Istentisztelet 2015. június 14-én

(Kereskényi Sándor)

Lekció: ApCsel 9,1-10;17-20;26-28

Textus: ApCsel 9,31

Szeretett Testvérek!

Az egyháztagok számára minden vasárnap ünnep. A zsidók nyugalomnapját követő reggelen, vagyis vasárnap tudták meg a sírhoz kilátogató asszonyok, hogy Jézus feltámadt. Ezért tartjuk az Istennek szentelt nyugalomnapnak Sabbath (szombat) helyett a hét nem utolsó, hanem: első napját: vasárnapot.

Vannak olyan vasárnapjaink, melyeket kiemelünk a többi közül. Külön ünnepet szentelünk nekik. Ezek közül, az említett ok, a Feltámadás öröme miatt, húsvét vasárnapja az, amit a legtöbben eszünkben tartunk. Pünkösd vasárnapja - méltatlanul bár, de - háttérbe kerül a kegyes reformátusok hitgyakorlatában. Pedig Jézus mennybemenetele óta mi, azóta élő keresztyének, a Szentháromság egy Isten személyei közül, vele, Szentlélek Istennel „tartjuk a kapcsolatot". Nélküle meg sem ismertük volna Jézust; Szentlélek nélkül csak olvastunk volna az Atyáról, de hitelesen nem nevezhetnénk mi Atyánknak!

Ma, Pünkösd után három héttel a Presbiterek Vasárnapját ünnepeljük. Én, személyesen, hálával tartozom azért, hogy olyan presbitereink vannak, amilyenek. Ebbe a mondatba, mindenki azt hall bele, amit akar. Amit én értek alatta: „olyanok, amilyenek", azt jelenti, hogy mindegyikőjük a saját képessége, ajándéka, Istentől kapott és formálódó temperamentuma szerint igyekszik elvégezni a feladatát. Támadásoknak teszik ki magukat, mert, hát, a lelkészeken kívül őket lehet még elővenni, ha valami nem úgy működik a gyülekezetben, ahogy „ahogy máshol", „ahogy nálunk"... Város és világ előtt képviselik a gyülekezetet. Amikor kell, munkaruhában, ha arra van szükség, akkor ünneplőben. Tárgyalnak, levelet, pályázatot írnak, szerződést fogalmaznak, munkásokat ellenőriznek, időt fordítanak közös ügyeinkre akkor, amikor reggel a város nagy része még alszik, vagy este már pizsamában nézi a tévét. Közben, és ezzel együtt, élik azt az életet, amit a város többi lakója. Egyedül, vagy családban. Gyermeket nevelve, társat keresve, unokát kísérve és betegségeiket kezeltetve. Az egyház tagjaiként. Isten áldja meg a hűséges presbitereket. Őket, akiknek a vezetése alatt ez a gyülekezet is épül, az Úr félelmében jár, és nem máshogyan, egyedül a Szentlélek segítségével számban is gyarapodik.

Nem sokkal a Jézus halála és feltámadása utáni időszakból kapunk híradást arról, hogy „Az egyháznak tehát egész Júdeában, Galileában és Samáriában békessége volt: eközben épült, az Úr félelmében járt, és a Szentlélek segítségével egyre gyarapodott."

Ebből az egyetlen összetett mondatból álló, Lukács evangélista íróeszközéből fakadó ókori tudósításból, Isten Szentlelke legalább négy, igen fontos dolgot mond nekünk. Nekünk, mindnyájunknak, akik presbitereink vezetésével, őket segítve igyekszünk építeni Krisztus egyházát. Itt, Szegeden. Innen, ebből a templomból, amit igazán áldozatkész elődeink a háború idején, majd a vörös terror éveiben építettek fel.

Háború? Terror? Fenyegetettség? Félelem? Egyházüldözés? Igen, olyan helyzetben éltek azok a zsidó-keresztyének, az első gyülekezetek is, akiknek aztán békessége volt egy ideig. Aztán. Mi után?

