Református HITVALLÁSAINK

REFORMÁTUS HITVALLÁSAINK

http://kalvinistaapologetika.hu/wp-content/uploads/2017/07/Heidelbergi_Kate_II.Helvet_Hitvallas.pdf

Csohány János Magyar református hitvallások

A magyar reformátusság két hitvallást tart számon hivatalos hitvallása gyanánt, a II. Helvét Hitvallást és a Heidelbergi Kátét. E kettőre tesznek esküt a lelkészek, hogy ezek szellemében élnek és tevékenykednek. Minden öntudatos reformátusnak el kellene sajátítani e két hitvallás tanításait. Ezek eligazítást adnak a hit és erkölcstan, s a keresztyén élet területén. A Szentírásban lefektetett kijelentés sűrített foglalatát adják, ugyanakkor megvilágítják a történelem során keletkezett szentírási hagyományokat, de óvnak a Szentírással ellentétes tévtanításoktól, más néven eretnekségektől. A tévtanítások sokszor nagyon is keresztyénnek és buzgón értelmezett igazságnak látszanak, de hozzáértő megvizsgálásuk és a Szentírás értelmével történt összevetésük kideríti, hogy nem azok. Úgy gondolom, a 21. század elején változatlanul nagyon időszerű, hogy hitünk mellé tudományt is ragasszunk.

A hitvallások iránytűként segítenek a Szentírás csodálatosan nagy és gazdag erdejében történő eligazításban. Nevezik a teológiában a hitvallásokat szimbólumoknak. Régen a katonák előtt szimbólumokat vittek – a Római Birodalomban ezek nem zászlók voltak, hanem rúdra tűzött jelvények, pl. sas – azokról tudták azonosítani csapatukat, azokat követték.

A hitvallásokkal foglalkozó teológiai tudományág neve így lett szimbolika. Mi most a református szimbolika rejtelmeibe pillantunk, és két alapvető hitvallásunkkal ismerkedünk annyira, hogy otthon legyen kedvünk nem csupán elolvasni, hanem tanulmányozni őket, hiszen könnyen beszerezhetően rendelkezésünkre állnak.

Miért a II. Helvét Hitvallás és a Heidelbergi Káté lett a magyar reformátusság szimbóluma?

Az 1500-as években legalább 100 magyar református hitvallás keletkezett. Szinte minden zsinat azzal kezdte tanácskozását, hogy összefoglalta hitvallását. Keletkeztek szép számmal kérdés-felelet, vagyis káté (katechismus) formájában megírt tanításra alkalmas hitvallások. A 28 magyar és erdélyországi protestáns nyomda, de külföldi nyomdák is elegendő példányt készítettek e kátékból. Különösen elterjedt volt a lutheránus Batizi András kátéja, (harmadik kiadása Kolozsvárott, 1555-ben jelent meg) amit átdolgozással ugyan, de a reformátusok is szívesen használtak és a lelkészi vizsga anyagához is hozzátartozott.

Különösen sikeres volt Siderius János tarcali református lelkipásztornak, később esperesnek Debrecenben, 1597-ben kiadott „Kisded gyermekeknek való katechizmus, azaz a keresztyéni hitnek fő ágazatairól rövid kérdések és feleletek által való tanítás” című könyve. 85 kérdés és felelete minden lényeges hittani kérdést megtárgyalt világos és érthető nyelven. 1785-ig 35 kiadásban hagyta el a nyomdát. A lelkészi vizsgákon hosszú ideig a Batizi kátéja és a Heidelbergi Káté mellett a Siderius kátéját kellett tudniuk a lelkészeknek. Ezek szerint nem csupán a kisded gyermekeknek való volt. Célszerű lenne kiadni, mert a mai embernek is igei eligazítást nyújtana. Rövidsége miatt szintén szimpatikus lenne a hosszú és körmönfont szövegezésű olvasmányoktól viszolygó hittestvéreknek és hitünket megismerni óhajtóknak.

Őseinknek tehát megvolt a kellő műveltsége ahhoz, hogy hitvallási iratokat készítsenek. Miért következett be az az első pillanatra érthetetlen dolog, hogy meglévő saját magyar református hitvallások mellett, sőt azok mellőzésével idegenből vettek át hitvallást? Azért, mert ezzel is bizonyítani kívánták, hogy az egyetemes keresztyén egyházhoz tartoznak.

A II. Helvét Hitvallás Svájcban a reformátusok már elfogadták közös hitvallásuknak, ugyanígy a Német Birodalomban Pfalz választó- fejedelemségében.

A Heidelbergi Káté

III. Frigyes pfalzi választófejedelem országának fővárosa volt a híres egyetemmel rendelkező Heidelberg. Ott írták a kátét III. Frigyes parancsára. Franciaország és Németalföld, valamint Svájc viszonylagos közelsége is hathatott III. Frigyesre és teológusai egy részére, hogy 1561-ben a helvét reformáció tanításait tette magáévá. Országába befogadta a hitük miatt menekülni kényszerült francia s holland reformátusokat. Az említett két országban élő hitsorsosainak pénzbeli és katonai segítséget nyújtott hitük és politikai szabadságok oltalmazásához. Hollandiának akkor folyt a szabadságharca a katolikus spanyol birodalommal szemben, amelyben III. Frigyes egyik fia a pfalzi segélycsapatok soraiban életét áldozta a holland reformátusokért.

A teológiailag kiválóan képzett választófejedelem Ursinus Zakariás(1534-1583) heidelbergi professzort, Melanchton Fülöp wittenbergi professzor, Luther belső munkatársa tanítványát bízta meg a káté alapszövegének megfogalmazásával. Hogy lehet az, hogy egy wittenbergi tanultságú, tehát lutheránus tudóst bízott meg egy református káté megírásával a fejedelem? Úgy, hogy számos, eredetileg lutheránus meggyőződésű teológus jutott el akkor a helvét reformáció hitigazságainak elfogadására. Ilyen volt Ursinus professzor is. Megkönnyítette döntését az, hogy Melanchton tanítványa volt, aki maga is egészen közel állt a helvét reformációhoz, de nem akart szakítani barátjával, Luther Mártonnal, ezért külön véleményét óvatoskodva bár, de jól felfedezhetően tanította katedráján Wittenbergben és könyveiben. Nem egy magyar református reformátor is Melanchton hatására jutott el a helvét reformáció irányzatának elfogadására.
Ursinus megfogalmazta a Káté alapszövegét, amit a fejedelem személyesen figyelemmel kísért, aztán egy teológusokból álló bizottsággal átnézette.

Ennek a bizottságnak volt tagja Olivetanus Gáspár, Kálvin korábbi genfi tanítványa, akit helytelenül a Heidelbergi Káté társszerzőjeként szoktak emlegetni. 1562 végére elkészült a káté. A választófejedelem jónak tartotta. Zsinatot hívott össze, amelyben maga ismertette a kátét, amit aztán alapos megtárgyalás után még abban az évben hivatalos pfalzi hitvallásként fogadott el a zsinat. 1563-ban az év elején kinyomtatták a kátét. Abban az évben kétszer kinyomtatták. A II. és méginkább a III. kiadásba toldották be a katolikusokat elmarasztaló 30., 57. és 80. kérdést a máig olvasható formában. 1563-ban ért véget a római katolikus egyház tridenti zsinata, amely nem csupán elutasította a reformációt, hanem eretnekségnek bélyegezte azt és kiátkozta követőit. Erre válaszoltak ugyancsak elítélő hangon a Heidelbergi Káté II. és főleg a III. kiadásában még 1563-ban.

A Heidelbergi Káté aztán elindult a református egyházakban hódító útjára. 1566-ban a politikai élet terén is sikert aratott vele III. Frigyes. A Német-Római Szent Birodalom gyűlésén a II. Helvét Hitvallással együtt terjesztette elő hitének igaz keresztyén volta igazolására és bátor- s szakszerű, teológiailag megalapozott beszédével elérte, hogy a birodalmi gyűlés nem ítélte el a református vallást és nem lépett fel erőszakkal a birodalom református tartományai ellen. 1619-ben a holland református egyház dordrechti zsinatán hivatalos hitvallási iratául fogadta el ezt a kátét.

A kolozsvári lelkészek Heidelberg egyetemétől kértek véleményt és teológiai segítséget 1564-ben a lutheránusokkal folytatott vitájuk támogatására. Egyéb iratok mellett még abban az évben a Heidelbergi Kátét is elküldték a kolozsvári református lelkészeknek, akik azt örömmel fogadták. Hamarosan azonban a kolozsvári lelkészek antitrinitáriussá lettek és akkor antitrinitáriussá alakították a Heidelbergi Kátét, és 1566-ban kinyomtatták latinul.

János Zsigmond erdélyi fejedelem 1571 tavaszán meghalt, ezzel megszűnt az antitrinitáriusok fejedelmi támogatottsága. A reformátusság hamarosan újjászerveződött és megerősödött Erdélyben. Egyebütt addig is erős volt, de a Heidelbergi Káté eredeti szövegének népszerűsége ezután azért is nőtt, mert nem vetett rá már árnyékot az antitrinitárius ferdítés. 1577-ben Huszár Dávid Pápán kinyomtatta a káté első magyar fordítását. A híres nyomdász reformátor, Huszár Gál fordította le a Heidelbergi Kátét magyarra, de 1575-ben pestisben hirtelen elhunyván, a kinyomtatás Dávid nevű fiára és lelkipásztor utódára maradt, aki ezt a kiadás előszavában jelezte is. A káté függelékében Huszár Gál imádságait is kinyomtatta, így még alkalmasabb lett a kegyesség ápolására. 1604-ben Debrecenben Szárászi Ferenc helybeli lelkész fordításában hagyta el a nyomdát, majd 1607-ban Szenci Molnár Albert külföldön adta ki saját fordításában egyszerűsített formában kisebb gyermekek tanítása céljára. A következő évben aztán Szenci Molnár Albert ugyanezt a Heidelbergi Kiskátét adta ki. Ezek teljesen önálló fordítói és átszerkesztői munkájának eredményeként születtek.

1612-ben az Oppenheimban kiadott revideált Károlyi-Biblia mellékleteként a teljes Heidelbergi Káté magyar szövegét jelentette meg Szenci Molnár. Addigra kezébe került a Szárászi-féle fordítás, azt vette alapul és az eredeti szöveggel egybevetve valójában a Szárászi-fordítás revideált, javított változatát jelentette meg. Olyan sikere volt ennek, hogy 1627-ben és 1645-ben is megjelent még.

A három részre szakított Magyarországon a református és evangélikus egyház egyike sem tudott országos egyházzá szerveződni, hanem önálló egyházkerületekben élte életét. 1619-ben a sóki zsinaton a felsődunamelléki egyházkerület, 1630-ban a pápai zsinaton a dunántúli egyházkerület, ugyanabban az évben a sátoraljaújhelyi zsinaton a zempléni egyházmegye, az 1646. évi tokaji közös zsinaton a tiszántúli és tiszáninneni egyházkerület, 1646-ban a szatmárnémeti zsinaton Erdélyben és az ország többi területének egyházkerületei részére is elfogadták hivatalos hitvallási iratnak a Heidelbergi Kátét és bevették a lelkészi eskübe. A történészek az 1646. évi szatmárnémeti nemzeti zsinattól számítják a magyar reformátusság hitvallási iratának a Heidelbergi Kátét.

Magyarországon a Heidelbergben készült 1563. évi III. kiadás 52 úrnapjára (vasárnapra) történt felosztással adták ki a Kátét, és használják napjainkig. Ez megkönnyíti, hogy vasárnap délutánonként egy-egy úrnapjára szóló részt a lelkész prédikáció keretében magyarázni tudja a gyülekezetnek, sőt ki is kérdezze azt. Ha a kikérdezést nem is vezetnénk be, de katekizáló vasárnap délutáni istentiszteletek bevezetését üdvös lenne megvalósítani. Hitoktatás nélkül felnőtt egyháztagjainknak ez rendszerezett ismereteket nyújtana, védelmet a szekták és tévtanítások, burjánzó különböző felekezetek csábításával szemben. Azok számára üdvös ismétlés volna a templomi kátémagyarázat, akik ugyan tanultak hittant, de az ismétlés elmélyíteni, rendszerezné felnőtt fejjel tudásukat.

Cshány János

Irodalom
A Magyarországi református Egyház hitvallási iratai. I. A Heidelbergi Káté. II. A Második helvét Hitvallás. Bp., 1954.

A Heidelbergi Káté története Magyarországon. A Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya. Bp., 1965. (Tanulmányok a Magyarországi református Egyház négyszázéves történetéből. Studia et Acta Ecclesiastica, 1.)

A Második Helvét Hitvallás Magyarországon és Méliusz életműve. Kiad. Bp., 1967. (Studia et Acta Ecclesiastica, 2.)

Nagy Kálozi Balázs: A Heidelbergi Káté első magyar fordítása. In: Református Egyház, 1973. 2. sz. 20-28. p.

***

SZENTJÓBY SZABÓ ZÓLTÁN

HEIDELBERGI KÁTÉ TÖRTÉNETE

SZENTJÓBY SZABÓ ZOLTÁN

HEIDELBERGI KÁTÉ TÖRTÉNETE

Budapest, 1948 Református Traktatus Vállalat kiadása

Gyermekeimnek, hogy igyekezzetek a ti elhivatástokat és kiválasztatástokat erőssé tenni, mert ekképpen gazdagon adatik majd néktek a mi Urunknak és Megtartónknak, Jézus .Krisztusnak örök országába valóbemenetel. (Olv. 2. Péter 1,10. és köv. vers.)

A KÁTÉRÓL ÁLTALÁBAN

Káté, vagy teljesebb nevén katekizmus alatt általában olyan könyvet értünk, amelyet kérdés- és felelet formában írtak meg azért, hogy a benne foglaltakat minél egyszerűbben, minél könnyebben és a legrövidebben adhassák elő.
Legelőször, és azután hosszú időn keresztül csak az - egyház életében használták a katekizmus szót, amikor még mint könyv nem is volt kézben, hanem kérdés-- és .felelet formájában tanították a vallási ismereteket, és a katekizmus szó alatt vallásos oktatást értettek. Könyv formájában a káté a XVI. században jelent meg először és' magának a reformácíónak az alkotása. A reformátorok a Szentírás tanításait olyan elrendezésben foglalták össze, amely alkalmas volt arra, hogy a hívek a Szentírás örökéletű tanításait egyszerű, rövid formában, könnyen magukévá tehették. Luther is, Kálvin is szinte a legsűrgősebb feladatuknak tartották, hogy kátét, "írjanak, hogy megmutassák a lelkipásztoroknak, hogy miképpen közöljék az evangélium szerint reformált keresztyén hit igazságit nagyokkal és kicsinyekkel egyaránt.
A reformációt követő években és évtizedekben a kátéírás igen fellendült. Ezzel nemcsak a gyermekek oktatasát akarták biztosítani, hanem a reformáció hívei hitének a Szentíráson alapuló igazságát kívánták igazolni a bibliaellenes tanításokkal és tévelygésekkel szemben.
Később aztán az egyházi használaton kívül, a világi irodalomban is mind gyakrabban átvették a káté szót, s ezeknek a könyveknek szintén a tudnivalók rövid, világos előadása volt a céljuk. Ilyen káték: forradalmi káté, kommunista káté, szövetkezeti káté, tűzi káté, egészségügyi káté stb.
Az egyház által használt káté anyaga a hitről, az imádságról és a törvényről szólt. A káténak kérdés- és felelet formájában való megírása' eleinte igen kialakulatlan, bizonytalan volt. Volt olyan káté, amelyben a tanuló tette fel a kérdést s a lelkipásztor válaszolt reá,- volt olyan, amely az apa és fia közötti párbeszédben fejtette ki és foglalta össze a hitről, imádságról és törvényről szóló igazságokat. Hamarosan kialakult aztán az a forma amelyet ma ismerünk.

