Kész vagy az örömre?

Már lehet regisztrálni az Ifjúságépítők tavaszi ifivezetőképzésére. A kétnapos intenzív tréningen többek között a járvány ificsoportokra gyakorolt hatásairól, a hittanórák gyülekezetépítő szerepéről és a konfliktuskezelésről is szó esik.

Tavaly a járvány miatt nem tudták megtartani, idén a téma aktuálisabb, mint valaha. Kész vagy az örömre? – ez a jelmondata az ifivezetőképzésnek (IVK), amelyet március 20-21-én (pénteken és szombaton) tartanak. „Ifivezetőként gyakran beszélünk a nehézségeinkről, a rendszerszintű problémákról, a magunkra hagyatottságról, emellett azonban nagyon hiányzik a lelki életünkből Isten dicsőítése: az, hogy dicsérjük Istent azért, aki Ő. Szeretnénk, ha ez alkalommal együtt gondolkodnánk arról, mit jelent örülni” – fogalmazott érdeklődésünkre Ablonczy Áron református lelkész, az Ifjúságépítők vezetője.

Szakmai és lelki feltöltődés
A kétnapos intenzív kurzuson rövid, TED-szerű előadások, kerekasztal-beszélgetések, műhelyek, kiállítások, személyes mentorálás és meglepetés segédanyagok segítik az ifjúsági munkával kapcsolatos szakmai ismeretek elsajátítását. A főelőadások és a dicsőítés a lelki megújulásban és felfrissülésben segítik a résztvevőket. A főelőadók Andy Oatridge anglikán, Édes Árpád református és Varga György baptista lelkészek lesznek.

A szervezők az ország minden területéről várják az ifjúsági munkában részt vevők jelentkezését, önkénteseket épp úgy, mint főállású munkatársakat. Magyarország legnagyobb ökumenikus ifjúságivezető-képző konferenciája kezdőknek, haladóknak és elöljáróknak egyaránt szolgál tanulságokkal és lehetőséggel a számvetésre és az inspirálódásra. Idén márciusban huszonhat előadás közül válogathatnak a jelentkezők, többek között szó esik a járvány miatt szétmorzsolódó ifjúsági csoportok újraépítéséről, a kamaszok gondolkodásáról, az ifivezetők kiégéséről, a tinédzserkori depresszióról, az ifimunka átadásáról, az imádságról és a konfliktuskezelésről akkor, amikor a gyülekezet vezetése nem támogatja a megújuló ifimunkát. Az előadók között lesz többek között Tari Annamária pszichológus, Kovács Endi lelkiségi teológus, Kaszó Gyula református lelkész és Szűcs Sándor, az APCSEL29 szolgálat vezetője. „Az előadások mélyén az a kérdés húzódik, hogy hogyan szolgáljunk, amikor keserű az élet: nagy a kívülről jövő nyomás, újra kellene gondolni sok mindent, de mi magunk nem vagyunk jó állapotban vagy nincs kivel együtt dolgozni.”

Hibrid konferencia ajándékokkal
A járványhelyzet miatt az online térben biztosítják az előadásokat, a műhelyeket és a mentorálást, de az ország huszonöt pontján a járványügyi szabályok betartásával kis csoportokban összegyűlhetnek a környékbeli résztvevők – számolt be Ablonczy Áron. „A találkozási pontokat aszerint alakítjuk ki, hogy milyen régiókból érkeznek a jelentkezések. Gyülekezetekben, iskolákban adnak helyet a kis csoportoknak, mindegyik helyszínnek lesz majd házigazdája. A résztvevők közösen dolgozhatják fel az online közvetített előadásokat, és a helyszínen megkapják az előre elkészített ajándékaikat is.”

A legtöbb előadást előre felveszik, a műhelyvezetők azonban élőben is bejelentkeznek, tőlük személyesen is lehet kérdezni. Az előadásokat helyenként a résztvevőknek adott feladatok szakítják meg, így válik interaktívvá a konferencia online része is. Lesznek emellett élő kerekasztal-beszélgetések is: régóta szolgálatban lévő, tapasztalt ifjúsági vezetőktől kérdezhetnek az érdeklődők többek között arról, hogyan lehet megszólítani nem hívő fiatalokat, illetve az online térben hogyan lehet ifit tartani. A konferencia résztvevői nem csupán vetített előadásokra számíthatnak, hanem abból is ízelítőt kaphatnak, hogy az értékes tartalmat hogy lehet érdeklődésre számot tartó módon közreadni.

A gyülekezetek támogatásával
A jelentkezők négyféle jegytípusból választhatják ki a számukra megfelelőt az önköltséges részvételtől az ösztöndíjason át a támogatói jegyig. „Szeretnénk, ha a gyülekezet tudna arról, hogy az ifjúsági szolgálatot végző vagy azt tervezgető tagja itt van, és anyagilag is segítené ezt a szolgálatot” – mondta Ablonczy Áron. „Örülnénk, ha az ifjúsági munkások új lendületet kapnának a sok megfáradás és akár kudarcélmények után is. Szeretnénk közösségélményt biztosítani számukra, ahol felszabadítólag hathat rájuk a felismerés, hogy mások is küzdenek hasonló kihívásokkal. Az a vágyunk, hogy az evangélium újítsa úgy meg őket, hogy legyen kedvük, erejük, inspirációjuk tovább folytatni a szolgálatot, akár még növelni is az abba fektetett idejüket. Mi ehhez nyújtunk kézzelfogható szakmai segítséget.”

Az ifjúságivezető-képzésre február 7., csütörtök éjfélig lehet jelentkezni ezen a linken.

Hétfőn 15 órakor élő videóban jelentkeznek be a szervezők, ismertetik az új képzési mód részleteit, és válaszolnak minden felmerülő kérdésre. Az élő adást az Ifjúságépítők Facebook-oldalán követhetjük majd.

A konferenciáról itt olvashatnak bővebben.

 

 

Képek: Ifjúságépítők