"S még nem egészen értem, miért kellett neki meghalni és feltámadni, és ha már így van, miért nem csapott az asztalra és rendezett el mindent, csak azt tudom, hogy majdnem meghasadt a szívem elengedni őt, mégis bennem van a bizonyosság végtelen öröme: ő az igazi, valóban Isten Fia, és egy nap visszajön ebbe a világba. Visszajön, és nem megy el többé soha." Bagdán Zsuzsanna
Külön kelyhes úrvacsora és nyári táborok
Külön kelyhes úrvacsorát javasol a gyülekezeteknek a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi Tanácsa. A testület a nyári táborok megtartásáról is határozott.
Úrvacsora pünkösdkor
Az elnökségi tanács május 27-i ülésén azzal fordult a gyülekezetekhez, hogy „a járványügyi változásokra és könnyítésekre tekintettel a gyülekezetek a higiéniai szabályok betartásával külön kelyhes úrvacsorát tartsanak.”
Ahol ez nem lehetséges, ott kérik, hogy kövessék a debreceni református nagytemplomból közvetített pünkösdi istentisztelet útmutatásait, és a húsvétkor már gyakorolt „online vezetésű” úrvacsorát vegyék otthonaikban. A debreceni nagytemplomból május 31-én, pünkösd vasárnap délelőtt 11 órakor felvételről istentiszteletet közvetít a Duna Televízió.
Nyári táborok
Magyarország Kormánya 215/2020. (V. 20.) rendelete értelmében „2020. június 16. napjától a gyermek- és ifjúsági táborok – napközis és ottalvós szervezésben egyaránt – megtarthatók”. Erre tekintettel az egyház elnökségi tanácsa úgy határozott, hogy a hatósági szabályozások figyelembe vételével az egyházi nyári táborok is megtarthatók, azonban a vírushelyzet miatt – esetleg – elmaradó táborokért az anyagi felelősséget a szervezők viselik.
Kommunikációs Szolgálat
Kép: kalandokesalmok.hu