Az első igeolvasásban hallottuk a történetet. Az a bizonyos, Saul nevű fiatalember, aki az első keresztyén vértanú, István megkövezésekor készségesen őrizte a hóhérok ruháit, szinte ámokfutó módjára, lihegve rohant a főpaphoz. Felhatalmazást kért arra, hogy vért lásson! A názáreti Jézus követőit akarta megfenyegetni, és ha annak sem engednek; nem hagyják abba a tanítást, a gyógyítást, akkor megkötözteti és kivégezteti őket! Kijárja a rómaiaknál, hogy szeget verjenek beléjük. Úgy, mint a Mesterükbe!

Jeruzsálemben már ritkán látni Krisztus követőt. Saul utánuk ment. Damaszkuszba. A legtöbben oda rohantak! Na, de majd ő megtalálja őket! Akkor emlegessék a Krisztusukat, amikor a két hétig tartó úton, kötélen végighúzza őket, Damaszkusztól Jeruzsálemig! A kivégzőhelyig. Félúton járnak majd, amikor átmennek Názáreten! Vajon milyen képet vágnak majd?

Damaszkusz előtt azonban a mennyei fény és hang a földre vágja Sault. Belevakul. Kézen fogva kell bevezetni a városba. Három nap múlva felkeresi Anániás, Jézus damaszkuszi követője. Ráteszi a kezét a félelmetes hírű Saulra. Elmondja neki, hogy Jézussal találkozott mielőtt megvakult, meggyógyul a szeme, és megkapja a Szentlelket. Saul tiszta látással feláll, megkeresztelkedik, eszik és erőre kap. Ezzel az erővel folytatja útját a helyi zsinagógákba, majd vissza, Jeruzsálembe, és hirdeti, hogy Jézus az Isten Fia. A zsidók várva várt Messiása. Ez után lett békessége az egyháznak. Ebbe a békességes időszakba csöppentünk bele, és erről az időről olvassuk az egyházról, hogy: „eközben épült, az Úr félelmében járt, és a Szentlélek segítségével egyre gyarapodott."

Szentlélek Isten tehát, ma, először azt mondja nekünk, hogy erősen figyeljünk arra, mit kell tennünk abban a rövid időben, amikor békessége van az egyháznak. Nyugalmat talál, mert Jézus megszólítja azokat, akik addig lihegve támadták, rombolták a gyülekezeteket, Krisztus követőit. Fogadjuk be, fogadjuk vissza őket, mert bármikor bűnbánatra juthatnak, és mi meg akarunk bocsátani nekik. Saulból Pál apostolokká válnak - ha úgy akarja az Úr. Mindegyikünknek két neve van. Akit megszólít Jézus, az már nem Saul módjára liheg, támad, kötöz, hanem Pál apostoltól is tanulva hirdeti az evangéliumot. Ez az első üzenetünk. A békességes időszak felismerése. Igénkre figyelve, a további három ebből következik.

Mi a második? Az, hogy az egyház „... eközben épült". Az újszövetség eredeti nyelvén ez azt jelenti, hogy: tovább mozdult, előrébb lépett. A júdeai, samáriai és galileai gyülekezetek mozgásba lendültek. Épültek. Mert békességük volt.

Aki Európa-, de akár a Világ történelmét, nem az aktuális győztesek és duzzogó vesztesek történetíróinak munkáit lapozgatva olvassa, az felismeri, hogy Jézus Egyházát mindig támadták. Akkor is, azzal is, amikor kihasználták. A támadások szünetében azonban épült. Hiszem, hogy az egyháznak azért adott Isten békésebb időszakokat is, hogy feltöltekezzen, előrébb lépjen, épüljön fel annyira, hogy ha rombolják is, megmaradjon belőle annyi, amennyiből újra tud építkezni. Az első gyülekezetek is így épültek és erősödtek meg az első üldözéshullámokat követően.

