NEM TALÁLTAK RAJTA FOGÁST
(Sarkad-Újtelek, 2011. március 27.)

Lectio: Dániel 6, 2-12. v. + Máté 6, 19-24. v.
Textus: Dániel 6, 11. v.

Énekek: 84/1; 130/1-4; 231/1; 171; 487/6; 291/1-11;

„Amikor Dániel megtudta, hogy alá van írva ez az irat, hazament. Emeleti szobájának ablakai nyitva voltak Jeruzsálem felé, és ő napjában háromszor térden állva imádkozott, és magasztalta Istenét, ahogyan azelőtt is szokta.”

Szeretett Testvéreim!

Dániel istenfélő ember volt. Azt jelenti az istenfélő, hogy mindig, mindenben tiszteletben tartja az élő Isten rendelkezéseit. Mivel Őt tartja, vallja mindenek felett valónak, ezért nem vonja kétségbe döntéseit, igazságát, még akkor sem, ha nem érti a hátterét.
Dániel istenfélő és jó ember volt. Nem találtak benne semmi kivetnivalót. Nem tudták semmiben lebuktatni. Semmivel megvádolni. Ma, amikor újságírók hada kutatja, hogy ki milyen életet él, élt, kire mit lehet rábizonyítani, kit mivel lehet besározni a vélt vagy valós igazság nevében, Dániel tisztasága és igazsága különös erővel fénylik.
Sok jó emberről derül ki élete során, hogy mennyi takargatnivalója van. Sok jó embert tettek már tönkre élete titkos dolgai. Hány jó emberről derült már ki, hogy élete milyen mélységeket hordoz! Milyen gyűlöletet, gyalázatos bűnöket, félelmetes szenvedélyeket! Hány jó ember van, aki a felszínen tiszta, becsületes, gyöngéd, a mélyen pedig, a rejtett életében ennek az ellentéte! Van, aki tudatosan építi ki képmutató, aljas életét, más pedig csak egyszerűen sodródik, miközben meg kíván felelni a társadalmi elvárásoknak.
Segédlelkész voltam, amikor egy szelíd, mindenki által rendesnek mondott emberről derült ki, hogy kegyetlen gyilkos. Igen-igen megrázta az akkor az egész várost.
Néhány hete a Mai Ige c. áhítatos füzetben volt szó egy nagy összeg becsületes megtalálójáról, aki nem akarta, hogy megjelenjen a róla készült fotó az újságban, mert az éppen vele levő hölgy nem a felesége. Becsületes ember, aki házasságtörő!
Alig több, mint két évtizede annak, hogy megszűnt a szocialista államhatalom besúgó hálózata, amely javarészt arra épült, hogy ördögi technikákkal felkutatták a számukra fontos emberek gyengéit, szégyenfoltjait, azután azzal megzsarolták, besúgóvá, ügynökké alázták őket.
Hány jó ember szenved most a múltjától, és kell rettegnie: mikor derül ki róla, mikor fogják őt is elővenni? Mert akkor, amikor ott volt az ideje, nem volt ereje, bátorsága előállni, elmondani, megvallani élete terhét, szennyét. A bűnvallás sohasem késő, sőt:
Egyetlen módon lehet megszabadulni a bűneinkkel, múltunkkal fogságban tartók markából: megvallani, felfedni azt! Mert a bűnre van Istennek bocsánata, de a fel nem tárt, meg nem vallott bűnnel fogságban lehet tartani a lelkünket, az életünket! És természetesen itt nem csupán a szocialista államhatalom által beszervezett, megnyomorított emberekre gondolok!
Hiszen a titkolandó, szégyellni való dolgaink újra termelődnek a bűn világában. Hiszen a Sátán minden korban és minden nap megpróbálja rabbá tenni a lelkiismeretünket! Azért szükséges újra is újra megvallani bűneinket, hogy szabaddá lehessünk Jézus Krisztus áldozatáért azoknak terhétől, és ne tarthassa lelkünket fogságban a Sátán. Sőt nemcsak lelkünket, hiszen sok esetben a belső gyötrődés teszi testünket is beteggé. A meggörnyedt lélek a testet is megnyomorítja. Ezért írhatta Jakab a levelében: „Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” (Jakab 5, 16) Jó dolog odaállni Krisztus keresztje alá, és letenni ott bűnterheinket, hogy ne cipeljük tovább.
