"Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket!" - mondta Jézus, s tudta jól, hogy sokan hallgatósága közül felnőtt szívek börtönében élnek, és már régóta képtelenek gyermekiek lenni."
Adrian Plass
„Megelégelték az állandó diktátumokat”
Kedd délelőtt összeül az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága a magyarországi történelmi egyházak vezetőinek kezdeményezésére
- közölte Balog Zoltán, a testület fideszes elnöke pénteken. A történelmi egyházak a 2008. évi zárszámadás és a 2010-es költségvetés ügyében kezdeményezték a tanácskozás megtartását.
Balog Zoltán elmondta: régóta vannak híreik arról, hogy nem működik az egyeztetés mechanizmusa az egyházak és a kormányzat között, az egyházi vezetők pedig eljutottak oda, hogy ennek nyilvánosságot kell adni, ugyanis mostanra „katasztrofális állapotok" alakultak ki.
A bizottsági elnök úgy fogalmazott: az egyházak úgy gondolták, elég volt abból, hogy tárgyalnak Hiller István oktatási és kulturális miniszterrel, megállapodnak bizonyos dolgokban, két nap múlva azonban teljesen mást látnak a költségvetés tervezetében. A dolog lényege Balog Zoltán szerint nem az, hogy sok-e a pénz vagy sem, hiszen az egyházaknál van egy olyan elv, hogy „együtt sírunk, együtt nevetünk", de megelégelték azt, hogy állandóan diktátumokkal kell szembesülniük. Azt kérik, tekintsék őket egyenrangú partnereknek - fűzte hozzá.
Mindezeket már nem lehet figyelmen kívül hagyni, ezért jövő hét kedd délelőtt külön ülést tart az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság - közölte a testület fideszes elnöke. Hozzátette: nem rendkívüli, hanem külön ülés lesz, előbbit ugyanis akkor nem lehet tartani, amikor rendes ülése van az Országgyűlésnek. A kedd délelőtti tanácskozáson tehát csak az egyházak ügyével fognak foglalkozni, délután pedig megtartják a bizottság rendes ülését. Az egyházi vezetők nevében Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke fordult levélben a parlament emberi jogi bizottságának elnökéhez.
A történelmi egyházak vezetői azért fordultak Balog Zoltánhoz, mert véleményük szerint a „2008. évi zárszámadásról szóló törvény tervezete - az eddigi évek elfogadhatatlan gyakorlatához hasonlóan - nem tartalmazza az egyházi közoktatási és szociális kiegészítő támogatás elszámolását". Az egyházak azt is sérelmezik, hogy nem kapnak megfelelő tájékoztatást az illetékesektől.
(MTI)