: Wittenberg és Zürich mellett, Kálvin János munkássága nyomán Genfben jött létre. Kálvin mélyen vallásos és világos gondolkodású nagy hatású reformátor volt.

A protestantizmus genfi irányzata nagy jelentőséggel és hihetetlen vonzerővel bírt egész Európában. Kálvin a protestantizmusnak azt a változatát hívta életre, amelyben a római katolikus egyházzal szembeni ellentét a legtisztább formában jutott kifejezésre. Jellegzetessége a PREDESTINÁCIÓTAN és az ÚRVACSORÁRÓL szóló tanítás. Olyanná akarta tenni a református egyházat, mint amilyen az őskeresztyén egyház volt. A templomból eltávolított minden cifraságot. Az úrvacsorát két szín alatt (azaz kenyérrel és borral) szolgálta ki. Az istentisztelet főrészévé az igehirdetést tette. A hitetleneket, erkölcstelen életűeket az úrvacsorától eltiltotta.

Kálvin János 1536-ban adta ki fő művét, a keresztyén vallás rendszerét (Institutio Religionis Christianae), amelyet többszörösére bővítve, végleges formában 1559-ben Genfben jelentetett meg. Ebben a rendszerező jellegű teológiai értekezésében a világot teremtő, az embert megváltó és annak életét megváltoztató Istenről, valamint a keresztyén életről szóló bibliai tanítását foglalta össze. Ez a könyv tartalmazza Kálvin reformátori nézeteinek klasszikus kifejtését.

A REFORMÁTORI ALAPELVEK:

A reformátorok - Luther Márton, Kálvin János, Zwingli Ulrich, és a többiek - meggyőződéssel vallották, hogy reformátori erőfeszítések középpontjában a következő alapigazságok állnak:

Sola Scriptura = Egyedül a Szentírás

Sola Fide = Egyedül hit által

Sola Gratia= Egyedül kegyelemből

Solus Christus = Egyedül Jézus Krisztus által

Soli Deo Gloria = Egyedül Istené a dicsőség

I. SOLA SCRIPTURA = (EGYEDÜL A SZENTÍRÁS)

A katolikus egyházzal ellentétben hisszük, hogy egyedül a Szent Biblia, az isteni kinyilatkoztatás egyetlen forrása és

NEM a szent hagyományok!

NEM a zsinatok határozatai!

NEM a szentek legendái!

NEM a katolikus Bibliában szereplő 7 apokrif irat!

Hisszük, hogy a Biblia Isten kijelentett, igaz szava. Minden részében a Szentlélektől ihletett, hibátlan, tökéletes, tévedhetetlen, igaz, élő, ható, áldott, szent és örök kijelentés és abszolút tekintéllyel bír.

BIBLIA LOCUTA, CAUSA FINITA! (A Biblia szól, a vitatott kérdés le van zárva!)

Hisszük, hogy a Bibliát legtökéletesebben maga a Biblia magyarázza.

Református felfogásunk szerint az Egyház nem taníthat, és nem gyakorolhat semmi olyat, ami nincs összhangban a Bibliával. „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre." (2Timotheus 3,16)

II. SOLA FIDE = EGYEDÜL HIT ÁLTAL

NEM a Római Egyház hierarchikus "üdvintézménye" által felkínált szentségek vételével igazul meg és üdvözül az ember! HANEM egyedül a Krisztusba vetett hit által.

Csak az Úr Jézus Krisztus érdeméért és az Őbenne való hit által üdvözülhetünk: „Meg van írva: Az igaz ember pedig hitből fog élni." (Róma 1,17)

A hitre-jutás egészen isteni mű, belőle tökéletesen ki van rekesztve az emberi érdem gondolata. A hitvallásunk ezért azt tanítja, hogy az emberi „jócselekedetek" nem számítanak az üdvösség elnyerése szempontjából, hanem kizárólag Jézus Krisztus értünk meghozott áldozata.

Valljuk azt is, hogy az újjászületés egyedül Isten Szentlelkének munkája, amelyet a bűnös ember Jézus Krisztus kegyelméből, hit által elfogadhat.

III. SOLA GRATIA = (EGYEDÜL KEGYELEMBŐL)

Hisszük, hogy az üdvösség kizárólag Isten kegyelmétől függ.

NEM a bűnbocsátó-cédulák megvásárlása által!

NEM a vezeklés és a zarándoklatok által!

NEM a körmeneteken való részvétel által!

NEM a szentek ereklyéinek tisztelete által!

NEM az emberi teljesítmény, az érdem és jócselekedetek által!

HANEM kizárólag Isten kegyelmétől függ az üdvösségünk.

Valljuk, hogy Isten minket kegyelemből, egyedül Krisztus kereszthaláláért mentett fel a halálos ítélet alól. A kegyelem egyetlen forrása és oka Isten szuverén kiválasztásában és Krisztus tökéletes áldozatában van, és soha nem az emberben. A kegyelem ezért elveszíthetetlen.

„Kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van; Isten ajándéka ez; nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék." (Efezus 2,8)

IV. SOLUS CHRISTUS = (EGYEDÜL JÉZUS KRISZTUS ÁLTAL)

A reformált tanítás a Szent Biblia világos útmutatása alapján szilárdan vallja, hogy,

NEM a szentek!

NEM Szűz Mária!

NEM a szent angyalok!

HANEM egyedül az Úr Jézus Krisztus a közbenjáró, Isten és ember között és senki más!

Ezért az Úr Jézuson kívül senki másnak nem fogadhatjuk el a közbenjáró szerepét vagy tiszteletét!

„Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus." (1Timotheus 2,5)

V. SOLI DEO GLORIA = (EGYEDÜL ISTENÉ A DICSŐSÉG)

Ez a jelmondat, amely leginkább a református reformáció sajátja, azt hangsúlyozza, hogy az emberi élet célja a földön egyedül Isten dicsőségének szolgálata. Isten minden hívő gyermeke, azért van a világon, hogy Isten dicsőségére éljen, és a világ az ő élete által áldást nyerjen.

Ez az elv kimondja, hogy a dicsőítés sem az angyalokat, sem az elhunyt szenteket, sem az egyházi méltóságokat nem illeti meg! (A katolikusok a római egyház fejét a pápát, Krisztus földi helytartójának, és csalatkozhatatlannak tartják és „szentatyának" szólítják. Ő gyakorolja az úgynevezett kegyosztói, kormányzói és tanítói főhatalmat a katolikus egyházban. )

A Soli Deo Gloria elv nemet mondott minden emberi dicsekvésre, minden egyházi és világi emberimádatra, így a Mária-tiszteletre, a szentek és ereklyéik tiszteletére és a pápák sem méltóak arra a dicsőítésre, amelyet a katolikus egyháztól ma is megkapnak, mert a dicsőség csak Istent illeti meg. "Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom." (Ézsaiás 42,8)

A Soli Deo Gloria elvet joggal nevezhetjük a keresztyénség egyetemes és diadalmas gondolatának, mely soha nem veszíthet érvényéből!

***

ALFÖLDY-BORUSS DEZSŐ

REFORMÁTUS LELKIPÁSZTOR ÍGY ÍR A REFORMÁCIÓRÓL:

Reformátor őseink az egyházat gyógyítani akarták, mert az „fejében és tagjaiban" (in capite et membris) volt beteg. Orvosra volt szükség, mert már szinte elvérzett.
Nem állíthatjuk azt, hogy a pápát vagy a papságot tartották az ellenségnek, mert ők arra irányították a figyelmet, ami a pápát és a papságot is megfertőzte: a tévtanokra, a tisztátalanságra, a hamis utakra; a bűnt tartották ellenségnek, és a világ fejedelmét, a Sátánt. Reformátoraink úgy látták, hogy a XVI. századbeli egyházban a következő területeken volt szükség sürgős orvosi beavatkozásra:

1. Látványos lelki kárt okozott az, hogy a Szentírást - attól idegen - tanításokkal, a szent hagyománnyal elegyítették. Így a jó recept mellett hamisakat is alkalmaztak, s ettől az egyház egyre betegebb lett. Sajnos, megtalálhatók voltak ezek között a babonás tanítások, misztikus receptek, a zsinatok végzései, a szentek látomásai és misztikus sugallatok... A gyógyulást az segítette volna, ha csak az Isten által felírt recept alapján készült gyógyszert használják. Azon kívül más nem segít, hiszen: „Ha valaki ezekhez hozzá tesz, e könyvben megírt csapásokat veti Isten arra" (Jel 22,18).

Tehát: „Sola Scriptura" - azaz, egyedül a Szentírás.

2. Gyors orvosi intézkedésre volt szükség akkor is, amikor az Isten előtti igazság elnyeréséről tanítottak. A középkori egyház tudós doktorai ugyanis azt állították, hogy emberi érdemek is szükségesek az üdvösséghez. Pedig - ha csak a Szentírás lett volna a kézikönyvük, akkor - tudhatták volna, hogy nincs emberi igazság, ami elégséges a bűn eltörlésére, és nincs emberi érdem, ami helyettesítheti az isteni igazságot. Hiszen éppen ezért jött Krisztus, hogy golgotai elégtételével megszerezze nekünk az isteni igazságot, amit a bűnös kegyelemből elnyerhet.

Ez volt a „Sola Gratia", az egyedül kegyelemből elve.

3. A varázsdoktorok más, hamis gyógymódot sugalltak a haldokló egyház gyógyítására.

Azt tanították, hogy emberi jó-cselekedetekkel megbékíthető a mennyei bíró, és az ember elnyerheti(!) azt az igazságot, amit csak Isten volt képes megszerezni Fiának halálos áldozatával. A reformátorok a hamis állításra azt mondták, hogy nekünk ebben a isteni tényben kell hinnünk, nem pedig emberi teljesítményünkben bíznunk. Ezért volt a reformáció gyógyító megoldása a „Sola Fide", az egyedül hit által elvének hangsúlyozása.

4. Más hamis gyógyító pedig azt tanácsolta a haldoklónak, hogy ne csak Krisztusban bízzék, hanem a szentekben is, és persze Szűz Máriában. Holott a Szentírás világosan tanítja, hogy "nincs más közbenjáró Isten és emberek között, mint az ember Krisztus Jézus" (1Tim 2,5). Tehát a helyes gyógymód: „Solus Christus", azaz, egyedül Krisztus.

Mi azt tartjuk, hogy Krisztus egyháza számára csak az evangélium az egyetlen használható orvosság. Ez a gyógyszer négykomponensű:

Sola Scriptura (egyedül a Szentírás); Sola Gratia (egyedül kegyelemből); Sola Fide (egyedül hit által) és Solus Christus (egyedül Krisztus). Ez a gyógyszer gyógyítja Krisztus egyházát, azokat is, akik a pápa fennhatósága alatt élnek. Krisztus által ez a gyógyszer teremt világos látást, megigazulást és üdvözítő hitet. A ma is beteg egyház gyógyulását nem az ezer sebből vérző ökumenétől várjuk, hanem Isten Lelkétől. Csak így találhatunk igazi gyógyulást szárnyai alatt (Malakiás 4,2).