Ezért kell, hogy része legyen életünknek a naponkénti bűnvallás, amikor nyugovóra térünk. Nemcsak a testünket tesszük tisztába lefekvés előtt, hanem a lelkünket is. „Uram, te ismersz engem! Előtted semmi sincs elrejtve. Itt vagyok, tisztíts meg bűneimtől, és moss meg engem titkos szennyemtől. Segíts, hogy amit megvallottam, ne térjek többé abba vissza.” Vagy, ha nem tudunk éppen a saját szavainkkal imádkozni, vegyük elő az 51. zsoltárt, vagy pl. a Református Énekeskönyv 220. dicséretét, és azzal imádkozzunk. Őszintén.
Természetesen nem egy görcsös, „mindenáron bűnt akarok magamra vallani” lelkülettel kell ezt tenni. Hiszen ha úgy hajthatjuk le álomra a fejünket, hogy nem jut semmi eszünkbe, ami bűnteherként nehezedne ránk, akkor nem kell kutatni, s valamire rábizonyítani, hogy ez pedig biztos bűn volt! De ha úgy hajthatjuk álomra fejünket, hogy nem jut semmi az eszünkbe, amiről vallást kellene tennünk, amiért Isten bocsánatát kellene kérnünk, akkor pedig adjunk hálát azért, hogy Isten megőrizte a szívünket, életünket a szennytől!
S a vasárnap délelőttönkénti közös bűnvallás is az istentiszteleten azért van, hogy ne kelljen semmit tovább cipelnünk magunkon, hanem a bűnbocsánatot elfogadva, örömmel és hálával szolgálhassunk tovább Megváltó Urunknak, az Úr Jézus Krisztusnak. Mert, ahogy jó érzés tisztába öltözni, jó érzés megfürödni, – bocsánat a képért – megszabadulni a büdös zoknitól, talán pecséttel, izzadtsággal terhelt ruhától, úgy jó megszabadulni a büdös szavaktól, gondolatoktól, a folttal terhelt, lelki küzdelmekben megizzadt lelkiismerettől, és megújult, megtisztított lelkiismerettel élni tovább. Folyamatosan tanulva közben a Krisztus követését és egyre jobban engedve neki a krisztusi életben.
Ha magunkra nézünk, érezzük annak a súlyát, hogy Dánielen sem életében, sem munkájában sehol nem találtak fogást. Dániel Isten Lelkének segítségével feddhetetlen ember lehetett! Nem tökéletes, hiszen azt, hogy tökéletes életet élt, csak az Úr Jézus Krisztusról mondhatjuk el! De feddhetetlen ember volt, akin nem találtak fogást. – Hacsak a hitében nem! Nosza, menjünk a királyhoz, hadd játsszon egy kis istent! Földre szállt istent. Úgyis benne van ez a közgondolkodásban, hogy ő az istenek fia.
Amikor most szemére hányják a kormányzó erőknek, hogy kétharmados többségük van, és ezzel élnek is, akkor nem feledhetjük el, hogy egy demokratikus választás eredménye lett ez a kétharmados többség. De éppen e miatt a kétharmados többség miatt kell különösen is imádkoznunk az országunk vezetőiért, hogy el ne bizakodjanak, hanem istenfélelemmel, alázattal és alázatos bölcsességgel kormányozzák az országot! Mert a hatalom, bármilyen módon is jutott valakiknek a birtokába, mégis kísértés. Azért kell imádkoznunk, hogy vezetőink alázatosak tudjanak maradni, és Isten őrizze meg őket, hogy magukat többnek ne gondolják, mint amik. Az alkotmányozási folyamattal kapcsolatban, amikor most azt hangoztatják az ellenzék oldaláról, hogy mindössze 262 képviselő fog dönteni az ország sorsáról, alkotmányáról, akkor azonban nem szabad bedőlni ennek az olcsó trükknek, hiszen nem feledhetjük el, hogy a jelenlegi alkotmányunkat nem demokratikusan választott parlament hagyta jóvá. Azzal, hogy új alkotmány készül, még önmagában semmi baj, ha az alkotmányozók tudnak alázatosak, józanok, és Isten szerint bölcsek maradni. Ezért kell hát imádkoznunk! Az alázatos uralkodóktól nem kell félnünk, hogy istent játszanak, mint tette azt Dániel korában a perzsa uralkodó.
