Új kezdet

Művészi kifejezésmóddal, személyes, támogató jelenléttel és az együttgondolkodás örömével – számos szolgálati ág, amelyben a cél azonos: az evangélium hirdetése. Újévi körképünkben zömmel fiatalok között végzett szolgálatok idei terveit ismerhetik meg.

Új kiállításokkal, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal és „hazavihető tárlatvezetéssel” várja az érdeklődőket a budapesti Bibliamúzeum, amely tavaly ismét megnyitotta kapuit a megújult Ráday Házban.
„Idei első kiállításunk a magyar kultúra napján nyílik meg Füle Tamás művészi érzékenységű fotóiból. A Parókia portál szerkesztőségvezetőjének objektívje révén számos alkalommal bepillantást nyerhettünk egyházi életünkbe az elmúlt években, és gyönyörködhettünk portréiban is. Most ismét más tájak és kultúrák értékeit mutatja meg, olyan gondolatébresztő üzenetet közvetítve, amely a magyar reformátusság számára is megszívlelendő lehet” – számolt be érdeklődésünkre Tímár Gabriella Ulla, a Bibliamúzeum vezetője.

Az időszaki kiállításhoz és a múzeum állandó kiállításához kapcsolódóan is tartanak majd múzeumpedagógiai foglalkozásokat iskolásoknak – tette hozzá. „Ezek rendkívül népszerűek nemcsak a hittanos csoportok, hanem a világi iskolák körében is, hiszen a Biblia mint tananyag megismerésében a múzeum kiemelt információforrást jelent számukra is.” A múzeumban kapható a tavaly megjelent Isten háza küszöbén című kötet is, amely kortárs ószövetséges, újszövetséges és ókortudósok tanulmányait tartalmazza az itt látható műtárgyakról és a megjelenített korszakokról. „A kötetet azért adtuk ki, mert a legtöbb látogatónk azzal távozik, hogy ide még vissza kell, hogy jöjjön, hogy alaposabban elmélyüljön a látottakban” – magyarázta a múzeumigazgató.

A kötethez kapcsolódóan egy elnyert pályázat révén idén nagy számban tudnak fogadni nyolcadik osztályosokat is, akik bibliai történetekbe belehelyezkedve végül saját kiállítást is rendezhetnek művészeti eszközök felhasználásával. A Bibliamúzeum vonzó azok számára a felnőttek számára is, akik elsősorban a művészeti alkotások iránt érdeklődnek, őket idén legalább további két időszaki kiállítással várják, de az Ars Sacra fesztiválra, a múzeumok éjszakájára és a Ráday-napokra is készülnek programokkal. Az aktualitásokról a Bibliamúzeum honlapján és Facebook-oldalán tájékozódhatnak.

Az együtt gondolkodás öröme
Imareggelire várják az ELTE-re járó egyetemistákat minden szerda reggel 8 órától a Horánszky utca 26. szám alatt – számolt be Masri Mona Aicha egyetemi lelkész. A tavaly indult ELTE Misszió leglátogatottabb összejövetele lett ez, ahol bölcsész-, jogász- és pszichológushallgatók egyaránt megfordulnak. Bibliai történetekkel ismerkednek meg, beszélgetnek, imádkoznak, majd együtt megreggeliznek. Az asztalközösség mellett a közös gondolkodás lehetősége vonzza leginkább a hallgatókat, köztük a nem hívő fiatalokat is, akik barátaik meghívására érkeztek a közösségbe – számolt be a misszióvezető.
„A visszajelzések alapján van, akinek a közösség és a befogadó légkör a fontos, és van, akinek az együttgondolkodás, az, hogy beszélgetünk mindarról, ami máshol nem kerül szóba. Nem úgy beszélünk a Bibliáról, mintha feltételeznénk, hogy mindenki ismeri ezeket a történetet, és nem vesszük el ezeknek az élét sem. Az adott igeszakaszt a saját életünkhöz kapcsolódóan beszéljük meg, amibe az is beletartozik, hogy mi az, ami távol áll tőlünk. Szeretik, hogy a hét további részében tovább gondolkodhatnak erről, és biztonságos közegben oszthatják meg, hogy mire jutottak.”