(Alföldy-Boruss Dezső református lelkipásztor)

***

"Róma követelménye az, hogy ha lehet az egész világ, de ha az egész világ nem is, legalább az egész keresztyénség a pápa hatalma alá legyen vetve. Állam, család, művészet, tudomány stb. mind az Egyház gyámkodása alá tartozik.

Így születik meg a négy nagy református elv MEGTAGADÁSA.

1. Nem Krisztus az egyház Királya, hanem a pápa kormányoz.

2. Nem a presbitérium irányít, hanem a klérus.

3. Nem a gyülekezet választ tisztségekre, hanem mint kiskorú, csak várhatja az intézkedéseket.

4. Nem a helyi Egyház, hanem a világegyház a döntő és ennek ill. fejének a pápának kezében van minden hatalom." (Dr. Sebestyén Jenő: Református dogmatika 102.oldal.)

***

" ... ez az irányzat azzal töri meg Isten törvényét, hogy kiterjeszti a külső formákat és olyan pozícióra emeli a ceremóniákat, amit sohasem szabad elfogadni. Ezek követőire vonatkozóan azt mondhatom: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekesznek."
Megszegik Isten törvényét hagyományaik által.
Hogy indokolják a maguk fundálta formákat és ceremóniákat,
olyan magyarázatot adnak nekünk,
amik elfátyolozzák az evangéliumot,
és szabad folyást adnak a papok koholmányainak,
a szerzetességnek, a Mária-kultusznak
és képek imádásának.
Vegyük észre komolyan, hogy nagy bűn Istent másként tisztelni,
mint ahogy ő azt elrendelte.
Mária imádása az Úr megsértése.
Egy feszület előtt meghajolni azt jelenti,
hogy hódolat leple alatt bálványimádást végzünk.
A babona az igazságnak ugyanolyan ellensége, mint a hitetlenség.
(C.H. Spurgeon: A Te szavadra)

***

EGYHÁZUNK SZENTSÉGEI, SÁKRAMENTUMAI

A Református Egyházunknak a Biblia alapján, Jézus Krisztus parancsa szerint két szentsége van: a keresztség és az úrvacsora. Mivel a hívő ember Megváltójával, Krisztussal szövetséges kapcsolatban van, ezért ezt a kapcsolatot a sákramentumok által pecsételi meg és ápolja. Ennek értelmében a keresztség beiktatás a szövetségbe, az úrvacsora pedig tápláltatás, hiterősítés a szövetségben.

Hisszük, hogy az úrvacsorában a hívő ember a Szentlélek által Krisztussal egyesül, aki lelkiképpen van jelen, így Krisztus megváltó halálának és feltámadásának minden áldásában részesedik.

PREDESTINÁCIÓ (AZ ELEVE ELRENDELÉS TANA)

Az Úr Jézus mondja: „Nem ti választottatok engem,hanem én választottalak titeket."(Jn.15:16)

A református ember hiszi a Biblia alapján a kiválasztás tanát, miszerint Isten öröktől fogva gondoskodott arról, hogy a tőle elszakadt bűnös ember hozzá visszatérhessen, és ez Jézus Krisztus által lehetővé vált, mert Ő eleve így rendelkezett!

„Mert őbenne (Jézus Krisztusban) kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint."(Efezus 1,4-5)

A predestinációt alaposan és következetesen Kálvin János fejtette ki az Institutióban.

A III. könyv 21,5 pontjában így határozza meg a predestináció lényegét.

„Predestinációnak Istennek azt az örök rendelkezését nevezzük, amellyel önmagában elvégezte azt, hogy akarata szerint mi történjék minden egyes emberrel. Ugyanis nem egyforma állapotra vannak teremtve, hanem egyeseknek örök élet van előre elrendelve, míg másoknak örök kárhozat. Tehát aszerint, hogy valamelyik ember ezeknek a céloknak az egyikére, vagy másikára teremtetett, mondjuk azt, hogy életre vagy halálra van elrendelve".

Mi református követjük azt az utat, amit Kálvin végigjárt, amikor az eleve elrendelés tanát, a Szentírás alapján megalkotta. Kálvin így indokolja:

„A Szentírás a Szentlélek iskolája, amelyből, ahogyan semmi sem hiányzik, ami tudásra hasznos és érdemes, így semmi olyat nem is tanít, amit ne volna hasznos tudni.

Vigyáznunk kell, NEHOGY ELZÁRJUK A HÍVŐKET ATTÓL, AMIT A SZENTÍRÁSBAN RÁNK HAGYATOTT AZ ELEVE ELRENDELÉSRŐL, nehogy olyan színben tűnjünk föl, mintha rosszindulatúan meg akarnók fosztani őket Isten jóságától, vagy a Szentlelket vádolnók, hogy olyan dolgokat tesz ismertté az emberek előtt, amit legjobb volna eltitkolni". (III. 21,3)

Hisszük, hogy Istennek van hatalma megőrizni az Ő választottait az elbukástól, vagyis az elnyert üdvösség örökre az övék. Aki a Krisztus vére árán szerzett drága hitben él, az biztos lehet üdvössége felől!

AZ ANYASZENTEGYHÁZRÓL

Valljuk, hogy az egyház a választottak közössége (coetus electorum), ahol a középpontban Jézus Krisztus áll, aki Szentlelke és Ígéje által van jelen a gyülekezetben. Az anyaszentegyháznak egyedül Krisztus a feje és egyetlen pásztora, ezért nem szorul földi helytartóra (pápa), mert az Úr Jézus Krisztus megígérte, hogy jelen van minden napon a világ végezetéig.

Heidelbergi Káté 54.kérdés-felelet) Mit hiszünk a keresztyén anyaszentegyházról?

„Hiszem, hogy Isten Fia a világ kezdetétől fogva annak végéig, az egész emberi nemzetségből, Szentlelke és Igéje által az igaz hit egységében, magának egy kiválasztott gyülekezetet gyűjt egybe, azt oltalmazza és megőrzi. Hiszem, hogy annak én is élő tagja vagyok és örökké az is maradok."

REFORMÁTUS KEGYESSÉG

A református kegyesség gyakorlásának lényege a hívőnek, Megváltójával való hit általi egysége. Mivel a megtért, újjászületett ember örökre Krisztusba oltatott be, ezért az Istennel való kapcsolata hit általi és személyes.

A református keresztyén ember életvitelét, értékrendjét, gondolkodását mindig is az egyszerűség, a szorgosság, a törekvés, a munka becsülete, a józan életvitel határozta meg. Kegyességüket pedig a Krisztussal való közösség ápolása, elsősorban a Bibliaolvasás, az imádkozás, a hálaadás és a szent életvitel jellemezte.

EGYETEMES PAPSÁG ELVE

A Szentírás alapján valljuk az egyetemes papság elvét vagyis, hogy minden hívő ember joga és kötelessége a Szentírás tanulmányozása és az evangélium hirdetése. „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság szent nemzet vagytok..." (1Péter 2,9)

ZSINATPRESBITERI ELV

A Református Egyház vezetését választott testületek gyakorolják. Egyházközségi szinten a Presbitériumok által, magasabb szinten pedig a Zsinat által kormányozza magát és alkotja törvényeit. Az egyházi vezetésben a nem lelkész jellegű un. (laikusok) is kiemelkedő szerepet játszanak, a paritás elve szerint, amely alapján egy-egy lelkészi szavazatra, egy-egy világi szavazat esik.

A Szentírás alapján tiszteletben tartjuk a világi hatalmat és annak törvényeit, amennyiben az nem gyakorol zsarnoki uralmat!

Református hitünk nem jelent elzárkózást, sőt minden ember iránt őszinte szeretetet és testvéri egységet mindazokkal, akik ugyanezeket az igazságokat elfogadják, akiknek a hite egyedül és igazán Isten kijelentésére épül!

Hálásak vagyunk Istennek a számunkra igen becses, őseink véráldozatával, szenvedéseivel (gályarabok) védelmezett tiszta, református, bibliás hitért.

Reformátor őseink számára kimeríthetetlen erőforrást jelentett Isten Igéje, amelyért mindig küzdöttek.

Kitartóan harcolták a nemes harcot minden tévelygés ellen, a személyes szentségért a bűn kísértése ellen, az egyházi tisztaságért és nemzeti tisztességért, a romlottság és a hitetlenség ellen.

Tudták, hogy Isten különösen gondoskodik arról, hogy választottai a nagy megpróbáltatások alatt vigasztalás nélkül ne maradjanak. Meg voltak győződve, hogy Isten soha nem hagyja el őket, és az egyház hajója minden viharban megtartatik.

Ezért hittel vallották:

FLUCTUAT SED NON MERGITUR: Dobálják bár a hullámok, de el nem süllyed!

Hálásak vagyunk Istennek, hogy őseink tisztán fölragyogtatták számunkra a bibliai igazságokat, és példamutató hitvalló életükkel elénk élték a dicsőséges Szentháromság Isten igaz tiszteletét.

Budapest, 2014

Írta és szerkesztette: Trencsényi László
református lelkipásztor

MURAKÖZY GYULA

A GÁLYARABOK ÉNEKELNEK

Sötét vizeken,
Fagyban, hidegben,
Mint szürke lepke száll a bús vitorla,
Barna köd alatt
Vén hajó halad
Mint hogyha úszó nagy koporsó volna.
Valami fájó, tépett,
Zsolozsmás régi ének
Zokogva indul napkeletnek...
...A gályarabok énekelnek.

Úgy megsír a dal!
S annyi diadal
A drága Sion zokogó imája.
...Sebes, vérező,
Kézben evező
S ütemre lendül a fekete gálya.
Millió könny fut előle.
S kijajdulnak belőle
Mártír-napok, égő keservek
...A gályarabok énekelnek.

Minden fájdalom,
Ami fáj dalon,
Minden könny, ami a szívünkbe vásott;
Seb, ami sajog,
Sikoltó jajok,
Szelíd hitek... és drága megnyugvások,
Szíveknek szent imája;
Mindenről zeng a gálya...
- A kósza éj száz fényt melenget...
...A gályarabok énekelnek.

Sötét tengeren
Árnya megjelen
És vérbe, jajba fut a zengő gálya...
...Lelkünk könnyteli,
Körülöleli
Vígasztalón a vértanúk imája;
Mint drága, drága testvér,
Akit soká kerestél,
Valaki simogatja lelked...
...A gályarabok énekelnek.

Ajkuk éneke
Vajjon ének-e?
Vagy benne lágyan rád hajol az Isten?
Bús a Golgotád
Gondja van terád
És lelke érted ég, hogy megsegítsen.
Sion hát térj magadhoz,
Ő enyhe balzsamot hoz.
Boldog, kinek a könnye pergett.
...A gályarabok énekelnek.

...Sötét vizeken,
Fagyban, hidegben,
Fut-fut a gyászok jajgató hajója.
Vágja a habot,
A gályarabok
Ébredő dala harmatoz le róla.
Valami fájó, tépett,
Zsolozsmás régi ének
Hozsánna! indul napkeletnek
A gályarabok énekelnek...

