AZ EREDET
(Sarkad-Újtelek – Gyula, 2014. szeptember 14.)

Textus: Jel 1, 4-6. v.
Énekek: 450/1-5; 226/1-4;

„János, az Ázsiában levő hét gyülekezetnek: Kegyelem néktek és békesség attól, aki van, és aki volt, és aki eljövendő, és a hét lélektől, akik trónusa előtt vannak; és Jézus Krisztustól, a hű tanútól, aki elsőszülött a halottak közül, és a föld királyainak fejedelme; aki szeret minket, és vére által megszabadított bűneinktől, aki országa népévé tett minket, papokká az Isten, az ő Atyja előtt: övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.”

Szeretett Testvéreim!
János apostol, Jézus tanítványa írja a levelet Ázsia provincia hét meghatározó helyen élő gyülekezetének. De amikor a hetes szám szóba kerül az úgynevezett apokrif irodalomban, akkor gondolnunk kell, gondolnunk szabad mindig a teljességre is. Itt a teljes egyházra. Közvetlenül hét gyülekezet szólíttatott meg, de rajtuk keresztül az egész egyház, mi mindannyian.

És felhangzik a jól ismert apostoli köszöntés, amelynek a gyökere az ószövetségi szent iratokba nyúlik vissza, az ősi áldásformához, amelyet már sok évszázada használtak Izrael népe körében.
Az Ószövetségben is van a kegyelem és békességhez hasonlóan visszatérő szópár, amit nem egységesen fordít a Bibliánk, ezért nem ismerjük fel a magyar nyelven. Hol kegyelem és hűség, hol irgalom és hűség, hol szeretet és hűség, hol irgalmasság és igazság a fordítása ugyanannak a szópárnak, a heszed v emetnek.
S magát az apostoli köszöntést is innen érthetjük jobban: nem új találmány. Nem keresztyén sajátosság, hanem annak a mindenkori istenfélő embernek a szava, akit Isten Lelke áldásmondásra ösztönöz.
Mert áldás csak Istentől jöhet. S ezért hasznos az áldás, békesség köszöntésre válaszol valóban megtanulni: Istentől adassék. Vagy az áldást, békességet kiegészíteni azzal: Isten adjon, vagy Krisztus adjon áldást és békességet. Mert valójában senki és semmi más nem tudja megadni.
Tudatosan is mondhatjuk és mondjuk is tudatosan a köszöntésünket: áldást, békességet adjon Isten! Áldást, ami nélkül üres és szürke a mindennapi élet, és békesség, ami az áldást kiteljesíti, mert minden a helyére kerül. Sajnos lehet a kegyelembe fogadott, az áldott ember is békétlen, ha a kegyelmet nem becsüli meg, vagy az áldást a maga érdemének tartja. Együtt van szükség a kegyelemre és a békességre, ami itt a földön az üdvösségből az örökkévaló mennyei hazából kóstoló a megajándékozott embernek.
Békességet itt a héber shalom értelmében értjük. A békesség nem a háború nélküli állapot, mert az még lehet háborúra készülés is. A bibliai békesség az, amikor minden a helyén van. Kegyelem – Isten befogadó jóindulata és békesség – amikor nem háborgatja meg semmi a nyugalmat, a rendet, a kapcsolatokat, az életet.