Amikor a reformációnak, lutheri és kálvini irányzata közötti különbség egyre nyilvánvalóbbá lett, a nagyszámban megjelent káték egyre fontosabb szerepet töltöttek be, mert amellett, hogy siettették a meggyőződések helyes kialákulását, az elvek tisztázódását is szorgalmazták. A XVI. században, a reformációt követő évtizedekben mintegy 175 káté volt forgalomban. E rengeteg káté közül ma csak három van használatban. Luther kátéja, amely 1529-ben jelent meg, aztán az 1563-ban megjelent Heidelbergi Káté, és az Emdeni Káté, de e a harmadik tulajdonképpen nem más, mint a A Heidelbergi Káté rövidített kiadása.

A Heidelbergi Káté hatása oly rendkívüli volt, hogy az utána megjelenő káték írásánál, kezdettől-fogva alapul vették. Ez a káté lett minden református egyház kátéja is úgyannyira, hogy a használatban levő különböző református konfirmációi iskolai káték is a Heidelbergi Káté rövidített tartalmát foglalják magukban, - de emellett egyik hitvallásos szimbolikus - könyvünk is lett. Hitvallásos könyveink, mint Bullinger Henrik által 1566-ban Svájcban írt II. Helvét Hitvallás, amely könyv 30 fejezetben fejtegeti a református keresztyén vallás igazságait; és a Heidelbergi Káté is református keresztyén hitünk magyarázatát adják.

Ez a kis füzetünk, amelyben most a Heidelbergi Káté történetét adjuk, természetesen nem lép fel és már terjedelme miatt sem léphet fel tudományos igényekkel és ilyen nem is várható tőle. Egy ilyen igény megköveteli, hogy tárgyával részletesen és kimerítően foglalkozzanak. Azok az összefoglalások és történeti bevezetések, amelyek a Heidelbergi Kátéról napvilágot láttak, ma részint kevésbé hozzáférhetőek, részint elég drágák. A mi célunk e füzetke kiadásával csak az, hogy minél hozzáférhetőbben szolgáhasson testvéreinknek a Heidelbergi Káté megismerésében.
Minél szélesebb körben válik ismeretessé a Heidelbergi Káté, annál inkább tudunk bizonyságot tenni refor mátus egyházunkkal együtt a Káté alapján arról, hogy egyházunk egyedül a Szentírás alapján áll és a Szentírás magyarázásában kútfőül csak magát a Szentírást fogadja el.

A HEIDELBERGI KATÉ TÖRTÉNETE

A Pfalzi választófejedelemség trónjára 1559-ben III. Frigyes került (1559 - 1576), aki istenfélő, szelídlelkű ember és lutheránus egyházának alázatos, buzgó fia volt. A Heidelbergi Káté az ő kezdeményezésére, az ő közreműködésével jött létre - és e buzgó lutheránus fejedelem maga is reformátussá lett.
Még III. Frigyes elődje, Ottó Henrik (1556-1559) uralkodása alatt, Heidelberg városában igen kiéleződött a helyzet a refórmáció lutheri és kálvini irányzatának lelkészei között. III. Frigyes maga elé idézte és felhívta őket, hogy hitvallásukat írásban mutassák be. Amikor ez megtörtént, kiderült, hogy a túlzó lutheránusok szerint az Úr Jézus az úrvacsorában testileg van jelen Krisztus testét az úrvacsorázók szájjal veszik magukhoz, és nemcsak a hívek veszik azt, hanem a hitetlenek is. A reformátusok hitvallása szerint Krisztus testét és vérét nem testileg veszik magukhoz a hívek, hanem lelkileg; csak - az részesül lekileg Krisztus testében és vérében, aki hittel veszi magához a szentjegyeket, a hitetlenek azonban nem részesülnek azokban.
III. Frigyes igyekezett a szembenálló feleket békíteni és megígértette velük, hogy csendben és békességben maradnak addig, amíg a különbséget ő maga is alaposan megvizsgálja. A vita mégsem szünt meg, sőt egyre kellemetlenebbé és egészen botrányossá fajult. Ezt a tarthatatlan helyzetet a fejedelem azzal a gyökeres intézkedésével oldotta meg, hogy a vitázók vezéreit a heidelbergi lelkészi állásukból elbocsátotta.
III. Frigyes fejedelem maga is tanulmányozta a kérdést a Bibliából. Buzgó imádságok között az emberi véleményék fölött a Szentírásban kereste az igazságot, ami őt a református meggyőződés útjára vezette. És a döntés 1561-ben a fejedelem életében is bekövetkezett. Elszakadt a lutheránusoktól és bátran hozzáfogott az egyház kálvini irányú reformálásához. Eltíltotta az úrvacsorában az ostya használatát és helyette elrendelte a kenyér megtörését. A templom falain levő festményeket bemeszeltette, a drága arany úrvacsorai kelyheket eltávolítatta és helyükbe cinből, vagy fából való kelyheket rendelt. Eltörölte a latin éneklést, az oltárokat kitétette a templomból és helyükbe úrasztalát állíttatott. Megtiltotta, amit a lutheránusok megengedtek, hogy a lelkipásztorokon kívül más is keresztelhessen.
1562-ben Ill. Frigyes fejedelem elhatározta, hogy országa számára egy megfelelő kátét készíttet, hogy a felmerült ellentétes nézeteket a bibliai igazságok alapján megszüntesse és hogy úgy a gyermekek, mint a felnőttek kezébe a keresztyén vallás igazságainak világos és hit erősítő összefoglalását adhassa és amely könyv a, más vallásúakkal szemben a református egyház hit és erkölcstani elveit világosan feImutassa és igazolja.

Egy ilyen káté megírásával megbízta a fejedelem Ursinus Zakariás és Oleviánus Gáspár heidelbergi tudósokat, akik az ő koruk kátéirodalmának, köztük Kálvin 1541-ben megjelent kátéjának alapos áttanulmányozása után a III. Frigyes által kívánt kátét elkészítették. A fejedelem azután az írásba foglalt kátét a pfalzi választófejedelemség fővárosába, Heidelbergbe, még ugyanazon évben, 1562-ben összehívott zsinat elé terjesztette (ezért hívják a kátét heidelberginek), amely zsinat a kátét egyhangúlag elfogadta és a fejedelem saját fejedelmi címerével díszítve, lelkes keresztyéni előszó kíséretében 1563- ban ki is nyomatta.
Ebből a német nyelven megjelent első kiadásból (egyidejűleg a latin nyelvű fordítása is megjelent) hiányzott a mai 80-ik kérdés, amely kérdés körül a későbbi időkben oly sok harc folyt. A második kiadásban azonban. Már benne volt az utolsó három szó kivételév el, - az utolsó három szót pedig a harmadik kiadásban maga a fejedelem toldotta hozzá, amikor a tridenti zsinatnak (1576) a reformáció híveit kiátkozó határozatáról értesült.
III. Frigyes fejedelem arról is gondoskodott, hogy a káté kitűzött rendeltetésének megfeleljen. Ezért azt hitvallásos - szimbolikus - könyvnek jelentette ki (a Szentírás mellett hit- és erkölcsszabályozó könyvnek), elrendelte, hogy a lelkipásztorok a kátét kilenc szakaszra osszák fel és vasárnapokon, folytatólagosan, az igehirdetés előtt olvassák fel. Ezt a felosztást, miután igen terjedelmesnek mutatkozott, követte az, hogy 'az esztendő 52 vasárnapjának megfelelően 52 Úrnapjára osztották fel, s az 52 Úrnapon belül pedig 129 kérdésre és feleletre. A Káté első kiadásából csak az tűnik ki, hogy az a Rómabeliekhez írott levél gondolatmenetét követi és három főrészre oszlik. E három főrész alapján történt, az Úrnapokra és kérdésekre való felosztás: I. rész az ember bűnös voltáról, Róm. 1:18-3:20, a II-IV. Úrnapja a 3-11. kérdés; .11. rész a váltságról, Róm. 3:21-11:36., az V-XXXI. Úrnapja a 12-85. kérdés; III. rész a háládatosságról, Róm. 12:1-16:27., a XXXII-LII. Úrnapja a 86-129, kérdés.. A Heidelbergi Káté 1573 óta már minden kiadásban ilyen beosztásban jelent meg.
Az idők folyamán a Heidelbergi Káté mind döntőbb jelentőségre tett szert. Az iskolákban állandóan tanították, a templomokban vasárnap délutánonként egyszerű nyelvén magyarázták, s az előbbi vasárnapon megmagyarázott részt a gyülekezet tagjaitól kikérdezték. Később a vasárnaponkénti kikérdezés elmaradt s helyette az évi egyházlátogatások alkalmával a gyülekezet ifjú- és öreg tagjaitól egyaránt nyilvános kátévizsgálatnak vetették alá. III. Figyes alatt még a polgári jog gyakorlását és a nősülési engedély elnyerését is a Heidelbergi Káté ismeretétől és tudásától tették függővé.

Természetes, hogy a Heidelbergi Káténak ez a nagy tekintélye gyűlöletet támasztott az ellenséges indulatú fejedelmekben és a másvallású egyházi vezetőkben egyaránt. A Káté íróinak éppúgy, mint magának a fejedelemnek nagyon sokat kellett küzdeniök a Káté védelmében. Igen erőssé vált a Káté elleni harc III. Frigyes utóda alatt. III. Frigyest halála után a fejedelmi székben fia, VI. Lajos (1576-1583) követte, aki túlzó lutheránus volt. Ö még azt sem engedte meg, hogy édesapja koporsója mellett hűséges lelkészei szolgáljanak. A Káté használatát betíltotta és fejedelemségéből mintegy 600 református lelkipásztort és tanítót száműzött, köztük Ursinust és Olevianust, a Káté íróit is.
VI. Lajos halála után és a még fellángolt nehéz harcok megharcolása után azonban a Heidelbergi Káté mindenütt teljes győzelemre jutott. Az 1568-i Weseli, az 1571-i Emdeni, azc1618i Dordrechti zsinatok egymásután fogadták el és ismerték el, mint hitvallási iratukat. Rengeteg idegen nyelvre lefordították, köztük a héber, arab, singhaliai, maláji nyelvekre is és a Biblián, a zsoltároskönyvön, Luther Márton Kis Kátéján kívül nincs más könyv, amely annyira elterjedt és ismeretes volna, mint a Heidelbergi Káté. Sikerét mutatja az is, hogy tanításait feldolgozták verses alakban is, mint nálunk is, és mint katekizmusi énekeket ma is énekeljük.

A HEIDELBERGI KÁTÉ HAZÁNKBAN
A Heidelbergi Káté hazánkban is, már röviddél keletkezésé után, ismeretessé vált. Ugyanis az 1564-65-66. években a magyarországi református és lutheránus lelkészek között nagy vita folyt, az úrvacsora tanáról. A vita során, -a kérdés 'helyes értelmezésé felől megkérdezték a Heidelbergben élő lelkészeket, és kérték őket, hogy a vitát döntsék el. A heidelbergi lelkipásztorok válaszukhoz mellékelve elküldték a Heidelbergi' Káté egy. példányát is. Ettől kezdve nálunk is igen hamar ismeretessé lett a Káté., Gyülekezeteink igen megszerették, annyira, hogy előbb a debreceni zsinat 1567-ben, később a szatmárnémeti zsinat 1646-ban hitvallásos könyvéül 'ismételten elfogadta: Már a debreceni zsinat elrendelte, hogy' a lelkipásztorok vasárnap délutánonként a templomokban ismertessék és magyarázzák. A debreceni zsinat után tíz évre, 1577-ben már nyomtatásban is megjelent magyar nyelvén Huszár Dávid nyomdájában Pápán. Ez a Heidelbergi Káté első magyar nyelvű fordítása.

Természetesen a Heidelbergi Káté sikere és ereje hazánkban is kiváltotta és feltámasztotta ellené az üldözést és harcot, amelyet Mária Terézia (1740-1780) és II. József (1780-1790) uralkodásának ideje alatt a jezsuiták indítottak el. A jezsuiták befolyásolása következtében Mária Terézia e Heidelbergi Kátét a 30., 57., 80. kérdések miatt a római katolikus egyház elleni lázító könyvnek minősítette, megtiltotta a Káté tanítását és egymásután három rendeletében (1748-1749 -1757) elrendelte a Káté összes példányainak lefoglalását s megsemmisítését - és annak újabb kiadását eltiltotta.
Ezalatt az idő alatt Erdélyben eredeti szövegében és szabadon jelenhetett meg a Heidelbergi Káté, de Mária Teréziának az erdélyi római katolikus püspök ösztönzésére 1768-ban kiadott rendeletével ott is elkobozták az összes példányokat. Csak az .1791 évi vallásügyi tőrvény alapján jelenhetett meg ismét a Heidelbergi Káté, amelyet 1793-ban Nagyszebenben ki is, adtak eredeti szövegezésében.

A magyarországi református egyház. tiszántúli egyházkerületi része pedig 1781-ben azzal a kéréssel fordult II József császárhoz, hogy a tilalmi rendeleteket oldja fel és engedje meg a Heidelbergi Káténak eredeti szövegében való kiadását. Válaszul II József , császár rendeletileg megparancsolta, hogy a vitás 30., 57. és 80. kérdésekből a római katolikus egyházra nézve sérelmes kifejezéseket hagyják ki és azoktól a kátét tisztítsák meg. E rendelet ellen református egyházunk kormányzó testületei hiába tiltakoztak és hivatkoztak vallási meggyőződésük és szabadságuk korlátozására, a császár az osztrák udvari iroda javaslatára a káténak csak módosított alakban, ,n való kiadását engedélyezte.

Ebben az eredeti szövegezésétől megfosztott alakjában voltak tehát kénytelenek kiadní a Heidelbergi Kátét s így jelent meg az, az elkobzó rendeletek után legelőször
1787-ben. De még 1787 után is 1891-ig ilyen módosítottan jelent meg, míg végre 1891-ben dr. Erdős József debreceni professzor fordításában és a tiszántúli egyházkerület kiadásában az eredeti német szövegből való fordítás után (az előtte levő kiadások mind a latin fordítás alapján készültek) ismét megjelent teljes eredeti egészében.

Jegyezzünk meg egypár adatot a Heidelbergi Káté, magyar fordításairól és kiadásairól is. Mint már szó volt róla, a Heidelbergi Kátét magyarra először Huszár Dávid pápai prédikátor fordította le és adta ki Pápán 1577-ben. Utána Szárászi Ferenc debreceni lelkipásztor fordította - le újra 1604-ben. Gyermekek számára Szenci Molnár Albert adta ki 1607-ben rövidített-kivonatolt kiadásban. A XVII. századból mintegy tizenöt kiadásról tudunk: Az újabbak közül dr. Erdős József említett fordítása mellett, amelynek már a tizenkettedik kiadása forog használatban, jelentősebbek dr. Antal Géza püspök, dr. Sebestyén Jenő teológiai professzor, Galambos Zoltán komáromi lelkipásztor fordításai.

Befejezés

A Heidelbergi Káté történetével foglalkozó egyik író megállapította, hogy tűzben megpróbált arany a Heidelbergi Káté, amelynek feltűnő sajátsága, hogy nem az elméletekre, hanem a gyakorlati életre fekteti a súlyt. S a mi számunkra van-e gyakorlatibb dolog, mint a keresztyén hit, a krisztusi élet? Fontosabb része az mindennapi életünknek, mint a kenyér. Maga a Káté felosztása meg¬mutat ja, hogy a Káté íróinak nemcsak tudománya volt, , hanem szívük is, Istenben bízó, Krisztusban örvendező, a Léleknek alázatosan engedelmeskedő szívük. A gyermek is azonnal megérti, hogy miről van szó a Kátéban. Úgy tanít, hogy a benne foglat igazságok necsak ismeretek, hanem a hívő ember vallástételei is legyenek.

Bár ezek a vallástételek vasárnap délutánonként templomainkban, közönséges helyeinken és házanként mindenütt felcsendülnének úgyis, mint Káténk őrökéletű tanításai, úgyis mint katekizmusi énekeink; hogy mindannyian megismerjük lelkünk megtartóját, a Jézus Krisztust.

***

I.) Heidelbergi Káté

A heidelbergi káté a református egyház alapvető hittételeit tartalmazza. Szerzői Zacharias Ursinus és Caspar Olevianus, református hittudósok, akiket III. Frigyes pfalzi választófejedelem azzal bízott meg, hogy a Biblia alapján írjanak olyan népkönyvet, amelyből minden református hívő tisztán és igazán megismerheti a keresztyén vallást. A káté rövid idővel 1563-as kiadása után magyar nyelvterületen is ismerté vált. A szatmárnémeti nemzeti zsinat 1646-ban kánonilag kimondta, hogy a heidelbergi káté „mindenütt megtartassék és taníttassék". Magyar nyelven először 1577-ben jelent meg Pápán, Huszár Dávid nyomdájában. A lenti változatban D. Erdős József fordítását tesszük közzé, Victor János
átdolgozásában.

...