Itt ülnek közöttünk kárpátaljai testvéreink. Az elszakadt területeinket illetően ő fölöttük döntöttek a leggyakrabban. Ismert, keserű történetük, hogy el sem kellett költözniük ahhoz, hogy több alkalommal is más országban éljenek. Kiváló példát adnak erre a mai Igére. Amikor viszonylagos békességük volt, mindig felépítették falaikat és lelküket, az új nemzedéket annyira, aminek tartalékaiból élni tudtak, tudnak. Ma is. Most is, a háborúban. Köszönjük nekik a kitartást, a nehezebb úton járó példamutatást. Innen, a biztonságból, fejeinket meghajtva köszönjük, hogy a Vereckei-hágó tövében még mindig vannak magyarok. Köszönjük Istennek, mert korábban köztük járva megtanultuk, miként kell békességben építkezni azért, hogy ha majd nehezebb lesz, akkor is Jézust valljuk Urunknak. Ez a második üzenet.

A harmadik: az egyház „... az Úr félelmében járt". Jó néhányszor találkoztunk már ezzel a különös kifejezéssel, de nem árt, ha újra visszaemlékszünk arra, mit jelent „az Úr félelme". Megkülönböztetett tiszteletet. Ez a belső, egyáltalán nem riasztó, hanem: felemelő, lelki élmény, örömteli hódolat, Isten-félelem azt tükrözi, ami kizárólag a szeretett és elfogadott tekintélynek jár.

Ez volt jellemző azokra a gyülekezetekre. Ez jellemző minden gyülekezetre, amelyen meglátszik, hogy az Úr félelmében jár. Az igehirdetést hallgatva belső, lelki élményben van része. Ez a találkozás olyan, isten iránti hódolatot vált ki belőle, melynek tapasztalható következményei vannak. Elsősorban az, hogy jó a közösségben lenni. Másodszor: vonzó közösséggé válik. Mások is vágynak oda tartozni. Harmadszor: kinyílik a gyülekezet, és keresi azokat, akikhez küldi az Úr. Ennyi minden van abban az irigylésre méltó értékelésben, amit az a gyülekezet kap, amely „az Úr félelmében jár". Ez a harmadik üzenet.

Az utolsót, a negyediket pedig így olvastuk: az egyház „... a Szentlélek segítségével egyre gyarapodott.". Amikor békessége van az egyháznak, akkor Isten megengedi, hogy kiteljesedjen a szolgálata. Ez a „gyarapodás" ugyanis nem csupán azt jelenti, hogy lélekszámban növekszik. Amikor például a gyülekezetet alkotó közösség, a család gyarapodik, egy idő után eléri azt a számot, melynél megállapodik. Házaspár, egy gyerek, három, öt, vagy több, és vége. A számbeli gyarapodás vége azonban nem akadálya annak, hogy lélekben növekedjenek tovább a szülők és a gyerekek. A számbeli növekedés a keret; a lélek gyarapodásának viszont nincsen határa. Ha Isten úgy akarná, bizonyára mindenki hívő ember lenne Szegeden. Ő azonban egy-egy gyülekezetbe annyi lelket hív el évente, amennyit ő akar. Aztán az ott lévőket gyarapítja, nekik ad lelki növekedést, hogy sóvá és világossággá váljanak a földön. Szegeden, Kárpátalján. Ott, ahol küldetésük van. Mit mondott Jézus? „... sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak." Ez Jézus statisztikája. Ez Jézus százalékszámítása. Ez a számok csapdájában élő keresztyéneknek szánt negyedik üzenetünk.

Foglaljuk össze mai útravalónkat! (1) A békesség idejét felismerve, hatványozott intenzitással keressük az Urat és szolgáljunk neki! (2) Mozduljunk, lépjünk előre, építsük a gyülekezetet mielőtt megtorpanunk, amikor újabb külső, vagy belső támadással kell szembenéznünk! (3) Az Úr félelmében járva szeressük gyülekezetünket annyira, hogy meglátszódjék rajtunk, és így váljék vonzóvá azok számára, akik még nincsenek közöttünk! Végül (4): Kérjük Szentlélek Istent arra, hogy lélekben gyarapítson minket! A ráadásért, a számbeli növekedésért pedig ismételt hálával tartozunk neki. Ámen