5Móz 27,11–26

„Átkozott, aki nem tartja meg ennek a törvénynek az igéit, és nem teljesíti azokat! Az egész nép mondja rá: Ámen!” (26. v.)

       Sokszor olvastam már ezeket az igéket, de sohasem tűnt fel, a tegnap elrendelt oltárt az Ébál-hegyen kellett felállítani, viszont az áldást a Garizím-hegyről kell elmondani, ahol a papok (léviták) is állnak. Az Ébál-hegyen felállított oltár mellől viszont nem áldás visszhangzik, hanem egy átokmondással terhes kötelezettségvállalás: ha azokat az igéket, amelyek ott vannak felírva-felvésve az oltár kövein nem teljesítjük, hiába állunk az oltár mellett, hiába volt az égő- és békeáldozat, az ámennel hitelesített eskü megszegése következményekkel, átokkal jár! Még egyszer végigolvasva az átokkal sújtott cselekedeteket, feltűnő, hogy mindegyik olyan, hogy megfontolt döntések következménye, nemcsak „úgy valahogy megtörtént”, vagy, hogy „belekeveredtem”. Az Úr óvjon bennünket attól, hogy elköteleződésünk után tudatosan ellenszegüljünk neki! Hálát adhatunk azért, hogy ezekben a kísértésekben is küldi Lelkét, hogy megállíthasson tévútjainkon!

Ajánlott igeszakasz: 1Kor 3.

1Kor 15,58

Erősen álljatok, mozdíthatatlanul... az Úrban.

A korinthusi gyülekezet nem állt erősen. A latin fordításban
egy sokatmondó kifejezést találunk erre: nem voltak stabilak.
Nem volt biztos talaj a lábuk alatt. "A szöcske csapong és elrepül-
- írja Náhum próféta. (Náh 3,16) Van bennünk hajlandóság
a szöcske-hívőségre, szeretünk nagyokat ugrani,
egyik közösségből a másikba, egyik egyházból a másikba,
egyik hangulatból a másikba. De az Isten népe nem lehet
csapongó, bizonytalan szöcske-nép. Isten népe csak egyetlen
dolgot tehet: azt, hogy erősen megáll. Ehhez alapra, támasztékra
van szüksége.
Sokaknak van hitük, de nincs támasztékuk. Nem a hitünkre
kell támaszkodnunk! Hanem a hitünknek kell szilárd, erős
alapra támaszkodnia. Ezt a világot nem a mi hitünk érdekli,
hanem az, hogy ez a hit mire, kire támaszkodik. A megfeszített
és feltámadott Jézus Krisztusra-e?
Két embert elsodort a Niagara-vízesés. A parton állók megpróbálták
megmenteni őket, s bedobtak nekik két kötelet. A
fuldoklók megragadták a kötelek végét. Ám a vízesés
egyszercsak egy hatalmas szálfát sodort elébük. Az egyik
kötélbe-kapaszkodó érezte a kezében az imbolygó kötél bizonytalanságát,
és meglátta maga előtt a szilárd szálfát. Elengedte
a kötelet, megragadta a fatörzset - és a halálba
markolt. S aki mindvégig a gyenge kötelet fogta, megmenekült.
Miért? Mert a szálfának nem volt rögzítve a vége. A kötélnek
volt biztosítéka, és ez bizonyult szabadítónak. Akármilyen gerendába kapaszkodom, azt mind elviszi a Niagara.
Krisztus, ez az imbolygó, vékony kötél az egyetlen lehetőségünk.
Neki van mennyei biztosítéka. Mire támaszkodik a hitünk?
Krisztusra támaszkodó hitünk van-e?
Izsák feláldozásának történetét Sára temetése követi. Régi
Szentírás-magyarázatok szerint Sára abba halt bele, hogy
Izsákot elveszítheti. Mert hite Izsákra támaszkodott. Ábrahám
nem halt bele - mert a hite az Igére támaszkodott; s
nem csak akkor, amikor megígértetett Izsák, hanem akkor is,
amikor a megígért Izsák elvétetett. Ez a nem hiába való hit!
A nem hiába való szolgálat nem támaszkodik az eredményre.
S nem csüggeszti el az eredménytelenség. Ne támaszkodjon
ez a nép semmire, csak Arra, Akire egyedül érdemes.

Áhítatok az év minden napjára.
Felekezetközi, nemzetek közötti kiadvány 33 nyelven.
Kiadja a Magyarországi Metodista Egyház.