Vele kapcsolatban el lehetett játszani, hogy isten, így azután olyan dolgokra is rá lehetett venni, amire alázatos és bölcs vezetőt nem lehetett volna rávenni. Hozzuk törvénybe, hogy harminc napig semmit sem lehet senkitől kérni, csak a királytól. Akinek ez nem tetszik, dobják a kiéheztetett oroszlánok közé.
Azt soha nem gondolhatjuk, hogy a Sátán nem tud velünk kikezdeni! Az istenfélő embert is ki lehet kezdeni! De mennyivel másabb, ha a hitünkért bántanak, mintha valós vétkeink miatt! Ha hitünkért, Krisztusnak való engedelmességünkért bántanak, egyenes maradhat a gerincünk és felemelt lehet a fejünk! Akkor van baj, amikor eleve le kell hajtanunk a fejünket, mert jogosan vádolnak! Azt azért ne feledjük – mert az elbizakodottság itt is megkísérthet – az egyenes gerinc és a felemelt fej is Isten ajándéka, nem a mi érdemünk!
Kikezdhetnek hitünkért a munkahelyen, kikezdhetnek hitünkért, gúnyolhatnak akár a közvetlen családunkban is. Kérjük Isten segítségét, hogy tudjunk kitartóak, hűségesek lenni, és ne kelljen lehajtanunk a fejünket a bűn miatt jogos vádak következtében! Péter levelében olvassuk: „Mert kegyelem az, ha valaki Istenre néző lelkiismerettel tűr el sérelmeket, amikor igazságtalanul szenved.” (1Pt 2, 19)
Dánielnek nem kellett lehajtania a fejét. Meghallotta az új törvényt, és hazament. Azelőtt napjában háromszor Jeruzsálem felé nyíló ablakában imádkozott nyíltan. Most ugyanezt tette.
Mert lényegében semmi sem változott! Nem változott meg az élő Isten, nem fogyott meg az ereje, nem csorbult a szentsége! S ma is azt olvassuk a Szentírásban, hogy Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz! Változott-e az élő Isten hűsége Dánielhez? Nem változott! Akkor pedig?
Persze nézhetne Dániel a külső körülményekre: Hány ellenségem van! Annak ellenére, hogy mindent megtettem, hogy becsületes legyek! Vagy nézhetne az oroszlánokra, vicsorgó fogukra. Előre elkezdhetne kétségeskedni: mi lesz ekkor, vagy akkor? De Dániel nem a külső körülményekre, hanem Istenre nézett!
Ezért tudott hűséges lenni hozzá. A hűség pedig nem tesz tétlenné, sem gyümölcstelenné! A hűség azt jelenti, hogy jelen vagyok az életében, és ő is jelen van az életemben. Istenről nem lehet kétségünk, hogy jelen van az életünkben! Már Mózesnek úgy jelentette ki magát, hogy Vagyok. S ebben ott van: mindig ott vagyok, mindig jelen vagyok. Jézus Krisztus pedig, amikor visszatért a mennybe, ezt ígérte: „Íme én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig!”
A zsoltáros kétségeskedő szívével is így gyönyörködik Istenben: Zsoltárok 139, 1-18. v. „URam, te megvizsgálsz, és ismersz engem. Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat. Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra. Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, URam. Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni. Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is ott vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem. Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz körülöttem a világosság: a sötétség nem lenne elég sötét neked, az éjszaka világos lenne, mint a nappal, a sötétség pedig olyan, mint a világosság. Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt. Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük. Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma! Számolgatom, de több a homokszemeknél, s a végén is csak nálad vagyok.”
