Istentisztelet 2017. december 31-én

Hang: kattints a képre!

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: Mt 4,1-11

Textus: Mt 4,10/a

Szeretett Testvérek!

Dobbantottam a lábammal. Nem volt jó ötlet. Az addig csöndesen morgó nagy testű kutya felhúzta az ínyét és csúnyán ránk vicsorított. Rám, és apukámra, a rosszul kivilágított debreceni utcán. Behunytam a szemem, úgy hallottam apu nyugodt, de határozott hangját: „Eredj innen! Várnak ránk." Az egyik szememet kinyitottam. A kutya már az utca másik oldalán kocogott. „Miért ment el?" - kérdeztem aput. Olyan egyszerűnek tűnt a válasza, hogy nem is értettem, nekem miért nem jutott eszembe: „Nem ijesztgetni kell a kutyát, hanem beszélni hozzá. Annyit kell éreznie, hogy készülünk valamire, és az utunkban áll." Úgy felbátorodtam, ahogy csak a 7-8 éves srácok tudnak: „És akkor elszállt az ereje is?" Apám felnevetett: „Nem, ha akarta volna, mind a kettőnket szétszed!"

Mit tanultam meg akkor? Azt, hogy a buta erőfitogtatásnál többet ér a higgadt szó, és azt, hogy a pillanatnyi veszély elmúlik, de bármikor jöhet a következő támadás.

Az ördög háromszor morgott rá Jézusra a pusztában. Jézus magabiztosan lecsapta a kísértésre nyitó játék szerváit. Nem ping-pongozott az ördöggel, hanem kiküldte a játéktérről. Elzavarta az útjából, de tudta, hogy még visszajön. Ott, a pusztában ketten voltak. Könnyű volt felismerni a Sátánt. Akkor is, amikor felvitte a jeruzsálemi templom párkányára. Végül a világraszóló panoráma kilátást nyújtó hegyen időztek egy darabig. Annak a kísértésnek sem engedett Jézus, és ott le is zárta a beszélgetést: „Távozz tőlem, Sátán...!"

Szép ez a szalonképes fordítás, hogy „Távozz tőlem...!", de Jézus felszólítása nem emeli erre a szintre a Sátánt. Igazából úgy értette: „Eredj!" „Takarodj!" Nem a barátja, nem egy naiv jóakarója próbálta rávenni arra, hogy ugyan már, hagyja ezt az egész megváltás témát. Az Isten és az ember ellensége, az ördög próbálta letéríteni az útjáról. Rá nem érvényesek a mennyei tapintat és megértés előírásai. Akkor, onnan eltakarodott. De nem végleg. Lukács evangéliuma így zárja a pusztai epizódot: „Amikor mindezek a kísértések véget értek, eltávozott tőle az ördög egy időre." (Lk 4,13)

Visszatért? Igen, de a Sátán ugyanazt kapta akkor is, amikor fél percre felhasználta Péter apostol érzelemvilágát és hangképző szerveit. Jézus éppen arról beszélt a tanítványainak, hogy mire készül. Jeruzsálemben kihallgatják, aztán megölik, de majd feltámad. Péter félrehúzta, és elkezdte kiosztani. Jézus azonnal rájött, hogy nem az ő kedves Pétere okvetetlenkedik, hanem az a Sátán, aki most Péter nyelvét forgatja. A mindenit! A barátját, a kicsiny gyülekezetének tagját használja fel ellene? Egyszer már megmondta, hogy tűnjön a közeléből. Ezúttal sem kíméli. Péterhez fordul, hiszen annak a szájából okádja a mocskot, de jól tudja, kihez beszél: „Távozz tőlem, Sátán, kísértesz engem, mert nem Isten akaratára ügyelsz, hanem az emberekére." (Mt 16,23)

