ÁLLJ SZILÁRD ALAPRA
(Sarkad-Újtelek, 2011. november 27.)

Lectio: Ézs 55, 1-13. v. + Mt 13, 44-46. v.
Textus: 2Tim 2, 19-21. v.

Énekek: 308/1; 312/1-4; 308/4; 151; 307/3; 23/1; 304/1-9; 305/1-4; HIMNUSZ; 447/1-2;

„Az Isten által vetett szilárd alap azonban megáll, amelynek a pecsétje ez: „Ismeri az Úr az övéit, és hagyja el a gonoszt mindenki, aki az Úr nevét vallja!” Egy nagy házban pedig nemcsak arany- és ezüstedények vannak, hanem fa- és cserépedények is; amazokat megbecsülik, emezek pedig közönséges használatra valók. Ha tehát valaki megtisztítja magát ezektől, megbecsült, megszentelt edény lesz, az Úrnak is hasznos, és minden jó cselekedetre alkalmas.”

Szeretett Testvéreim!
Az elmúlt egy hétben szomorúan, nyugtalanul, félve kísérhettük figyelemmel mindazokat az eseményeket, amelyek a magyar gazdaságnak annyi kárt okoztak. Hogy ebben mennyi volt hibás gazdaságpolitikai döntés népünk vezetői részéről, és mennyi volt a globalizációs pénzpiac spekulációiból, azt mi egyszerű, hétköznapi emberek talán csak évtizedek múlva tudhatjuk meg, ha megérjük, vagy talán akkor sem. Lehet, hogy tévedések is vezettek ide. De lehet, hogy szándékos tévútra vezetés, amelynek a célja országunk ellehetetlenítése azért, mert vezetői bátrak voltak új utakra lépni, és ez nem tetszik a nagyhatalmak gazdaságát irányítóknak, akik a pénzt és a hatalmat imádják. A valóságot ezen a téren valószínűleg szintén sokára tudjuk meg, ha egyáltalán lesz lehetőség ebben tisztán látni valaha is. De egy bizonyos: remények, várakozások inogtak meg, biztosnak hitt utak váltak bizonytalanná, és a karácsony előtti ünnepi készülődést sokféle aggodalom, bizonytalanság és kétség árnyékolta és árnyékolja be sokak számára.
A Sátán egy időre mindenképpen célt ért: Hiszen a célja az, hogy vagy hamis biztonságérzetben altasson el, és ne vegyük észre a ránk leselkedő veszélyeket, vagy pedig állandó nyugtalansággal, félelemmel, kétségekkel tegye gyötrelmessé az életünket, hogy semmiképpen ne találjunk nyugalmat. Az alvó, elkábult, másik oldalról pedig a nyugtalan, bizonytalan embert lehet legkönnyebben kimozdítani még a szilárd alapjáról is. Aki alatt nincs szilárd alap, azt lehet ide-oda rángatni, befolyásolni, kihasználni és rossz dolgokra felhasználni.
Ilyen, a szilárd alap nélküli bizonytalanságot hintették el a tévtanítók is a kisázsiai gyülekezetekben és feldúlták a keresztyén hívek hitét. Mert az Isten Igéje bizonyosságot ad, támaszt ad és reménységet ad. A tévtanítások pedig elbizonytalanítanak, kétségeket keltenek, és összezavarnak. Még akkor is, ha sokszor tetszetős, érdekes, vonzó tanítások is hangzanak el Krisztus nevében. Hosszú távon azonban üres ígéreteknek, olyan támaszoknak bizonyulnak, amire ha rátámaszkodunk, azzal együtt elesünk, életünk, lelkünk felborul.
Amikor az utóbbi időben többször is volt szó arról istentiszteleteken, hogy mennyire fontos a Szentírás ismerete és a hitvallásaink ismerete, akkor azért is kell ezt megszívlelnünk, mert a Sátán újra és újra megpróbál tévtanításokat elhinteni. Megpróbál hamis biztonságot adni, pl. azzal, hogy magunkban, vagy emberekben bízzunk. Ha pedig annak nem hiszünk, megpróbál minket mindenben elbizonytalanítani, legfőképpen az Isten ígéreteinek igazságában és bizonyosságában. Mert a legkiszolgáltatottabb hívő az Isten ígéreteiben bizonytalan hívő ember.