...............

„Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre..."

A magyar kálvinizmus rövid története

A reformáció kálvini iránya a mohácsi vész után mintegy egy-másfél évtizeddel kezdett terjedni Magyarországon. A hódoltsági területen, illetve Erdélyben és a Partiumban, de az ország többi részén is viharos gyorsasággal terjedtek el előbb Luther Márton, majd Zwingli Ulrik és Kálvin János reformátori tanításai.
A református egyház szervezeti-tanbeli kialakítása - Méliusz Juhász Péter érdemeként - az 1567-es debreceni zsinaton már befejezettnek tekinthető, ahol is elfogadták az Második Helvét Hitvallást. Ettől kezdve Tiszántúl a magyar reformátusság bástyájává vált, Debrecen pedig fokozatosan ugyan, de évszázadokra szólóan a „kálvinista Róma", a „magyar Genf" lett. A dunamelléki részeken, az 1576. évi hercegszőllősi zsinat kánonai már egyértelműen a református egyházszervezet kiépülését bizonyítják.

Erdélyben az önálló református egyházkerület tulajdonképpen az 1564-es nagyenyedi zsinaton jött létre, amelynek Dávid Ferenc lett az első püspöke, aki később unitáriussá lett. A magyar református egyház szervezete hivatalosan a kálvini zsinat-presbiteri elv alapján épült fel, ám a püspöki irányítás megmaradt, s a valódi presbitériumok csak a 17. század elejétől alakultak ki. A földbirtokosok, a nemesség, a polgárság, s a jobbágyság nagy számban csatakozott előbb a reformáció lutheri, majd kálvini, illetve helvét irányához, Erdélyben pedig az úgynevezett „Szentháromság-tagadó, illetve unitárius irányhoz is. Nagy jelentősége volt annak, hogy a nagyurak, a földbirtokosok jelentős része is a reformáció támogatójává vált, mint például Török Bálint Debrecenben és Pápán.

Erdélyben - Európában elsőként - a tordai országgyűlés 1568-ban kimondta a vallásszabadság elvét, s 1571-ben már törvénybe foglalták az úgynevezett „bevett felekezetek", úgymint a katolikus, a református, az evangélikus, s az unitárius felekezetek szabad vallásgyakorlatát. A 16. század végére a magyar lakosság zöme az „új hit", a reformáció valamelyik irányának követőjévé, tehát protestánssá lett. Legerősebbnek a „helvét", vagyis a református irány bizonyult. A reformátusokat a reformáció korában hívták „sacramentáriusoknak" is, mivel vallották a Szentháromságot, a későbbiekben pedig „helvét" hitvallásúaknak, s „kálvinistáknak" is, mivel ez az irányzat elsőrenden Kálvin János genfi reformátor tanításai alapján kívánt Jézus Krisztus egyháza lenni. Megrázó, ahogy Áprily Lajos jellemzi a nagy reformátort „Kálvin" című versében. De jelentős volt - Kálvint megelőzően - Zwingli Ulrik zürichi reformátor szerepe is a református tanok kialakításában, az egyház megújításában. Svájc, vagyis Helvétia volt tehát a református keresztyén egyház bölcsője.

A magyar reformátusság a 16. században a roppant sanyarú történeti-politikai helyzet, a politikai és vallási villongások, az ország három részre szakadása ellenére is virágzó hitéletet élt. Úgy a török hódoltság idején, mint a „véres" vagy a „csendes" ellenreformáció üldöztetéseiben a reformátusok megtartották hitüket és magyarságukat, ha kellett vállalták a szenvedést, a mártíromságot, a hitvalló bizonyságtételt. Az ellenreformáció, s a vallásüldözések következtében a 17. század elejétől a protestantizmus „kisebbségi" szerepbe kényszerült, híveinek száma jelentős mértékben csökkent. Ezt követően a Habsburg-hatalommal vívott nemzeti-függetlenségi harcok egyúttal a vallásszabadság és a vallási egyenlőség elnyerését is célul tűzték ki.
A 16. század elejének vészterhes esztendeiben jönnek létre a híres református kollégiumok. A sárospataki és pápai kollégium 1531-re, a debreceni 1538-ra teszi alapításának évét, ám ezek az évszámok inkább azt a fordulópontot jelzik, amikor is az adott iskola a reformáció valamelyik irányához csatlakozott.
A neves erdélyi alma materek sorában a késpőbbiekben ott vannak: Gyulafehérvár, Kolozsvár, Nagyvárad, Nagyenyed iskolái. Az iskolaközpontok évszázadokra szólóan a református egyházi élet központjaivá váltak.

A református egyház népe a 16. századtól kezdve - Ady Endre szép kifejezésével - mindig is „a protestáló hit és küldetéses vétó" népe volt. A református vallás már a kezdetektől mélyen belegyökerezett a magyarságba, a magyar gondolkodásba. Meghatározó volt számára a „nemzeti egyház" jelleg, gondolkodásában és cselekedeteiben soha nem volt szétválasztható a haza és az anyaszentegyház fogalma. Ez az egyház mindig is erős hittel vallotta, az üldöztetés évtizedeiben is, hogy Krisztusban hivattott el magyarnak és reformátusnak. Így volt ez a legnehezebb időkben, amikor a református hit valóban a „nádból készült pajták", a „sár-alkotmány" templomok és a „toprongyos prédikátorok" egyházát jelentette.
Sokszor és sokan hívták ezért a kálvinizmust, a kakasos és csillagos-buzogányos, fehérre meszelt templomok kálomistáinak hitét „magyar vallásnak". Ehhez csak a puritán egyszerűség és bibliai tisztaság illett a hitelvekben és a kurucos, kemény, protestáló magatartás a magyarság és a nemzettudat megélésében. Ezért protestáltak, emelték fel szavukat és zászlajukat elsőként mindig, mint protestánsok a zsarnok vagy az elnyomó hatalom ellenében, a magyarság, a nemzet, a szabadság érdekében.

Így volt ez a nagy erdélyi református erdélyi fejedelmek: Bocskai István, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György, „a bibliás őrálló fejedelem" idejében, akár a Thököly Imre-féle felkelés, ill. a katolikus II. Rákóczi Ferenc által indított szabadságharcban.
A kuruc szabadságharc során a protestánsok egyaránt küzdöttek a nemzeti és a vallási szabadságért. II. Rákóczi Ferenc kancellárja a református Ráday Pál volt. Rákóczi maga írja le memoárjában, hogy seregének kilenctized része protestánsokból állt. Akkor, de később is a magyar kálvinisták az élen jártak ahol a nemzetért küzdeni és meghalni lehetett.
E bibliai-protestáns gondolkodásban az Újszövetség, a krisztusi megváltás mellett jelentős szerepe volt az Ószövetségnek is. A 16. század magyar reformátorainál, akár a gyönyörű jeremiádokban vagy az igehirdetésekben, a magyar reformátorok alkotásaiban szembetűnő a prófétai ihletés és szerepvállalás, a zsoltáros szellemiség. A magyar nép is Isten választott népe, sorsa sokban hasonló a szenvedő-vándorló zsidó népéhez. A törökben, a hazát végigdúló és felégető német és egyéb zsoldoshadakban Isten büntető kezét kell látni. A megkeményedett szívű, Istentől elhajolt népet bünteti így az Úr. Vissza kell térni hozzá, meg kell térni, újjá kell születni, s Krisztust Úrnak, Szabadítónak, Királynak és Megváltónak vallani, s Őt követni! - hangzott századokon át e viharvert, szétszabdalt országban a nemzeti öntudatot erosítő, lelki tartást adó Ige. A kálvinista gondolkodás bibliai-teológiai alapjait hűen jelzi az un. „öt protestáns alapelv": sola fide (egyedül hitből), sola gratia (egyedül kegyelemből), solus Christus (egyedül Krisztus), sola Scriptura (egyedül a Szentírás), soli Deo gloria (egyedül Istené a dicsőség).

A magyar reformátusság két fő hitvallása a reformációtól fogva: a Második Helvét Hitvallás és a Heidelbergi Káté.
A Második Helvét Hitvallás szerzője Kálvin utódja, Bullinger Henrik genfi prédikátor. Hitvallása 1566-ban jelent meg, s a svájci gyülekezetek után csatlakoznak hozzá a környező országok református egyházai is. A magyar reformátusok az 1567-ben tartott debreceni zsinaton fogadták el, s ez a szimbolikus irat rövid időn belül elfogadottá lett minden egyház-kerületben.
A magyar reformátusság másik fő hitvallási irata a Heidelbergi Káté, melyet a heidelbergi református egyetem két tanára írt 1563-ban, kérdés-felelet formában, III. Frigyes pfalzi választófejedelem felkérésére. A Heidelbergi Káté első magyar nyelvű fordítását Huszár Dávid jelentette meg Pápán 1577-ben. A későbbiekben számos kiadása jelent meg, valóságos református népkönyvvé lett.

Az igehirdetés megértéséhez magyar nyelvre kellett fordítani és kézbe kellett adni a Bibliát. Ahhoz hogy a hívek olvasni is tudják azt, iskolákat kellett létrehozni és a Biblia kiadásához nyomdákat kellett alapítani. A vándorprédikátorok sok esetben nyomdászok is voltak s egyúttal európai műveltséggel bíró tudósok.
A századok távolából „csillagfényű" nevek bukkannak fel: Sylvester János, Dévai Bíró Mátyás, Dávid Ferenc, Heltai Gáspár, Méliusz Juhász Péter, Szegedi Kis István, Skaricza Máté, Huszár Gál, Sztárai Mihály. Monumentális, gránitból faragott egyéniségek és ránk maradt életművek.

1590-ben megszületik az első teljes, magyar nyelvű Biblia, Károli Gáspár Vizsolyi Bibliája. Voltak már bőven fordítások magyar nyelven: Sylvester János Sárvár-újszigeti Újszövetsége, Pesti Gábor, Heltai Gáspár, Méliusz Juhász Péter fordításai, de ez az első teljes magyar nyelvű fordítás.
Bocskai Istvántól kezdve, I. Rákóczy Györgyön át, egészen Apafi Mihályig a református fejedelmek egyúttal egyházuk hű fiai is, ám más, törvényes felekezetek vallásszabadságát is biztosítják és megvédik.
Káldi György katolikus Bibliája később születik meg, de támogatja megjelenését a református Bethlen Gábor fejedelem, akinek az egyházhoz való viszonyát jelzi, hogy nemesi ranggal ruházza fel a „tiszteletes és tudós" prédikátorokat.
Apafi Mihály fejedelemsége már az önálló Erdély, a „Tündérország" hanyatlásának időszaka, de a református egyház virágzik, mivel a fejedelem nagy támogatója a tudománynak és a kultúrának.
Ez már a hitviták kora. Pázmány Péter kardinális és a kassai prédikátor, Alvinczy Péter életre szóló hitvitája, de általában a kor hitvitázó irodalma az anyanyelvű művelődés és a magyar irodalom kiemelkedő állomását jelenti.
Ezt akkor persze másként élték meg eleink, a politikai és egyház-történeti valóság az úgynevezett „véres ellenreformáció" idején valóban komoly és elszomorító volt. A protestantizmus a „megmaradni és szolgálni" feszítő kettősségében teljesítette krisztusi küldetését.
Szenci Molnár Albert magyarra fordítja a zsoltárokat, s azok a reformátusság legkedveltebb istentiszteleti énekei lesznek. Ő fordítja le, s adja ki elsőként 1624-ben Hanauban Kálvin főmuvét, az Institutio-t, melynek teljes címe: „Institutio religionis christianae" , azaz „A Keresztyén vallás rendszere" .

