A SZENTHÁROMSÁG ISTENRŐL
(Sarkad-Újtelek, 2011. augusztus 28.)

Lectio: 5Móz 6, 2-9. v. + 1Jn 5, 1-12. v.
Textus: Jn 16, 12-15. v.

Énekek: 32/1; 165/1-6; 164/1; 151; 228/2; 452/1-8;

„Még sok mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni: amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek. Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém; ezért mondtam, hogy az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek.”

Szeretett Testvéreim!
„Te ezt nem értheted” – vágjuk oda nem egyszer másnak, vagy éppen mi kapjuk meg ezt a kijelentést egy-egy nehéz dologgal kapcsolatban. Igaz, hogy értelmes ember mondja értelmes embernek, mégis tudunk ilyen kijelentéseket tenni. De általában miért gondoljuk, hogy nem értheti egyik a másik helyzetét, életét, történéseit? Azért mert nincs tapasztalata róla.
Máskor – látva, hallva, hogy min ment keresztül egy rokonunk, ismerősünk, barátunk – kijelentjük: Én ezt nem bírnám elviselni. Pedig lehet, hogy el kell tudnunk valamikor majd viselni, s akkor lesz is erőnk hozzá, de most bele sem merünk gondolni, hogy milyen lenne, ha mi lennénk a másik helyében.
Jézus azért nem tárt fel minden kijelentést a tanítványok előtt, mert még nem voltak rá felkészülve. Vagy azért, mert nem volt tapasztalatuk Isten kijelentésével kapcsolatban, vagy azért mert még nem volt elég erejük megnyílni az élő Isten igazsága előtt.
Évekig tanultak Jézustól, de mégsem tanultak meg mindent. Sőt igen távol voltak még attól, hogy elmondhassák: mi jó tanítványai vagyunk Jézusnak. S ezt mindig meg kell tartanunk az emlékezetünkben: soha nem jutunk el oda itt a Földön, hogy Jézustól mindent megtanuljunk. Egész életünk sem elég ahhoz, hogy véges értelmünkkel megértsük a végtelen Istent! Csak annyit érthetünk meg Belőle, amennyit Ő feltárt előttünk, s amennyit ebből hajlandóak voltunk alázattal elfogadni Tőle. Az Úr Jézus, az Isten Fia már kereszthalála előtt is arra készítette tanítványait, hogy majd eljön a Szentlélek ebbe a világba, és Ő lesz az, aki elvezeti őket, elvezeti a Krisztust követőket a teljes igazságra.
Mi az, amit nem tudtak elviselni ekkor a tanítványok? Az, hogy Isten egészen más, mint ahogy ők elképzelték. Isten egészen másként viselkedik, cselekszik, jelenti ki magát, mint ahogy az ember szeretné a saját elképzeléseinek kereteibe beszorítani. Mi nemcsak a másik emberrel, de Istennel kapcsolatban is hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy őt majd beleigazíthatjuk a saját terveinkbe. Pedig csak egyet tehetünk: elfogadjuk Isten tervét velünk kapcsolatban. Mi nem rángathatjuk Istent a magunk kénye-kedve szerint, de alázattal segítségül hívhatjuk, és igazodhatunk az ő akaratához. Nem is tehetünk többet, jobbat, mint hogy Istenhez igazodunk, előtte megalázkodunk, tervébe beleilleszkedünk. S várjuk, hogy megtanítson minket az igazságra.
Az Örökkévaló nekünk sem mond el azonnal mindent. Nem biztos, hogy fel lennénk készülve rá. A legfontosabbakat azonban tudhatjuk: Örök szeretettel szeret. Gondunkat viseli. Soha el nem hagy. Életünket tenyerén hordozza. Ha nem így lenne, elviselhetetlen lenne számunkra az élet.

