ISTEN SZAVÁRA HALLGASSATOK
(Sarkad-Újtelek, 2011. október 23.)

Lectio: Ézs 55, 6-11. v. + Jn 5, 19-26. v.
Textus: Jer 42, 1-16. v.

Énekek: 155; 258/1-6; 162/7; 151; 370/3; 401/5; Himnusz; 373/1-8;

„A haderő vezérei, Jóhánán, Káréah fia, Jaazanjá, Hósajá fia és az egész nép apraja-nagyja odament Jeremiás prófétához, és ezt mondta neki: Jusson eléd könyörgésünk, és imádkozz Istenedhez, az ÚRhoz értünk és ezért az egész maradékért! Hiszen saját szemeddel láthatod, milyen kevesen maradtunk meg, pedig sokan voltunk. Mondja meg nekünk Istened, az ÚR, hogy milyen úton kell járnunk, és mit kell tennünk. Jeremiás próféta pedig ezt mondta nekik: Hallottam. Imádkozni fogok Istenetekhez, az ÚRhoz, kívánságotok szerint. Azután mindazt megmondom nektek, amit válaszol az ÚR, semmit sem hallgatok el előttetek. Ők pedig ezt mondták Jeremiásnak: Az ÚR legyen ellenünk hű és igaz tanú, hogy mindent úgy teszünk, ahogyan üzeni általad Istened, az ÚR! Akár jó, akár rossz, hallgatni fogunk Istenünknek, az ÚRnak a szavára, akihez küldünk téged. Bizony, hallgatunk Istenünknek, az ÚRnak a szavára, hogy jó dolgunk legyen!
(…) Ezt mondta nekik: Így szól az ÚR, Izráel Istene, akihez küldtetek engem, hogy terjesszem eléje könyörgéseteket: Ha itt maradtok ebben az országban, akkor építelek és nem rombollak le, elültetlek és nem gyomlállak ki benneteket, mert megbántam, hogy veszedelmet zúdítottam rátok.”
(…) Ezt mondja a Seregek URa, Izráel Istene: Ha ti Egyiptomba szándékoztok menni, és odamentek, hogy ott lakjatok mint jövevények, akkor utolér benneteket Egyiptomban a fegyver, amelytől féltek, és nyomon követ Egyiptomba az éhínség is, ami miatt aggódtok, és ott haltok meg.”

Szeretett Testvéreim!
Áldott legyen az Isten, aki megtartotta életünket a mai napra. Áldott legyen, mert oltalmazónk, segítőnk, védelmezőnk volt, aki mindig a jóra akar vezetni, és megtartani nem csak itt a földön, hanem az örökkévalóságban is. Szeretete és jósága legyen ma is itt velünk, és Szentlelke tegye világossá akaratát mindannyiónk számára.
Bizonyára sokunkat megrendített a héten Jeremiás könyvének az olvasása, ahogy a Bibliaolvasó Kalauz szerint olvassuk tovább Isten Igéjét. El kellett azon gondolkodnunk, miközben napról-napra olvastuk, hogyan rohan a vesztébe Isten népe, királyával, vezetőivel együtt: vajon mi mit tettünk volna a helyében? Mit tudtunk volna tenni egy körülzárt, ostromlott városban, ahol a próféta így szólja az Isten Igéjét: adjátok meg magatokat – nem elsősorban a babiloni uralkodónak, hanem: – az Istennek!
Nyíltan, világosan beszélt az Isten: bűneiteknek következményei vannak, de ha megalázkodtok az élő Isten előtt, akkor megsegítelek benneteket. Nem hallgatott erre sem Jeruzsálem királya, sem Jeruzsálem lakói. Sőt kimondottan ellenségnek tekintették az Isten prófétáját, mert szembe mert menni az ő gondolataikkal.
