HARC ÖNMAGUNKKAL
(Sarkad-újtelek, 2010. december 12._du.)

Textus: 2Krón 26, 16-23. v.

Énekek: 464/1-6; 302/1-5;

„Amikor azonban megerősödött, vesztére felfuvalkodott, és vétkezett Istene, az ÚR ellen. Bement ugyanis az ÚR templomába, hogy illatáldozatot mutasson be az illatáldozati oltáron. De bement utána Azarjá főpap és vele együtt az ÚR papjai, nyolcvan erős ember. Elébe álltak Uzzijjá királynak, és ezt mondták neki: Nem a te dolgod, Uzzijjá, hogy illatáldozatot mutass be az ÚRnak, hanem Áron fiaié, a papoké, akiket azért szenteltek föl, hogy ők mutassák be az illatáldozatot. Menj ki a szentélyből, mert vétkeztél, és ez nem válik dicsőségedre az ÚRistennél! Erre felbőszült Uzzijjá, akinek éppen a kezében volt az áldozathoz való füstölőedény. De amikor felbőszült a papok ellen, poklos folt jelent meg a homlokán az ÚR házában levő papok előtt, az illatáldozati oltár mellett. Amikor Azarjá főpap és a többi pap feléje fordult, látták a poklos foltot a homlokán. Ekkor kiűzték onnan, de ő maga is sietett kimenni, mert az ÚR verte meg őt. Uzzijjá király poklos maradt halála napjáig, és egy elkülönített házban lakott poklosan, mert kizárták az ÚR házából. Fia, Jótám állt a királyi palota élén, ő bíráskodott az ország népe fölött. Uzzijjá egyéb dolgait elejétől végig megírta Ézsaiás próféta, Ámóc fia. És pihenni tért Uzzijjá az őseihez, és eltemették ősei mellé a királyi temető mezejébe, mert megállapították róla, hogy poklos. Fia, Jótám lett utána a király.”

