Ígéret a lelki növekedésre

Átadták az Ég-Ígérő Érdligeti Református Óvodát Érden augusztus 28-án, vasárnap. 

„Különös nevet kapott ez az óvoda, de mit jelent, hogy eget ígér, és hogyan is érhet fel az égig? Jézus Krisztus személyében ér össze az ég a földdel” – mondta igehirdetésében Somogyi Péter. A dunamelléki lelkészi főjegyző Jézus szavait idézte a Jelenések könyve 22. részének 16. verséből: Én vagyok Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag. „Ez az Ige a láthatót és a láthatatlant köti össze: a hajtást és a gyökeret. Ha a láthatót leválasztjuk a láthatatlanról, akkor az a növény elszárad és nem tud új életet adni. A gyökérről viszont új élet fakadhat, ez ad tartást, táplálékot és tartalékot a növénynek. Az emberi élet is ilyen: csak akkor lehet erős, ha Jézus Krisztusban gyökerezik. Benne gyümölcstermő életünk lehet, ahogy ebben az óvodában is minden piciny élet, akit hozzá vezetnek, gyümölcsöt teremhet” – fogalmazott.

„Minden, amit tudunk, azt a családi, óvodai, iskolai, gyülekezeti közösségtől kaptuk. A mi felelősségünk is, hogy a gyermekek felnövekedve milyen úton járnak, milyen döntéseket hoznak majd” – mondta köszöntő beszédében Veres Sándor dunamelléki főgondnok, aki megerősítette: a legtöbbet úgy tehetjük a felnövekvő generációkért, ha kézen fogva Krisztushoz vezetjük őket.

Ahogy arról portálunkon is beszámoltunk, az érdligeti református óvoda alapkövét 2021 júniusában tették le. Az intézménybe 150 gyermeket vettek fel, így teljes létszámmal indulhatott az óvoda, amely 1537 négyzetméter alapterületen és 2000 négyzetméter játszóudvaron fogadja a gyerekeket összesen hat csoportban.

Érd Pest megye legnagyobb városa, amely folyamatosan gyarapszik. Országszerte itt az egyik legalacsonyabb az átlagéletkor, szívesen telepednek le itt nagycsaládok, a fiatalok körében pedig nagy a gyermekvállalási kedv – számolt be Csőzik László polgármester. „2020-ban 750 újszülött látta meg a napvilágot, jelenleg 2030 óvodáskorú gyermek él a városban. Még ötszáz óvodai férőhelyre lenne szükségünk, hogy minden igényt ki tudjunk elégíteni. Ez a mostani beruházás sokat segít a városnak, a családoknak.”

Az Ég-Ígérő Református Óvoda a város első egyházi óvodája is – emelte ki Fürjes Zoltán, egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár. „Református intézményeink szép számmal vesznek részt a magyar közoktatás rendszerében. De mivel tud mást – jobbat – nyújtani egy református óvoda, mint egy önkormányzati intézmény? A hívő ember a világban kapott feladatot: tanítványokká tenni minden népet. Egy egyházi intézményben nemcsak a testi, szellemi fejlődés, hanem a lelki fejlődés kincse is a gyermekeké lehet” – fogalmazott.

Igazi csodaként élték meg, hogy a dráguló építőanyagárak és a pedagógushiány ellenére elkészült az óvoda és megnyithatja kapuit – számolt be Vargáné Perjés Fabiola óvodavezető. „Sokak önként vállalt segítsége és felajánlása is lehetővé tette ezt.” Az óvoda küldetéséről szólva elmondta: szeretnének Krisztus jó illata lenni, ami elsősorban az itt dolgozók lelkületében, az óvoda Krisztusra mutató légkörében valósulhat meg.

Ég-Ígérő – az óvoda nevéről több értelmezés lehetséges, Literáty Zoltán, az érdligeti református gyülekezet lelkésze a közösség sajátját osztotta meg az átadóünnepségen: „Nem mi garantáljuk az égi kincseket – ezek az ígéretek kezdetektől fogva léteznek és jelen is vannak. Ahogy Péter apostol mondta pünkösdi beszédében: tiétek az ígéret és gyermekeiteké (Apostolok cselekedetei 2. rész, 39. vers). A hit által nyert bűnbocsánat, az örök élet ajándéka és a misszió lehetősége közel hozza a mennyet mások számára is. A gyülekezet az óvodával ebben a misszióban vesz részt. Tudjuk, hogy sok teher is jár vele például a megnövekedett energiaárak miatt, de sok örömre is számítunk, amikor részesei lehetünk egy-egy élet, család gyógyulásának, felfelé növekedésének.”

A lelkipásztor kérdésünkre elmondta: bár sok szülőnek lehetnek fenntartásai a keresztyénséggel kapcsolatban, mégis nagy bizalmat adnak egy keresztyén óvodának. „Céljaink egyértelműen lelkiek és közösségben értelmezhetők. A gyülekezet ott áll háttérként az óvoda mögött, sőt a parkvárosi is – több alkalmazottunk is lesz e két közösségből. Szeretnénk a közösség jó ízét is megízleltetni az óvodás gyerekeket nevelő családokkal.”

Imádságot mondott és az ünneplő gyülekezetet apostoli köszöntéssel köszöntötte Nyilas Zoltán északpesti esperes, ünnepi beszédet mondott P. Tóth Zoltán, északpesti egyházmegyei főgondnok, Aradszki András országgyűlési képviselő, a szülők részéről pedig Dávid Tamás. A gyerekek éneke, körjátéka az óvoda mindennapjaiba nyújtott betekintést.

Az Országos Óvoda Program a Magyarországi Református Egyház 2018-ban indult programja, amely 35 milliárd forintos állami támogatásból, a Bethlen Gábor Alapkezelő közreműködésével megvalósuló nagyszabású építési és felújítási projekt. A programban 66 református óvoda épülhet vagy újulhat meg, 3048 új óvodai férőhely jön létre, ami mintegy 40 százalékos emelkedést jelent. A program a Dunamelléki Református Egyházkerületben 23 intézményt és 2143 férőhelyet érint. Az Ég-Ígérő Érdligeti Református Óvoda 860 millió forintos állami támogatással épülhetett meg, de az Érd-Parkvárosi és az Érdligeti Református Gyülekezet is hozzájárult az elindulásához egy-egymillió forinttal. Ötvennégy, óvodás korú gyermeket nevelő család pedig kétmillió forinttal járult hozzá a fejlesztő eszközök és játékok megvásárlásához.

Képek: Füle Tamás

 

Ég-Ígérő Érdligeti Református Óvoda