• 1. Mi néked életedben és halálodban egyetlenegy vigasztalásod?
• Az, hogy testestől-lelkestől, mind életemben, mind halálomban, nem a magamé, hanem az én
• hűséges Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok, aki az ő drága vérével minden
• bűnömért tökéletesen eleget tett s engem az ördögnek minden hatalmából megszabadított és
• úgy megőriz, hogy mennyei Atyámnak akarata nélkül egy hajszál se eshetik le a fejemről, sőt
• inkább minden az én üdvösségemre kell, hogy szolgáljon. Ezért Szentlelke által is engem az
• örök élet felől biztosít és szív szerint késszé tesz arra, hogy ezentúl Őneki éljek. (Róm 14: 7-
• 8; 1. Kor. 6: 19; 1. Kor. 3: 22-23; Tit. 2: 14; 1. Pét. 1: 18-19; 1. Ján 1: 7, 2: 2, 12; 1 Tim. 2:
• 6; Zsid. 2: 14-15; 1. Ján. 3: 8; Ján. 8: 34- 36; 2. Thess. 3: 3; Ján. 6: 39; Máté 10:30; Luk. 21:
• 18; Róm. 8: 28; Róm. 8: 14, 16-17; Luk. 1: 73-75; Ef. 1: 14; 1. Ján. 3: 3.)
• 2. Hány dolgot kell tudnod avégett, hogy ebben a vigasztalásban boldogul élhess és
• boldogul halhass meg?
• Hármat: először, hogy mily nagy az én bűnöm és nyomorúságom; másodszor, hogy mily
• módon szabadít meg Isten minden bűnömből és nyomorúságomból; harmadszor, hogy milyen
• hálával tartozom neki e megszabadításért. (Róm. 8: 11-12, 7: 14; Máté 11: 28-30; Ap. Csel. 4:
• 12, 10: 43; Kol. 3: 17; 1;. Pét. 2: 9-12; Hós. 14; 3; Ef. 5: 8. 10; Ján. 9: 41; Máté 9: 12; 1.
• Ján. 1: 9, 10; Ján. 17: 3; Zsolt. 50: 14: Máté 5: 16; Róm. 6: 13; 2; Tim. 2: 15.)
• 1. rész – Az ember nyomorúságáról
• 3. Honnan ismered meg a te nyomorúságodat?
• Isten törvényéből. (Róm. 3: 20.)
• 4. Mit kíván tőlünk Isten törvénye?
• Megtanít erre Krisztus röviden Máté evangéliuma 22. részében ekképpen: „Szeresd az Urat, a
• te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első és
• nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E
• két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták". (5. Móz. 6: 5; III. Móz. 19: 18; Márk
• 12: 30; Luk. 10: 27.)
• 5. Megtarthatod-e mindezt tökéletesen?
• Nem, mert természet szerint hajlandó vagyok Isten és felebarátom gyűlölésére. (Róm. 3: 10,
• 20 23; 1. Móz. 6: 5, 8: 21; Róm. 7: 22-23; 1. Ján. 1: 8. 10; Ef. 2: 3; Tit. 3: 3.)
• 6. Hát Isten az embert ilyen gonosszá és romlottá teremtette?
• Nem, sőt inkább Isten az embert jóvá és a maga hasonlatosságára, azaz valóságos igazságban
• és szentségben teremtette, avégre, hogy teremtő Istenét igazán megismerje, szívből szeresse
• és vele örökkétartó boldogságban élvén Őt dicsérje és magasztalja. (1. Móz, 1: 31; 1. Móz. 1:
• 26-27; Ef. 4: 24; Róm. 9: 10; 2. Róm. 3: 18. 7.)
• 7. Honnan ered tehát az emberi természetnek e romlottsága?
• Első szüleinknek, Ádámnak és Évának paradicsomi esetéből (bukásából) és
• engedetlenségéből, mely által a mi természetünk úgy megromlott, hogy mindnyájan bűnben
• fogantatunk és bűnben születünk. (1. Móz. 3. 5: 3; Róm. 5: 12; Zsolt. 51: 7.)
• 8. De hát annyira megromlottunk, hogy egyáltalán képtelenek vagyunk valami jónak a
• cselekvésére, minden gonoszra pedig hajlandók?
• Igen, ha csak a Szentlélek újjá nem szül bennünket. (Róm 7: 18; 2. Kor. 3: 5; 1. Móz 6: 5; 8:
• 21; Ján. 3: 3, 5; Jób 14: 4, 15: 14, 16: 35; Ézs. 53: 6; 1. Kor. 12: 3.)
• 9. Nem igazságtalanul cselekszik-e Isten az emberrel, ha törvényében tőle olyant kíván,
• amit nem képes teljesíteni?
• Nem, mert Isten az embert olyanná teremtette, hogy azt teljesíthette volna. De az ember az
• ördög ösztönzésére, szándékos engedetlensége által mind magát, mind ivadékát megfosztotta
• ettől az isteni ajándéktól. (Ef. 4: 24; 5. Móz. 32: 4; Róm 1: 32; Préd. 7: 29; 1. Móz. 3: 13; 2:
• Kor. 11: 3; 1. Móz. 3; Róm. 5: 12; 1. Tim. 2: 3, 14.)
• 10. Ilyen engedetlenséget és elszakadást büntetlenül hagy-e Isten?
• Semmiképpen nem, sőt felettébb haragszik mind a velünk született bűnért, mind az elkövetett
• bűnért és azokat igazságos ítéletéből ideigvaló és örök büntetéssel akarja sújtani, amint maga
• mondotta: „Átkozott minden, aki meg nem marad mindazokban, amik megírattak a törvény
• könyvében, hogy azokat cselekedje." (1. Móz 2: 17; Zsolt. 5: 6; 76: 8; Zsid. 10: 31; Ef. 2: 3;
• Róm. 5: 12. 14, 1: 18; V. Móz. 27: 26; Es. 66; 24; Máté 25: 41; Náh. 1: 2; Róm. 1: 18; Ef. 5:
• 6; Gal. 3: 10.)
• 11. Hát Isten egyszersmind nem irgalmas is?
• Isten igenis irgalmas, de igazságos is. Ennélfogva igazsága azt kívánja, hogy a bűnt, melyet az
• ember az Ő legszentségesebb felsége ellen elkövetett ugyancsak a legnagyobb, azaz
• örökkétartó testi-lelki büntetés kövesse. (2. Móz. 34: 6-7. 20: 6: 5. 23: 7. 34: 7; Zsolt. 5: 5-7;
• Zsid. 10: 31; Nah. 1: 2, 3.)
• Az ember megváltásáról
• 12. Mivel tehát Isten igazságos ítélete szerint ideigvaló és örök büntetésre méltók
• vagyunk, mi módon szabadulhatunk meg e büntetéstől és miképpen juthatunk ismét
• kegyelembe?
• Isten igazsága elégtételt kíván. Ezért annak vagy mi magunk, vagy valaki más által eleget kell
• tennünk. (1. Móz. 2: 17; Józs. 24: 19; Róm. 8: 3--4; II. Kor. 5: 21; Ezék. 18: 4; Mt. 5: 26; 2.
• Thess. 1: 6; Luk. 16: 2.)
• 13. Eleget tehetünk-e mi magunk?
• Semmiképpen nem, sőt inkább még napról-napra szaporítjuk a bűnt. (Jób 9: 2-3, 12; Máté 6:
• 12, 18: 25, 16: 26; Róm. 2: 5; Jób 15: 15, 16, 4: 18, 19; Zsolt. 130: 3.)
• 14. Hát valamely teremtmény eleget tehet-e értünk?
• Nem; először mert Isten nem akar más teremtményt büntetni az ember bűnéért; másodszor
• puszta teremtmény nem viselhetné el az Isten bűn ellen való haragjának súlyát, hogy attól
• másokat megszabadítson. (Ezék. 18: 4; Zsolt. 130: 3: Náhum 1: 6; 1. Móz. 3: 17. 15.)
• 15. Milyen közbenjárót és szabadítót kell hát keresnünk?
• Olyant, aki valóságos és igaz (nem bűnös) ember; és mégis hatalmasabb minden
• teremtménynél, azaz egyszersmind valóságos Isten is. (I Kor. 15: 21; És. 7: 14, 9: 5; 53: 11;
• Zsid. 7: 26; Jer. 23: 6.)
• 16. Miért kell valóságos és igaz embernek lennie?
• Azért, mert Isten igazsága azt kívánja, hogy ugyanaz az emberi természet tegyen eleget a
• bűnért, mely a bűnt elkövette; már pedig aki maga bűnös, másokért eleget nem tehet. (Ezék.
• 18: 4, 20; Zsolt. 49: 8-9; Zsid. 2: 14, 7: 26-27; Kor. 15: 21; Róm. 5: 18; 1. Pét. 3: 18.)
• 17. Miért kell egyszersmind valóságos Istennek is lennie?
• Azért, hogy Isten-voltának hatalmával Isten haragjának súlyát az ő ember voltában
• elhordozhassa és számunkra az igazságot (megigazulást) s az életet megszerezhesse és
• visszaadhassa. (Ézs. 53: 4, 11; 63: 3.,9: 5; 1. Ján. 4: 9: I. Pét. 3: 18; Náh. 1: 6; Zsolt. 130: 8.)
• 18. Kicsoda az a közbenjáró, aki valóságos Isten és egyszersmind valóságos, igaz ember
• is?
• A mi Urunk Jézus Krisztus, aki a mi tökéletes váltságunkra és igazságunkra
• (megigazulásunkra) adatott nekünk. (1. Ján. 5: 20; Róm. 9: 5; 1. Tim. 3: 16; Ján. 8: 58: 1.
• Kor. 1: 30; I. Tim. 2: 5--6; Ján. 1: 1; Gal. 4: 4; Ézs. 9: 6; Jer. 23: 6; Mal. 3: 1; Luk. 1: 42; 2:
• 6, 7; Róm. 1: 3; 9: 5; 1. Pét. 1: 19; Zsid. 2: 9.)
• 19. Honnan tudod ezt?
• A szent evangéliumból, melyet Isten először a paradicsomban jelentett ki, majd a pátriárkák
• és próféták által hirdettetett s az áldozatok és a törvény más szertartásai által kiábrázolt, végre
• pedig az Ő egyetlenegy, szerelmes Fia által beteljesített. (1. Móz. 3: 15; 22: 15-18; Ap. Csel.
• 3: 24; Zsid. 10: 1. Kol. 2: 7, 16-17; .Ján. 1: 29; Ap Csel. 13: 32-33; Róm. 10: 4; Ezs. .53; 42:
• 1-4, 43: 25, 49: 5, 6; Jer. 23: 5; Mik. 7: 18.)
• 20. Amint elveszett Ádám által, úgy üdvözül-e Krisztus által minden ember?
• Nem, hanem csak azok, akik igaz hit által Ővele eggyé válnak és minden jótéteményét
• elfogadják. (Máté 7: 14, 22: 14; Ján. 3: 16, 36; Márk. 16: 16; Ézs. 53: 11; Zsid. 4: 3; 10: 39,
• 11: 6.)
• 21. Mi az igaz hit?
• Nemcsak az a bizonyos megismerés, melynél fogva igaznak tartom mindazt, amit Isten az Ő
• igéjében nekünk kijelentett, hanem egyszersmind az a szívbeli bizodalom is, melyet a
• Szentlélek az evangélium által gerjeszt bennem, hogy Isten nemcsak másoknak, hanem nekem
• is bűnbocsánatot, örök igazságot (megigazulást) és életet ajándékoz kegyelméből, egyedül
• Krisztus érdeméért. (Ap. Csel. 24: 14. Jak. 1: 6, 2: 19; Róm. 1: 17; 3: 24, 5: 9, 4: 20-21. 10:
• 17; Zsolt. 108: 2-3; Ef. 2: 8-9; Kol. 1: 14; Máté 16: 17; Csel. 16: 14; Luk. 1: 77, 78.)
• 22. Mit szükséges hinnie a keresztyén embernek?
• Mindazt, amit nekünk az evangélium ígér; amire minket a mi közönséges, kétségen felül álló,
• keresztyén hitvallásunk tételei tanítanak. (Ján. 20: 31; Márk 1: 15; Máté 28: 19.)
• 23. Hogy szól ez a hitvallás?
• „Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében.
• És a Jézus Krisztusban, Ő egyszülött Fiában, mi Urunkban, ki fogantaték Szentlélektől,
• születék szűz Máriától, szenvede Poncius Pilátus alatt, megfeszítteték, meghala és
• eltemetteték, szálla alá poklokra, harmadnapon halottaiból feltámada, felméne mennyekbe: ül
• a mindenható Atya Istennek jobbján, onnan lészen eljövendő ítélni eleveneket és holtakat.
• Hiszek Szentlélekben. Hiszek egy, közönséges keresztyén anyaszentegyházat, szenteknek
• egyességét, bűneinknek bocsánatát, testünknek feltámadását és az örök életet."
• 24. Hány része van e hitvallásnak?
• Három; az első rész szól az Atya Istenről és a mi teremtetésünkről, a második a Fiú Istenről és
• a mi megváltásunkról, a harmadik a Szentlélek Istenről és a mi megszenteltetésünkről.
• 25. Mivel csak egyetlenegy isteni lény van, miért nevezed meg e hármat: az Atyát, a Fiút
• és a Szentlelket?
• Azért, mert Isten úgy jelentette ki magát az Ő igéjében, hogy ez a három megkülönböztetett
• személy egy, igaz, örök Isten. (5. Móz. 6: 4; 1. Kor. 8: 4; Máté 28: 19: 1. Ján. .5: 7; 2: Kor:
• 13: 13; Ef. 4: 6; Ézs. 48: 16; Gal. 4: 6; Ef. 2: 18; Tim. 3: 5. 6.)
• Az Atya Istenről
• 26. Mit hiszel, amikor ezt mondod: „Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában,
• mennynek és földnek teremtőjében"?
• Hiszem azt, hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak örökkévaló Atyja, aki a mennyet és a földet
• minden bennük levő dolgokkal egyetemben semmiből teremtette és örök tanácsa és
• gondviselése által most is fenntartja és igazgatja, az Ő Fiáért, Jézus Krisztusért nekem
• Istenem és Atyám, akiben én annyira bízom, hogy semmit sem kételkedem afelől, hogy
• minden testi és lelki szükségemet be fogja tölteni, sőt mindazt a rosszat is, amit e
• siralomvölgyben rámbocsát, javamra fogja fordítani, mert ezt megcselekedheti, mint
• mindenható Isten, és meg is akarja cselekedni, mint hűséges Atya. (1. Móz. 1: 2; Ef 1: 5: Csel.
• 4: 24, 14: 15; Zsid. 1: 8; Ef. 1: 11; Zsolt. 104: 27-30; 148: 5-6; Éf. 1: 5-6; Ján 20: 17; Zsolt.
• 118: 8; Péld. 3: 5; Zsolt. 29; Zsid. 12: 10-11; Zsolt. 135: 5--6; 103: 13; Máté 7: 11; Máté 6:
• 25, 26, 32. 33; Luk. 12: 22; Róm. 8: 28.)
• 27. Micsoda az isteni gondviselés?
• Istennek mindenható és mindenütt jelenvaló ereje, mely által mennyet és földet, minden
• teremtménnyel egyetemben, mintegy saját kezével fenntart és úgy igazgat, hogy fák és füvek,
• eső és szárazság, termékeny és terméketlen esztendők, étel és ital, egészség és betegség,
• gazdagság és szegénység, szóval minden, nem történetesen, hanem az Ő atyai kezéből jön.
• (És. 40: 26; Zsid. 1: 9; Zsolt. 139. 7, 10; Neh. 9: 6; Zsolt. 108: 19; Ap. Csel. 17: 28 Zsolt. 104
• 13, 16; Ap Csel. 14: 17; Jób 5: 18-19; 1. Sám. 2: 7; Péld. 22: 2; Máté 10: 29-31.)
• 28. Mit használ nekünk Isten teremtői munkájának és gondviselésének megismerése?
• Azt, hogy mindennemű viszontagságban tűrők, a boldogságban háládatosak, a jövőt illetőleg
• pedig a mi hűséges Istenünk és Atyánk iránt jó reménységben legyünk afelől, hogy az Ő
• szeretetétől semmi el nem szakíthat minket, mivel minden teremtmény annyira az Ő kezében
• van, hogy az Ő akarata nélkül semmit sem tehet, de még csak meg sem meg sem mozdulhat.
• (Róm. 5: 3, 4; Zsolt. 39: 10; 1. Thess. 5: 18; 1; Pét. .5: 7; Róm. 8: 35; És. 41: 10-11; Jak. 1:
• 3; Jób 1: 21.)
• A Fiú Istenről
• 29. Miért nevezzük Isten fiát Jézusnak, azaz Üdvözítőnek?
• Azért, mert bűneinkből Ő szabadít meg minket az üdvösségre és mert semmilyen üdvösség
• másban nem keresendő, sem nem található. (Máté 1: 21; Ap. Csel. 4: 12; 1. Kor. 3: 11; Zsid.
• 7: 25: 4: 12: 1. Ján. 5: 11.)
• 30. Hisznek-e azok is az egyedül üdvözítő Jézusban, akik üdvösségüket a szenteknél,
• önmaguknál, vagy másutt keresik?
• Nem, sőt valójában megtagadják az egyetlenegy Üdvözítőt és Megváltót, Jézust, noha
• dicsekszenek Ővele. Mert vagy Jézus nem tökéletes Megváltó, vagy akik ezt a Megváltót igaz
• hittel elfogadják, azoknak mindent Őbenne kell megtalálniuk, ami üdvösségükre nézve
• szükséges. (1. Kor.1: 13, 30. 31; Kol.1 19-20, 2: 9-10; Ján. 1: 14, 16; Zsid. 7: 25. 12; 2.; Gal.
• 5: 4.)