Ballagjunk vissza az első találkozás sivatagába! Mikor került oda Jézus? A keresztelője után. A Jordán folyó partjáról. Keresztelő János bemerítette Jézust. Ő kilépett a vízből, és megnyílt a menny. Isten Lelke galambhoz hasonlítható formában leereszkedett, és megnyugodott Jézuson. Föntről hang hallatszott; Isten beazonosította a folyóparton álló Jézust: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm." (Mt 3,17) Jézus ezzel felállt a startkőre. Most kezdődik az, amiért jött. Ezért töltött a földön eddig harminc évet. Mit kell csinálnia? Ezt, így emberi formában csak az Atyától tudhatja meg. Ahhoz pedig időre, csendre, egyedüllétre van szüksége. Az a Lélek, aki az imént leszállt rá, a megfelelő helyszínre szállította Jézust. Egy kősivatagba. Negyven napot töltött ott. Ennyire volt szüksége ahhoz, hogy részleteiben is megtudja mi a dolga, és isteni kiképzést kapjon feladatai véghezviteléhez.

Indulás előtt hátra volt még az utolsó próba. Tudta mit kell tennie. Az ördög is tudta. Felajánlotta hát az ellenkezőjét. Éhezés helyett testi jólétet. Bizonytalanság helyett védelmet és komfortot. Nélkülözés helyett korlátlan anyagi lehetőséget, és az azzal járó, megvásárolható hatalmat.

Nem sikerült. Jézus már indult volna, el kellett hát takarítania az előtte vicsorgó kísértőt. „Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!" Amíg előttem idétlenkedsz, nem tudok fejet és térdet hajtani Isten előtt, és megnehezíted azt is, hogy azt csináljam, ami az Atyának tetszik. Utamban vagy! Eredj innen, takarodj a szemem és a szolgálatom elől!

Ez az óévzáró üzenetünk! Elkergetni a Sátánt. December 31-én ezt kapjuk Jézustól. Erre ösztökél minket. Ő is ezt tette. Mindjárt a felemelő pillanat, a keresztelés után, majd Isten gyönyörködő hangja, és a vele folytatott negyven napos böjt, beszélgetés után.

Ez a dolgunk. Az után, hogy az elmúlt hónapokban, esztendőben nem egyszer, de sokszor megtudtuk, hogy Isten gyönyörködik bennünk. Ennek a gyülekezetnek annyi áldást osztott, hogy nem győztünk válogatni benne! Annyi útravalót, segédeszközt, túlélőkészletet és elvégzett munkáért járó jutalmat vehettél át az istentiszteleteken, bibliaórákon, csendes napokon, beszélgetésekben, találkozások és búcsúzások során, hogy - ugye? - nem győzöd visszaidézni őket!

Hányszor álltunk fel a startkőre? Igen, nehéz verseny lesz, de te neveztél be Uram! Ha pedig versenyképesnek találsz, akkor kész vagyok a mély vízbe ugrani! Végignéztél a magánéleted, a családod tagjainak sávján¸a gyülekezetben végzett szolgálatod pályáján, a munkahelyed ringjében, és felkészültél. Mint Jézus a pusztában.

Adtál magadnak időt? Elvonultál az ugrás, a nekiiramodás, az első fejszevágás, a küzdőtérbe lépés előtt? Volt tíz perced, egy napod (vasárnapod, nyugalom-napod), két heted az Úrral? Beszélgettetek eleget? Jézusnak majdnem hat hétre volt szüksége, mielőtt nekivágott.

Isten Lelke elvitt minket. Nem tudtuk, hogy azért vagyunk a pusztában, mert ott akar beszélgetni velünk. Meglehet, unalmasnak, sivárnak találtuk azt a helyet, ahová helyezett. Ő. A Lelke. Mert azt a helyet, amit mi néztünk ki magunknak, ő nem találta alkalmasnak. Egy ismerősöm azt mondta, tíz napig volt a horvát tengerparton, de nem szólt hozzá Jézus. Megkérdeztem tőle; ketten voltatok? Dehogy! Egy percre sem! A parton, a szálláshelyen, amikor kiúszott, a tengerben sem volt egyedül. De érdekes, amikor hazajöttek, másnap reggel kisétált a Ligetbe. Gondolta, leül negyedórára. Szürkületkor ment haza. Tisztán, örömmel, nyugodtan. Tizenegy órát töltött Istennel. Megtudta, mi a dolga.