A baj ezzel csak az, hogy miközben ellenségnek tekintették az Isten prófétáját azokért a beszédekért, amiket mondott, ezzel ellenségnek tekintették az élő Istent is.
És aztán bekövetkezett minden úgy, ahogy Jeremiás prófétán keresztül kijelentette az élő Isten. Jeruzsálemet elfoglalták, a vezető embereket vagy lemészárolták, vagy elhurcolták. A babiloniak pedig kijelölték az új helytartót, egy szelíd, istenfélő zsidó embert, akinek az ősei is istenfélelemben éltek. Akadtak azonban olyanok, akik a helytartónak nem a jellemét nézték, nem azt, hogy ő a pusztítás után fel akarja virágoztatni az országot, hanem csak azt, hogy az idegen elnyomók jelölték ki őt vezetőnek. Összeesküvést szőttek ellene és meggyilkolták. Igaz, hogy az összeesküvőkön, a gyilkosokon bosszút állt a megmaradt nép, de mégis megrémült és menekülni vágyott.
Úgy gondolom, minden szempontból megérthetjük emberi indítékaikat. Ha valamikor, akkor ma, október 23-án, éppen, hogy megértőek kell legyünk velük szemben, hiszen népünk tudja, mit jelent az, amikor egy kicsiny országgal szemben egy világhatalom vonultatja fel a haderejét. Népünk tudja, hogy mit jelent hősi harcot vívni – eleve bukásra ítélve. És sokaknak kellett elmenekülniük hazánkból is, mert halálra keresték őket. Népünk tudja, milyen egy idegen hatalom megtorló, bosszúálló gépezete. Emberileg tökéletesen megérthetjük a menekülni vágyó izraelitákat. Hiszen még csak néhány hónapja, hogy elpusztult Jeruzsálem, a szemük láttára. Még csak néhány hónapja, hogy vége lett az öldöklésnek, s most újra ez a veszély fenyeget! Mit érez az ember? Menekülni, menekülni, menekülni… Mert a környezetünkből minden ezt sugallja, minden ezt árasztja.
De várjunk csak! Hát itt van Jeremiás próféta, akinek minden szava beteljesedett eddig, mert az Isten szavát szólta. Ő biztosan az Isten Igéjét mondja! Eddig nem hittünk neki, de a szájában Isten szava van, hallgassuk meg, mit üzen az Isten!
Egy különös fellángolás volt ezeknek az embereknek a lelkében. Mint ahogy szokott minket is elérni ilyen fellángolás, hogy keressük az Istent, talán bajban, talán bajban, talán veszedelemben, talán különös megpróbáltatásokban. Hallgatni akarunk Istenünknek, az ÚRnak a szavára! Sokáig nem hallgattunk rá, de most hallgatni akarunk Isten szavára! Isten pedig, aki látta ezt a fellángolt sokaságot, akik kevesen voltak, de mégis elég sokan ahhoz, hogy befolyásolják egymást: lelkesítsék, vagy elcsüggesszék, nem válaszolt azonnal. Abban a pillanatban, bármit mondott volna – úgy tűnik – a nép meghallgatta volna. De Isten jól ismer minket, nem válaszolt azonnal. 10 napig kellett várnia az Isten népének Isten válaszára. Csakhogy az alatt a fellángolás lelohadt, és most már eljutottak oda, hogy bármit mondhat az Isten, mi mégis azt fogjuk tenni, amit mi akarunk. Nem számít az Isten beszéde. Nem számít már semmilyen tanácsa, mert mi már döntöttünk…
És el kell mondani, hogy Isten ajándéka az is, ha nem csupán fellángolásként akarjuk hallgatni Igéjét, hanem valóban életünk része lesz! Ha nem csupán egy hirtelen jött gondolat, hogy most meg akarom hallgatni az Istent, hanem utána is van folytatás: hogy amit mondott, azt is igaznak tartom.