A magyar tudományos és enciklopédikus gondolkodás alapjait Apáczai Csere János rakja le. - Olyan a hit és a tudomány egymáshoz való viszonya- mondja-, mint a sasnak két szárnya, metszd el egyiket, lezuhan a magasból. Az egész kálvinizmusra jellemző ez a mentalitás, s ezért tudott annyi útjelzőt lerakni a nemzeti művelődés és tudományosság országútján. A Hollandiában tanult tudós nyomdász, Misztótfalusi Kis Miklós revideálja a Károli-Bibliát. Még facsimilében is gyönyörűség kézbe venni az 1685-ban, Amszterdamban megjelent „aranyas Bibliáját". A kor leghíresebb betűmetszője, s teológusa a jólét, a karrier, a hollandiai egyetemi tanszék helyett Erdély sarát, népe szenvedését vállalja. S ezt tette a külföldet megjárt „peregrinus" diákok zöme. Tudománnyal felvértezetten hazajöttek, hogy népüknek szolgáljanak. De sok mindent elárul e nehéz korról Misztótfalusi egyéni sorstragédiája, vagy például Komáromi Csipkés György debreceni professzor Leidenben 1719-ben megjelent, s az egri érsek által megégetett „vértanú-Bibliája". Csak pár példány menekült meg a tűzhaláltól…
A 17. században nagy hatást gyakorolt a református egyházra a puritanizmus mozgalma. Az angol eredetű református egyházi mozgalom nagy súlyt helyezett a hit és a kegyesség gyakorlatára, a személyes, élő hitre.

A magyar puritánok is úgy érezték, hogy ekkorra már felszínessé vált az egyházi élet, s újabb reformációra, lelki ébredésre és megújulásra van szükség. A legismertebb hazai puritán prédikátorok Tolnai Dali János, Medgyesi Pál és Apáczay Csere János voltak.
A puritánizmus hatására valóban megelevenedett az egyházi élet. Bevett gyakorlattá vált az egyéni, a családi s a közösségi bibliaolvasás és imádkozás. A zsoltárok éneklése a református liturgia szerves részévé lett. A puritánok felvetették a magyar nyelvű oktatás szükségességét.
Hatásukra erősödött a református egyház közéleti felelősségvállalása, s a világiak szerepe az egyház életében. A presbiteri rendszer létrejötte is az akkor sokat támadott puritánizmus térhódításának köszönhető. Ez a világiakból álló demokratikus egyházi testület volt a református egyház legfőbb védelmezője és megtartója az üldöztetések és hányattatások évtizedeiben.

Az első magyar református presbitérium Pápa végvárában jött létre 1617-ben, Kanizsai Pálfi János lelkipásztorsága alatt. Az első presbitérium tagjai főleg végvári vitézek, nemesek, városi céhes mester-emberek, voltak. De még sok-sok évtized kellett ahhoz, hogy a református egyházban lassan-lassan kialakuljon a lelkészi és világi elemek egyenlő szerepe az ügyek intézésében, a közös kormányzás demokratikus, ahogy ma mondjuk: presbiter-zsinati rendje.

Az erőszakos vallásüldözés, a véres ellenreformáció kora, az 1671-től 1681-ig tartó „gyászévtized" a hitvalló református egyház nagy eropróbája volt. A prédikátorokat és iskolamestereket hitükért -" az egy állam, egy vallás" eszméjének jegyében- kalodába, börtönökbe zárták, száműzték, vagy éppen gályarabságba (1674-1676) hurcolták.
S aztán a Wesselényi-féle összeesküvés részbeni következményeként a protestáns prédikátorok és iskolamesterek a Habsburg-hatalom börtönein és kalodáin túl megismerkedhettek a spanyol gályákkal. Megrázó a gályát megjárt Kocsi Csergő Bálint pápai rektor, akár Otrokócsi Fóris Ferenc prédikátor egykorú visszaemlékezéseit, vagy Moldova György: Negyven prédikátor című regényét olvasni a protestáns gályarabok hitvalló szenvedéséről, hitben való megállásáról. Inkább a gályát vállalták, mint hitük elhagyását.

III. Károly és Mária Terézia már a „csendes ellenreformáció" kifinomultabb, de semmivel sem veszélytelenebb módszereivel próbálta ellehetetleníteni a magyar kálvinizmust. De Isten az újabb szenvedések dánieli oroszlánvermében is megtartotta a református anyaszentegyházat.

A református egyház több évszázados „babiloni fogságának", vetett véget II. József Türelmi Rendelete (1781), mely sok hiányossága ellenére is részleges vallásszabadságot adott a reformátusoknak, s megszüntette sanyarú helyzetüket. A ma is meglévő hazai református templomok zöme ebben a korszakban, a Türelmi Rendelet utáni években épült.

A reformkor küszöbén épült fel a Debreceni Kollégium ma ismert épületegyüttese, s a Nagytemplom, mely az 1564-ben leégett Szent András templom helyére épült. Mindkettő a korai klasszicizmus legismertebb hazai alkotása.
A Debreceni Kollégiumot ekkoriban hívták „egy ország iskolájának", de a „szegények iskolájának" is, hisz a tehetséges, de szegény diákok ingyen tanulhattak a falai között.
A Kollégium az ország református vidékein kiterjedt partikula-rendszerrel, résziskola-hálózattal rendelkezett.
A református iskolák sajátos oktatási rendszere a hit és a tudomány szerves össztartozására épült. Az iskolák és a gyülekezetek élő kapcsolatát biztosította a legáció és a szupplikáció. A legáció alkalmával a diákok az iskola követeiként szolgáltak a gyülekezetekben, s a gyülekezetek anyagilag támogatták nemcsak az iskolát, de a szolgáló diákokat is. A szupplikáció során a diákok természetbeni adományokat gyűjtöttek a gyülekezetekben iskolájuk javára.

Egyházunk életében a másik nagy felvirágzást a reformkor jelentette. Ekkor épült fel egy egész ország templomává Pest-Budán a Kálvin téri (egykor Széna téri) templom.
A Budapest-Kálvin téri református templom ma a magyar reformátusság országosan és határon túl is ismert istentiszteleti helye, egyház- és művelődéstörténeti szerepét tekintve is kiemelkedő szellemi bázisa. Bár jóval fiatalabb (alapkövét 1816-ban tették le, s 1830-ban szentelték fel), mint idősebb református testvérei határon innen és túl (Ócsa, Nyírbátor, Vizsoly, Kolozsvár-Farkas utcai templom, marosvásárhelyi vártemplom stb.) A reformkor a nemzeti kultúra és nemzeti gondolat, a lelki és fizikai építkezés aranykorszakát jelentette a református egyháztörténetben is.
A magyar politikai, gazdasági, szellemi élet központja, az ország szíve fokozatosan Pest-Buda lett. Így válhatott az egyre bővülő, lassan-lassan világvárossá és az ország fővárosává fejlődő Duna parti magyar város első református temploma és gyülekezete - ahogy akkoriban nevezték - egy ország templomává, „középponti eklézsiává" . Pápa városa éppen a Kollégium révén ekkor lesz „Dunántúl Athénja" . Ide jár, s itt bontogatja költői szárnyait az evangélikus Petrovics Sándor, akiből Pápán lesz Petőfi Sándor. Itt köt életre szóló barátságot Jókai Mórral és Orlai Petrich Somával.

A szabadságharc célkitűzéseivel a reformátusság teljesen azonosul. A szabadságharc ideje alatt a református Kollégiumokban szinte mindenütt szünetelt a tanítás. 1849 áprilisában Kossuth vezetésével az Országgyűlés a Debreceni Kollégium Oratóriumában mondja ki a Habsburg-ház trón-fosztását.
A tanárok, s a diákok a nemzetőr-és honvédseregek első soraiban harcoltak. Sokan haltak meg közülük a szabadságért, az életben maradtak pedig vállalták a hitvallást, s azt érezték, amit oly szépen kifejezett Tompa Mihály, a hanvai papköltő „A gólyához" , s Kozma Andor „A Carthagói harangok" című versében.

A következő fontos egyháztörténeti szakasz az I. világháború befejezésével kezdődik. Az I. világháború elvesztése, majd a trianioni békediktátum utáni általános nemzeti sokkban és letargiában, a területi és nemzeti szétszakítottságban az egyház is próbált szembesülni önmagával, s a megújulás egyéni és közösségi szükségességének egyetemes jézusi üzenetével a magyar társadalom elé lépni. Egyházunk ilymódon is próbálta a nemzet fájdalmát enyhíteni, hogy a test „megtöretésében" a Krisztus-hit által mielőbb gyógyuljon meg a nemzet „lelke" .

Az 1920-as évek elején szerveződő „Péceli-kör" is hasonló megfontolásból indult. Téziseik javarésze ma is aktuális, ugyanakkor megvalósítatlan.
Pozitív és öneszméltető hatása volt a tradicionális és puritán holland református gondolkodás - még pontosabban Kuyper Ábrahám, Hollandia egykori miniszterelnökének keresztyén református életműve - alapján létrejövő „történelmi kálvinizmus" hitvalló irányzatának, melynek hazai szellemi vezetője Sebestyén Jenő, ugyancsak budapesti teológiai tanár lett.
Nem mehetünk el említés nélkül a 20. század legmeghatározóbb református teológusa és szellemi fárosza, Ravasz László püspök életműve mellett. A budapesti Kálvin téri templom országos hírű igehirdető-lelkipásztoraként 1921-től töltötte be az egyházkerület püspöki székét egészen 1948-ig, lemondatásáig.

Az 1956-os magyar nemzeti forradalom és szabadságharc idején visszahívja őt az egyház élére a református magyar nép szeretete, ám a forradalom vérbefojtásával száműzetésbe kényszerítik, s teljesen kizárják a társadalom és az egyház életéből. Élete áldott magvetéssé lett nemcsak a dunamelléki egyházkerület, de egész magyar népünk és anyaszent-egyházunk számára.