Amikor Jézus a felolvasott Igét mondta tanítványainak, akkor már valamit sejtettek Istennel kapcsolatban, bár még tökéletesen nem érthették. Sejthették, hogy Isten más, mint gondolták, tanulták, eddig hitték és vallották. Már ekkor sejthették, még ha tökéletesen nem is érthették meg, hogy az egy Isten többféle módon is közel jöhet hozzájuk. Az egyetlen Isten, aki mégis megjelenik, mint az Örökkévaló Atya, a közénk jött Fiú és az ekkor még eljövetelében ígért Szentlélek.
Ez az egyik olyan tanítása Jézusnak, amit nagyon nehezen érthettek meg a tanítványok. Amióta Isten kiválasztotta Izraelt arra, hogy népe legyen, folyamatosan arra nevelte népét, hogy megtanulják: egyetlen Isten van. S először megértették, megtapasztalták, hogy az az Isten, aki kijelentette magát Ábrahámnak, Izsáknak, Jákóbnak, Mózesnek, nagyobb mint a többi istenség. Legyőzte az egyiptomiak isteneit. Legyőzte, megalázta a kánaáni népek isteneit. Legyőzte, megalázta a filiszteusok isteneit! De Illés és Elizeus próféta idején azt is látták, hogy Izrael Istene legyőzte az arámok isteneit is.
Később megértették, hogy ez az Isten kizárólagos tiszteletet kíván. Nem tűr meg maga mellett bálványokat. Nem lehet Istent és még bálványokat is szolgálni. S a próféták korában végül azt is megtanulta a választott nép, hogy a többi istenek nem is istenek. Hiába is akarnák a Napot, a Holdat, a csillagokat, a folyókat, a magas hegyeket és hatalmas fákat, vagy éppen az anyaföldet és bármi más teremtményt tisztelni, azok nem istenek. Nem válaszolnak, nem segítenek.
Amikor Jézus a földre jött, Izrael népe már évszázadok óta egyre szilárdabban hitte és vallotta: Egyetlen Isten van mennyen és földön. A többi istenség, amit a népek imádnak, tisztelnek, azok nem istenek. Nem kell tőlük félni, és nem szabad őket vallásos tiszteletben részesíteni.
Egyetlen Isten van! Nincs rajta kívül más! S amíg Isten kijelentését úgy értelmezték Mózes korában, hogy Isten egyedül, kizárólagosan ÚR, azaz semelyik istenhez nem hasonlítható, addig Jézus korában ugyanezt a hitvallást már úgy mondták, hogy Isten egyetlen ÚR, rajta kívül nincs isten.

És erre eljön a Földre az Isten Fia, és arról kezd beszélni, vallást tenni, hogy egy az Atyával. S ez először még a Jézushoz legközelebb állóknak is érthetetlen volt. Tapasztalták Jézus csodáit. Látták, hogy ezek a csodák olyanok, amiket Mózes és a próféták tettek, tehát Jézust ugyanaz az Isten küldte el ebbe a világba, mint a prófétákat. Ugyanaz az Isten áll Jézus mögött is! Csak valahogy ezekben a csodákban mégis sokkal több erő van, mint abban, amit Mózes és a próféták tettek. A tanítványok jól tudták, hogy amikor Izrael kimenekült Egyiptomból, a tenger kettévált előttük, mert Isten hatalmas szelet küldött, mely egy éjszakán át fújt. Tudták, hogy Istennek van erre hatalma. De amikor Jézus lecsendesítette a tengert, egyetlen szavával, döbbenten kérdezték: „Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?” Látták, hogy Jézus csodái nagyobbak, nagyobb hatalmat mutatnak fel, mint a próféták által tett csodák. S ahogy ezeket tapasztalták, úgy kezdtek egyre jobban bízni Jézusban, hinni a szavának. Mert tapasztalták, hogy valóban isteni erőt és hatalmat mutat fel. Miközben folyamatosan arról tanított, hogy nem magától beszél és cselekszik, hanem azt mondja, amit kapott az Atyától, azt teszi, amit rábízott az Atya. S azért igaz, amit mond, mert az Atyától jött ő maga is.
És többször is hallaniuk kellett: nagyobb van itt a templomnál, nagyobb van itt Jónásnál, nagyobb van itt Salamonnál! Azaz nagyobb van itt azoknál, akik a templomban szolgálnak, nagyobb van itt a főpapoknál! Nagyobb van itt a prófétáknál és nagyobb van itt a királyoknál. Márpedig a főpapnál, a prófétáknál, az oltárnál, a királyoknál nagyobb csak egy lehet: maga az élő Isten! Azután hallaniuk kellett, hogy Jézus maga dönt élete felől: Odaadja áldozatul. S így mondta: „Hatalmam van arra, hogy odaadjam, hatalmam van arra is, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól.” S miután találkoztak a Feltámadott Úr Krisztussal, ezek a szavak kiteljesedtek, hiszen csak Istennek van hatalma az életet letenni és fel is emelni.
A tanítványok nem érthették volna mindezt csupán emberi szavak, emberi magyarázat útján. De tapasztalták, hogy amit Jézus tanít nekik, az be is teljesedik. Meg kellett érteniük, hogy amikor Jézus úgy beszél magáról, hogy ő a mennyei Atya Fia, akkor ezt a címet nemcsak magára aggatta, hanem ő valóban az Atyától érkezett, és valóban oda ment vissza.
De visszament, eltávozott a földről. S ahogy valaki elmegy, egy darabig nagyon sokat emlegetjük. Azután lassan egyre kevesebbet. S eljöhet az idő, amikor akár egy egész napig nem gondolunk rá, mert zajlik az élet. A tanítványok számára is feledésbe merülhetett volna, hogy találkoztak az Isten Fiával. Beszélni nem is nagyon tudtak volna róla senkinek, hiszen aki nem tapasztalta azt, amit ők tapasztaltak, az úgysem érthette volna meg őket. S ma már nem tudnánk az Úr Jézus Krisztusról. Feledésbe ment volna minden szava és tette.
Jézus azonban azt mondta földi élete utolsó éjszakáján: Még sok mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni: amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek.
Jézus tanítványai életében eljött pünkösd napja, amikor Isten kitöltötte Szentlelkét a világra. S megint új tapasztalattal gazdagodtak: Isten Lelke tudja mindazt, amit Jézus tudott, meg tudja tenni mindazt, amit Jézus meg tudott tenni az emberek életében, és általa olyan bölcsességre, isteni ismeretre tettek szert, amire a maguk erejéből képtelenek lettek volna. A Szentlélek bennük és általuk is csodákat tett, betegeket gyógyított, halottat támasztott, démoni erőket győzött le.
Így tapasztalták meg, és a Szentlélek segítségével ezeknek a tapasztalatoknak így lett új értelme: Isten, aki egyetlen, akin kívül nincs más isten, kijelentette magát úgy is, mint Teremtő, Gondviselő Atya, úgy is, mint egyszülött Fiú, és úgy is, mint velünk levő Szentlélek. Megtapasztalták, hogy az Atya, a Fiú és a Lélek szándéka ugyanaz, cselekedete megegyezik, ígérete nem változik, s nincs különbség abban, amit az Atya, a Fiú vagy a Lélek tesz. Tehát három módon hozzánk közel jövő, de mégis Egyetlen Isten, aki Atya, Fiú és Szentlélek!
Az Atya is, a Fiú is, a Szentlélek is azt akarja, hogy minden ember megszabaduljon bűnei rabságából, azt akarja, hogy rátaláljon az igaz Istenre és életét az örök élet reménységében élje, már most, itt, a Földön.
Hogyan is érthették volna meg ezt, ha nincs kapcsolatuk, közösségük, tapasztalatuk az Istennel?
Jézus Krisztus azon az éjszakán nem terhelte feljebb tanítványait. Annyit bízott rájuk, amennyit akkor elviselhettek. És ezt teszi velünk is. Mert Isten nem összekuszálni akar bennünket, hanem az igazságra elvezetni. S ez nem megy azonnal. Van, amikor annyira más az, amit el akar mondani nekünk, mint amit megérthetünk, hogy nem tárhat mindent először elénk. Nem bírnánk elviselni. De Isten türelmes. Tudja, hogy soha nem lesz itt a Földön tökéletes ismeretünk. Ezért vár ránk. Elkészít mindent. Előkészít bennünket is, környezetünket is, hogy végül mindent elmondhasson nekünk és ránk bízhassa titkait. Nekünk azonban késznek kell lenni arra, hogy kijelentését elfogadjuk. És kérnünk kell Isten Szentlelkét, hogy tegye számunkra világossá Kijelentését.