Mostanában egyes helyeken divatos dolog lett szinte próféciákat kimondani: Isten ezt, vagy azt jelentette ki a szószéken állónak. És ezek a kijelentések akár nyugtalanítóak is lehetnek. Mindig azt kell megvizsgálni ezekkel az úgynevezett próféciai beszédekkel kapcsolatban, hogy beteljesedtek-e. És ha csak egyszer is azt látjuk, hogy nem teljesedett be, többé nem kell meghallgatni a magukat prófétáknak vallókat! Tudok olyanról, hogy szószékről meghirdették, mikor jön el Jézus Krisztus. Nem jött el. A gyülekezetnek már régen kiáltani kellene a szószéken állónak: hazugságot prófétáltál, nem az Úr küldött téged!
S ha még szószékről is olyan tanítás hangzik, amely nincs összhangban a teljes Szentírással, bármennyire édesgető, vagy éppen szívet remegtető az a tanítás, el kell tőle fordulni, s nem kell, nem szabad meghallgatni. Ezt az utasítást adja Pál apostol is Timóteusnak.
S azért ez a kemény beszéd, mert Isten szilárd alapot akar adni nekünk. Olyan szilárd alapot, amelyre ráállhatunk, rátehetjük az életünket, s amelyre ráállva még a legzűrösebb időkben is megtaláljuk Isten megnyugvást adó, egyenes útmutatást adó szavát. Jézus Krisztus nem azért hív, hogy elbizonytalanítson, hanem hogy megnyugvást adjon. „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.” (Máté 11, 28-29)
Mennyei Atyánk, aki lát bennünket nemcsak kívülről, de belülről is, tudja, hogy mennyire szükségünk van szilárd, biztos alapra, menedékre. Ismeri azt a szomjúságunkat, amit semmilyen külső dolog nem tud megelégíteni. Ismeri azt a szomjúságunkat, amit nem tud víz sem eloltani. Ez a szomjúság belül van, a lélek szomjúsága, amit csak Jézus Krisztus tud megelégíteni. Ő azért jött, hogy nyugalmat találjon a lelkünk Őbenne.
Isten gondoskodott szilárd alapról. Gondoskodott olyan szilárd alapról, amelyre biztonsággal lehet építeni. Ez a szilárd alap pedig az, hogy Ő olyan szeretettel szeret bennünket, amely szeretetet semmivel nem lehet legyőzni, semmivel nem lehet felülmúlni. Ezt az irántunk való szilárd, legyőzhetetlen szeretetét akkor mutatta meg legteljesebben, amikor a Fiát adta oda cserébe értünk. Feláldozta a Fiút, hogy megmenthessen minket. Elfordult a Fiútól a golgotai kereszten, hogy minket szerethessen úgy, ahogy vagyunk. Halálba adta az örökkévaló Fiút, hogy minket, halandó embereket részesévé tegyen az örökkévalóságnak.
Vannak idők, amikor látszólag mindenféle alapra lehet építeni. Ma olyan világot élünk, ahol azt hirdetik, hogy tulajdonképpen mindegy, hogy mibe hiszel, csak higgyél valamiben. Egyik is jó, meg a másik is jó. Egyik is ad alapot az életednek, meg a másik is ad alapot az életednek…
De hogy az alapok mire jók, mennyire erősek, hogyan tudnak megtartani, azt csak a szakítópróbák mutatják meg. Egy földrengés. Egy árvíz. Egy szélvihar. Vagy éppen a zsugorodó agyagtalaj. Az ilyen szakítópróbák azt bizonyítják, hogy nem minden alap mutatkozik szilárdnak és biztosnak. Biztosnak mondott állások szűnnek meg egyik napról a másikra. Biztosnak látszó házasságok inognak meg váratlanul. Biztosnak ígért barátságok szakadnak meg. Biztosnak hitt egészségről bizonyosodik be, hogy immár csak hiú ábránd, és félve kell várni a leleteket, az eredményt… Mikor minden inog, recseg-ropog körülöttünk és bennünk, bizony alig-alig marad valami, amire biztosan számíthatunk és építhetünk.
Azonban van egy szilárd alap Jézus Krisztusban. Nem az teszi szilárddá, hogy mi hiszünk benne, mert a mi hitünk is meginog, és összezavarodik időnként. Az teszi szilárddá, hogy az Úr ismer minket. Az teszi szilárddá, hogy Isten szilárdítja meg irántunk való hűségével, kegyelmével. Azért van életünknek szilárd alapja Jézus Krisztusban, mert az ő hűsége örök hűség. Szeretete örök szeretet. Bölcsessége tiszta. Hatalma végtelen.