• 31. Miért nevezzük Őt Krisztusnak, azaz Felkentnek?
• Azért, mert Őt az Atya Isten rendelte és a Szentlélekkel felkente a mi legfőbb prófétánkká és
• tanítónkká, aki Istennek titkos tanácsát és akaratát a mi váltságunk felől tökéletesen
• kijelentette, továbbá egyetlenegy főpapunkká, aki minket testének egyetlenegy áldozatával
• megváltott és az Atya Isten előtt könyörgésével szüntelenül közbenjár érettünk és örökkévaló
• királyunkká, aki minket igéjével és Lelkével oltalmaz és megtart. (Zsolt. 45: 8; És. 11: 1-2,
• 61: 1; 5; Móz. 18; 15; Zsolt. 40: 8-9; Ján. 1:18; 15: 15; Zsolt. 110: 4; Zsid. 10: 10; Jel. 5: 9;
• Róm. 8: 34; Zsolt. 2: 6; Jer 33: 15-16; Luk. 1: 32-33; Zsolt. 89: 37-38; Ján. 10: 28; Máté 21:
• 5; Jel. 12: 10-11.)
• 32. Miért hívnak téged (Krisztusról) keresztyénnek?
• Azért, mert hit által Krisztusnak tagja és így az Ő felkenetésének részese vagyok avégre, hogy
• nevéről én is vallást tegyek, magamat élő hálaáldozatként neki adjam, s a bűn és ördög ellen
• ez életben szabad lelkiismerettel harcoljak és azután Ővele együtt minden teremtmény felett
• örökké uralkodjam. (Ap. Csel. 11: 26; 1; Kor. 12: 27; Ef.3: 17; 1. Ján: 2: 27; 2; Kor. 1: 21-
• 22; 1. Pét. 2: 9; Róm. 12: 1; 1. Pét. 2: 5; Róm. 6: 12-13; Ef. 6: 12, 1; Pét. 5: 8- 9; Jel. 3: 21;
• 2. Tim. 2: 12; Jel. 1: 6; 5: 8, 10.)
• 33. Miért nevezzük Krisztust „Isten egyszülött Fiának", ha mi is Isten gyermekei
• vagyunk?
• Azért, mert egyedül Krisztus Istennek amaz örök, természet szerint való Fia, minket ellenben
• Isten Őérette kegyelemből fogadott gyermekeivé. (Ján. 1: 11, 14; Gal. 4: 6; Ef. 1: 5--6; Zsid.
• 1: 1-2; Ján. 3: 16; Róm. 8: 32, 16.)
• 34. Miért nevezed Őt „mi Urunknak"?
• Azért, mert Ő minket testestől-lelkestől a bűnből és az ördög hatalmából nem aranyon vagy
• ezüstön, hanem drága vérén megváltván a maga tulajdonává tett. (1. Kor. 6: 20; Kol. 1: 14;
• Zsid. 2: 14-15; 1. Pét. 1: 18-19; Tit. 2: 14; 1. Tim. 2: 6.)
• 35. Mit tesz az, hogy „fogantaték Szentlélektől, születék szűz Máriától"?
• Azt, hogy Isten örök Fia, aki igaz és örök Isten és az marad, Szűz Máriának testéből és
• véréből a Szentlélek munkája által valóságos emberi természetet öltött magára avégett, hogy
• Dávidnak valóságos magva is legyen, aki atyafiaihoz mindenben hasonlatos, kivéve a bűnt.
• (Gal. 4: 4; I. Ján. 5: 20; Róm. 9: 5; Ézs. 7: 14; Luk. 1: 35; I. Tim 2 5; I. Ján 1: 1-3; Fil. 2: 6-
• 7; Ap. Csel. 13: 23; 2: 30; Zsid. 2: 17; l. Ján. 3: 5; Zsid. 4: 15.)
• 36. Mi hasznod van Krisztus szent fogantatásából és születéséből?
• Az, hogy Ő közbenjárónk és bűntelenségével és tökéletes szentségével az én bűnömet,
• amelyben fogantattam, Isten előtt elfedezi. (Zsid. 7: 26; Róm. 8: 3; Gal. 4: 4-5; Kor. 5: 21; 1.
• Pét. 1: 18-19.)
• 37. Mit értesz az alatt, hogy „szenvedett"?
• Azt, hogy Ő földi életének egész ideje alatt, különösen pedig annak végén, Istennek az egész
• emberi nemzetség bűne ellen való haragját te testében-lelkében elhordozta, és pedig avégre,
• hogy e szenvedésével, mint egyetlenegy engesztelő-áldozattal a mi testünket és lelkünket az
• örök kárhozattól megszabadítsa és számunkra Istennek kegyelmét, az igazságot
• (megigazulást) és az örök életet megszerezze. (És. 53: 2-6: Zsolt. 22: 17-18; Máté 26:38; Fil.
• 2:8; Zsid. 5:7-8, 9:12; Ef. 1:5-7; 1. Ján. 4:9; Ján. 3:14-15; 1. Pét. 2:24, 3:18; 1. Tim. 2:6;
• Ézs. 55:10; Zsid. 9: 15; 10:19.)
• 38. Miért szenvedett Jézus a Poncius Pilátus bírósága alatt?
• Azért, hogy a polgári bíró által ártatlanul ítéltessék el és ily módon szabadítson meg minket
• Istennek szigorú ítéletétől, amely reánk szállana. (Máté 27:2,19,24; Luk. 23:14-15; Ján. 18:
• 38, 19:13-16; 1. Pét. 8:18; Róm. 8:34.)
• 39. Nagyobb dolog-e az, hogy Jézus keresztre feszíttetett, mintha másnemű halállal halt
• volna meg?
• Nagyobb, mert ebből vagyok bizonyos afelől, hogy Ő azt az átkot, amelynek súlya rajtam volt
• magára vette; a kereszthalált ugyanis Isten megátkozta. (Gal. 3:13; 5. Móz. 21:22-23.)
• 40. Miért kellett Krisztusnak a halált elszenvednie?
• Azért, mert Isten igazságos és igazmondó lévén, semmi más módon a mi bűnünkért eleget
• tenni nem lehetett volna, hanem csakis magának Isten Fiának a halála által. (1. Móz. 2:17;
• Máté 20:28; Lukács 24:26; Róm. 5:8, 6:23, 8:3-4; Zsid. 2:14-15.)
• 41. Miért temettetett el?
• Azért, hogy ez bizonysága legyen annak, hogy valósággal meghalt. (Ap. Csel. 13:29; Mt.
• 27:57-60; Márk 15:42-45; Ján. 19:38-42.)
• 42. Ha Krisztus meghalt érettünk, miért kell nekünk is meghalni?
• A mi halálunk nem bűnűnkért való elégtétel, hanem csak meghalás a bűnnek és átmenetel az
• örök életre. (Zsolt. 4:8; Márk 8:37; Ján. 5:24; Róm. 7:24; Fil. 1:23.)
• 43. Mi egyéb hasznunk van még Krisztus keresztfán való áldozatából és halálából?
• Az, hogy az Ő ereje által a mi ó-emberünk Ővele együtt megfeszíttetik, megöletik és
• eltemettetik, hogy a test gonosz gerjedelmei ne uralkodjanak többé mibennünk, hanem mi
• magunkat hálaáldozatul Őneki szenteljük. (Gal. 5:24: Róm. 6:6-7, 14; 12:1; 1. Pét. 2:5.)
• 44. Miért teszed azt is hozzá: „szálla alá poklokra"?
• Azért, hogy legnagyobb megpróbáltatásaim között bizonyos lehessek afelől, hogy az én
• Uram, a Krisztus, az Ő kibeszélhetetlen gyötrődéseivel, szenvedéseivel és rettegéseivel,
• melyeket lelkében a keresztfán és annakelőtte is elszenvedett, engem a pokol kínjaitól és
• gyötrelmeitől megszabadított. (Zsolt. 18:5-6; Máté 26: 37-38. 46; Luk. 22:43-44; 1. Kor.
• 15:55, 57: Gal. 3:13-14: Zsid. 5:7-9.)
• 45. Mit használ nekünk Krisztus feltámadása?
• Először: feltámadásával legyőzte a halált, hogy minket részesíthessen abban az igazságban
• (megigazulásban), amelyet nekünk halálával szerzett; másodszor: az Ő ereje most minket is új
• életre támaszt fel; harmadszor: Krisztus feltámadása a mi dicsőséges feltámadásunknak
• bizonyos záloga számunkra. (Róm. 4:25; 1. Kor. 15:20-22; Róm. 6:4-8; Ef. 2:4-5; 1. Pét.
• 1:3.)
• 46. Hogy érted azt, hogy „felment a mennybe"?
• Hogy Krisztus a földről tanítványainak szeme láttára emelkedett fel az égbe és a mi javunkra
• ott van, míg majd ismét eljön, hogy ítéletet tartson elevenek és holtak felett. (Luk. 24: 50-51;
• Csel. 1: 9; Ján. 16: 7; Fil. 3: 20: Csel. 3: 21.)
• 47. Nincsen-e velünk Krisztus mind e világ végezetéig, amint ezt nekünk megígérte?
• Krisztus valóságos ember és valóságos Isten. Emberi természete szerint nincs többé e földön,
• de istenségére, fenségére, kegyelmére és Lelkére nézve soha sem távozik el tőlünk. (Zsid. 8:
• 4; Ján. 16: 28, 14: 16; Máté 28: 20; Ap. Csel. 3: 21.)
• 48. Nem válik-e ily módon egymástól a Krisztusban való két természet, ha az emberi
• természet nincs mindenütt ott, ahol az isteni természet ott van?
• Semmiképpen nem, mert az isteni természet megfoghatatlan és mindenütt-jelenvaló lévén,
• ebből szükségképpen következik, hogy magára öltött emberi természetén kívül is létezik, de
• ugyanakkor abban magában is benne van és vele személy szerint egyesülve marad. (Jer. 23:
• 24; 1. Kir. 8 27; Ján. 17: 24; Ap. Csel. 3: 13. 7: 49; Máté 28: 6.)
• 49. Mit használ nekünk Krisztus mennybemenetele?
• Először, hogy Ő a mennyben az Atya színe előtt nekünk Közbenjárónk. Másodszor, hogy a mi
• testünk a mennyben biztos zálog nekünk afelől, hogy Ő, mint a mi Fejünk, minket tagjait
• szintén fel fog venni oda. Harmadszor, hogy Ő viszontzálogul Lelkét küldi alá nekünk, akinek
• ereje által nem a földiekkel törődünk, hanem az odafelvalókkal, ahol Krisztus van, ülvén
• Istennek jobbján. (Ján. 2: 1; Róm 8: 34; Zsid. 9: 24; Ján. 17: 24; Ef. 2: 6; Ján. 16: 7; Ef. 1:
• 13-14; Kol. 3: 1--3; Fil. 3: 21; Róm. 8: 34.)
• 50. Miért mondod ezt: „Ül a mindenható Atya Istennek jobbján"?
• Mert Krisztus azért ment fel a mennyekbe, hogy ott az Ő keresztyén egyháza Fejének
• bizonyítsa magát, aki által mindeneket igazgat az Atya. (Ef. 1: 20-.21; Kol. 1: 18; Máté 28:
• 18; Ján. 5: 22.)
• 51. Mit használ nekünk a mi Fejünknek, Krisztusnak ez a dicsősége?
• Először, hogy Szentlelke által mireánk, tagjaira, kitölti mennyei ajándékait; továbbá, hogy
• hatalmával minden ellenség ellen oltalmaz és megőriz. (Ap. Csel. 2: 33; Ef. 4: 8; Ján. 10: 28-
• 30; Zsolt. 2: 9, 110: 1-2.)
• 52. Micsoda vigasztalásod van abból, hogy Krisztus ismét eljön „ítélni eleveneket és
• holtakat"?
• Az, hogy mindennemű háborúság és üldöztetés közepett felemelt fővel várom az égből
• ugyanazt az ítélőbírót, aki előbb érettem Isten ítélőszéke elé állott és rólam minden
• kárhoztatást elvett, hogy ő majd minden ellenségeit és ellenségeimet örök kárhozatra vesse,
• engem pedig minden Ő választottjaival együtt a mennyei örömbe és dicsőségbe magához
• vegyen. (Filip 3: 20; Máté 26: 64; Ap Csel. 10: 12; 1 Thess.. 4: 16; 2; Thess 1: 6, 10; Jelen.
• 20: 12-13; Luk. 21: 28; Róm. 8: 23; Tit. 2: 13.)
• A Szentlélek Istenről
• 53. Mit hiszel a Szentlélekről?
• Hiszem először, hogy Ő az Atyával és a Fiúval egyenlőképpen örök Isten. Másodszor, hogy Ő
• nekem is adatott, engem igaz hit által Krisztusnak és minden Ő jótéteményének részesévé
• tesz, vigasztal és velem marad mindörökké. (Ján. 5: 7; Máté 28: 19; Ap. Csel.5: 3-4; 1. Kor.
• 3: 16; Csel. 2: 17-18; Jel. 2: 28; Róm. 8: 9; Gal. 4: 6; 1. kor. 12: 3; Ef. 3: 16-17; Ján. 15: 26;
• Ján. 14: 16-17; Móz. 1: 2; Ézs. 48: 16; 1; Kor. 3: 16; 6: 19; 1. Pét. 1: 14.)
• 54. Mit hiszel az egyetemes keresztyén Anyaszentegyházról?
• Hiszem, hogy Isten Fia a világ kezdetétől fogva annak végéig az egész emberi nemzetségből
• Szentlelke és igéje által az igaz hit egyességében magának egy kiválasztott gyülekezetet gyűjt
• egybe, azt oltalmazza és megőrzi. És hiszem, hogy annak én is élő tagja vagyok és örökké az
• is maradok. (Ef. 5 26; Csel. 20: 28; Ján. 10: 11; 1 Kor. 11: 26; Ef. 4: 11-13; 1. Móz. 26: 4;
• Jel. 5: 9; Róm 1: 16; Ef. 4: 3-5, 13; Ján. 10: 28; Róm 8: 28-30; 2. Tim. 1: 9; Máté 16: 18; 1.
• Pét 1: 5; Ef. 2: 19-22; Zsolt. 23: 6; Róm. 8: 38-39; 1. Kor. 1: 8-9; Ef. 1: 10-13; Ézs. 59: 21;
• Csel. 2: 42; Zsolt. 71: 17-18; Zsolt. 129: 1-5; 1. Ján. 3: 14, 19-21.)
• 55. Mit értesz „szenteknek egyességén"?
• Először, hogy minden egyes hivő, mint tag, az Úr Jézus Krisztusnak, minden Ő javainak és
• ajándékainak osztályrészese, továbbá, hogy ki-ki kötelességének ismerje, hogy Istentől nyert
• ajándékait készséggel és örömmel a többi tag javára és üdvösségére fordítsa. (Róm. 8 32; 1.
• Ján. 1: 3; Ef. 5: 29-30; Róm. 12: 4-6: 1. Pét. 4: 10; 1. Kor. 6: 17, 12: 12, 13, 21; 3: 1. 5;
• Filip. 2: 4-8.)
• 56. Mit hiszel a bűnök bocsánatáról?
• Hiszem, hogy Isten a Krisztus elégtételéért minden bűnömről és bűnös természetemről,
• amellyel teljes életemben harcolnom kell, soha többé meg nem emlékezik, hanem Krisztusnak
• igazságát (igaz-voltát) kegyelemből nekem ajándékozza, hogy soha ítéletre ne jussak. (Ef. 1:
• 7; Zsolt. 103: 3; Róm. 7: 23-25, 8: 1; Jer. 31: 34; Ján. 5: 24; Róm. 8: 33-34; 1. Ján. 1: 7, 2:
• 2; 2. Kor. 5: 9; Mik. 7: 19; Ján. 3: 19.)
• 57. Micsoda vigasztalásod van a test feltámadásából?
• Az, hogy nemcsak lelkem megy az élet után azonnal az ő fejéhez, Krisztushoz, de testem is
• Krisztus ereje által feltámasztatván lelkemmel ismét egyesül és Krisztus dicsőséges testéhez
• hasonlóvá lesz. (Luk. 16: 22, 23: 43; Préd. 19: 9; Luk. 23: 43; Fil. 1: 23; Jób 19: 25-27; 1
• Kor. 15: 33; Ján. 5: 28-29; 6: 39-40; Ezék. 37: 5-6; Fil. 3: 21; 1. Kor. 15: 42-44; 1. Ján. 3:
• 2.)
• 58. Micsoda vigasztalásod van az örök életről szóló hittételből?
• Az, hogy miután már most is érzem szívemben az örök boldogság kezdetét, e halandó élet
• után tökéletes üdvösségben lesz részem, amilyent szem nem látott, fül nem hallott, sem ember
• szíve soha meg nem gondolt, hogy abban Istent mindörökké magasztaljam. (2. Kor. 5: 2. 3;
• Róm. 5: 1; 1. Kor. 2: 9; 2. Pét. 1: 9.)
• 59. Mi hasznát veszed, ha mindezeket hiszed?
• Azt, hogy Isten előtt Krisztusban megigazulok k és az örök életnek örököse vagyok. (Hab. 2:
• 4; Róm. 1: 16, 17; Fil. 3: 9; Ján. 3: 36.)
• 60. Mi módon igazulsz meg Isten előtt?
• Egyedül a Jézus Krisztusban való igaz hit által, oly módon, hogy bár lelkiismeretem vádol,
• hogy Istennek minden parancsolata ellen súlyosan vétkeztem és soha azoknak egyikét sem
• tartottam meg, sőt még mindig hajlandó vagyok minden gonoszra, Isten mégis minden
• érdemem nélkül, ingyen kegyelméből, nekem ajándékozza és tulajdonítja Krisztusnak
• tökéletes elégtételét, igazságát (igaz-voltát) és szentségét, mintha soha semmi bűnöm nem lett
• volna, sőt mintha mindenben olyan engedelmes lettem volna, amilyen engedelmes volt
• érettem Krisztus, de csak akkor, ha e jótéteményeket hivő szívvel elfogadom. (Róm. 3: 9, 21,
• 22. 24-26, 28; Gal. 2: 16; Róm 7: 21-23 ; 4: 4, 6-8, 5: 9, 18-19; Ef. 2: 8-9; Fil. 3: 9; Tit. 3: 5;