Az ostrom ideje alatt az Isten azt mondta: meneküljetek ki Jeruzsálemből, menjetek ki a babiloniakhoz, káldeusokhoz! — Nem hallgattak rá. Pedig világosan szólt az Isten, a királynak is ezt mondta: Ha megadjátok magatokat, megmaradtok. Megmaradtok királynak is, megmaradtok ott Jeruzsálemben, élhettek tovább. Emberileg úgy néz ki, hogy nincs ennek valóságalapja, hát bosszút áll az ellenség. De ki az, aki kézben tartja még az ellenség szívét is? Nem az élő, mindenható Isten? Most Isten azt mondja nekik: maradjatok itt, mert veletek vagyok, megsegítelek titeket. Ne féljetek a bosszúálló gépezettől! Nekem elég egy intés, és a helyükön maradnak! Elég egy leheletem és visszarepítem őket oda, ahonnan indultak. De Izrael fiai most sem hallgatnak rá.
Vajon miért nem? És amikor mi halljuk Isten tanácsát, útmutatását, törvényeit, akaratát, akkor mi miért nem hallgatunk rá? Miért vitatkozunk az Istennel? Miért mondunk olyan sokszor nemet neki? Azért, mert amikor olvassuk a Bibliát, amikor hallgatjuk az igehirdetést, csak emberi beszédet olvasunk, csak embereket hallgatunk. Csak emberi tanácsnak vesszük. Úgy gondoljuk, hogy tudunk mi annál jobbat. Vagy, hogy ezek a tanácsok, útmutatások nem veszik figyelembe az én élethelyzetemet. Úgy gondoljuk, hogy a Biblia jó volt valamikor, 2-3 ezer évvel ezelőtt, de kérem, a mai világban? Ugyan már! Mi már sokkal felvilágosultabbak vagyunk. Sokkal jobban rálátunk a dolgokra! Nekünk már nincs szükségünk arra, hogy az Isten tanácsoljon. Vagy szól az Isten, s mi azt mondjuk: Igen, ez úgy általában igaz. De az én helyzetemben Isten nem tudja megvalósítani! Ez képtelenség! Hogy történhetne olyan, hogy a Mindenható Isten az én helyzetemben is tudna cselekedni?
Ne felejtsük el, tudatosítsuk magunkban, hogy Isten beszéde mindig, ma is élet. Isten beszéde mindig, ma is életet, örök életet ad! Isten beszéde minden korban valóság! Olyan sokszor vesszük valóságnak azt, ami körülöttünk van – és az! – de elfelejtjük, hogy az Isten valósága mindent felülmúl, és mindenütt képes cselekedni!
De mindaddig, amíg emberi beszédnek tartjuk a Biblia szavait, amíg csak az ember szavát halljuk az igehirdetésben és nem vesszük figyelembe, hogy Isten keres bennünket, addig mindig vitatkozni fogunk az élő Istennel… Értjük ugye? Vitatkozunk az élő Istennel! Hát nem elképesztő? Mintha Isten süket lenne, vak, tehetetlen! Azt kell mondanunk: Valóban szerencsétlen az az ember és szerencsétlen az a nép, amelyiknek süket, vak, tehetetlen istene van! De a mi Istenünk se nem süket, se nem vak, se nem tehetetlen! Ő az örök Isten, aki örökkévaló szeretettel szeret bennünket, hiszen még a Fiát is feláldozta értünk, csakhogy szerethessen minket! Ne vonjuk hát kétségbe szavát, ígéreteit! Az Útravalón egy hét és fél hónaposan magzatként abortuszt túlélő asszonynak a bizonyságtétel van. Részlet abból a beszédből, amit Melbourne-ben mondott el. Aki azért szól, járja a világot, hogy az életével tanúskodjon arról, hogy az Isten nem süket, nem vak és nem is tehetetlen. Ne vonjuk hát kétségbe szavát és ígéreteit? Gondoljuk végig: Kik vagyunk mi, hogy kétségbe vonjuk az Isten szavát? Kik vagyunk mi, hogy hazugnak tarthatjuk a Mindenható Istent? Kik vagyunk mi, egyáltalán hogyan jövünk mi ahhoz, hogy a szent Isten beszédét megtapossuk, és azt mondjuk: rám ez nem érvényes? Kik vagyunk mi, hogy Igéjét szemétbe dobjuk? És mégis megtesszük – oly sokszor.