Eljött tehát egyházunk életében az újabb babiloni fogság, a négy évtizedig tartó pusztai vándorlás időszaka. Az egyháztörténet része ez is, bármilyen volt is. Egyházunk nagyobb része, a gyülekezetek népe, a lelkipásztorok zöme a szenvedések és üldöztetések ellenére is kitartott az anyaszentegyház és annak Ura, Jézus Krisztus mellett.
Voltak sokan, akik hitükért életüket és szabadságukat áldozták fel, s bátran vállalták a mártíromságot, a hitvalló keresztyénséget. S voltak, akik a péteri tagadást, s a júdási árulást választották, s messze túlteljesítették azt, amit a túlélés érdekében sokszor kötelező volt megtenni. Megtették azt is, amire még az ateista diktatúra hatalmasai sem kérték őket. Lelküket és lelkiismeretüket feladva, pillanatnyi haszon reményében, önérdekeik foglyaként. Istené az ítélet, neki kell számot adni minden cselekedetünkről.
A totális diktatúra éveinek jellemzésére elég, ha csak a pataki kollégium elvételét, a teológia bezárását, vagy a tiszáninneni egyházkerület megszüntetését említjük meg. Itt is szólhatunk az ún. „kálvini ellenállási jogról", ami magyarázat lehet arra, hogy az 1956-os forradalom alatt miért állt ki a nemzet, a haza ügye mellett oly nyíltan a Ravasz László vezette Református Megújulási Mozgalom, s szerte az országban annyi és annyi református lelkész és világi… Sokan vállalták közülük személyes példaadással, hitből a szenvedést, a mártíromságot.

Tudnunk kell, hogy az erdélyi országos református egyház és a magyarországi autonóm egyházkerületek 1881-ben, a debreceni zsinaton egyesültek öt egyházkerületből álló egységes egyházzá. 1920 óta négy egyházkerületből áll a trianoni, csonka határok között élő, anyaországi református egyház, hivatalos nevén a Magyarországi Református Egyház.
Az igazságtalan és jogtipró trianoni békediktátumot követően jött létre, éppen 79 esztendeje - a tiszántúli egyházkerületből kiszakadva - a mai Királyhágómelléki Református Egyházkerület.
A romániai magyar reformátusság ma két egyházkerületben él, az előbb említett - aránylag fiatal - királyhágómellékiben, s a nagyobb és régibb erdélyi egyházkerületben.
Emellett önálló egyházi szervezettel bírnak, s gazdag történeti-egyháztörténeti múlttal rendelkeznek az elszakított területek magyar református egyháztestei Kárpátalján, a Felvidéken és Délvidéken, valamint Európában s a tengerentúl.

Az Egyesült Államokban két nagy magyar református egyházkerület van. Az egyik az Amerikai Magyar Református Egyház, a másik a Kálvin Egyházkerület. Elmondható tehát, hogy úgy az utódállamok területén élő magyar reformátusság, mint a diaszpórában élő magyar reformátusság szervezett egyházi keretek között él. Ez utóbbiak számára éppen a hit, az anyaszentegyház, a gyülekezet, az egyházi iskola jelenti a legnagyobb megtartó erőt, s a más nyelvi közegben, távol a szüloföldtől reformátusságuk jelentős mértékben segített megőrizni magyarságukat, s anyanyelvüket.
A közelmúltban ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját a kolozsvári egyetemi fokú Protestáns Teológiai Intézet. Komáromban működik a Szlovákiai Református Egyház Kálvin János Teológiai Intézete.

Az 1995. áprilisában megalakult Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának legfőbb feladata éppen a magyar reformátusság lelki egységének és testvéri közösségének a helyreállítása minden szétszakítottság és földrajzi távolság ellenére.
A világ 43 országába szétszóródott magyar reformátusság 9 egyházteste hozta létre az egyetemes tanácskozó zsinatot, melynek székhelye Budapesten van.
A Magyarországi Református Egyház jelenleg szervezetileg négy egyházkerületből és 27 egyházmegyéből áll. Hívei 1618 gyülekezetben s 1655 szórványgyülekezetben gyakorolhatják hitüket, s hallhatják rendszeresen az Igét. A magyarországi reformátusok száma a statisztikai felmérések alapján mintegy 2-2,5 millió. (Az anyaországon kívül mintegy 1,5 millió magyar református él.)
A Magyarországi Református Egyház lelkészképzése jelenleg már négy teológiai akadémián folyik: Debrecenben, Budapesten, Sárospatakon és Pápán. A Budapesti Református Theologiai Akadémia - a pápai 1951-es megszüntetésétől - tulajdonképpen a dunamelléki és a dunántúli egyházkerület lelkészképző intézete volt egészen 1998-ig.
A Budapesti Református Teológiai Akadémia az 1993-ban létrehozott Károli Gáspár Református Egyetem alapító intézménye. A budapesti Hittudományi Kar mellett az egyetem Bölcsésztudományi Karral is rendelkezik, mely a teológiától nem messze, a Reviczky utca 4/c. alatti épületben tevékenykedik. Az egyetem nappali tagozatos Jogi Kara Újpesten, a Viola utcában működik az 1998/99-es tanévtől. Az egyetem levelező Jogi Kara Kecskeméten található. Beindításában és működtetésében a szegedi József Attila Tudományegyetem nyújtott és nyújt segítséget. Nagykőrösön működik az egyetem Tanító- és Hitoktatóképző Főiskolai Kara.
A Károli Gáspár Református Egyetem alapítását 1855-re vezeti vissza, mivel Török Pál püspök hosszú küzdelmének gyümölcseként Pesten ebben az évben létesült református teológiai foiskola. A református egyetem zsinati alapítású országos felsőoktatási intézmény, melynek fenntartója a Dunamelléki Református Egyházkerület.
A református múlt színes és gazdag tárházai az egyházkerületi és iskolai gyűjtemények: könyvtárak, levéltárak, múzeumok Debrecenben, Budapesten, Kecskeméten, Sárospatakon, s Pápán, Kolozsvárott, Nagy-váradon, Marosvásárhelyen. A református kultúra és egyház-művészet eredményeinek csak csodálattal adózhatunk (festett fakazettás templomok: pl. Csaroda, Tákos, s aztán erdélyi templomok, úrasztali kelyhek és terítők, kopjafás temetok, faragott szószékkoronák, a szakrális néprajz emlékei stb. stb.
Nem mehetünk el említés nélkül amellett, amit a magyar kálvinizmus adott a magyar kultúrának és muvelodésnek. A reformációtól kezdodoen felvirágzanak az iskolák, a nyomdák, fellendül a könyvkiadás, a hazai világi tudományok muvelése (orvostudomány, botanika, fizika stb.), s a teológia mellett a világi irodalom is. „Magyar vallásnak" is hívták századokon keresztül a kálvinizmust, hisz sorsvállalásában összeforrt a nemzettel. A „napnyugati Kálvin tilalmas tanításának" egyháza mindvégig súlyos részt vállalt a nemzeti függetlenségért és szabadságért folytatott küzdelmekben (pl. Bocskai István, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György küzdelmei, a Wesselényi-, s Thököly- felkelés, II. Rákóczi Ferenc szabadságharca, az 1848-49-es, ill. az 1956-os magyar szabadságharc.)

Gyönyörűen és utánozhatatlanul fogalmazzák meg a kálvinizmus, tágabb értelemben a protestantizmus lényegét Csanádi Imre Egy hajdani templomra és Illyés Gyula A reformáció genfi emlékműve előtt c. versükben. Sorjáznak elő a nevek a századok homályából. Kazinczy Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály; a nagyszalontai parasztfiú, Arany János; a komáromi születésű, a pápai kollégiumban tanult Jókai Mór. A hamvai pap és költő, Tompa Mihály, az irodalmár püspökök: Szász Károly, Baksay Sándor, Ravasz László. Ady Endre, a csúcsai presbiter, Móricz Zsigmond, Szabó Dezső, Németh László és a többiek. S talán az ugyancsak „kálomista" óriás, nemzeti imádságunkat, a Himnuszt író Kölcsey Ferenc foglalja össze legszebben a református vallás lényegét, a hit és a nemzettudat, a vallás és a hazafiság összetartozását: - Isten minden kebelnek egy szívet adott, s ennek az egy szívnek egy hazát…
Valóságosan átélt, s megtapasztalt történelmi valóság az, amit a magyar reformátusok évszázadok óta énekelnek talán legismertebb zsoltárukban, a 90. zsoltárban, Szenci Molnár Albert fordításában: „Tebenned bíztunk eleitől fogva, Uram téged tartottunk hajlékunknak, Mikor még semmi hegyek nem voltanak, Hogy még sem ég, sem föld nem volt formálva, Te voltál és te vagy erős Isten, És te megmaradsz minden időben."

Hisszük azt, hogy református anyaszentegyházunknak nemcsak gazdag múltja és jelene van, de ilyen jövő elé is néz, hisz a 21. századra, s a következő századokra nézve küldetése van Krisztustól.

Pápai Szabó György

............................................

A minőség megmarad

Mit adott a magyar kultúrának a reformátusság?

INTERJÚ 2017. január 22., vasárnap Fekete Zsuzsa

A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, de akkor hogyan tartható életben? Mit adott a magyar kultúrának a reformátusság? Kovácsné Pázmándi Ágnes református lelkipásztor, könyvtáros, a Ráday Gyűjtemény munkatársa kalauzolt el minket ritkán látható kulturális kincsek között a magyar kultúra napján.

Tudom, hogy lehetetlen néhány mondatban összefoglalni, de talán kiemelhető néhány dolog, amit a magyar kultúrához hozzáadott a reformátusság az elmúlt évszázadokban.

A reformáció ötszáz éves évfordulóján az eddiginél is többször hallhatjuk: a reformáció adta meg a lehetőséget, hogy mindenki a saját anyanyelvén olvashassa a legtisztább forrást, a Szentírást. Károli Gáspártól kaptuk a Vizsolyi Bibliát, református eleink számos iskolát alapítottak, és gyarapították a könyvtárakat. Sok református értelmiségi – köztük orvosok, költők, néprajzkutatók, írók – adományozták nekünk a könyvtárukat. A Ráday Gyűjteményben beszélgetve mindenképpen meg kell emlékeznünk az alapító Ráday családról, de sorolhatnék még számtalan nevet Benda Kálmán történésztől a néprajzkutató Fél Editig, akik hagyatékukkal gyarapították az állományt. A reformátusságnak mindig sajátja volt a köz gyarapítása, az áldozatvállalás, az őszinte felajánlás. És akkor még nem is szóltunk a gyülekezetekbe járó egyszerű emberekről, akik énekeikben megőrizték nekünk a hitvallást és a dallamokat.

Szinte felmérhetetlen az a kincs, ami itt található a Ráday Gyűjteményben, a levéltárban és a könyvtárban. Olyan, mintha az ember bekerülne egy hatalmas kincseskamrába, és azt sem tudná, hogy melyik csillogó gyémánthoz kapjon. Hogyan lehet ebben a hatalmas kulturális kincsben eligazodni?

Valóban nehezen lehet eligazodni, ezért is örülünk a kisebb kiállításainknak is, mert kutatás közben mindig rábukkanunk korábban rejtett kincsekre, amiket megmutathatunk látogatóinknak. Amikor kutatóként a levéltárban belenyúlhatok egy-egy dobozba, szinte meghatódom a gondolattól, hogy hol vannak már azok az kezek, amelyek papírra vetették a sorokat, én pedig Isten kegyelméből olvashatom őket. Válogathattam Ráday Gedeon levelei között, amelyeket még gyermekként Pozsonyból írt a szüleinek, majd később már egyetemistaként Berlinből. Ezeket a régi leveleket megérinteni, tényleg olyan, mintha egy gyémántot tartanék a kezemben.