• 5; Móz. 9: 6; Ezék. 36: 22; 1. Ján. 2: 2; 2; Kor. 5: 19, 21.)
• 61. Miért mondod, hogy egyedül csak hit által igazulsz meg?
• Nem mintha hitem érdeméért volnék kedves Isten előtt, hanem azért mert egyedül Krisztus
• elégtétele, igazsága (igaz-volta) és szentsége az én igazságom Isten előtt és ezt semmi más
• módon nem fogadhatom el, sem sajátommá nem tehetem, hanem csak egyedül hit által. (1.
• Kor. 1: 30; 1. Ján. 5: 10; 1. Kor. 2: 2.)
• 62. Miért nem számíthatnak a mi jócselekedeteink Isten előtt való igazságunkként vagy
• annak valami részeként?
• Azért, mert annak az igazságnak, amely Isten ítélőszéke előtt megállhat, teljesen tökéletesnek
• és az Isten törvényével egészen megegyezőnek kell lennie, a mi legjobb cselekedeteink is
• azonban ebben az életben mind tökéletlenek és bűnnel beszennyezettek. (Gal. 3: 10; 5; Móz.
• 27: 26; Jak. 2: 10; Zsolt. 130: 3; Jak. 3: 2; 1; Ján. 1: 8; Ézs. 64: 6.)
• 63. Nincsen hát semmi érdemük a mi cselekedeteinknek, holott Isten azt ígéri, hogy
• azokat mind a földi, mind a jövendőbeli életben megjutalmazza?
• Ez a megjutalmazás nem érdemünkért, hanem kegyelemből történik. (Luk. 17: 10; Róm. 11:
• 36.)
• 64. Nem nevel-e ez a tanítás könnyelmű és elvetemült embereket?
• Nem, mert lehetetlen, hogy azok, akik igaz hit által Krisztusba oltattak, a háládatosság
• gyümölcsit ne teremjék. (Máté: 7: 18; Ján. 15: 5; Róm. 8: 14.)
• A Sákramentumokról
• 65. Mivel tehát egyedül a hit tesz Krisztusnak és minden Ő jótéteményének részesévé,
• honnan származik ez a hit?
• A Szentlélektől, aki azt az evangélium hirdetése által szívünkben felgerjeszti és a
• sákramentumokkal való élés által megerősíti. (Ján. 3: 5; Ef. 2: 8; Máté 28: 19-20; Róm. 10:
• 17; Fil. 1: 29; 1. Pét. 1: 22, 23.)
• 66. Mik a sákramentumok?
• Látható szent jegyek és pecsétek, amelyeket Isten avégre rendelt, hogy a velük való élés által
• az evangélium ígéretét még jobban megértesse és megpecsételje, hogy tudniillik Krisztusnak
• a keresztfán való egyetlenegy áldozatáért Ő nekünk kegyelemből bűnbocsánatot és örök életet
• ajándékoz. (Róm. 4 11; Csel 2: 38; 1. Kor. 11: 23; 1. Móz. 17: 11; 5. Móz. 30: 6; 3. Móz. 6:
• 25; Zsid. 9: 7-9, 24; Ézs. 6: 6-7; 59: 9.)
• 67. Arra valók tehát az Ige és a sákramentumok, hogy hitünket Krisztusnak a
• keresztfán történt áldozatára, mint üdvösségünknek egyedüli alapjára irányítsák?
• Igen, mert a Szentlélek az evangéliumban azt tanítja, a sákramentumok által pedig azt erősíti
• meg, hogy a mi teljes üdvösségünk Krisztusnak a keresztfán érettünk történt egyetlenegy
• áldozatában van. (Róm. 6: 3; Gal. 3: 26-27; 1. Kor. 5: 7.)
• 68. Hány sákramentumot szerzett Krisztus az újszövetségben?
• Kettőt, úgymint a szent keresztséget és az Ő szent vacsoráját. (Máté 28: 19; 1; Kor. 11: 23-
• 25.)
• A szent Keresztségről
• 69. Mimódon emlékeztet és biztat téged a szent keresztség afelől, hogy Krisztusnak a
• keresztfán való egyetlenegy áldozata javadra szolgál?
• Oly módon, hogy a vízzel való külső megmosást maga Krisztus szerzette és egyben azt ígérte,
• hogy az Ő vére és Lelke az én lelkem tisztátalanságát, azaz minden bűnömet olyan
• bizonyosan elmossa, amilyen bizonyosan megmosattam külsőképpen a vízzel, amely a test
• tisztátalanságát szokta elmosni. (Mt. 28: 19; 1. Pét. 3: 21; Tit. 3: 5; Márk 16: 16; Csel. 2: 38;
• Ján. 1: 33; Róm. 6: 3-4; Márk 1: 4; Luk. 3: 3.)
• 70. Mit jelent Krisztus vérével és Lelkével megmosatni?
• Azt jelenti, hogy Istentől elnyerjük bűneink bocsánatát az Ő kegyelméből a Krisztus véréért,
• amelyet Ő a keresztfán való áldozatában érettünk kiontott. Továbbá, hogy a Szentlélek
• megújít és a Krisztus tagjává szentel bennünket, hogy a bűnnek egyre jobban meghaljunk és
• istenes, feddhetetlen életet éljünk. (Zsid. 12: 24; Jelen. 1: 5; Kol. 2: 12; 1. Pét. 1: 2; Zak .13:
• 1; Ezék. 36: 25; Ján. 1: 33; 3: 5; 1. Kor. 6: 11; 12: 13; Róm. 6: 4.)
• 71. Hol ígérte Krisztus, hogy Ő minket vérével és Lelkével olyan bizonyosan megmos,
• amint megmosattunk a keresztség vizével?
• A keresztség szereztetése alkalmával; midőn így szólt: „Elmenvén tegyetek tanítványokká
• minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében.
• (Máté 28: 19.) Aki hiszen és megkeresztelkedik, üdvözül; aki pedig nem hiszen, elkárhozik."
• (Márk 16:16.) Ez az ígéret ismétlődik meg akkor is, midőn a Szentírás a keresztséget
• „újjászületés fürdőjének" és „a bűnök elmosásának" nevezi. (Tit. 3:5. Ap. Csel. 22: 16.)
• 72. Tehát maga a keresztség vizével való külső megmosás elmossa a bűnöket?
• Nem, mert egyedül a Jézus Krisztus vére és a Szentlélek tisztít meg bennünket minden
• bűnünktől. (1. Kor. 6: 11; 1. Ján. 1: 7; Mát. 3: 11; Pét. 3: 21; Ef. 5: 26.)
• 73. Miért nevezi hát a Szentlélek a keresztséget „újjászületés fürdőjének" és a „bűnök
• elmosásának"?
• Isten nem nagy ok nélkül szól ekképpen. Ugyanis nemcsak arra akar ezzel tanítani minket,
• hogy mint a test tisztátalanságát a víz, úgy a mi bűneinket a Krisztus vére és Lelke mossa el,
• hanem, mi több, ez által az isteni zálog és jegy által bizonyosakká is akar tenni afelől, hogy
• bűneinktől lelkiképpen ugyanolyan bizonyosan megtisztulunk, amilyen bizonyosan
• megmosattunk a látható vízzel. (Gal. 8: 27; Jelen. 1: 5; 7: 14; 1. Kor. 6: 11; Márk 16: 16.)
• 74. Meg kell-e keresztelni a kisdedeket is?
• Meg; mivel ugyanis ők is éppúgy beletartoznak Isten szövetségébe és egyházába, mint az
• idősebbek s mivel Isten a Krisztus vére által a bűnből való váltságot és a hitet munkáló
• Szentlelket éppúgy ígéri nekik is, mint az idősebbeknek, ennélfogva a keresztség által, mint a
• szövetség jegye által, a keresztyén anyaszentegyházba őket is be kell avatni és a hitetlenek
• gyermekeitől meg kell különböztetni, amint ez az ószövetségben a körülmetélés által történt,
• amelynek helyébe Krisztus az újszövetségben a keresztséget szerzette. (1. Móz. 17: 7 12-13;
• Márk 10: 14. 16; Csel. 2: 38, 39:10: 47; Csel. 10: 48: 16: 3, 15; 1. Kor. 1: 16; Eféz. 5: 25,
• 26; 1. Móz. 17: 12, 13; Máté 19: 14; Luk. 1: 15; Zsolt. 22: 11.)
• Az Úr szent vacsorájáról
• 75. Mimódon emlékeztet és tesz bizonyossá téged az Úr szent vacsorája afelől, hogy
• Krisztusnak a keresztfán történt egyetlenegy áldozatában és minden Ő javaiban neked
• is részed van?
• Úgy, hogy Krisztus maga parancsolta nekem és minden hivőnek, hogy együnk ama
• megtöretett kenyérből és igyunk ama pohárból az Ő emlékezetére, és ehhez azt az ígéretet
• fűzte, hogy először: az Ő teste a keresztfán énérettem olyan bizonyosan megáldoztatott és
• megtöretett, vére pedig kiontatott, amilyen bizonyosan szememmel látom, hogy az Úrnak
• szolgája a kenyeret számomra megtöri és a poharat nekem nyújtja; tovább: hogy Ő az én
• lelkemet a maga megtöretett testével és kiontatott vérével olyan bizonyosan táplálja az örök
• életre, amilyen bizonyos az, hogy én az Úr szolgájának kezéből az Úrnak kenyerét és poharát,
• mint Krisztus testének és vérének velem közölt bizonyos jegyeit, kapom és testi szájjal
• magamhoz veszem. (1: Kor. 11: 23. s köv. ; 12: 13; Máté 26: 26-28; Márk 14: 22-24; Luk.
• 22: 19-20.)
• 76. Mit jelent Krisztus megfeszített testét enni és kiontott vérét inni?
• Nem csupán azt jelenti, hogy Krisztus szenvedését és halálát hívő lélekkel elfogadjuk és
• ezáltal bűnbocsánatot és örök életet nyerünk, hanem ezenkívül azt is, hogy a Krisztusban és
• mibennünk egyaránt lakozó Szentlélek által egyre jobban egyesülünk az Ő drágalátos testével
• úgy, hogy mi ámbár Ő a mennyekben van, mi pedig e földön vagyunk az Ő testéből való test
• és az Ő csontjaiból való csont vagyunk s miként testünk tagjait egy lélek, úgy minket is
• egyugyanazon Szentlélek éltet az örök életre és kormányoz. (János ev. 6: 35, 50-54; 1. Kor.
• 6: 15; 10: 16; 11: 26; 12: 13; Ján. 6: 56; Eféz. 5: 30; Róm. 8: 9, 11; Csel. 3: 21; Ján. 6: 57;
• 15: 1-6.)
• 77. Hol ígérte Krisztus, hogy Ő a hívőket olyan bizonyosan táplálja az Ő testével és
• vérével, amint ők e megtöretett kenyérből esznek és e pohárból isznak?
• Az úrvacsora szereztetési igéiben, melyek így szólnak: „Az Úr Jézus azon az éjszakán,
• melyen elárultaték, vette a kenyeret, és hálákat adván megtörte, és ezt mondotta: Vegyétek,
• egyétek; ez az én testem, mely tiérettetek megtöretik. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!
• Hasonlatosképpen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz
• új testamentum az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok, az én
• emlékezetemre! Mert valamennyiszer eszitek a kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát
• hirdessétek, amíg eljövend." (1. Kor. 11:23-26.) Ezt ígéretet megismétli Pál apostol is, amikor
• így szól: „A hálaadásnak pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való
• közösségünké? A kenyér, amelyet megszegünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e?
• Mert egy a kenyér, egy test is vagyunk sokan; mert mindnyájan az egy kenyérből eszünk". (1.
• Kor. 10: 16, 17.) (Máté 26: 26-28; Márk 14: 22-24; Luk. 22: 19-20.)
• 78. Valósággal Krisztus testévé és vérévé válik hát a kenyér és a bor?
• Nem; amint a keresztségben sem változik át a víz Krisztus vérévé, sem maga el nem mossa a
• bűnt, hanem ezeknek pusztán isteni jegye és záloga, ugyanúgy az úrvacsorában sem válik a
• kenyér magává a Krisztus testévé, ámbár a sákramentumi kifejezésmód szerint a Krisztus
• testének nevezzük. (Máté 26: 29, 3: 11; 1. Kor. 10: 3-4, 11, 16; 2. Móz. 12: 11; Tit. 3: 5;
• 1.Pét, 3: 21.)
• 79. Miért nevezi hát Krisztus a kenyeret az Ő testének és a poharat az Ő vérének vagy
• az Ő vére által való új szövetségnek, Pál apostol pedig ugyanazt a Jézus Krisztus testével
• és vérével való közösségnek?
• Nagy oka van annak, hogy Krisztus így beszél; nemcsak arra akar ezáltal tanítani bennünket,
• hogy amint a kenyér és a bor táplálja földi életünket, ugyanúgy az Ő megfeszített teste és
• kiontott vére valóságos étele és itala a lelkünknek az örök életre, hanem, mi több, e látható
• jeggyel és záloggal bizonyosakká akar tenni minket afelől, hogy mi a Szentlélek munkája által
• olyan bizonyosan részeseivé válunk az Ő valóságos testének és vérének, amilyen bizonyos az,
• hogy e szent jegyeket az Ő emlékezetére testi szánkba vesszük, továbbá hogy az Ő
• szenvedése és engedelmessége olyan bizonyosan a mienk, mintha mi magunk szenvedtünk
• volna és tettünk volna eleget a bűnért. (Ján. ev. 6: 55: 1 Kor. 10: 16, 17; Róm. 5: 19.)
• 80. Mi különbség van az Úr vacsorája és a római katolikus mise között?
• Az úrvacsora arról tesz nekünk bizonyságot, hogy minden bűnünkre tökéletes bocsánatot
• nyerünk Jézus Krisztusnak amaz egyetlen áldozatáért, amelyet a keresztfán Ő maga egyszer
• vitt véghez, és hogy mi a Szentlélek által Krisztussal egyesüljünk, aki most a maga valóságos
• testével a mennyekben az Atyának jobbján van és azt akarja, hogy ott imádjuk Őt. A mise
• ellenben azt tanítja, hogy az élők és a holtak bűnei nem bocsáttatnak meg a Krisztus
• szenvedéséért, hacsak érettük a misemondó papok naponként nem áldozzák meg Krisztust; és
• hogy Krisztus a kenyérnek és bornak színe alatt testileg jelen van és ezért ezekben kell Őt
• imádni Ezért a mise nem más, mint megtagadása Jézus Krisztus egyetlenegy áldozatának és
• szenvedésének, és kárhozatos bálványimádás. (Zsid. 7: 26, 37; 9: 12; 10: 10-12; Ján. 19: 30;
• Máté 26: 28; 1. Kor. 6: 17, 10: 16-17; Kol. 3: 1; Zsid. 1: 3, 8: 1; János 20: 17; Fil. 3: 20; Luk
• 22: 19, 24: 52; Ján. 4: 21; Csel. 7: 55; 1. Thess. 1: 10; Zsid. 9: 26, 10: 12-14.)
• 81. Kik járulhatnak az Úr asztalához?
• Azok, akik bánkódnak bűneik miatt, azonban mégis bíznak abban, hogy bűneik
• megbocsáttattak és minden gyarlóságukat elfedezte a Krisztus szenvedése és halála, s akik
• egyszersmind kívánkoznak hitükben megerősödni és életüket megjobbítani. A meg nem térők
• ellenben, valamint a képmutatók kárhozatot esznek és isznak maguknak. (1. Kor. 10: 19-22;
• 11: 28; Máté 11: 28; 2. Kor. 13: 5; Máté 11: 29; 1. Kor. 11: 29.)
• 82. Bebocsáthatók-e az Úr asztalához azok is, akik vallástételükkel és életükkel azt
• bizonyítják, hogy hitetlenek és istentelenek?
• Nem, mert ez az Isten szövetségének a megcsúfolása volna és az Ő haragját felgerjesztené az
• egész gyülekezetre. Ezért kötelessége a keresztyén gyülekezetnek az ilyeneket Krisztus és az
• apostolok rendelése szerint a kulcsok hatalmával élve kebeléből kizárni, míg életüket meg
• nem jobbítják. (1 Kor. 10: 21; Péld. 15: 8; Máté 18: 15-17; 2. Thess. 3, 6, 14, 15; 1. Kor. 11:
• 20, 34; Ézs. 1: 11, 66: 3; Jer. 7: 21.)
• 83. Mi a kulcsok hatalmával való élés?
• A szent evangélium hirdetése és a keresztyén egyházi fegyelem. E kettő által a mennyek