Kegyelem néktek és békesség attól, aki volt, aki van és eljövendő – írja János, és ez az ünnepélyes körülírása Isten nevének visszautal arra, amikor Isten kijelentette magát a pusztában Mózesnek. A mindig jelenlévő Isten, akire mindig számítani lehet, akit mindig bizalommal várhatunk: Ő a Vagyok, a Vagyok, aki Vagyok. Ő az eljövendő. És ez az eljövendő már a 118. zsoltár 26. versében ott van, amit régtől fogva a Messiás, az Isten Felkentjének érkezéseként értelmeztek. Ez hangzik fel Jézus Jeruzsálembe való bevonulásakor: Áldott, aki jön az Úrnak nevében. Ha szó szerint akarjuk fordítani: Áldott az eljövendő az Úrnak nevében.
Igen, ahogy a Krisztust várhatták évszázadokon át a zsidó nép tagjai, mert Isten megígérte, úgy várhatjuk most is Isten cselekvését, ígéreteinek beteljesedését, a feltámadást és az örök életet. Mert Istenre és csodáira, cselekvésére nemcsak a múltban nézhetünk vissza, nemcsak a jelenben örülhetünk neki, hanem reménységgel várjuk a jövőben is.
Ő nemcsak volt, nemcsak van, hanem eljövendő is. Ezért lehetünk biztosak a gondviselésben. Ezért lehetünk biztosak az üdvösségben. Ezért lehetünk biztosak jövőbeni jelenlétében is. Ha így ismerjük és értjük a Mindenhatót, akkor történjen bármi, tudni fogjuk: Ő ott van mellettünk.
És ott van a hét lélek, azaz Isten Lelkének teljessége is a trónus előtt, aki igazgatja az egész teremtett világot. A mikrokozmosztól a makrokozmoszig. A legapróbb részletektől a legátfogóbb egységekig.
Néhány napja egy asztaltársaságban, ahol több tudományág képviselői is jelen voltak, szóba jöttek az emberi sejtek igen apró, de nélkülözhetetlen részei, majd, mivel fizikus is volt az asztalnál, szó esett a kvantum fizikáról, a kvantum mechanikáról. De ezt követően a csillagászatról is, a nemrég tudományosan bizonyított hatalmas egységeiről a világegyetemnek, amelyekben galaxisok százai engedelmeskednek egyetlen hihetetlenül nagy vonóerőnek, s amely kutatások immár megmagyarázzák azt, hogy miért tűnik úgy, mintha a galaxisok össze-vissza mozognának a világegyetemben. Még a galaxisok, a milliárdnyi csillagokat egybefogó csillagvárosok is engedelmeskednek egy még nagyobb erőnek, és rendszerbe illeszkednek.
Amikor ezekről szó esett, egy matematika tanár azt mondta, hogy ha mindennek csak egy töredékét valaki átlátja, lehetetlen, hogy ne ismerje fel, hogy mindezek mögött Valaki van. Aki mindezt rendszerbe építette és mind a mai napig fenntartja. Isten Lelke a teremtés első milliomod másodpercétől kezdve folyamatosan igazgatja az egész teremtett világot. Másképp lehetetlen lenne ezt a hatalmas rendszert évmilliárdokon keresztül és milliónyi fényév távolságokon át összefogni és rendszerben tartani.
Isten Lelkének jelenléte ott az Isten trónusa előtt, örökké való vigasztalásunk, hiszen lehetetlen ettől fogva véletlenről beszélni. Csak Istennek engedelmes és az élő Isten csodálatos rendjét és rendszerét elfogadó és Istennek engedetlen, e rendszerből kitörni akaró erők, elemek, élőlények vannak. Boldog, aki hisz és engedelmeskedik Isten Lelkének!
Harmadszor szól az apostol Jézus Krisztusról, aki az élete árán tanúskodott hűségesen az Isten akaratáról. Mert megüresítette magát, emberré lett és engedelmes volt egészen a kereszthalálig. Meghalt és feltámadt, mert lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt, miután győzött bűnön, poklon, halálon. És Ő az elsőszülött a halálból. Halála és feltámadása új világkorszakot indított el. Amelyben már biztosan tudjuk, hogy övé a győzelem. Őnála van a vég. Bármi történjen is, végül az Ő lábaihoz hullik minden. Lehetetlen, hogy a halál, a gonoszság, és a bűn bármilyen pusztító, gyilkos ereje legyőzze Őt. Mert Ő már győzött. Mennyi vigasztalás és erő van ebben, és mennyire felszabadít arra, hogy dicsőítsük Őt, fáradjunk érte, szolgáljunk Neki, bármi lesz is a sorsunk!