Ha lehetősége lenne most egyetlen dolgot megmutatni innen, a Ráday utcából a világnak, akkor mi lenne az? Mit választana?

Nagyon nehéz kérés, olyan mintha azt mondaná, hogy a gyerekeim közül csak egyet vihetek el magammal, pedig három van…

Üsse kő, akkor válasszon hármat!

Ráday Pál Lelki hódulás című imádságos könyvét mindenképpen megmutatnám a világnak. Látszatra kicsi és jelentéktelen kötetről van szó, mégis különleges, és csak egyetlen van belőle a világon. Ráday Pál saját imádságait tartalmazza az 1710-es kiadás. Az imákat eredetileg latinul írta Ráday, de menyasszonyának, Kajali Klárának jegyajándékul magyarra fordította. Megrendítő, ugyanakkor felemelő érzés olvasni ennek a nagy formátumú politikusnak, diplomatának a bensőséges Istenhez fordulását. Református énekeskönyvünkben az egyik legszebb dicséret, a 251.: „Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség, Szentháromságban ki vagy egy Istenség.” – kezdetű ének Ráday Pál imája, amelyben gyönyörű hitvallást tesz a Teremtőről és az általa teremtett világról.

Nagyon szívesen megmutatnám a Pomológiát, ami egy – az 1700-as években élt – császári udvari kertész tudományos rendszerezése az almafajtákról. Ez a csodálatos színes rézmetszetekkel illusztrált kötet most is látható a tárolónkban. Egyébként éppen Johann Hermann Knoopnak köszönhetően termesztettek elsőként burgonyát Hollandiában, amit 1742 decemberében szolgáltak fel először ételként a hercegi udvarban.
Örömmel ismertetem meg másokkal egy új „felfedezésemet” is: egy kicsi, de nagyon értékes, 18. századi orvosi könyvről van szó, ami A borbélyságnak eleji címet viseli. Alaposabban utánanézve kiderült, hogy ez tudományos mű, egy bécsi orvosprofesszor, Joseph Jakob Plenck, a modern dermatológia egyik megteremtőjének munkája. A könyvet Rácz Sámuel magyar orvos-tudós fordította magyarra azzal a céllal, hogy a budai egyetemen az orvostanhallgatóknak legyen magyar orvosi szaknyelve. Az utókor joggal tekinti őt a magyar nyelvű orvosi tankönyv-irodalom megalapítójának. Könyveit hihetetlen lelkesedéssel fogadták, a kor legjobb költői ódákkal ünnepelték, a legismertebb Csokonai Vitéz Mihály – akinek édesapja maga is orvos volt – A híres Rácz Sámuel úrhoz című.

Köszönöm, hogy pont ezt a három könyvet választotta, hiszen ezek valóban nem a közismert kincsek közül valók, ritkán vagy talán soha nem is hallani róluk.

Valóban említhettem volna a Vizsolyi Bibliát, vagy I. Rákóczi György bibliáját, hiszen a birtokunkban vannak, de ezekről a könyvekről jóval több fórumon hallani. Persze, ha arról lenne szó, hogy menekíteni kellene a könyveket, azt hiszem, hogy megszakadnék! Az a jó, hogy bárki betér hozzánk, találhat értékes köteteket, érkezzék a tudomány szinte bármely területéről.

Valóban hajlamosak vagyunk arra, hogy a kultúráról beszélgetve megálljunk az irodalomnál, a zenénél és a színháznál, pedig sokkal színesebb a paletta.

Ezért is említem meg szívesen a szomorú sorsú Misztótfalusi Kis Miklós nyomdász szakácskönyvét 1795-ből. A kötet különlegességét az is mutatja, hogy a Nemzeti Múzeumból ezt a példányt kérték kölcsön, amikor Rodostóban restaurálták Rákóczi házát. Ebben a szakácskönyven található ugyanis egy olyan metszet, ami a 18. századi konyhákat idézi, és ez alapján rekonstruálták a rodostói Rákóczi-ház konyháját.

Beszélgetésünk apropója a magyar kultúra napja. Sokan tudják, hogy 1823. január 22-én ezen a napon tisztázta le a Himnuszt Kölcsey Ferenc. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy miért került bele a Himnusz a református énekeskönyvbe.

Úgy gondolom, egészen a trianoni békediktátumig kell visszamennünk az időben. Az elcsatolt országrészekben ugyanis tilos volt a magyar himnuszt énekelni, azonban „ami az énekeskönyvben benne van, azt a templomban szabad" alapon legalább közösségen belül énekelhették. Az biztos, hogy az 1877-es, valamint 1918-as hivatalos énekeskönyvben még nincs benne Kölcsey Himnusza. 1921-ben, a Baltazár Dezső által elrendelt szerkesztésben már ott található a kimeneteli és újévi énekek között 37. számmal a Himnusz, 38. számmal pedig a Szózat.

Itt érdemes talán megállni egy pillanatra a „reformátusok himnuszánál”, a 90. zsoltárnál is.

A 90. zsoltár a születéstől a halálig elkísér minket. Valószínű, hogy ez is kiválasztódott, nem írta elő senki, vagyis a reformátusság emelte „himnuszi” rangra a „Tebenned bíztunk eleitől fogva” kezdetű zsoltárt. Ezt, hasonlóan a magyar himnuszhoz, a nép tette himnuszává. Egy 1989. október 23-án hatályba lépett törvény mondja ki, hogy a Magyar Köztársaság himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével.

Kölcseyről szólva korábban azt említette, hogy mint a Ráday Gyűjtemény könyvtárosa, rögtön a levéltárban található Szemere-tárra asszociál. Miért?

Szemere Pál elkötelezett református jogtudós volt, irodalomszerető és -pártoló nemesember. Összegyűjtötte levelezését és sok más irodalmi hagyatékával együtt a teológia akkori könyvtárára hagyta. A Szemere-tár gyönyörűen bekötött formában lelhető fel a levéltárban. Több száz levelet tartalmaz a 18. század végéről és a 19. század elejéről, köztük levelezést Kölcseyvel, Kazinczyval, Tompa Mihállyal és számos neves alakkal. Ezek a levelek digitálizálva is elérhetők, így bárki bepillantást nyerhet például abba, milyen intenzíven dolgoztak a nyelvújítók, mennyit fordítottak, vitatkoztak, hogyan formálták az irodalmi életet.

Napjainkban, amikor percenként válthatunk e-maileket, kibontakoznak olyan pezsgő viták, komoly beszélgetések, mint a 18. században?

Bizonyára előfordulnak ilyenek, csak ezek belső levelezőlistákon folynak és nem nyilvánosak. Nekünk, könyvtárosoknak is van ilyen levelezőlistánk, amin komoly szakmai kérdésekről is beszélgetünk, vitázunk, csak ma már minden elektronikus úton bonyolódik.

Elképzelhetőnek tartja, hogy egyszer ezeket is kutatják majd?

Lehetséges, de az biztos, hogy nem lesznek ilyen szépen bekötve, és kézzel írva. Milyen különös érzés volt, amikor először megfoghattam Kölcsey levelét! Istenem, ez a kéz írta a Himnuszt! – gondoltam. Olyan volt ezt megélni, mint amikor egy szülész először megfog egy kisbabát.

Egy korábbi beszélgetésünkben azt mondta, hogy a magyar kultúrát nagy lelkesedés és felelősségtudat tartja életben az értékvesztett világban. Milyen szerepe van ebben a református egyháznak?

Hatalmas, és önként vállalt felelőssége van az egyháznak hivatalból és a gyülekezeti közösségekben is. Nem hagyjuk elveszni az értékeinket, néha azt veszem észre, hogy akár a mai trendekkel is szembemegyünk. Egyszerű dolgokra gondolok. Nálunk, a gyülekezetben a II. Helvét Hitvallás 450 évvel ezelőtti elfogadására emlékezve minden vasárnap felolvasunk a hitvallásból egy-egy fejezetet, ami a lelkész magyarázata által válik élővé és maivá. Sok iskolában vállalja a mecénás szerepét az egyház, diákokat segít ösztöndíjjal. Öröm, hogy a református iskolákban tanítanak néptáncot, hogy vannak még kórusaink, ahol Bartók, Kodály és nem utolsósorban Ádám Jenő műveit éneklik. Vannak olyan karizmatikus tanárok, fiatalok, akik vállalják egy-egy szegmens fogyaszthatóvá tételét, nem zanzásítva annak tartalmi mondanivalóját, vagy örülök, amikor az Országos Református Zsoltáréneklő Versenyről hallhatok, és még sorolhatnám. Sebő Ferenctől olvastam, hogy „a hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!”

Hogyan lehet megélni a hagyományainkat?

Nem könnyen, mert például én sem járok népviseletben, viszont sokszor énekelek népdalokat. A várandósságom alatt mindhárom gyermekemnek végigénekeltem a zsoltárokat. Számos fiatalt látok a Röpülj páva vetélkedőben vagy másutt, akik nem a „trendit” követik, hanem élővé teszik a hagyományokat, ráadásul sok hívet szereznek nekik. Ha erre képesek vagyunk, akkor világpolgárként is jobban megálljuk a helyünket, mert ismerjük a gyökereinket, és jobban tudjuk tisztelni a másokét.

A 21. században mit tart fontos kulturális értéknek? Van olyan, most született alkotás, amit 200 év múlva kézbe fog egy könyvtáros, mint most ön a Kölcsey-levelet.

Biztosan létezik ilyen. A családomnak Lackfi János Szózivatar című kötetét tettem idén a karácsonyfa alá. Talán ötven év múlva majd elolvassák az unokáim is, mint klasszikust. Egy biztos: csak a minőség fog megmaradni.

Fekete Zsuzsa

.........................................

Cseri Kálmán: A magyar reformáció

Tavaly a reformációi istentiszteletünkön azt javasoltam, hogy ismerjük meg a magyar reformációnak azokat a kimagasló alakjait, akiken keresztül Isten hatalmasan munkálkodott népünkben.

Talán emlékszünk még rá, hogy így ragyogott fel előttünk akkor Szegedi Kis István gazdag és másokat is gazdagító élete, aki olyan temérdek fizikai és lelki szenvedést kellett, hogy elhordozzon, oly sok kicsinyesség és gonoszság keserítette meg az életét, és mégis, eközben, is ennek ellenére is, itthon maradt, nem ment nyugateurópai egyetemekre, ahova hívták nagy ígéretekkel, s ahol megérdemelte volna a katedrát, hanem vállalta az evangélium hirdetését éveken keresztül bilincsben is, török fogságban is, és maradt európai hírű tudós, akinek a könyveit tankönyvként tanították Európa egyetemein, itthon kicsi falvakban és községekben Jézus Krisztus alázatos szolgája.