Szeretett Testvéreim!
Az Ószövetség egyik legsikeresebb királyáról hallhattunk most. Egy pusztulásba süllyedt, kivérzett, részben lerombolt, eladósodott országnak lett az uralkodója. Romokat örökölt, de uralkodása alatt az ország hatalmasan megerősödött, csodájára jártak. Erős gazdaság, fejlődő mezőgazdaság, erős hadsereg, építkezések, újítások, hódítások, kiterjedt kereskedelem és az országon belül béke jellemzi uralkodását. Ráadásul 52 esztendőn át volt Júda királya, hosszú uralkodás, s akkori mércével mérve hosszú élet is adatott neki.
Nemcsak jó hadvezér, hanem jó érzékű gazdálkodó ember volt, aki minden szempontból törekedett az ország felvirágoztatására. Minden megvolt benne, ami egy jó vezetőben meg kellett legyen. Bátorság, leleményesség, előre gondolás, vállalkozási készség, merészség. Ma azt mondanánk, hogy kitűnő menedzser volt. Ez pedig nem magától értetődő. Attól, hogy valaki vezető tisztségre választatott, még egyáltalán nem biztos, hogy jó vezető is. Vagy csak egy-egy részterületen jó, de a többiben képtelen előmenetelt elérni. Uzzijjá nagyon sok ajándékot kapott az Istentől, és ezen felül megkapta Isten áldásait is. Tegnap ott maradt abba a történet a Bibliaolvasó Kalauz útmutatása szerint: „messzire eljutott a híre, mert ezekben csodálatos segítséget kapott; végül igen megerősödött.”
Isten segítségére, áldására mindenkinek szüksége van az előmenetelhez, az eredményes, sikeres munkához!
Ez különösen is így van Isten népe körében. Az istentiszteleten, az igehirdetésben éppúgy, mint a gyülekezeti szolgálat bármely területén. Kell a tehetség, kell a tudás, kell a szervezőkészség, kell a bátorság, a leleményesség. De mindez mit sem ér Isten áldása nélkül.
„Örök Igédet hogy hirdetheti az ember? Csak repedt üveg. Uram, a Te kegyelmed ad neki fényes és transzcendens helyet: templomod ablaka lehet. Csak amikor magadat az üvegre fested és életed süt át a szentbeszéden, úgy nyer növekedve tüzet és színt és glóriát a gyöngeség és tompaság.” (George Herbert: Templomablak - részlet)
Mennyit veszít az egyház, és mennyit veszít a nép, amikor nem imádkozunk a vezetőkért, a vezetők bölcsességéért és áldásért. Adjon az Isten csodálatos segítséget vezetőinknek, hogy áldás legyen az egyház ebben a világban és felvirágozzon az ország!
De a megáldott ember még nem bűntelen ember. Az áldással együtt járhat egy nagy kísértés: az önhittség. Másik oldalról pedig az a gondolat, hogy nekem muszáj továbbvinni a sikerszériát. Muszáj egyre többet, egyre nagyobb pozícióból megtennem.
Nem ismerhetjük Uzzijjá gondolkodását. Nem is tudjuk pontosan, hogy mi vezetett a lelkében oda, hogy ő akarjon a templomban áldozatot bemutatni. Mert Isten nem hívta el erre. Nem kapott rá senkitől megbízást. Lehetett esetleg rossz tanácsadója, aki sugallta neki, hogy annyi nagy tett után tegyen valami újabb nagy tettet: Ma ezt mondanánk: ezt még meg kell lépned… Az is lehet, hogy magában formálódott ki a gondolat: Én még ezt is megengedhetem magamnak… Bárhogy is legyen, Uzzijjá már sodródott. Elsodorta a gőg, a büszkeség, a nagyember tudata. Már nem azt nézte, hogy Isten által lett naggyá, hanem arra nézett csak, hogy sokkal többet tudott tenni, mint sokan előtte. Ezért még tovább mehet…
Olvasunk egy figyelemre méltó mondatot a 26. rész 5. versében: „Az Istent kereste Zekarjá idejében, aki istenfélelemre tanította, és amíg az URat kereste, sikert adott neki Isten.”
Ez pedig már el is árulja Uzzijjá baját: Az történt vele, mint a Zsidókhoz írt levél címzettjeivel, ahogy délelőtt hallottuk: megtompult a hallása. Elhagyta az istenfélelmet, elhagyta az ÚR keresését, telítve lett gőggel, ahogy megtelt most a földfelszín vízzel, s egy idő után a gőg már nem maradt rejtve, hanem mindent elöntött, ahogy elönt mindent ezekben a napokban a belvíz sok helyen. Uzzijjában egyre több gőg volt és már nem gyógyult.
Így teszi azt, amit nem rá bízott az Isten! Mert legyen bármilyen nagy, bármilyen elismert, bármilyen híres, még sincs joga mást tenni, mint amit Isten rábízott. Milyen sokszor megkísért minket a gondolat: Én ezt megengedhetem magamnak… Miért teszed? Csak. Mert megengedhetem… Pedig semmi mást nem engedhetnénk meg magunknak, csak azt, amit Isten is megengedett nekünk. S mégis hányszor megengedjük magunknak, hogy ítéletet mondjunk ott, ahol Isten nem küldött bírónak. Máskor pedig megengedjük magunknak, hogy továbblépjünk ott, ahol Isten feladatot bízott ránk, mint az irgalmas samaritánus történetében a pap és a lévita…

És Uzzijjá bemegy a szentélybe. Nagy bűnt követett el, de még nincs minden veszve.
Azért nincs minden veszve, mert a papok a helyükön vannak. 80 erős pap. S itt nemcsak fizikai erőre gondolok, hanem lelki erőre is. Bátorságra is. Egyenes gerincre is. Tiszta tekintetre is. Az ÚRnak szolgálnak, ezért nem félnek embertől. Az ÚRnak szolgálnak, ezért nem akarnak embereknek szolgálni.
Hol vannak most az erős papok? Az erős keresztyének? A hitükért, a Krisztusban kapott elhívásukért mindenhol kiállni kész, megállni kész keresztyének? Bár tenne bennünket ilyen erős emberekké az Örökkévaló!
Ezek a papok készek a királlyal is szembeszállni. Nem mondják azt, hogy Uram, király, most az egyszer tedd meg, most szemet hunyunk felette, de máskor ne hozz ilyen kellemetlen helyzetbe minket…
Nem mondják azt, hogy ide csak felszentelt pap jöhet, ezért fogadd el, hogy előbb felszentelünk, ha már úgy is áldozatot akarsz bemutatni. Nem. Nem hízelegnek. Nem nyálaskodnak.
Róluk valóban nem mondható el az, amit Mikeás könyvében (3, 5 – Károli fordítás) olvasunk a hamis papokról: „… elámítják az én népemet; akik, ha van mit rágniuk, békességet hirdetnek, az ellen pedig, a ki nem vet valamit szájukba, hadat indítanak.” Valóban nem olyanok, akik azt támogatják, annak mindent elnéznek, akitől támogatást remélhetnek, és csak akkor háborodnak fel viselt dolgain, ha valami oknál fogva megszűnik a támogatás… Nem vesztegethetők meg. Nemcsak testben, de lélekben is erős emberek, akiket Isten megerősített. 80 erős pap. Istenfélő emberek, akik az ÚRért mindent készek vállalni és megtenni. Ez a tettük mindenképpen az Istent dicsőíti. Bár minél többen lennének ilyen istenfélő emberek ebben a világban! Bár lennénk mi is ilyenek, akik teljességgel Isten akaratát keresik és cselekszik, bármibe kerül is…