S az a nyomorúság következik ebből, hogy mivel nem hallgatjuk meg a tanácsát, nem tudjuk meghallgatni az ígéreteit sem. Nem hatnak ránk az ígéretei. Nem tapasztaljuk szeretetét. De nem azért, mert nem szeretet az Isten, hanem azért, mert nem látjuk meg, hogyan nyújtja felénk szeretetét! Mi nem engedjük, hogy szeressen az Isten. Elutasítjuk ajándékát, elutasítjuk a Jézus Krisztusban nekünk adott kegyelmét. Elutasítjuk a bűnbocsánatát, ami által élhetnénk megújult életet! Elutasítjuk a feltámadás és az örök élet ígéretét! Közben pedig gyötrődünk amiatt, hogy milyen nyomorult, szerencsétlen emberek vagyunk.
Hányszor vádoljuk az Istent, hogy miért engedett bennünket ilyen vagy olyan nyomorúságba, és gyalázzuk az élő Istent, mert próbáink és szenvedéseink vannak, de mint dacos kisgyerekek, kiütjük a kezéből a felénk nyújtott orvosságát, kihajítjuk a szemétbe az egyértelmű útmutatását. Miért tesszük ezt vele? Mert mi azt várjuk az élő Istentől – mi a porszem emberek! – a menny és föld Urától, hogy a szolgánk legyen, hogy teljesítse minden kívánságunkat. Ha elrontjuk az életünket, hozza rendbe ő! Ha a kedvünk úgy hozza, hogy minden szempontból az ő törvénye ellen akarunk tenni, akkor meg hunyja be a szemét, ne nézzen oda.
Azt hisszük – és milyen gőg ez – hogy mi teszünk szívességet az Istennek, ha egy kicsit reá is hallgatunk. Azt hisszük, mi teszünk szívességet Istennek, ha néha kezünkbe vesszük a Bibliát, vagy istentiszteletre megyünk, vagy belehallgatunk, beleolvasunk egy-egy igehirdetésbe otthon.
Nem, nem mi teszünk szívességet az Istennek. Ő kegyelmes hozzánk, ha egyáltalán hallgathatjuk a szavát! Minden, ami Istentől jön, az Isten ajándéka. Amivel el akar vezetni az örök életre, a kegyelemre, a békességre, a vigasztalásra és a reménységre. El akar vezetni a megszentelt életre.
Újra és újra meg kell hallgatnunk és tudatosítanunk kell magunkban, hogy Isten beszéde nem attól lesz igaz, hogy mi igaznak tartjuk. Isten beszéde nem attól lesz érvényes, hogy mi elfogadjuk-e vagy sem. Isten beszéde mindig megvalósul. Ha elfogadjuk, akkor az örömünkre valósul meg, áldás lesz a számunkra, boldoggá tesz, üres életünket megtölti javaival. Ha eldobjuk és elvetjük szavát, akkor az ítéletünkre valósul meg. De Istent nem lehet megcsúfolni, semmibe venni büntetlenül.