Idén a közösséget is szeretnék megerősíteni, és aktívabban részt vennének az egyetem életében is – tette hozzá a lelkész. „Szeretnénk meghívni az ELTE-re készülő, végzős református középiskolásokat, hogy egy kakaó mellett elbeszélgessünk, hogy tudják, hol találnak meg minket. Ezt már a közösségünk tagjaival együtt fogjuk megszervezni. Az imareggelik mellett szeretnénk filmklubot és kiállítást is szervezni. Ez utóbbi egy összművészeti projekt lenne. Ennek lényege, hogy egy hívószóra kérünk fotókat, ezekre lehet írni verseket, szövegeket. Azokat a fiatalokat szeretnénk megszólítani, akiknek nincsen gyerekkoruk óta hitbeli érintettsége, a művészethez viszont tudnak kapcsolódni. Keressük a bekapcsolódási lehetőségeket az egyetem életébe is. A karitatív kezdeményezések adnák magukat, de meg kell tanulni, hogy ne ez legyen a fő profilunk. Tervezzük, hogy elindítunk egy beszélgetéssorozatot, amelyben különböző témákat egy-egy egyetemi oktatóval vesézünk ki, ez is szolgálja az ELTE közösségét. Felfigyeltünk arra is, hogy nincs az egyetemen belül annyi hely, ahol a hallgatók le tudnának ülni enni, beszélgetni, ahol megmelegíthetnék az ételt, így márciustól szeretnénk a Horánszky utcai épületben helyet biztosítani erre is. Fontos, hogy legyen, aki jó szót szól, és lelke legyen ennek a helynek. Szeretnénk figyelni arra, hogy az Úristen milyen lehetőségeket nyit meg előttünk.”

Bizalommal fordulnak a lelkészekhez
A Károli Gáspár Református Egyetemen is szükség van missziói szolgálatra, hiszen sok nem hívő hallgató folytat tanulmányokat az intézményben.
A tavaly kibővült Károli Egyetemi Lelkészség az egyetemhez tartozó kollégiumokban és a különböző karok épületeiben kiscsoportos alkalmakat, valamint fogadóórákat tart – számolt be Káposztásné Horváth Tünde egyetemi lelkész. Főként nem hívő diákok fordulnak hozzájuk lelki beszélgetésekért, hiszen tudják, tőlük nem fog kiszivárogni semmilyen információ. Az egyetemi lelkészek azokban a közösségi terekben is jelen vannak, ahol a diákok kötetlenül töltik el szabadidejüket, ilyenkor mindig visznek egy-egy kedvességet, beszélgetésindítót, foglalkozást. „Hozzánk máshogy érkeznek a hallgatók, hiszen mi nem vagyunk oktatói-hallgatói viszonyban velük. Nyitottak a hitélettel kapcsolatos kérdésekre, szívesen beszélgetnek. Főként a pszichológushallgatók részéről erősebb a bizalom felénk.”

A Hittudományi Karon más jellegű támogatásra van szükségük a hallgatóknak, Káposztásné Horváth Tünde spirituálisként áll főként a női hallgatók mellett. „Idén szeretnék olyan teológusnapot szervezni a női lelkészjelölteknek, ami egyben csendesnap is. Olyan gyülekezetbe látogatnánk el, ahol nő végzi a lelkipásztori szolgálatot. Maguk a teológusok is szolgálhatnának a délelőtti istentiszteleten, azután pedig beszélgethetnénk a női gyülekezetvezetőket érintő kérdésekről, gyakorlatról. Már teológusként jó úgy készülni a szolgálatra, hogy tudják, mire érdemes figyelni.”