Amit világosan látnunk kell: Mindaz, amit Istentől származik, Krisztust dicsőíti. Hiszen Jézus Krisztust adta Isten azért, hogy ő legyen számunkra az Istenhez vezető út, ő legyen számunkra az élet forrása, a kegyelem forrása. Őt dicsőítette meg Isten azzal, hogy meghaljon értünk. Ő az igaz, a nem igazakért. Az ártatlan a bűnösökért, hogy így szerezzen nekünk engesztelést az Isten előtt.
A Mindenható Isten sok cselekedetét nem érthetjük még itt a földön. De azt tudnunk kell, hogy számunkra Isten kijelentésének megértéséhez a kulcs Jézus Krisztus. Isten cselekedeteinek megértéséhez a kulcs Jézus Krisztus! Hiszen benne nyertünk bocsánatot vétkeinkre. Általa van utunk az élő Istenhez. Nem is tudunk eljutni Isten megismerésére, megértésére, ha félretesszük, kihagyjuk az Úr Jézus Krisztus áldozatát. Nem tudjuk megérteni Isten kegyelmét, ha nem hisszük, hogy az Úr Jézus Krisztus Isten öröktől való Fia, aki emberré lett értünk, hogy az ördög minden rabságából kiszabadítson! Krisztus az út, Krisztus az alap, Krisztus a kulcs Isten kijelentésének megismeréséhez!

Ha valamit nem értesz azzal kapcsolatban, ami veled mostanában történik; ha csalódtál emberekben; ha csalódtál az egyházban; ha csalódtál talán még Istenben is: Nézz Jézus Krisztusra. Szemléld mindazt, amit ő tett értünk, amit ő tanított, szemléld áldozatát a kereszten, és jobban fogod érteni Istent és a világ eseményeit is.
Ha bizonytalan vagy a hitben: Nézz Jézusra!
És kérd az Isten Szentlelkét: tegye világossá mindazt, ami most előtted homályban van… Mert Isten itt van köztünk Lelke által! Isten ott van mindenkivel, aki segítségül hívja! Isten kész beszélni velünk, magát kijelenteni, hiszen azért adta Fiát, hogy nekünk benne és általa életünk és békességünk legyen!
Ámen!