Szomorúan látjuk nem egyszer, hogy hányan távolodtak el Istentől, akik korábban hittek, de aztán hazugnak tartották az Isten Igéjét. Hazugnak, mert nem adtak igazat az Istennek, elutasították tanácsát, s így egyre távolabb kerültek, egyre keményebb lett a szívük. Mert amikor be akarjuk csapni az Istent, magunkat csapjuk be. S amikor hátat fordítunk Istennek és Isten igazságának, csak magunkat zárjuk csapdába, magunkat kötözzük meg…
S azt kell mondani, Testvéreim, hogy erre mindannyian, akik itt vagyunk, egyen-egyenként képesek és készek vagyunk! Erre mindannyian készek vagyunk! Egy-egy kísértésben, egy-egy válsághelyzetben képesek vagyunk kivenni Isten kezéből a kezünket, félretenni a tanácsát, mert úgy véljük, ebben a világban, a mai helyzetben lehetetlen Isten igazságát megtartani. Csak azt felejtjük el, hogy nem mi tartjuk meg az Isten igazságát, hanem ha igaznak tartjuk őt, ő tart meg bennünket az igazságban, az Isten igazságában. Sajnos úgy véljük, hogy lehetetlen ma igaznak tartani az Istent. De ha csak a vágyaink, a bűneink sodornak is el és nem akarunk megállni, nem kell sok idő, hogy Isten minden tanácsát elutasítsuk, reménységét pedig el ne fogadjuk. S attól kezdve csüggedt, üres, keserves, ide-oda hányatott életünk lesz, mert Isten nélkül lehetetlen megtalálni az igazi békességet!
Amikor a vasárnap délelőtti istentiszteleteken minden alkalommal vallást teszünk a bűneinkről, vagy amikor az úrvacsorai közösség előtt bűnbánati hetet tartunk, az éppen azért történik, hogy legyen alkalmunk megtisztulni azoktól a kötöttségektől, amelyek megkeményítenék a szívünket az Istennel szemben. Hiszen a mi Mennyei Atyánk megajándékozott mindennel, ami az élethez szükséges. Nekünk van szükségünk arra, hogy bűneinktől, ellenkezéseinktől megtisztítson az Isten, hogy el ne szakadjunk áldásaitól, szeretetétől, jóságától és igazságától.
Ezért hallgassatok Isten szavára, hallgassatok a Szentírásra! Hallgassatok az Isten útmutatására és hallgassatok Isten ígéreteire is! Nem hazug az Isten, hogy ne teljesítené be azt, amit megmondott és megígért! Beszéde élő, hat az életünkben. Aki hallgat az Isten Igéjére, az áldott lesz, és Jézus Krisztus közelségét fogja tapasztalni élete minden idejében. Ne féljetek Istenre figyelni és ne féljetek Istenre hallgatni sohasem! Még akkor sem, ha nagyon mást mondana, mint ami az emberi elvárás és emberi tapasztalat! Isten összehasonlíthatatlanul többet tud erről a világról, összehasonlíthatatlanul többet tud rólunk, a jövőnkről, mint mi! Ezért hallgassunk rá bizalommal, reménnyel és várakozással! És Isten Szentlelke pedig be fogja bizonyítani mindenkinek, aki hallgat az élő Istenre, hogy igaz az Isten beszéde, igaz az Isten Igéje, beteljesedik minden szava és ígérete! Ezért, Isten népe, járj az Istennel egy úton! Bármit mond, bármit tanácsol, bármit tilt meg, vagy bármerre nyit kaput, járj az Istennel egy úton. És tapasztalni fogod: igaz az Isten Igéje, életet ad, békességet ad!
Ámen.


Örökkévaló, szent Istenünk, mennynek és földnek Ura, Életnek Fejedelme, aki Úr vagy a halálon, poklon, síron is, Téged áldunk, Téged dicsőítünk minden szavadért, ígéretedért, kijelentett kegyelmedért, tanácsodért és törvényedért! Mert mind jó az, amit Te mondasz! Meg akarjuk nyitni előtted szívünket! Igazat akarunk adni neked, még akkor is, ha ez ellent mond a tapasztalatoknak, a világ folyásának, sodrásának. Még ha szembe is kell mennünk az árral, de Neked van egyedül igazad mennyen és földön! Egyedül benned van a valóság jelen tökéletesen. Mi mindig csak töredékeket, féligazságokat, apró kis maradványokat ismerünk nélküled.