Mert Isten jelenvalósága nem olyan, mint az ármánykodók jelenvalósága. Nem a titkosszolgálatok, a lehallgatók, a mindent feljegyzők, a besúgók, az életutat számon tartók, a bukásokat, szégyenfoltokat felkutatók, a személyiséget kielemzők, profilalkotók jelenvalósága.
Mert Isten jelenvalósága a benne bízóknak a szeretet, az irgalom, a hűség jelenvalóságát jelenti. Azt, hogy Isten nem változik! És Dániel tudta, hogy Isten, aki eddig vele volt, ezután is vele lesz. Nem a körülményekre nézett, hanem Istenre. És napjában háromszor imádkozott, dicsőítette Istent és kéréseivel hozzá fordult. Mert Isten kezében van minden, ami vele történhet. Sok mindent megtilthatnak neki, de nem tilthatják meg, hogy ragaszkodjon ahhoz az Egyetlenhez, aki kezében tartja a mennyet és a földet, aki ismer mindent a múltban, a jelenben és az eljövendőben!
Ha Dániel aggodalmaskodni kezdett volna, ha bizalmatlan lett volna Isten iránt, akkor mi nem tudhatnánk, hogy olyan Istenünk van, akinek van hatalma az éhes oroszlánok száját is befogni! Akkor tapasztaljuk meg Isten hatalmának, gondviselésének erejét, ha aggodalmaskodás nélkül rá bízzuk magunkat, hiszen Ő jelen van! Ezért is figyelmeztet Isten Igéje: „Aki mindig csak a szelet figyeli, nem vet, és aki csak a fellegeket lesi, nem arat.” (Préd 11, 4) Az aggodalmaskodás tétlenné tesz, az Istenben való bizalom gyümölcsöt terem!
Megteríti az asztalt, amikor még üres a kamra, mint tette ezt az árvaházak atyja, aki leült a gyermekekkel az asztalhoz, és hálát adott Istennek az ételért, mielőtt még bármit tenni tudott volna az asztalra. De Isten gondoskodott, s mire az imádságot elmondták, már megérkeztek azok, akik a reggelihez valót adományozták.
Ezzel nem lehet kísérletezni: Vagy hisszük, hogy Istennek minden lehetséges és mindenütt jelen van, vagy pedig el kell kérnünk ezt a hitet, hiszen Isten mindig jelen van! A mi utunk, egyetlen helyes hitbeli cselekedetünk: Rábízni magunkat Istenre. Ha úgy tetszik, belevetni magunkat a karjaiba. A többi az ő dolga.
A többi az ő dolga, akkor is, ha jön a királyi őrség és elhurcolnak és az oroszlánok vermébe dobnak. Mert ez is benne van a lehetőségekben. Azt tudjuk, hogy Isten hűséges. Tudja, mit tesz. És így mehetünk előre. Dániel is megy. A jövőjét nem ismeri, de Istent igen! És ez elég. Pál apostol is azt tapasztalja meg: „Ezért tehát nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Róma 9, 16) Miért vitatkoznánk hát vele? Dániel tudta, hogy nem a király, nem az ellenségei, nem az oroszlánok hatalmában, hanem Isten kezében van! Ezért bízhatjuk magunkat Istenre, anélkül, hogy találgatnánk, vajon mit fog Ő most tenni? Amikor eljön az ideje, nyilvánvalóvá teszi! Amire fel kell készülnünk, arra Isten felkészít! Te bízz benne!
A mi feladatunk a hűség! Isten jelen van, ragaszkodjunk tehát hozzá!
És kérjük: Tisztíts meg Úr Jézus Krisztus, hogy ne találjon az ellenségem rajtam fogást, kivéve, hogy hozzád hűséges vagyok! Tarts meg a hűségben, tarts meg az engedelmességben, mert ez egyedül a Te ajándékod!
Ámen!