Jézus megéhezett, véget ért a böjtje. A Sátán, mint a főpincér, azonnal előtte termett. Íme, a kínálat! A la carte étlap! Rengeteg kő van körülöttük. Változtassa kenyérré! Aztán felugranak a fővárosba, megnyomják az adrenalin szintet! Ugrás a templom párkányáról! Aki látja a mutatványt, kétsége sem lesz Jézus mutatványinak biztonságáról. Imádni fogják a bűvészt, a csodatévőt! A gázsi? Tessék! Menjünk csak erre a magas hegyre! Innen látható minden ország. Szegények, gazdagok! Hatalom az emberek fölött! Beetetés a gazdagoknak, jut itt mindenkinek! Kenyér és cirkusz azoknak, akik kinyújtott nyelvvel ugranak a szórakozást támogató hopp-mester hívására!

Jézus viszont megundorodott. Húzz el innen Sátán! Azt hiszed, azzal, hogy otthagytad a tieidet, most engem fogsz ugráltatni? Menj vissza azok közé, akik azt hiszik, úgy hisznek, ahogy te! Ők még tapsolni is fognak neked! Menj a pokolba!

Ebben az évben rengeteg áldást kaptam azoktól, akik teás, kávés, sörös beszélgetések közben; lelkészi hivatalban, otthonaikban, vendéglők asztalainál megosztották velem, mikor jöttek rá arra, hogy semmi helyük azon a helyen, azok között, ahol, akikkel jól kellett érezniük magukat. Kenyérré, mulatozássá, bulizássá változtatott kövek mellett. Hitüket, Istenbe vetett bizalmukat veszélyeztető párkányok szélén. Magas, elegáns, kihívóan szép fizikai és lelki magaslatokon, ahol az ördög szolgái hízelegtek, ígérgettek nekik. Mint a pusztában Jézusnak, nekik is megígérték az ellenkezőjét annak, amit Isten kért tőlük.

Ördögűzők voltak. Mindazok, és közületek ti is, akik a kísértések borotvaélén ki tudtátok mondani: „Távozz tőlem, Sátán...!", ördögűzők voltatok! Ha nem udvariaskodtatok az ördöggel, akkor az megszégyenült, és eltakarodott a gondolatotokból, gyermeketek, az édesapátok, édesanyátok, nagyszüleitek, barátaitok, osztályotok, munkaasztalotok, testvéreitek közösségéből.

Az év utolsó istentiszteletén; az év utolsó percében köszönjük meg Istennek, hogy megtanított és Igéjében felhatalmazott minket az ördögűzésre! Nem úgy, mint az erről szóló szenzációs filmekben, riportokban látjuk! Úgy, mint ahogyan Jézus tette, adott rá példát rá: „Távozz tőlem, Sátán...!" Ennyi.

Vissza fog térni hozzád. Annál azért szívósabb, hogy azonnal megijedjen. Jézushoz is visszasettenkedett. Ne ijedj meg! Ne dobbants, ne hergeld fel, mint én a kutyát. Mondd ki, akár hangosan is; akár üvöltve is: Eredj innen! Takarodj! Utamban vagy! Rám azok várnak, akikhez küldettem, akikért felelősséget vállaltam. Tudd meg, hogy az Isten munkáját akadályozod! Előttem, mellettem nincs helyed!

„Távozz tőlem, Sátán...!" A mögöttünk álló időben elénk állt, hogy akadályoztasson, és használt minket arra, hogy akadállyá váljunk Jézus útján. Nehéz ellene tenni. Így esett Péterrel. Így történhetett meg velünk is. Ha emlékszünk rá, ha bevalljuk, bocsánatot kérhetünk. És Jézus örömmel megbocsát. Mert tudja, hogy nem mi szóltunk, hanem az ördög használt minket.

Ez hát az óévről bekéredzkedő Sátán felé hangzó szavunk: „Távozz tőlem, Sátán...!" Tegyük hozzá az indokunkat is: „...mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!" Ezzel indulhat a ma délután, ezzel menj neki a ma estének, a holnapi napnak, az új esztendőnek! Ámen