Övé a hatalom mennyen és földön. Ő a föld királyainak főnöke, feje. Nincs az a királyság, nincs az a kalifátus, nincs az a birodalom, nincs az az elnök, aki messzebb mehetne, mint ahogy Ő engedi. Ahogy a fáraónak engedelmeskednie kellett az ÚR minden akaratának, úgy kell engedelmeskednie ma is minden úrnak és hatalomnak előbb vagy utóbb az Úr Jézus Krisztus akaratának.
Ezért olyan nagy kiváltság számunkra az Ige parancsa: „… tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy nyugodt és csendes életet éljünk teljes istenfélelemben és tisztességben.” (1Tim 2, 1-2) Ezért imádkozhatunk olyan bátran és kitartóan a választásokért, hogy ne az emberek akarata és kívánsága, hanem Isten akarata legyen meg a választásokban, és hajlítsa a népnek szívét arra, amerre Isten bölcsessége szerint hajlania kell a döntésben.
Ez a Krisztus, a győztes, szeret minket és vére által megszabadított bűneinktől. Ha értjük Istennek ezt a titkát, többé nem lehet Istennel riogatni, de lehet a kegyelméről kifogyhatatlan bőséggel beszélni.
Ha értjük Krisztus kegyelmének ezt a titkát, akkor nincs az a földi csábítás, nincs az a kincs, amit többre lehetne és többre kellene becsülnünk annál, hogy Isten népe lehetünk, akik neki szolgálnak teljes életükben.
Igen, Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké.
A Szentháromságot, a háromság-egy Istent dicsőíti János apostol, a patmoszi látnok. Aki teljes Szentháromság, egy, örök, igaz Isten. Akin kívül nincs más Isten és nem is lehet, sem a látható, sem a láthatatlan világban.
Tőle jöjjön kegyelem és békesség mindannyiónk számára, örökké.
Hogyan lehetséges háromságban is egy Isten? Hogyan lehetséges, hogy külön szól az Atyáról, a Lélekről és a Fiúról, és mégis egyetlen Isten? Háromféle módon is közel jön, de mégis egy Istent vallunk?
Úgy, hogy mind az Atya, mind a Fiú, mind a Szentlélek tökéletesen egy az akaratban, a cselekvésben, a szeretetben és az ítéletben. Elképzelhetetlen, hogy a Lélek mást tenne, mint amit az Atya és a Fiú akar. Elképzelhetetlen, hogy a Fiú könyörülni, az Atya pedig ugyanakkor bosszút állni akarjon. Elképzelhetetlen az, amit az emberek által kitalált, az ördög által sugallt istenvilágban, például a római vagy görög, vagy éppen a hindu istenvilágban tanítanak, hogy az egyes istenségek egymással is harcolnak.
Sőt éppen abban mutatkozik meg különösképpen is Isten irántunk való nagy szeretete, hogy közel jön hozzánk Teremtő, Gondviselő Istenként. Közel jön hozzánk Megváltónkként. És közel jön hozzánk Lélekben, hogy érzékszerveink tapasztalata, a bűn nyomorúságából való szabadulás öröme és a csodálatosan vezetett, vigasztalt, tanácsolt lélek békéje által is megismerjük Őt, az Egyetlen, igaz Istent, aki Atya, Fiú és Szentlélek.
Ő a kezdet és Ő a vég. Ő a teljesség, aki egyedül méltó dicsőítésre és magasztalásra.
Dicsőítsük hát Őt szüntelen. Szavakkal, énekekkel, tettekkel, imádattal, szolgálattal, hűséggel, békével, engedelmességgel.
A reformáció korában sok ének fejeződött be dicsőítéssel. Az az ének is, amivel kezdtük az istentiszteletet és az is, amit majd zárásként énekelünk. Legyen természetes, hogy dicsérjük Istent! Legyen természetes, hogy hálaadással, magasztalással fordulunk az Örökkévalóhoz. Mert ha így tudunk élni, akkor valóban bármi történjen is, Istent mindenben meg fogjuk látni!
Amikor a hírhedt szamosújvári börtönnél leszálltak a hitükért elítélt lelkészek, gyülekezetvezetők, az egyikük felsóhajtott: „Nézzétek, ide hoztak, hogy itt öljenek meg minket.” Erre csendesen megszólalt egy másik testvér: „Nem ők hoztak ide.” Mennyivel másabb volt így belépni a kapukon, így nézni, gondolni a falakra, őrökre, a szenvedésekre, a jövőre, az otthon maradt hitvesre és gyermekekre: Nem ők, nem a diktátor, a kommunisták, nem a Sátán hoztak ide. Mert minden gonoszságuk, gyűlöletük, pusztító akaratuk ellenére sem tehetnek mást, mint amit a Szentháromság Isten megenged. Mert Övé a dicsőség és a hatalom mennyen és földön!
Imádjuk így mindenkor a mi áldott Istenünket, akitől jöjjön számunkra kegyelem és békesség! Ámen