Kérünk, foglald el szívünket, tölts be kegyelmeddel, hogy igazat tudjunk adni Neked, megtérve tehozzád teljes szívvel és lélekkel. Láttasd meg velünk a te igazságodat, és láttasd meg a te jóságodat. Hogy bízni tudjunk benned, és tied legyen az életünk teljesen!
Tehozzád visszük és előtted könyörgünk, hozzád könyörgünk a megtört és megfáradt életekért. Mindenek előtt könyörgünk gyászoló testvéreink vigasztaltatásáért. Vedd körül őket szereteteddel. Vedd körül őket a feltámadás és az örök élet reményével. Vedd körül őket igéd igazságával, hogy erőt kaphassanak tőled, és életet az életben való reménységben.
Könyörgünk mindazokért, akik nagy megpróbáltatásokat éltek át az elmúlt napokban. Fájdalmas, gyötrelmes éjszakákat, erőtlen nappalokat. Urunk, légy az ő gyógyítójuk, megerősítőjük! Könyörgünk mindazokért, akiknek kórházat kellett megjárni a héten. Talán önmaguk, talán szerettük miatt. Erősítsd meg életüket, Istenünk! Te légy a betegek gyógyítója és a betegeket gondozók megerősítője. Áldd meg az orvosok munkáját! A te áldásod legyen a gyógyszereken és eszközökön, irgalmas szeretetedből.
Könyörgünk mindazokért, akik megkeményítették szívüket, akik elutasították a te Igédet. Jelenj meg számukra, hogy megtalálják az utat vissza, tehozzád, hogy életük és békességük legyen!
És vigyázz reánk, hogy szembe ne forduljunk veled, hogy meg ne tagadjunk téged, hogy hazugnak ne tartsuk Igédet, engedetlenségeinkkel. Sőt egész életünk hadd lehessen igen és ámen a te szavadra, a te Igédre.
Könyörgünk Istenünk népünkért. Te adj nekünk világosságot, hogy a jót tudjuk választani, hogy téged tudjunk választani, hogy engedelmesek legyünk a te akaratodnak, és ne lázadjunk fel a te Kijelentéseddel szemben.
Könyörgünk az Unió vezetőiért, amikor ma talán súlyos döntéseket hoznak, vagy súlyos döntések meghozatalát odázzák el. Kérünk, könyörgünk értük, hogy amikor az igazságot kell kimondani, tudjanak irgalmasak lenni. És könyörgünk mindazokért, akik érintettek ezekben a döntésekben, hogy ne csak a maguk igazát hajtsák, hanem legyenek belátóak akár vezetőkről, akár egész népekről van szó.
A te igazságodat jelentsd ki nekünk, és vigyázz reánk, hogy ne akarjunk szembe menni a te igazságoddal, hogy boldog nép lehessünk, akik áldássá válnak mindenki számára. Ámen.


Felajánló imádság:
„Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne. Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb.” Ámen.
(Kol 2, 6-7)

Nincs semmink, Istenünk, amit ne a Te kegyelmedből kaphattunk volna. A lehetőségeinket, az értelmünket, a képességeinket, a munkát, a javakat, és vele együtt a küzdelmeket, a megpróbáltatásokat és a feladatokat is. Minden tőled jön. De Urunk, a mi bűnös életünkkel mi mindent be tudunk szennyezni. Ezért kérünk, vigyázz reánk, hogy csak az maradhasson meg az életünkben, ami valóban tőled való, amit tiszta szívvel, tiszta kézzel, a te dicsőítésedre kaphattunk és vehettünk el. És mivel minden tőled jön, ezért kérünk, fogadd hálánkat, fogadd kegyesen adományainkat, hogy azok valóban a te dicsőségedet szolgálják, most és mindörökké. Ámen.