Uzzijjá kapott még egy utolsó lehetőséget. Kapott intést, figyelmeztetést azoktól a papoktól, akik a helyükön voltak, a helyükön álltak. Határozott útmutatást kapott: menj ki a szentélyből, mert nem a te dolgod itt lenni. Nem rád bízta ezt az Isten. De Uzzijjá nem bírja elviselni az intést. Már nem tudja befogadni az Isten tanácsát. Annyira tele van magával, annyira azt hiszi, hogy neki mindent lehet, annyira felfuvalkodott, betelt saját dicsőségével, hogy Isten dicsőségét is kész megrabolni. Már csak az embereket látja, akik előtte állnak, akik szembe mernek szállni vele és nem akar ránézni az őket küldő ÚRra.
Milyen ellentmondás: kezében az áldozati füstölőedény – ezt külön kiemeli a Szentírás – és közben mégis felbőszül azok ellen, akik az ÚR törvényét akarják megtartani és megtartatni. Lehetetlen úgy Istennek szolgálni, hogy magam választotta módon neki akarok szolgálni, de közben haragszom azokra, akik nyilvánvalóvá teszik az Isten akaratát. Lehetetlen úgy szolgálni Istennek, hogy látszólag érte teszek mindent, de közben semmibe veszem az Örökkévaló rendeléseit!
Isten ennek adta határozott jelét. Olyan bélyeget tett rá, amivel még azt is megakadályozta, hogy valaha is beléphessen az Úr házába. Ezért lett leprás. Sok éven át. De nem halt meg. Isten azt is megtehette volna. De terve volt még vele. Élete, bukása együtt is példa lehetett: Vigyázzatok, az élő Isten megáld, de nem engedi, hogy elbizakodjatok! Járjatok az ÚR előtt alázatban, hiszen könyörületes Isten ő.

Mi Jézus Krisztusban kaptunk lehetőséget, hogy Istenhez térjünk, neki szolgáljunk, az övé legyünk. Nem utasíthatjuk vissza ezt a lehetőséget büntetlenül. El kell fogadnunk a felkínált kegyelmet, és vissza kell térnünk a rossz útról, nehogy ítélettel sújtson bennünket az Isten. Hiszen az is jogában áll. Ő mindent megtehet. Ha megítél, az is a dicsőségét szolgálja, ha megkegyelmez, ha türelmes, azt is dicsőségéért teszi. Ezért kell járnunk engedelmességben, végezve, amit ránk bízott, és csak azt, amit ránk bízott. Ő az ÚR. Joga van elhívni, kiválasztani egy-egy szolgálatra, másokat pedig más szolgálatra. Örüljünk annak, és elégedjünk meg azzal, amit nekünk adott. Hiszen minden jól végzett szolgálat Urunk dicsőségére van!

Kérjük az egyház Urát, az Úr Jézus Krisztust, hogy tegyen minket Igéje és Szentlelke által erős keresztyénekké, királyi papsággá. Akik mindent készek vállalni Urukért. Mindenben hallgatnak rá, és hűségesen megteszik, amit Isten parancsolt. Imádkozzunk áldott vezetőkért, elhívott szolgákért, akiket csodálatos módon megsegített az Isten. Legyen velünk kegyelme most és mindörökké!

Ámen!