• országa hivők előtt megnyílik, a hitetlenek előtt pedig bezárul. (Máté 16: 19; 18: 18; János
• 20: 22-23.)
• 84. Mimódon nyílik meg és zárul be a mennyek országa az evangélium hirdetése által?
• Oly módon, hogy a Krisztus parancsa szerint minden hivőnek egyenként és együttesen
• hirdetik és nyilvánosan bizonyságot tesznek afelől, hogy Isten a Krisztus érdeméért minden
• bűnüket megbocsátja, valahányszor az evangélium ígéretét igaz hittel elfogadják; viszont
• minden hitetlennek és képmutatónak azt hirdetik, hogy Isten haragja és az örök kárhozat
• mindaddig rajtuk marad, míg meg nem térnek. E szerint az evangéliumi bizonyságtétel szerint
• ítél Isten mind a jelen, mind a jövendő életben. (Ap. Csel. 13: 38,39; Máté 11: 28; Ezék. 33:
• 11; Ján. 3: 36; 8: 24; Mt. 3: 7, 8; Róm. 2: 16; Ján. 20: 21-23; Mát. 15:19.)
• 85. Mimódon nyílik meg és zárul be a mennyek országa a keresztyén egyházi fegyelem
• által?
• Oly módon, hogy Krisztus parancsa szerint azok, akik keresztyén név alatt nem keresztyén
• tanítást vallanak vagy nem keresztyén módon élnek, miután néhány ízben atyafiságos intést
• kaptak és tévelygéseikkel s bűneikkel nem hagynak fel, a gyülekezetnek, vagy az általa
• evégre megbízottaknak bejelentetnek . És ha ezek intésre sem hajlanak, ezek kirekesztik őket
• a szent sákramentumoktól való eltiltással a keresztyén gyülekezetből, Isten pedig a Krisztus
• országából. De viszont, ha valóságos megjobbulást ígérnek és mutatnak fel, mint Krisztusnak
• és az egyháznak tagjai ismét visszafogadtatnak. (Róm. 16: 17; 1. Kor. 5: 4, 11, 13; Tit. 3: 10;
• 2; Ján. 10: 11; Máté 18: 15- 17; 1. Tim. 1: 20; 2. Kor. 8: 6-8; 2. Tim. 2: 25, 26.)
• 3. rész - A háládatosságról
• 86. Mivel tehát a mi nyomorúságunkból minden érdemünk nélkül, kegyelemből
• szabadulunk meg Krisztus által, miért kell jót cselekednünk?
• Azért, mert Krisztus, miután vére árán megváltott, Szentlelke által meg is újít minket az Ő
• hasonlatosságára avégre, hogy egész életünk folyásával megmutassuk Isten iránt való
• háladatosságunkat az Ő jótéteményéért és így Isten dicsőíttessék általunk; továbbá azért is,
• hogy a mi hitünk felől annak gyümölcsei által mi magunk is bizonyosakká legyünk és istenes
• életünkkel felebarátainkat is megnyerjük Krisztusnak. (Róm. 6: 13, 12: 1, 2; 1. Kor. 1: 30;
• Tit. 2: 14; 5. Móz. 32: 6; 1. Pét. 2: 5, 9: 12; Jak. 2: 18; 1 Ján. 2: 3, 4; 1. Pét. 3: 1, 2; 1. Kor.
• 6: 20; Mt. 5: 16, 7: 17; Gal, 5: 6. 22; Róm. 14: 19.)
• 87. Nem üdvözülhetnek tehát azok, akik háládatlan és bűnben megátalkodott életükből
• nem térnek meg Istenhez?
• Semmiképpen nem; mert miként az Írás mondja, „se paráznák, se bálványimádók, se
• házasságtörők, se lopók, se telhetetlenek, se szidalmazók se ragadozók nem örökölhetik Isten
• országát". (1. Kor. 6: 9. 10; Efez. 5: 5: 1. Ján. 3: 14.)
• 88. Hány részből áll az igazi bűnbánat, vagyis az embernek megtérése?
• Két részből: az ó embernek megöldökléséből, és az új embernek megelevenítéséből. (Eféz. 4:
• 22-24; Ézs 1- 16-17; Róm. 6: 1, 4-6; Kol. 3: 5-6, 8-10; 1. Kor. 5: 7; 2. Kor. 7: 10.)
• 89. Mi az ó ember megöldöklése?
• Az, hogy bűneinket szívből fájlaljuk és egyre jobban gyűlöljük és kerüljük őket. (Jel. 2: 12,
• 13; Róm. 8: 13; 12: 9: 2. Kor. 7: 10; Hós. 6: 1.)
• 90. Mi az új ember megelevenítése?
• Istenben való lelki öröm Krisztus által és arra való vágyakozás és készség, hogy jó
• cselekedetek által Isten akarata szerint éljünk. (Neh. 8: 10; Zsolt. 51: 10, 119: 167; Róm. 5: 1,
• 6: 10-13; 7-22; Gal. 2: 20.)
• 91. De melyek a jó cselekedetek?
• Csakis azok, amelyek igaz hitből, Isten törvénye szerint, az Ő dicsőségére történnek, és nem
• azok, amelyek a mi vélekedésünkön vagy emberek rendelésein alapulnak. (Róm. 14: 23; 1.
• Tim 1: 5; Ezék. 20:18, 19; Máté 5: 16; 15: 7-9: 1. Sám. 15: 22; Ef. 2: 10: 1. Kor. 10: 31.)
• A törvényről
• 92. Hogyan szól Isten törvénye?
• Ezeket mondja Isten (2. Mózes 20: 1-17. és 5. Mózes 5: 6-21.) :
• Első parancsolat.
• Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptomnak földjéről, a szolgálat
• házából. Ne legyenek néked idegen isteneid énelőttem!
• Második parancsolat.
• Ne csinálj magadnak faragott képet és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy
• amelyek alant a földön, vagy amelyek a vizekben a föld alatt vannak. Ne imádd és ne tiszteld
• azokat, mert én, az Úr, a te Istened féltőn szerető Isten vagyok, aki megbüntetem az atyáknak
• vétkét a fiakban, harmad- és negyedíziglen, akik engem gyűlölnek, de irgalmasságot
• cselekszem ezeríziglen azokkal, akik engem szeretnek és az én parancsolatimat megtartják.
• Harmadik parancsolat.
• Az Úrnak, a te Istenednek nevét hiába ne vedd, mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, aki
• az Ő nevét hiába felveszi.
• Negyedik parancsolat.
• Megemlékezzél a szombatnapról, hogy azt megszenteld! Hat napon át munkálkodjál és
• végezd minden dolgodat, de a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja. Semmi dolgot
• se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se
• jövevényed, aki a te kapuidon belül van! Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a
• tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az
• Úr a szombat napját és megszentelé azt.
• Ötödik parancsolat.
• Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened
• ád tenéked.
• Hatodik parancsolat.
• Ne ölj!
• Hetedik parancsolat.
• Ne paráználkodj!
• Nyolcadik parancsolat.
• Ne lopj!
• Kilencedik parancsolat.
• Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!
• Tizedik parancsolat.
• Ne kívánd a te felebarátod házát! Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se
• szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a te felebarátodé!
• 93. Hogyan oszlanak meg e parancsolatok?
• Két táblára, melyek közül az első tábla négy parancsolatban arra tanít: miképpen kell
• magunkat viselnünk Isten iránt, a második tábla pedig hat parancsolatban a felebarátaink iránt
• való kötelességeinket adja elénk. (5. Móz. 4: 13. 10: 3, 4; Máté 22: 37-40; 2. Móz. 34: 28.)
• 94. Mit követel Isten az első parancsolatban?
• Azt, hogy ha nem akarom eljátszani lelkem üdvösségét, kerüljek és távoztassak el minden
• bálványimádást, varázslást, babonáskodást, szenteknek vagy más teremtményeknek
• segítségülhívását. És hogy az egy, igaz Istent igazán ismerjem meg, egyedül csak Őbenne
• bízzam, teljes alázatossággal és béketűréssel minden jót egyedül Őtőle várjak és Őt teljes
• szívemből szeressem, féljem és tiszteljem, úgyhogy inkább le tudjak mondani minden
• teremtett dologról, mintsemhogy a legkisebb részben is az Ő akarata ellen cselekedjem.
• (Zsolt. 81: 10: 1; Kor. 6: 9, 10: 7, 14; 3. Móz. 19: 30; Ézs. 8: 19, 20: 5; Móz. 18: 9-12; Márk
• 7: 4; Jelen. 19: 10, 22: 8-9; Csel. 5: 29, 10: 25, 26; 5. Móz. 4: 15, 19; Máté 4: 10; Ján 17: 3;
• Jer. 9: 24; 17: 5. 7; Ézs. 57: 15; 1; Pét. 5: 5; Lukács 21: 19; Zsid. 10: 36; Jak. 1: 17; 5. Móz.
• 6: 5, 10: 12, 20; Zsolt. 34: 10, 104: 27; Préd. 12: 15; Malak. 1: 6; Csel. 6: 29; Ján. 17: 3;
• Jer. 17: 5. 7; Róm. 5: 9. 4; Fil. 2: 14.)
• 95. Mi a bálványimádás?
• Az, ha az ember az egy, igaz Isten helyett, aki magát igéjében kijelentette, vagy még őrajta
• kívül is, mást képzel vagy tartogat magának, hogy abba bizalmát vesse. (Máté 6: 24; Kol. 3:
• 5; 1; Pét. 4: 3; Ef. 5: 5; 1 Krón. 16: 26; Gal. 4: 8; Ef. 2: 12; 1. Ján. 2: 23; Ján. 5: 23.)
• 96. Mit kíván Isten a második parancsolatban?
• Azt, hogy Istent semmi módon ki ne ábrázoljuk, se másképpen ne tiszteljük, mint igéjében
• parancsolta. (5. Móz. 4: 15. 16, 23, 24; 12: 30; Máté 15: 9; Róm. 1: 22, 23; Ézs. 40: 18, 19,
• 25; Csel. 17: 20: 1. Sám. 15: 23.)
• 97. Semmiféle ábrázolatot nem szabad tehát csinálni?
• Istent nem szabad és nem is lehet semmi módon kiábrázolni. A teremtmények kiábrázolhatók
• ugyan, azonban azt megtiltja Isten, hogy az ember róluk avégből csináljon vagy tartogasson
• képeket, hogy azokat tisztelje, vagy általuk magát Istent akarja szolgálni. (5 Móz 4: 12 15-18;
• Ézs. 40: 18, 25; Csel. 17: 29; 2. Móz. 35: 30, 31; 5. Móz. 7: 5; 27: 15; Zsolt. 97: 7; 3. Móz.
• 26: 1.)
• 98. Nem lehet-e megtűrni a templomokban a képeket, mint „a tudatlan nép könyveit"?
• Nem, mert ne legyünk mi bölcsebbek Istennél, aki az Ő keresztyén népét nem néma
• bálványképek által, hanem igéjének élő hirdetése által akarja taníttatni. (Jer. 10: 8; Hab. 2:
• 18-19; Zak. 10: 18; Luk. 16: 29; Róm. 10: 14-17; 2. Tim. 3: 16, 17.)
• 99. Mit kíván Isten a harmadik parancsolatban?
• Azt, hogy Isten nevét ne csak átkozódással, vagy hamis esküvel, de még szükségtelen
• esküdözéssel se káromoljuk, se így vele vissza ne éljünk; de még hallgatással vagy elnézéssel
• se váljunk részesekké ily rettenetes bűnökben. Egyszóval, Isten szent nevét mindig csak
• félelemmel és mély tisztelettel említsük avégre, hogy Őróla igazán vallást tegyünk, Őt
• segítségül hívjuk, és minden szavunk és cselekedetünk az Ő dicsőítésére szolgáljon. (3. Móz.
• 24: 15, 16,19: 12, 5: 4-5; Máté 5: 34-37; 3. Móz. 5: 1; Malak. 4: 2; 1. Pét. 4: 11, 3: 15; Máté
• 10, 32, 33; Zsolt. 50: 15, 91: 15; Kol. 3: 17; 1. Kor. 10: 31; Jak 5: 12; Példb. 29: 24; Jer. 4:
• 2; Ézs. 45: 23; Róm. 2: 24; 1. Tim. 6: 1.)
• 100. Oly súlyos bűn-e Isten nevének esküdözéssel vagy átkozódással való meggyalázása,
• hogy még azok ellen is felgerjed Isten haragja, akik tőlük telhetőleg nem igyekeznek azt
• megtiltani vagy megakadályozni?
• Bizonyára úgy van, mert nincs is nagyobb bűn, amely ellen Isten haragja inkább felgerjedne,
• mint az Ő nevének meggyalázása. Ezért is parancsolta meg, hogy halállal büntettessék. (3.
• Móz. 5: 1; 24: 15, 16; Példb. 29: 24.)
• 101. Esküdhetik-e valaki keresztyén módon is az Isten nevére?
• Igenis, ha ezt alattvalóitól a világi felsőbbség vagy valamilyen szükség követeli, hogy így
• tartsuk fent és biztosítsuk hitelünket és igazságunkat Isten dicsőségére és felebarátaink javára.
• Az ilyen esküvés ugyanis Isten igéjén alapszik és ezért az Istennek szentjei mind az ó-, mind
• az újszövetségben helyesen gyakorolták is. (2. Móz. 22: 9-11; 5. Móz. 10: 20; Józs. 9: 15; Ézs
• 45: 23; Zsid. 6: 16; 1 Móz. 21: 29-31; 31: 53; 1. Sám. 24: 22, 23; Róm. 9: 1; Ézs. 48: 1; Zsid.
• 6: 16; 1. Sám. 24: 23.)
• 102. Szabad-e szentekre vagy más teremtményekre esküdni?
• Nem szabad, mert az igazi esküvés nem egyéb, mint Istennek segítségülhívása, hogy Ő, mint
• a szíveknek egyedüli vizsgálója, tegyen tanúságot az igazság mellett és büntesse meg azt aki
• hamisan esküszik; ez a tisztelet pedig nem illet meg egyetlen teremtményt sem. (2. Kor. 1:
• 23; 1. Kir. 8: 39; Ézs. 63: 16; Róm. 9: 1; Máté 5: 34-36; Jak. 5: 12.)
• 103. Mit kíván Isten a negyedik parancsolatban?
• Először azt, hogy az igehirdetés szolgálata és az iskolák fenntartassanak és én, különösen
• ünnepnapokon, az Isten gyülekezetébe szorgalmasan eljárjak, hogy ott Isten igéjét hallgassam,
• a szent sákramentumokkal éljek, az Urat nyilvánosan segítségül hívjam és keresztyénhez
• illően alamizsnálkodjam. Továbbá, hogy életemnek minden napján szűnjek meg a magam
• gonosz cselekedeteitől, engedve, hogy bennem az Úr munkálkodjék az Ő Szentlelke által, és
• így az örökkévaló szombatot már e földi életben megkezdjem. (5. Móz 12: 19; 1. Kor. 9: 14;
• Gal. 6: 6; Zsid. 10: 25; Préd 5: 1; Luk. 4: 15, 16, 22, 31, 32; Csel. 13: 14-16, 42-44. és 15:
• 21, 20: 7; Zsolt. 68: 27; Csel. 1: 14; 1. Kor. 16: 2; Ézs. 58: 13: 14; 2. Móz. 31: 13; Ézs. 66:
• 23; Zsid. 4: 9-11; Tit. 1: 5; 2. Tim. 3: 14, 15, 2: 2, 3; Zsolt. 40: 10. 11, 68: 27.)
• 104. Mit kíván Isten az ötödik parancsolatban?
• Azt, hogy atyám, anyám és minden fölöttesem iránt teljes tisztelettel, szeretettel és hűséggel
• viseltessem és magamat mindennemű jó oktatásuknak és büntetésüknek illő
• engedelmességgel alávessem, és még az ő fogyatkozásaikkal szemben is türelmes legyek,
• mivel Isten az ő kezük által akar igazgatni. (Malak. 1: 6; Eféz. 6: 1-3: Péld. 1: 8, 6: 20-22;
• 15: 5, 28: 24; 30: 17; 1. Tim. 5: 17; Zsid. 13: 17; 1. Thess. 5: 12, 13; 1. Pét. 2: 18; Róm. 13:
• 1- 7; 3. Móz. 19: 32; Tit. 2: 9, 10; Kol. 8: 18-22; 1. Pét. 2: 18, 19; Ef. 6: 4, 9; Máté 22: 21.)
• 105. Mit kíván Isten a hatodik parancsolatban?
• Azt, hogy felebarátomat sem gondolatban, sem szóval vagy a magamviseletével, annál
• kevésbé tettel, akár közvetlenül, akár mások által, gyalázattal ne illessem, ne gyűlöljem, ne
• sértsem meg vagy meg ne öljem; hanem minden bosszúvágyat irtsak ki magamból;
• sajátmagamban se tegyek kárt, se vakmerően ne rohanjak veszedelembe. Ezért viseli a világi
• felsőbbség a fegyveres hatalmat is, hogy a gyilkosságot megakadályozza. (Zak. 8, 17; Máté 5:
• 22; 26: 52; Eféz. 4: 31; 4. Móz. 35: 16-18; Zsolt. 15: 1-3; 3. Móz. 19: 17, 18; Eféz. 5: 29;