Ma az ő egyik tanítványának: Méliusz Juhász Péternek az életében szeretném felragyogtatni Isten hatalmát és szeretetét, kérve, hogy reformálja, alakítsa vissza a gondolkozásunkat és életünket egészen az Ő igéjéhez, miközben ezt hallgatjuk.
Méliusz Somogyban született, és amikor még kisfiú volt, akkor tanította őt Szegedi rövid ideig Tolnán. Szegeditől hallotta először a Szentírásnak a reformáció által újra felfedezett alapigazságát: „hiszen kegyelemből van a ti üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez, nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Ef 2,8-9)
Méliusz 36 éves volt, amikor meghalt, de 44 nyomtatásban megjelent és három kéziratban maradt komoly, tartalmas teológiai munkát hagyott hátra. Mérhetetlenül sokat tett az evangélium ügyéért, az egész magyarországi református egyház megszervezéséért. Nem véletlenül nevezte őt egyik méltatója a magyar Kálvinnak.
1536-ban született, tíz évvel a mohácsi csatavesztés után, húsz évvel Luther Márton 95 tételének a közhírré tétele, a reformáció megindítása után. Ő maga is járt a reformáció fészkében, tanult Wittenbergben, de Luther akkor már nem élt. Éppen innen tért haza, amikor a debreceni eklézsiának lelkipásztorra volt szüksége. Hallván az ő tehetségének és képzettségének a hírét, az alig 23 éves ifjút hívta meg a nagy debreceni gyülekezet pásztorának. Itt dolgozott azután 1558-tól 1572-ben bekövetkezett haláláig.
Mindenekelőtt a lelki szükséget igyekezett kielégíteni. Tudta, hogy az embereknek Isten igéjére van szükségük. Ébresztő szóra, és utána egészséges tanításra. Igehirdetései rendkívül világosak, közérthetőek. Bár minden nagy tudású és szuper műveltségű ember megtanulna olyan egyszerűen kifejezni nagy igazságokat is! Rendkívül szemléletesen tudta illusztrálni azokat a bibliai igazságokat, amiket hirdetett. Személyválogatás nélkül alkalmazta az igéből következő üzenetet mindazokra, akik hallgatták. Keményen ostorozta - ha kellett - a jelenlevő gazdagokat és előkelőeket is, de Isten Szentlelkének a gyöngédségével tudott vigasztalni és bátorítani, amire abban a nehéz időben igen nagy szükség volt.
Látta azonban azt kezdettől fogva, hogy nagyon kellene nyomtatott énekeskönyv, egyáltalán nyomtatott, a hívek kezébe adható hitépítő irodalom, rövid világos hitvallások, amik összefoglalják, hogy a Szentírás alapján különböző vitatott kérdésekről mit hiszünk. Kellene egy nyomda. Nyomtatni kellene azokat a műveket, amiket ő Isten kegyelméből már korábban is és debreceni pásztorkodása alatt is írt, meg amit a munkatársai is írtak. Ez volt a szíve vágya és a szíve kérése.

Isten különös ajándékaként odakerülése után két esztendővel, 1560 telén, egy ismeretlen férfi kopogtatott be hozzá. Huszár Gál lelkész, aki Kassáról menekült. Méliusz mondta, hogy háza mindenki előtt nyitva van, de a menekültek előtt különösen. Akiket meg Jézus miatt üldöznek, azok előtt minden nyitva van. Huszár Gált az egri érsek vetette börtönbe, és ki akarta végeztetni ottani reformátori tevékenysége miatt. Úgy szabadult ki, hogy a barátai kiásták kassai börtönét, és megszöktették egy éjszaka. Egyenesen Debrecenbe menekült, ahol úgy gondolta, biztonságban lesz az élete. De nem üres kézzel érkezett. Hozta a nyomdáját is. Civilben nyomdász volt, és éppen ezzel haragította magára a római klérust, hogy reformátori iratokat is nyomtatott.

Méliusz hálát adott Istennek, és még abban az évben kinyomtatták Debrecenben az ő Kolosséi levélről írt igehirdetéseit, ahhoz fűzött magyarázatait, és egy hangjegyes énekeskönyvet, ami nagyon nagy dolog volt.
Ebből az énekeskönyvből nyolc ének benne van a mostani énekeskönyvünkben is. Egyébként Huszár Gálnak ez az 1560-ban, Debrecenben felállított nyomdája a legrégebbi folyamatosan üzemelő nyomda Magyarországon. Azóta egyfolytában működik.

Az akkori lassú nyomdatechnika ellenére is ontotta Huszár Gál a jobbnál jobb hitépítő műveket ebből a kicsi nyomdából. 1562-ben megjelent a híressé vált Debrecen-Egervölgyi Hitvallás. Az első magyar nyelvű, igazán református szellemű hitvallás, ami az akkor vitatott minden kérdést részletesen és világosan tárgyalja a Szentírás alapján.
Közben Méliuszt püspökké választották. Még 28 éves sem volt, amikor ezt a magas tisztséget megkapta. Ebben a minőségében is az egész egyház jövőjét meghatározó tanító és szervező munkát folytatott. 1567-ben ült össze a híres debreceni zsinat, amelyen elfogadták azt a II. Helvét Hitvallást, amit a svájci Bullinger, írt és Svájcban is csak az előző évben, 1566-ban fogadták el, de Méliusz már ismerte azt, és tudta, hogy ez a mienk, ez a mienk is. Rádobbant a szíve: ennek minden állítása egyezik a Szentírással, ezt mi is ajánlhatjuk a gyülekezetek figyelmébe. És ugyanakkor ezen a zsinaton született meg a Magyar Református Egyház első alkotmánya. Egy olyan fontos munka, ami 300 évre meghatározta ennek a szervezetnek és működésének az alapelveit.
Közben rettenetes tűzvész pusztított Debrecenben, leégett a mai nagytemplom helyén állt szép Szent András templom, amelyikben Méliusz prédikált. Leégett az az oskola, amit Méliusz olyan nagy gonddal és szeretettel épített, bővített, működtetett, és leégett a városnak jó része. Két évig tartó kemény, megfeszített, jól szervezett építőmunka következett. Közben többször előfordult, hogy rablóhadak törtek be a városba, és a város aprajának, nagyjának védenie kellett, ami még az övéké volt.

Erre az időre esett az is, hogy meg-megújuló kemény támadást intéztek a Szentháromság-tagadók a debreceni reformáció ellen.

Dávid Ferenc vezetésével folyt ez, aki abban az időben az erdélyi fejedelmet is maga mellé tudta már állítani. Személyesen Dávid Ferenc jött el Debrecenbe, hogy megsemmisítse mindazt, amit Méliusz addig épített.

Méliusz nem ijedt meg tőle, igen kemény hitviták folytak, és ebben a fizikai-, szellemi- és lelki harcban, ami emésztette az erejüket mindazoknak, akik részt vettek benne, újabb és újabb remekművek születtek, miközben igyekezett megfogalmazni a Bibliának hol erről, hol arról szóló tanítását.

Melius alkata szerint az lett volna, amire a neve is utal többször írja alázatosan: juhász szeretnék lenni, debreceni híveim alázatos pásztora. Az is volt. Emellett azonban Istentől kapott tehetsége révén nagy tanítóvá is vált, zseniális szervező is volt, de mindig újra belekényszerült olyan hadakozásokba, amiket soha nem ő keresett magának. És a csendes pásztori munkát, az elmélyült tanulást és tanítói tevékenységet, meg a lassan az egész országra kiterjedő szervező munkát úgy kellett végezni, hogy szinte egy nyugodt napja nem volt. Hol ilyen, hol olyan támadásban volt része, és bizony sok erőt és figyelmet elemésztett ez a harc.

Ő azonban vállalta ezt a harcot. Nem kereste, de vállalta. Az volt a jelmondata, és ezzel a mondattal az ajkán halt meg: „Nem vagyunk a meghátrálás emberei hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.” (Zsid 10,39).

Tudott latinul, görögül, héberül, arabul, németül és törökül is - ami akkor nagy segítség volt. Ő írta az első magyar nyelvű református kátét, az első magyar nyelvű református hitvallást, lefordította az Újszövetséget. Több énekeskönyv kiadásában is ott volt.

Ő vezette - mint az előbb említettem - azt az alkotmány-elkészítő munkát, aminek hosszú időre meghatározó jelentősége volt a mi egyházunkban. Élete utolsó könyve, amit már nem tudott befejezni, egy gyógyszerkönyv. 627 növényt ír le részletesen és pontosan benne. Több mint 2000 gyógynövény nevét írja magyarul, némelyiket ő maga alkotta, és van olyan növény, amire 10-15 nevet is felsorol. Annyira értékes könyv ez, hogy 30 esztendővel ezelőtt az Orvostörténeti Könyvtár újra kiadatta.

Amikor a Debreceni Tudományegyetemet 1931-ben felépítették, - azon a Nagy-erdőn, amit eredetileg Bocskai István telepíttetett, - eléje négy szobrot állíttattak. Ezek ott vannak mindmáig. Azoknak akartak emléket állítani a város lakói és vezetői, akik a város szellemi arculatát a legerőteljesebben formálták.

Méliusz Juhász Péter református lelkipásztor, Huszár Gál reformátor, lelkész, nyomdász, Szenci Molnár Albert reformátor, zsoltáraink fordítója és Komáromi Csipkés György bibliafordító.

Arra emlékeztetik ők a késői utódokat, hogy lehet számunkra talán elképzelhetetlenül nehéz körülmények között is helytállni.

Jézus Krisztus használható harcosává válhat az is, aki alkata szerint nem katona, aki valami egészen mást szeretne tenni, de tiszta célokért, tiszta eszközökkel kész végigküzdeni az életét, bízva abban, hogy győzelem koronázza a harcát. Lehet, hogy csak 36 évig él, és ebből 14-et tud abban a szolgálatban tölteni, amire előtte készült, és még sem torzót hagy maga mögött, hanem kerek egészet, ha azt csinálja, amire Isten akarja használni. Ha kész engedelmeskedni - félretéve a maga kényelmét, érdekeit, önféltését, és engedi, hogy maga Jézus Krisztus munkálkodjék általa. Isten kegyelméből Méliusz Juhász Péter ilyen ember volt.

És most térjünk rá a felolvasott igére. Azért olvastam fel ezt az igét, mert Pál apostol ebben rendkívül szemléletesen, a sportéletből vett képekkel, a futás és az ökölvívás szakkifejezéseivel arról mond el valamit, hogy 1. aki Jézus Krisztusnak valóban tanítványa - nemcsak a szájával, hanem az egész életével - az nem ússza meg harcok nélkül, 2. az csak úgy tud eredményesen harcolni, ha önmagát megtagadja, és ez nem szólam neki, hanem mindennapi gyakorlat, 3. de a győzelem a harcokban születik, és az a harc, amibe Krisztus küldi az övéit, már eldőlt, Ő győzött.