Ismeri az ÚR az övéit. Isten nem hagyja el az övéit. Megígérte: Veletek maradok minden napon a világ végezetéig. Ismeri azokat a gondolatokat, amikkel ide jöttünk. Ismeri azokat az érzéseket, amikkel itt vagyunk. Ismeri a múlt hetünket és ismeri a mai napunkat is. Ismeri a családunkat, ismeri a gondjainkat. Ismeri az örömeinket és a titkos vágyainkat is. Tudja, kik vagyunk. És mégis szeret. Istenünk szeretetének szilárd alapja örökre megmarad. Hiszen az Örökkévaló fizette meg az árat, hogy minket szilárd alapra állíthasson. „… nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén.” (1Pt 1, 18-19)
Ez hát életünk szilárd alapon való nyugvásának egyik pecsétje. Ez az Isten oldala. De ott van a mi oldalunk is, a mi feladatunk is. „… hagyja el a gonoszt mindenki, aki az Úr nevét vallja!”
„… más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus.” (1Kor 3, 11). Azonban a mi feladatunk ezen az alapon megmaradni. Mert hiábavalóvá tesszük a szilárd alapot, ha arra kartonból akarunk házat építeni, amely nem dacol sem a vízzel, sem a széllel. Ha Jézus Krisztusra alapoztuk az életünket, akkor ne építsünk rá hazugságot. Ne építsünk rá kapzsiságot. Ne építsünk rá emberek dicsőítését. De ne építsünk rá önimádatot sem. Ne építsünk rá parázna életet, sem hiábavaló álmodozást. Ne építsünk rá semmi olyat, amivel Isten törvényét csúfoljuk meg. És semmiképpen se építsünk rá idegen hitet, idegen vallásosságot.
Biharugrán, a parókián egyszer csak megszűnt a világítás az egyik szakaszon. Idős, villanyszerelő presbiter nézte át a hálózatot. Azon a szakaszon réz vezeték volt, ami erős lenne önmagában. De az egyik dobozban a rezet alumíniummal kötötték közvetlenül össze. A réz és az alumínium pedig összevész. Olyan oxidréteg keletkezik, amely egy idő után lezárja az elektromosság útját. Előtte azonban az áram még küzd az áthaladásért, és fel is melegszik a kötés. Ott láttam a szigetelést összeolvadva, s hallottam: Még jó, hogy tüzet nem okozott.
Így vész össze hitéletünkben, és teszi bizonytalanná a hitünket, ha a szilárd alapra bűnt akarunk építeni, vagy a Jézus Krisztusban való hitünket más vallásokkal akarjuk összeegyeztetni. Egy darabig látszólag megy is a dolog, de azután vagy zárlat, összeomlás alakul ki, vagy egyszerűen nem erősít tovább az Isten Igéje. A jó alapra hiábavalóságot építve értéktelen lesz, s akár használhatatlanná is válik a hitünk, a kegyességünk.
Jó alapra is csak jót és értékeset érdemes építeni. Ezért hagyja el a gonoszt mindenki, aki az Úr nevét vallja! Karácsony közeledik. Szép ünnepünk akkor lesz igazán tartalmas és gazdag, ha az Isten kijelentett kegyelmének szilárd alapjára odaillőt építünk. Karácsony ünnepét nem az ünnepi dísz fogja igazán ünneppé tenni. Hanem az addig hátralevő időszakban megélt szeretet, Krisztusra és egymásra figyelés. Karácsony ünnepének gazdagságát a jócselekedetek gazdagsága fogja kiteljesíteni. Karácsony ünnepének békességét a megbocsátás, a bűnbánat és bűnbocsánat békessége fogja kiteljesíteni. Az, ha többé nem hordunk magunkban ellenséges tüskéket. Ha a régi sebeket engedjük kitakarítani az életünkből, hogy teljesen begyógyuljanak Jézus Krisztus szeretete által. Karácsony ünnepének tisztaságát a szívünk, a gondolataink megtisztításával fogjuk átélni és megélni.
Jó alapra is csak jót, igazat, tisztát, szépet, maradandót érdemes építeni ahhoz, hogy az alap biztonságát mindenki láthassa és átélhesse. Most hamarosan az úrasztalához járulunk. Jézus Krisztus az úrvacsora által megerősít minket szeretetének, kegyelmének szövetségében. Éppen ezért határozzuk el, hogy arra a szilárd életalapra, amit ő adott nekünk, engedelmességet, hitet, jóságot, igazságot, tisztaszívűséget, becsületet, szeretetet építünk. Hogy így legyen gazdag adventünk, áldott karácsonyunk és mindig biztos alapon álló, Jézus Krisztus kegyelméből szilárd életünk! Ámen.