Elkezdődtek a hivatásgondozó beszélgetések is a budapesti teológia falai között, ezeket is szeretné idén kiszélesíteni a felsőbb évfolyamokra is – árulta el a lelkész. A teológusok a Ráday Felsőoktatási Diákotthon lakóiként egy közösségben élnek világi egyetemek református hallgatóival is. Számukra pünkösdi pikniket, agapévacsorákat, adventben mézeskalácssütést hívnának össze. Folytatnák a szobalátogatásokat is, ami a kapcsolatépítést szolgálja, és szeretnék támogatni a kollégiumon belüli kis közösségeket, házi csoportokat is. „Keretet biztosítunk arra, hogy ezek a kéthetente találkozó, teológus- és világi szakos hallgatókból álló kiscsoportok alulról szerveződő módon együtt elmehessenek kirándulni, színházba. A cél a közösségépítés, hiszen az a szakmai és hitéleti közös gondolkodás és kapcsolódás, ami létrejöhet, jó lenne, ha a felnőtt években is kitartana, erősítve az egyházon belüli kapcsolatok kiépülését.”

A gyülekezetek ifjúságát építenék
Négy fő cél érdekében folytatná szolgálatát idén is a Református Fiatalok Szövetsége: a fiatalokat Krisztushoz vezetni, gyülekezetbe integrálni, bibliai tanításokkal hitükben megerősíteni, és mindezt Isten dicsőségére végezni – számolt be Oláh-Illés Anna, az ifjúsági szervezet elnöke.
Mint mondta, szolgálatukat nagyban segíti, hogy az egyházvezetés elismeri a munkájukat, és a szélesebb egyházi körben sem úgy tekintenek már rájuk, mint akik elszipkáznák a fiatalokat a gyülekezetek életéből. Épp ellenkezőleg. Első programjukkal, a február 3. és 5. között Miskolcon megrendezendő téli talival a hívő fiatalok hitét és elköteleződését erősítenék. Az idei találkozó témája az újjászületés és Isten emberi lelket, jellemet formáló munkája lesz.

Tavasszal missziós utakra indulnak gyülekezetekbe, ilyenkor egy-egy szombati napot töltenek együtt egy-egy gyülekezet ifjúságával. Májusban ismét megrendezik Tavaszi zsongás elnevezésű programjukat, amelyet ismét Albertirsán tartanak focikupával, röplabda-bajnoksággal, sütiversennyel, bográcsozással. Nyári táborukba a július 31-ei héten nem hívő fiatalokat is szép számmal várnak, ennek a programnak a célja idén is az evangélizáció lesz.

Ősszel ismét regionális találkozókra készülnek: egy-egy nagyobb gyülekezetbe látogatnak el, ahová annak vonzáskörzetéből is várják a fiatalokat. A cél, hogy megismerjék Krisztust, vagy éppen közelebb kerüljenek hozzá. „A REFISZ nem gyülekezet vagy pedig olyan szervezet, amely maga köré gyűjtené a fiatalokat, hanem szeretnénk, ha az általunk elért fiatalok a hozzájuk legközelebbi gyülekezetekhez csatlakoznának. A missziós utak célja, hogy a helyi fiatalokat megnyerjük az ottani ifinek, vagy ha nincs még ifjúsági munka, az is elindulhasson, megerősödhessen. A regionális találkozók célja, hogy a fiatalok összejöhessenek a környékbeli ifikkel, tudjanak egymásról, közösséget építhessenek egymással. Oda is szívesen megyünk, ahol van már jól működő ifjúsági kör, de nincs kapacitás egy missziós nap megszervezésére – ebben is szívesen segítünk. Ilyenkor nemcsak a hívő fiatalok vannak jelen, de szívesen elhozzák nem hívő barátaikat, osztálytársaikat is.”

Az ifjúsági szervezet idén szeretné megerősíteni saját szolgálói körét is – számolt be a REFISZ-elnök. „Szeretnénk kidolgozni egy stratégiát, felvázolva egy szolgálói életutat, attól kezdve, hogy milyen lépései vannak nálunk a szolgálatba állásnak, és milyen képzéseket tudunk mi ehhez biztosítani. Ami pedig a külső jövőképünket illeti: nem sokat változott a fiatalok igénye az elmúlt évtizedekhez képest, a legnagyobb szükségük arra van, hogy beszélgessenek velük – a visszajelzések alapján leginkább ezért járnak a nyári táborainkba is. Továbbra is az odafordulás, a személyes jelenlét az, amivel a legjobban tudjuk segíteni a fiatalok lelki épülését, és ezt igyekszünk továbbra is megadni nekik.”

Képek: Bazánth Ivola, Füle Tamás, REFISZ