Erről a három igazságról szeretnék ennek az igének az alapján még röviden szólni. Így hangzott tehát az ige: „Nem tudjátok, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek! Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant. Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, hanem megsanyargatom, és szolgává teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre.”
Az első említett igazság tehát az: aki Jézus Krisztusnak valóban tanítványa, tehát követi Őt, annak az életében harcok is vannak. Sokszor több fronton egyszerre kell harcolnia. Egy másik reformátor írta ezt: „Vagyon három ellenségem: ördög, világ, saját testem.” Ezen a három fronton feltétlenül harcolniok kell Jézus Krisztus tanítványainak. Csak vigyázzunk, kit nevezünk Jézus Krisztus tanítványának. Jézusnak nem tanítványa az, aki csak néz Őutána. Nem tanítványa az, aki vágyakozik Őutána. Nem tanítványa az, aki csak gondolkozik az Ő tanításán. Jézus tanítványa az, akinek az életében megvalósul, amit a Mester így mondott: „Aki én utánam akar jönni...” Tehát, aki megy Őutána.

Aki egyszer elindult úgy, hogy szakított a múltjával és mindazzal, ami Jézustól visszatartotta, vagy visszatarthatta volna, aki attól kezdve ellenségének tekinti az ördögöt, a világot (az Isten nélküli szellemiség a világ), és a saját testét a maga kísértéseivel, lustaságával, önzésével, hitetlenségével, és egy vágya van, hogy mindig Jézus lábnyomában maradjon. Az ilyen élet dinamikus élet. Ebben haladás van. Aki én utánam akar jönni... Itt nem állva beszélgetnek, nem az árokparton ülve elmélkednek. Itt valahonnan valahova akar elvezetni minket a mi Urunk. Mégpedig azt mondta: „Aki nékem szolgál, engem kövessen, s ahol én vagyok ott lesz az én szolgám is”... Mindig az Ő jelenlétében. „És aki nekem szolgál, megbecsüli azt az Atya”. Talán ez a legnagyobb ígérete Jézusnak.
Sokszor belepirulok, amikor ezt a mondatot olvasom a Jn 12,26-ból. Hogy jövök én ahhoz kis nyomorult, féreg, hogy az Atya megbecsüljön engem? De tudhatjuk, hogy nem önmagunkért becsül meg, hanem egyedül Jézusért. Nem a teljesítményeinket jutalmazza a mennyben, egyedül Jézus teljesítményét, amit érettünk végzett el a Golgotán. Aki azonban ennek a tudatában mindig ott van Jézus közelében, vele egyet akar, ugyanaz a Lélek indítja minderre, aki a Krisztus Lelke, - az az Ő tanítványa. Az ilyen ember nem kerüli el a harcokat. Még pedig általában több fronton egyszerre kell harcolnia akkor is, ha se teste, se lelke nem kíván hadakozni, hanem valami mást szeretne csinálni. De harcol minden ellen, ami elszakítaná Jézustól. Nem emberek ellen, még csak nem is irányzatok ellen - az ellenség ellen.
Ezt a hármat említette az imént idézett reformátor: ördög, világ, saját testem. Harcol ezek ellen, mert ragaszkodik Krisztushoz.
Egyébként Krisztus sem volt harcos alkat - ha szabad így fogalmaznunk egyáltalán a Megváltóról. De mindig támadták. Támadta saját népe, az akkori egyház vezetői, a politikai hatalom, a sátán. És Ő vállalta a harcot. Mindvégig úgy, hogy elvérzett a kereszten, és ezzel aratott győzelmet. Az egész világmindenségre érvényes múlhatatlan győzelmet.

Luther Márton és Kálvin János sem hadakozni óhajtottak, hanem tanulni, tanítani, a lelki és szellemi világosságot terjeszteni. És mégis végigküzdötték az egész életüket. Vállalták azt a harcot, amit az evangéliumért és Jézusért kellett. Vallották, hogy nem vagyunk a meghátrálás emberei, hanem a hitéi, hogy győzelmet nyerjünk.
Krisztus tanítványainak a fegyvere az ige. A Szentírás és a belőle származó ismeretek. Ezek a reformátorok művelt emberek voltak, de a műveltségük gyökere Isten igéjének az alapos ismerete volt. Azt alkalmazták az élet, a közélet minden területére is, és azt vették komolyan. Egyebek közt ezért lett olyan sok ellenségük. Még a gyülekezeteken belül is. Mert azok, akik nem tanítványai Jézusnak, csak hallgatói, azok nem bírják elviselni, amikor az igéből a következtetések, a következmények is elhangoznak. Amikor követésről van szó, amikor ki kellene mozdulni a hitbeli langyosságból, a tespedésből, amikor valóban meg kellene változnia, reformálódnia kellene egy embernek, mégpedig Isten igéje szerint reformálódnia.

Ismerős-e nekünk ez a fajta harc? Sokféle harcba belebonyolódnak emberek, de itt most erről a harcról van szó. Harcolunk-e mi a reánk jellemző bűneink ellen? Harcolunk-e a szokásaink ellen, amikkel az idegeikre megyünk családtagjainknak már évtizedek óta, vagy mindig találunk valami mentséget, és a bűnbánat elől a vádaskodásba menekülünk. Harcolunk-e másokért? Volt olyan, hogy könny szökött a szemedbe, amikor imádkoztál valakinek a megtéréséért? Fontos neked tönkrement házasságok rendbejövetele? Tudunk ezért harcolni úgy, hogy az imádság végére megfájdul a térdünk? Egyáltalán ismerős ez a pozíció: az Isten előtt térdre borulva harcolni másokért? Népünkért, amely egyre nagyobb mélységbe süllyed? A nélkülözőkért, akik itt vannak körülöttünk, és nem tudnak ilyen szépen felöltözni, mint mi ma este? Ismerős ez a harc nekünk? A tanítvány életéből elmaradhatatlanok a harcok.
A másik, amit innen megtanulhatunk: csak áldozatok árán lehet ezt a harcot eredményesen vívni. Egyszerűen kénytelen Isten gyermeke ezeket a harcokat vívni, tudomásul venni, hogy belekerült, de nem mindegy, hogyan teszi. Sokan elkezdik félteni magukat. Eleve vereségre vannak ítélve. Ebben a néhány mondatban hemzsegnek az ilyen kifejezések: önuralom, önmegtartóztatás, megsanyargatom magamat, szolgává teszem a testemet. Úgy öklözök - itt az a szakkifejezés van egészen pontosan: úgy ütök oda a szemhéja alá, hogy az felreped, és harcképtelenné válik az ellenség. De nem valaki másnak akar behúzni Pál - azt mondja: önmagamnak. Az én rusnya, lusta testemnek ütök oda úgy, hogy harcképtelenné váljék. Mert az is vissza akar tartani a Krisztusnak való engedelmességtől. Minden ellenség, ami az engedelmességben akadályoz, ezért kész vagyok áldozatot hozni! - Ez nem korszerű gondolkozás, ma egészen más jellemzi a közgondolkodást. Ma élvezni akarja mindenki azt, amit még lehet. Ma minél kevesebb munkával akar minél előbb, minél nagyobb nyereségre szert tenni. Ma nem számít, ki fizeti meg az árát, csak ne neki kelljen, és ezt egészen normálisnak kezdik tekinteni tömegek.
Aki Krisztus tanítványa, az ki fog lógni a sorból. De annak győzelmes harcok lesznek az életében. Az olyan harcokat fog vívni, amiknek mások is sok jót és szépet köszönhetnek. Az kész lesz lemondani, az tud várni. Az szívesen hoz áldozatot másokért, amihez semmi érdeke nem fűződik, mert az ilyen ember nem félti magát. Nem magát félti, hanem másokat, meg az igazságot, az evangélium ügyét, és el tudja mondani alázatosan, mindig alázatosan, s talán remegő hangon, de belső bizonyossággal azt, amit Pál le mert írni: „Semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezzem az én futásomat, (küldetésemet) örömmel. Azt a szolgálatot, amit vettem az én Uram Jézus Krisztustól.” - Ez a reformált gondolkozás és életmód, amikor mindenekfelett fontos lesz az Úr, akinek a küldetésében járok, s amikor mindig fontosabb a másik, mint én magam, a magam kényelme, haszna, dicsősége stb. - ennél mind fontosabb a másik üdvössége, békessége, előrehaladása. Amikor a küldetésének van alárendelve minden.

Méliusz Juhász Péter rövid szolgáló élete egyebek között erre is szép példa. Erre mondta Jézus azt: „Aki én utánam akar jönni, tagadja meg magát.”
A harmadik, amit tudhatunk: az ilyen ember bizonyos lehet a győzelemben. A győzelmet nem nekünk kell kiharcolnunk, ezért lehetünk benne bizonyosak. A győzelmet Jézus már kivívta, és ez a győzelem hit által a miénk. Ebből nem következik az, hogy akkor nem kell harcolnunk. Mert a harc közben edz és tisztít minket is, és aközben növeli a hitünket, és válunk hívő bajtársakká, és aközben tanulunk meg csak a Fővezérre figyelni, és egyedül benne, Jézusban, bízni. De nem a mi harcainktól függ a győzelem. Bizonyosak lehetünk abban, hogy az már megvan. Ezért tudja az, aki ilyen harcot vív, hogy nem a levegőbe öklöz, és nem bizonytalanra fut. Nem úgy indították el: fuss ameddig bírod, aztán lehet, hogy valami van az út végén. Ott cél van, értelmes cél van a végén. Sőt: az a Krisztus vár ott, aki már végigfutotta a versenypályát. És miközben szúr az oldalunk, elcsüggedünk, elkeseredünk, magunkra maradunk, csalódunk, aközben mindig újra Őreá nézhetünk, aki mindvégig állhatatos volt, és aki minket is erre bátorít.

A reformáció latin szó.
Talán mindnyájan tudjuk, azt jelenti: visszaalakítani valamit. Nem megújítani, itt semmiféle újságról nincs szó. Re - azt jelenti: vissza. Olyanra, amilyen eredetileg volt. Olyanra, ahogyan Isten igéje elénk adja. Így volt eredetileg, itt mondja el Isten, hogyan gondolta, és hogyan lenne az jobb.
Aki engedi, hogy Isten Szentlelke reformálja a gondolkozását, a jellemét, az egész életgyakorlatát, a célkitűzéseit, és ilyen „Isten igéje szerint reformált” eszközöket, fegyvereket adjon a kezébe, az lesz Jézus Krisztusnak olyan tanítványa, aki által mások is sok áldást nyernek, és akinek az életén - akármilyen kicsi vagy névtelen, vagy akármilyen rövid, - mégis felragyog valami az Isten dicsőségéből. És a mi emberlétünk végső célja a Szentírás szerint ez: Isten dicsősége felragyogjon azon.

Jó lenne, ha így olvasnánk el majd ma este még egyszer az elénekelt éneket, így sokkal többet mondhat, hogy miféle harcokról van ott szó. Miért fontos, hogy Jézus seregében harcolunk, és miféle eszközöket, fegyvereket kínál nekünk a mi Urunk. Ne féltsük magunkat! Ahova Ő küld, ott soha nem leszünk egyedül, és amilyen harcba miatta kényszerülünk bele, ott bizonyosak lehetünk a győzelemben.

Cseri Kálmán

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 177, összesen: 329458