• Róm. 13: 14; 1. Móz. 9: 6.)
• 106. De hát nem csupán a gyilkosság megtiltásáról van-e szó ebben a parancsolatban?
• A gyilkosság megtiltása által azonban arra is tanít Isten bennünket, hogy Ő a gyilkosságnak
• még a gyökerét, úgymint az irigységet, haragot, gyűlöletet, bosszúvágyat is gyűlöli és mindezt
• már titokban való gyilkosságnak tekinti. (1. Móz. 37: 4, 11: 15; Gal. 5: 19-26; Péld 10: 12,
• 14: 30; .Jak. 1: 19; Róm. 12: 19; 1. Ján. 3: 15; Máté 5: 2.)
• 107. De elég-e az, ha felebarátunkat az említett módon meg nem öljük?
• Nem elég; mert amikor Isten az irigységet, gyűlöletet és haragot kárhoztatja, ezzel már azt
• kívánja, hogy szeressük felebarátunkat mint magunkat, iránta türelemmel, békességgel,
• szelídséggel, könyörületességgel, és szívességgel viseltessünk, kárát tőlünk telhetőleg
• elhárítsuk, és még ellenségeinkkel is jót tegyünk. (3 Móz. 19: 18; Kol. 3: 12-15; Eféz. 4: 1-3;
• Ézs. 58: 7; Péld. 24: 11; Máté 5: 44, 45; Róm. 12: 10, 20; Máté 22: 59; Lk. 6: 36.)
• 108. Mi a hetedik parancsolat értelme?
• Az, hogy Isten előtt mindennemű tisztátalanság kárhozatos, tehát azt nekünk is szívből
• utálnunk kell és szeplőtelen, tiszta életet kell élnünk, akár a szent házasságban, akár azon
• kívül. (Eféz. 5: 3; 1. Thess. 4: 3, 4; 1. Kor. 7: 9. 3. Móz. 18: 28; Zsid. 13: 4.)
• 109. Csak a paráználkodást és más efféle rút dolgokat tilt meg Isten e parancsolatban?
• Mivel testünk és lelkünk egyaránt a Szentlélek temploma, Isten azt akarja, hogy mindkettőt
• tisztaságban és szentségben megőrizzük. Megtilt tehát mindenféle tisztátalan cselekedetet,
• magaviseletet, beszédet, gondolatot és kívánságot, és mindazt, ami az embert erre ingerelné.
• (1. Kor. 6: 18-20; Eféz. 4: 17, 19, 20; Máté: 5: 27, 28; Ef. 5: 3--4, 18; 1. Kor. 15: 33.)
• 110. Mit tilt meg Isten a nyolcadik parancsolatban?
• Nemcsak azt a lopást és rablást tiltja meg, amelyet a világi felsőbbség is büntet, hanem
• lopásnak nevezi mindazt a gonosz cselekedetet és szándékot is, amely által felebarátunk
• tulajdonát akár erőszakkal, akár a jogosság látszata alatt magunkhoz akarjuk ragadni, mint
• például hamis súly, mérték, árucikk, pénz által, vagy uzsorával, vagy bármi más módon, amit
• Isten megtiltott. Ehhez számítandó még mindenféle fösvénység és Isten ajándékainak
• mindenféle haszontalan tékozlása is. (3. Móz. 19: 11, 13; 1. Kor. 6: 10; Luk. 3: 14; Ezék. 18:
• 12, 13, 45: 9, 10; 1. Thess. 4: 6; 3. Móz. 19: 35, 36; 5. Móz. 25: 13, 15; Zsolt. 15: .5; Jer. 22:
• 13; Luk. 12: 15; Ján. 6: 12; Péld: 23: 20, 21, 29, 30, 21: 20; Ézs. 33: 1.)
• 111. Mit kíván Isten e parancsolatban?
• Azt, hogy felebarátom hasznát tőlem telhetőleg előmozdítsam; vele úgy cselekedjem, amint
• akarnám, hogy mások velem cselekedjenek, és hűségesen dolgozzam, hogy a szűkölködőn
• szükségében segíteni tudjak. (1. Pét. 4: 10; Fil. 2: 4: Máté 7: 12; Eféz. 4: 28; Zsid: 13: 16.)
• 112. Mit kíván a kilencedik parancsolat?
• Azt, hogy senki ellen hamisan ne tanúskodjam, senkinek szavait el ne csavarjam, mást
• rágalmazó és gyalázó ne legyek, senkinek meghallgatása nélkül való és könnyelmű
• elítélésében részt ne vegyek; hanem mindenféle hazugságot és csalárdságot, mint az ördögnek
• tulajdon műveit, hacsak Isten súlyos haragját magamra vonni nem akarom, kerüljek;
• törvényes és minden más eljárásomban az igazságot szeressem, őszintén kimondjam és
• megvalljam; és felebarátom becsületét és jóhírnevét tehetségem szerint oltalmazzam és
• előmozdítsam. (2 Móz. 23: 1; PéId. 19: 5; 4; 24; 3. Móz. 19: 16; Jak. 4: 11; Tit. 3: 2; János
• 7: 50, 51; Luk. 6 37; 3 Móz. 19: 11; Róm. 3: 13; Zsolt. 5: 7; Zak 8: 16, 19; PéId. 12: 16, 18;
• Eféz. 4: 25; 1. Sám. 16: 18; Róm. 1: 30.)
• 113. Mit tilt meg a tizedik parancsolat?
• Azt, hogy soha még a legcsekélyebb kívánság vagy gondolat se támadjon fel szívünkben
• Istennek egy parancsolata ellen sem, hanem állandóan gyűlöljünk minden bűnt és szeressük
• azt, ami Isten akaratával egyező. (Róm. 7: 7; Máté 15: 19; Gal. 5: 24; Zsolt. 119: 104; Róm.
• 7: 22; Máté 5: 48.)
• 114. Megtarthatják-e tökéletesen mindezeket a parancsolatokat azok, akik Istenhez
• megtértek?
• Nem; még a legszentebb életű emberekben is, míg e földi életben vannak, csak csekély
• kezdetei vannak meg ennek az engedelmességnek, úgy azonban, hogy komoly elszánással
• kezdenek el Istennek nemcsak némely, hanem minden parancsolata szerint élni. (Préd 7: 20;
• Jak. 3: 2: 1; Ján 1: 8; Jób 9: 1-3; Zsolt. 19: 13; Fil. 3: 13; Zsolt. 119: 60, 106, 127, 128;
• Róm. 7: 22; Fil. 3: 14; Zsolt. 1: 2.)
• 115. Miért hirdetteti hát Isten olyan szigorúan a tíz parancsolatot, ha azokat ebben az
• életben senki meg nem tarthatja?
• Először azért, bűnös természetünket egész életünk folyamán egyre jobban megismerjük és
• annál nagyobb vágyódással keressük Krisztusban bűneink bocsánatát és az igazságot
• (megigazulást). Továbbá, hogy folytonosan azon legyünk és Istentől az Ő Szentlelkének
• segedelmét is kérjük ahhoz, hogy egyre inkább megújuljunk Isten hasonlatosságára, míg e
• földi élet után el nem érjük a tökéletesség végcélját. (Róm 3: 20; 4: 15; 5: 13, 20; 10: 3, 4;
• Máté 11: 28; Móz. 31: 11-13; Zsolt. 119: 4, 5; 33-36; Róm. 12: 2; 1. Kor. 19: 9. 10; 1. Ján. 3:
• 2.)
• Az imádkozásról
• 116. Miért szükséges a keresztyéneknek imádkozni?
• Azért, mert ez a legfőbb része annak a háládatosságnak, amelyet Isten tőlünk kíván . Továbbá,
• mert Isten az Ő kegyelmét és Szentlelkét csakis azokkal közli, akik ezt Őtőle őszinte
• fohászkodásban szüntelenül kérik és ezért neki hálát adnak. (Zsolt. 50: 14, 15: 5; Móz. 4: 29;
• Máté 7: 7; Luk. 11: 13: Jak. 1: 5, 6; Zsolt. 50: 23: Zsid. 13: 15; 1. Thess. 5: 17.)
• 117. Mi szükséges az imádsághoz, hogy azt Isten kedvelje és meghallgassa?
• Először az, hogy egyedül az egy igaz Istenhez, ki magát nekünk igéjében kijelentette,
• könyörögjünk szívünk szerint mindazokért, amiknek kérését Ő nekünk megparancsolta.
• Másodszor, hogy szükségünket és nyomorúságunkat teljes valóságában megismerjük, hogy
• így magunkat Ő felségének színe előtt megalázzuk. Harmadszor, hogy erős bizodalmunk
• legyen afelől, hogy Ő a mi imádságunkat, noha mi arra érdemtelenek vagyunk, mégis az Úr
• Jézus Krisztus érdeméért bizonyosan meghallgatja, amint ezt nekünk igéjében megígérte.
• (Zsolt. 81: 10; Máté 4: 10; 1; Ján. 5: 14; Siralm 3: 41; Zsolt. 145: 18; Lukács 18: 13; 15: 17,
• 19; Esdr. 9: 6; Dán. 9: 17, 18; Eféz. 9: 12; Zsid. 10: 19, 22; János 14: 13, 15; 17: 16, 23.)
• 118. Mit parancsolt Isten, hogy kérjünk tőle?
• Minden lelki és testi szükségünk kielégítését, amelyet az Úr Jézus Krisztus belefoglalt abba az
• imádságba, amelyre minket Ő maga tanított. (Máté 6: 33; Zak. 10: 1; Máté 6: 9-13; Luk. 11:
• 2-4; Jak. 1: 17.)
• 119. Hogy szól ez az imádság?
• „Mi Atyánk ki vagy a mennyekben! Szenteltessék meg a Te neved! Jöjjön el a Te országod!
• Legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is! A mi mindennapi kenyerünket
• add meg nekünk ma! És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk
• azoknak, akik ellenünk vétkeztek! És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a
• gonosztól! Mert Tied az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen." (Máté 6: 9-
• 13; Luk. 11: 2-4.)
• 120. Miért parancsolja Krisztus, hogy Istent így szólítsuk meg: Mi Atyánk?
• Azért, hogy mindjárt imádságunk elején felköltse bennünk azt a gyermeki félelmet és
• bizodalmat, amely a mi imádkozásunknak alapja kell hogy legyen, ti. hogy Isten a Krisztus
• által Atyánkká lett s amit tőle hittel kérünk, azt Ő még sokkal inkább megadja nekünk, mint
• ahogy földi szüleink nem tagadnak meg tőlünk földi jókat. (Ézs. 65: 15, 17: 66; 2. Luk. 11:
• 11; Jak. 1: 6-9; Ján. 1: 12; Eféz 1: 5, 6; Máté 7: 9-11; Zsolt. 103: 13; Ézs. 49, 15, 16.)
• 121. Miért teszed hozzá ezt: ki vagy a mennyekben?
• Azért, hogy Isten mennyei szent Felségéről semmit ne gondoljunk, ami földi, és az Ő
• mindenhatóságától várjuk minden testi-lelki szükségünk kielégítését. (1. Kir. 8: 27; Csel. 17:
• 24, 25; 2. Krón. 20: 6; Róm. 10: 12.)
• 122. Mi az első kérés?
• „Szenteltessék meg a Te neved", – azaz először is: add, hogy Téged igazán megismerjünk és
• minden munkádban, amelyekben világol a Te mindenhatóságod, bölcsességed, jóságod,
• igazságod (igaz-voltod), könyörületességed és igazmondásod, Téged tiszteljünk, dicsőítsünk
• és magasztaljunk: továbbá, hogy egész életünket, gondolatainkat, beszédünket és tetteinket
• arra irányozzuk, hogy a Te nevedet miattunk szidalom ne érje, hanem inkább szálljon arra
• dicséret és dicsőség. (Róm. 11: 33; Eféz. 1: 16, 17: 5; Móz. 3: 24; Róm. 1: 19, 20; Zsolt. 104:
• 24, 25: 10. 136: 1-3; Dán. 9 14; Zsolt. 103: 8. 36: 6, 111: 7, 51: 17, 31: 4; Máté 5: 16; Ján.
• 17: 3: Jer. 9: 24, 31: 33-34; Máté 16: 17; Jak. 1: 5; Luk. 1: 46-47, 68-69.)
• 123. Mi a második kérés?
• „Jöjjön el a Te országod", – azaz: igazgass minket igéddel és Szentlelkeddel úgy, hogy egyre
• jobban engedelmeskedjünk neked ; tartsd fent és növeljed a Te egyházadat és semmisítsd meg
• az ördögnek munkáit és minden hatalmasságot, amely ellened feltámad és minden gonosz
• ármányt, amelyet a Te szent igéd ellen szőnek, míg el nem jön hozzánk a Te országodnak
• teljessége, amelyben Te lész minden mindenekben. (Máté 6: 33 Zsolt. 25: 4, 5, 143: 10; 51:
• 20: 122 6-7; Róm. 16: 20; Zsolt. 129: 5: 83: 4-6; Jelen. 22: 17, 20; 1. Kor. 15: 24. 28: 1. Ján.
• 3: 8; Róm. 8: 22-23.)
• 124. Mi a harmadik kérés?
• „Legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is", – azaz: add, hogy mi és
• minden ember a magunk akaratát megtagadva a Te egyedül jó akaratodnak
• engedelmeskedjünk ellentmondás nélkül, és így mindenki oly készségesen és híven betöltse a
• maga tisztét és hivatását, mint az angyalok a mennyben. (Máté 16: 24; Ef. 5: 10; Zsolt. 141:
• 4, 119: 33--35, 133; Csel. 21: 14; Róm. 12: 2, 11; Jelen 3: 16, 19; Zsolt. 103: 20, 21; Tit. 2:
• 11-12; Luk. 22: 42; 1. Kor. 7: 24.)
• 125. Hogy szól a negyedik kérés?
• „A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma", – azaz: elégítsd meg minden
• életszükségünket, hogy ezáltal megismerjük, hogy minden jónak Te vagy egyedüli forrása és
• a Te áldásod nélkül sem a mi igyekezetünk és munkánk, de még a Te adományaid sem válnak
• nekünk hasznunkra, és ezért bizodalmunkat mi minden teremtménytől elvonjuk és egyedül
• beléd vessük. (Ap. Csel. 17: 27; Máté 6: 26; Zsolt. 85: 13; 145: 15, 16; PéId. 30 7, 8; Zsolt
• 65: 3; Ap. Csel. 14: 15, 17; 5. Móz. 8: 3; Zsolt 127: 1, 2; Péld. 10: 22; Hagg. 1: 6; Zsolt. 55:
• 23; 62: 9, 146: 3-7; 1. Tim. 6: 17; Jak. 1: 17; 1. Kor. 15: 58; Jer. 15: 5, 7.)
• 126. Hogy szól az ötödik kérés?
• „Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk
• vétkeztek", – azaz: a Krisztus véréért ne ródd fel nekünk, szegény bűnösöknek a mi
• vétkeinket, sem a még mindig bennünk levő gonoszt, amint mi is érezzük szívünkben
• kegyelmednek azt a bizonyságát, hogy erősen feltettük magunkban, hogy felebarátunknak
• szívünk szerint megbocsátunk. (1 Ján 2: 1; Máté 26: 28; Róm. 4: 7, 8, 7: 23-25; Zsolt. 25: 7;
• 51: 3-11; Mt. 18: 35; Luk. 11: 4; Róm. 8: 1; Mt. 6: 14.)
• 127. Hogy szól a hatodik kérés?
• „És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg minket a gonosztól", – azaz: mivel mi
• magunkban oly erőtelenek vagyunk, hogy egy pillanatig sem állhatunk meg, a mi esküdt
• ellenségeink pedig, az ördög, a világ, és tulajdon testünk szüntelenül ostromolnak bennünket,
• Te tarts meg és erősíts minket Szentlelkednek erejével, hogy ellenségeinknek szilárdan
• ellenállhassunk, és ebben a lelki harcban el ne bukjunk, míg végül el nem nyerjük a teljes
• diadalt. (Máté 26; 41: Róm. 8: 26; Ján. 15: 5; 1 Pét. 5: 8; Luk. 22: 31, 32; Eféz. 6: 12; Péld.
• 1: 10; Ján. 15; 19; 1. Ján. 2: 15, 16; Gal. 5: 17; Zsolt. 108: 14; Ján. 15: 19; Róm. 7: 23;
• Márk 13: 33; 1. Thess. 3: 13; 5: 23; Jak. 1: 14; 2. Kor. 12: 8, 9; Eféz. 3; 14, 16; 6: 10, 11, 18;
• Róm. 16: 20.)
• 128. Miképpen rekeszted be ezt az imádságot?
• „Mert tied az ország és a hatalom és a dicsőség mindörökké", – azaz: mindezeket azért kérjük
• Tőled, mert Te a mi Királyunk és mindenek felett hatalommal bíró Felség, nekünk minden jót
• meg akarsz adni és meg is adhatsz, és azért, hogy ezáltal ne miránk, hanem a Te szent nevedre
• térjen örök dicsőség. (Róm 10: 12; Ján. 14: 13; Zsolt. 5: 3; 115: 1, 2; 2. Krón. 20: 6; 1. Krón.
• 29: 11. 12; Ézs. 37: 20; Dán. 9: 19; 2. Pét. 2: 9; Jer. 33: 8-9.)
• 129. Mit jelent e szócska: Ámen?
• „Ámen" azt jelenti: ez valóban és bizonyosan így lesz: mert Isten az én imádságomat sokkal
• bizonyosabban meghallgatja, mint amennyire én szívemben érzem, hogy ezt tőle kívánom. (2.
• Kor. 1: 20; 2. Tim. 2: 13.)
• I