Hogy értsük egymást

Isten elküldte a Szentlelkét közénk – és azóta van esély arra, hogy ne csak Istent értsük meg, hanem egymást is. Balog Zoltán református püspök pünkösdi videóüzenete.

A lelketlenség, a szellemtelenség állapotában az emberek alapvetően nem értik sem Istent, sem a másik embert, s végsősoron önmagukat sem, ám ha beengedjük Isten Lelkét az életünkbe, akkor Ő nemcsak elmagyarázza, mit jelent Isten szeretete, hanem erővel, lelkierővel is betölt. Mindennek a célja, hogy a másik embert meg tudjuk szólítani azon a nyelven, amelyen nemcsak hall, hanem ért is, és úgy ismer magára, mint Isten teremtményére, szeretetének céljára és a másik ember társára – fogalmaz ünnepi videóüzenetében Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke.