MEGBÉKÉLTETETT ÖNMAGÁVAL
(Sarkad-újtelek, 2010. november 7.)

Lectio: Ézs 54, 1-17. v. + Róm 5, 1-11. v.
Textus: Róm 5, 9-11. v.

Énekek: 295/1; 32/1-4. + 6; 153; 376/4; 458/2-3; 228/1-4;

„Ha tehát már most megigazított minket az ő vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól. Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltetett minket az Isten önmagával Fia halála által, akkor miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által. Sőt ezenkívül még dicsekszünk is az Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által részesültünk a megbékélés ajándékában.”

Szeretett Testvéreim!
Mikor érjük el azt a szintet, hogy méltók legyünk az Isten országára, a mennyei világra? Mikor tisztul meg annyira az életünk, mikor lesz annyira értékes az életünk, hogy Isten elé járulhassunk? Mikor mondhatjuk ki valakire, aki él, vagy aki már elhunyt, hogy elérte a tökéletességet?
Tegnap, a csaknem 100 esztendőt ért Búza Barna szobrászművész úr temetése után - amelyet a tévében is láthatnak majd a testvérek a holnapi napon - újra húsunkba vágva, égetve, perzselve vetődnek fel a fenti kérdések. Mikor leszel elég jó az Istennek? Mikor felelsz meg az Isten elvárásainak?
Református temetést követően szóltak művésztársak, barátok a purgatóriumról, azaz a tisztítótűzről, arról a hiedelemről, amely szerint ha valaki eleget szenved, az már méltóvá válik az Isten szeretetére. Megrendítő volt hallani azokat a beszédeket, amelyekben az élő Isten Igéjének igazsága oly nagy mértékben eltorzult, annyi félreértés és félremagyarázás volt. S közben református gyülekezeti tagtól hallottam: de szépen is mondta, milyen igaza van! S nemrég volt még halottak napja, ahol reformátusok is gyújtottak mécsest – a halottért! Hol van a bibliás, keresztyén hitünk? Hol van a hitvallásainkban elmondott, vallott — de nem élt hit?
Itt tartunk ma mi reformátusok, akik magunkat az Ige egyházának valljuk? Itt tartunk, hogy helyeseljük a purgatóriumról szóló tanítást, ami sehol sem található a Szentírásban? Itt tartunk, hogy az evangélium szerint reformált egyházban minden van, csak evangélium nem?
Hát nem éppen azért halt meg a mi Urunk, Jézus Krisztus, mert a magunk erejéből soha el nem juthatnánk az Isten országába? Hát nem azért halt meg az Úr Jézus Krisztus, mert más mód nincs, hogy kimeneküljünk a kárhozatból? Hát a mi Istenünk bolond lenne? Van ezer féle mód, hogy a kárhozatból, a pokolból Istenhez juthassunk, de ő még ráadásul az egyszülött Fiát is feláldozta értünk? Ilyennek ismerjük mi a Szentet, a dicsőséges, örök Istent? Egy balfácánnak?
Isten bocsássa meg nekem a szinte már istenkáromló beszédet!
Az Úr Jézus Krisztust dicsőíti a mai Igénk is. Aki megigazított minket az élete árán. Így olvassuk: A vére által. Az értünk kiontatott vére által. Isten, az Atya őt áldozta fel – helyettünk. Mert nem volt más lehetőség arra, hogy a bűnt megrontsa.
Testvérek! Mikor értjük már meg, hogy az Úr Jézus Krisztusnak azért kellett meghalnia a kereszten, mert ez az egy út volt csak arra, hogy a nagy végső elszámolásnál Isten bennünket ne az örök kárhozatba vessen? Akár akarjuk, akár nem, ott van rajtunk a bélyeg: bűnös. Nem egyszerűen ránk ragasztva, hanem belénk vésve, ránk égetve. Minden porcikánkba. S ha lenyúznánk magunkról a bőrünket, hogy ne lássék rajtunk a bűnös felirata, akkor ott látnák belevésve a szívünkbe: Bűnös! És ha lehúznák rólunk az izmokat, inakat, hártyákat, akkor ott látnák belevésve a csontjainkba: Bűnös! Azaz kárhozatra ítélt. Mert nincs egy ember sem, aki jót cselekedne. Oda fogunk állni mezítelenül az Isten elé, az ítélőszéke elé: És minden tagunkba belevésve, belesebezve ott van: bűnös! Nem tudunk ettől szabadulni a maguk erejéből! Nem tudja ezt belőlünk kiégetni purgatórium, azaz tisztítótűz, nem tudjuk levakarni magunkról, és nem tudjuk jóvátenni sem.
Gondolod, hogy Isten nem látta, nem hallotta a hazugságaidat? Vagy Isten ne tudna gonosz gondolataidról? Gondolod, hogy Isten előtt nem lenne utálatos az önteltséged, ahogy magadat minden más embernél jobbnak tartod? Gondolod, hogy Isten a paráznaságaidat, a kéjsóvár gondolataidat és tekintetedet nem ismeri, s nem olyanok előtte, mint az bűzös, gennyes, rothadt seb? Azt gondolod, hogy Istennek szemet kellene hunynia a te gyűlölködő, közönyös vagy éppen érdekből szerető szívedből kiömlő méreg roncsolása fölött? Azt gondolod, hogy Istennek egyet kellene értenie azzal, hogy hírneved, vagyonod, hatalmad gyarapítása érdekében mindenen és mindenkin keresztülgázolsz? Azt gondolod, hogy büntetés nélkül lehetsz hűtlen, gonosz, aljas?
Olyan adósságunk van Istennel szemben, amit nem tudunk letörleszteni! Jó ember! A banknak tartozol tíz milliárd forinttal, ráadásul naponta újabb kölcsönt veszel fel, és törleszteni akarod havi 100-200 ezer forintos fizetésedből? Mikor törleszted le? Soha! S ha azt gondolnád, hogy majd az unokáid törlesztik, akik kiimádkoznak az adósságból: Hogyan tennék, amikor ők maguk sem tudják még a saját adósságukat sem törleszteni?
Azzal csak a Sátán áltat minket, hogy bármit jóvá tudunk tenni. Azért áltat vele, hogy elterelje a figyelmünket arról az egy és egyetlen lehetőségről, amit a szent Isten Jézus Krisztusban adott nekünk!
S ez a lehetőség az, hogy elhisszük, elfogadjuk, Isten ingyen kegyelméből, Jézus Krisztusért bocsátja meg bűneinket! Azért bocsát meg, azért engedi el az adósságot, mert helyettünk Jézus Krisztus törlesztett! Amikor Jézus Krisztus helyettünk meghalt a kereszten, azt úgy tette, mintha mi haltunk volna meg a bűneink miatt. „Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg.” (1Pt 2, 24). Az Ő sebei által gyógyultatok meg!
„És titeket is, akik halottak voltatok vétkeitekben és bűnös valótok körülmetéletlenségében, ővele együtt életre keltett megbocsátva nekünk minden vétkünket. Eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely
minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára.” (Kol 2, 13-14) A bűn-adósságunkat az Úr Jézus Krisztus törlesztette. Azért, mert más nem tudta volna. Ezért lett emberré az Isten Fia, mert a bűn-adósságokat csak olyan törleszthette, aki soha nem vétkezett. Aki soha nem lázadt az élő Isten ellen. Aki soha semmi rosszat nem tett. S ilyen ember csak egy találtatott: az emberré lett Isten Fia! Ezért lett Isten emberré!
Jézus Krisztus pedig az áldozata által, az értünk kiontatott vére által igaznak nyilvánított minket. Olyanoknak, akik méltók az Isten országára. Olyanoknak, akiknek már nincs adósságuk. Olyanoknak, akiknek bőréről, húsáról, csontjáról, szívéről, elméjéről eltávolította a bélyeget. Már nem az van odavésve: bűnös, hanem az: kegyelmet nyert! Jézus Krisztusért kegyelmet nyert! Erről szól az Ige: megigazított minket az ő vére által!
S ha az az Úr Krisztus, aki megigazított vére által, aki élete árán kivásárolt a kárhozatra ítélt állapotból, gondoljuk, hogy nem áll ki értünk az élő Isten előtt? Van-e valaki, aki jobban közben tudna járni értünk, mint az értünk meghalt és feltámadt Úr Jézus Krisztus? Van-e valaki, aki igazabb közbenjáró lehetne az Atya előtt, mint az Isten Fia, akit az Atyával és a Szentlélekkel együtt imádunk?
Ha pedig Jézus Krisztus közbenjár értünk, ha Jézus Krisztus, az Isten Fia akar megmenteni minket, van-e szükségünk más közbenjáróra? Jézus Krisztus dicsőségét gyalázzuk meg, ha bárki mást, Máriát, a szenteket, vagy bárki mást hívnánk segítségük közbenjárónak! Vajon nem szégyenítjük-e meg a mi Urunkat, menny és föld Urát, ha bárki másra úgy gondolnánk, mint aki alkalmasabb és méltóbb a közbenjárásra, mint az Atya jobbján ülő Úr Jézus Krisztus?
Ő békéltetett meg az Istennel! Ha pedig az élő Isten megbékélt velünk a Fia halála által, akkor miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által. Azt mondja ezzel az Isten Igéje, hogy Jézus Krisztus feltámadásáért van örök életünk és megmaradásunk örökké az Isten színe előtt.
Ellenségei voltunk Istennek. Ő mégsem erre tekintett. Hanem az Isten Fia meghalt ellenségeiért! A múlt héten, az úrvacsorai közösség alatt énekeltük: „Mily csuda buzgó szerelem: Meghalni barátiért, De e kegyes Fejedelem Meghalt ellenségiért! Ez lelkünk drága bére, Mert Isten Fia vére: Mily drága az az áldozat, Mellyel romol a kárhozat.”
Ez a reménységünk! Ezért élhetünk megvigasztalva már itt a földi életünkben úgy, hogy tudjuk: Jézus Krisztusért Isten szeret! De ezért nem kell kétségbe esnünk, amikor számot kell adni az életünkről, mindarról, amit tettünk-e földi életünkben, akár jót, akár gonoszt, mert Jézus Krisztusért Isten megbocsátott!
Vagy mégis? Igen, kétségbe kell esnünk amiatt, amit tettünk e földi életben, s amit még tenni fogunk: mert mindenestől kárhozatra méltó az életünk! Kétségbe kell esnünk, de kétségbeesésünkben Jézus Krisztushoz kell menekülnünk: Úr Jézus, aki értem meghaltál, rejts el kegyelmedben! Mert nincs más menedékem, nincs más reménységem, csak és egyedül Te!
Vannak, akik azt mondják, hogy beképzelt ember az, aki már itt a Földön az örök élet reménységében él! Hogyan tudhatná megmondani, hogy Isten hogyan ítél rólunk? A Szentírás alapján azt mondom: az a beképzelt ember, aki azt hiszi, hogy bármilyen más módon meg lehet úszni az Isten ítéletét, azon az egy úton kívül, amit maga az élő Isten készített Jézus Krisztus által.
Isten Igéje is azt mondja: Sőt ezenkívül még dicsekszünk is az Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által részesültünk a megbékélés ajándékában. Ez a dicsekvés nem a beképzeltek kérkedése, hanem Isten dicsőségének hirdetése! Éppen azzal dicsőítjük Istent, hogy hiszünk a szavának! Éppen azzal áldjuk és magasztaljuk az örök Istent, hogy megvalljuk: semmi módunk nincs az örök életre, azon az egy módon kívül, amit ő elkészített! Éppen azzal dicsőítjük az örök Istent, hogy Jézus Krisztus áldozatáért valljuk a test feltámadását és az örök életet. Sőt nemcsak valljuk, hanem várjuk is Isten kijelentése alapján! Ahogy megvalljuk ezt egyházunk hivatalos hitvallása, a Nicea-Konstantinápolyi Hitvallás szavaival: „várom a halottak feltámadását és az eljövendő örök életet.”
Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk, Megváltónk, Aki kiváltott a kárhozatból, kiváltott élete árán Isten örök ítélete alól, mert meghalt helyettünk és érettünk, megajándékozott az örök élet bizonyosságával, a bűnbocsánat bizonyosságával. Mert helyettünk meghalt, hogy mi éljünk általa. Ő a mi életünk! Ő mi utunk a mennybe! Nincs más út, nincs más mód! De nem is kell, mert ő elég! Egyedül Ő elég!
Adjunk dicsőséget a Szentháromság Istennek, és ne gyalázzuk hát többé Őt azzal, hogy más módot, más utat akarunk találni a mennybe, mint amit Ő elkészített! De higgyünk Jézus Krisztusban, ahogy az Ige is mondja: Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házadnépe!
Ámen!