Istentisztelet 2017. szeptember 10-én

Hang: kattints a képre!

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Jn 7,40-52

Textus: Jn 7,46

 

Szeretett Testvérek!

 

Beindult a tanév. Ezzel együtt az új hittanoktatási év, amelynek gyülekezeti napját épp ezekben a percekben kezdjük el itt, az istentiszteleten, aztán előadással, ebéddel, többgenerációs vetélkedővel folytatjuk.

Akaratlanul is eszünkbe jutnak az elmúlt évek hittanórái, és... a történetek! Egymás történetei, amiken jót nevettünk, vagy nagyokat hallgattunk, és amikből még többet tanultunk. Mi. Mi, hittanoktatók, akik a gyerekeknek, gyereknyelven próbáljuk elmondani, miért érdemes negyvenöt percen túl is magunkkal vinni, magunkban hordozni azt, amit nem mi tanítunk nekik, hanem fentről kapják - ajándékba.

A jeruzsálemi lombsátor ünnepén a kor hittanoktatói, a főpapok és a farizeusok azon morfondíroztak, hogy' lehetne leállítani Jézust. Bűnt kerestek benne. A letartóztatása és elítélése érdekében. A törvényes eljárás miatt szükség volt arra, hogy előállítsák és kihallgassák.

A Jézusért szalasztott templomszolgák kemény fickók voltak. Régen megtanulták már háttérbe szorítani az érzelmeiket. Szemrebbenés nélkül végezték a dolgukat. Hiába könyörgött bárki is. Aki nem engedelmeskedett nekik első szóra, azt megfenyegették, megverték, letartóztatták és beráncigálták a kenyéradóik elé. Ilyenekké kellett lenniük, mert kötelességszegés esetén azonnal kirúgták, súlyosabb esetben száműzetésre ítélték őket. Jézus előállítása kiemelt eset volt. A parancsot kapott kommandósok napok óta figyelhették, mikor adódik az a lehetőség, amikor nagyobb ellenállás nélkül körülvehetik Jézust, megkötözhetik, és megbízóik elé hurcolhatják.

A „megfigyelés" ideje alatt persze óhatatlanul is hallották, mire tanítja a tömeget. Ez még a munkájuk része volt. Ettől még ugyanolyan, keményszívű szolgák maradtak, mint a küldetés elején. Csakhogy történt valami! Nem csak hallották Jézust, hanem egy idő után hallgatták. Meghallgatták, ezért kiderült, hogy nekik is, hozzájuk is szólt az a galileai tanító, akit előzetes letartóztatásba kellett volna helyezniük.

Jézust, „Isten akaratát hallani", vagy Jézust, „Isten akaratát meghallani" között az a különbség, hogy én akarom-e őt elfogni, és azt tenni vele, amit akarok, vagy engedem, hogy Ő, Jézus ragadja meg az én fülemet, értelmemet, akaratomat, és semmivel nem törődve, átadjam magam neki. Ilyen kockázata van annak, ha a közelébe kerülünk! Lehet, hogy nem csak hallani, fogjuk, hanem meg is halljuk, amit nekünk szán. Ezzel együtt, úgy mint a fogdmegek esetében, érthetővé teszi számunkra, hogy mi odáig mehetünk el, ameddig engedi. Nem használhatjuk őt arra, amire akarjuk. Nem foghatjuk meg, nem bánhatunk vele tetszésünk szerint. Akkor is megszégyenülünk, ha csak próbálkozunk vele.

A Jézus bekísérésére készülő legények üres kézzel, és 180 fokos fordulatot vett elmével mendegéltek vissza a főpapokhoz, a farizeusokhoz. Az elbocsátás lehetőségét meglebegtető kérdésre: „Miért nem hoztátok ide?", ennyit feleltek: „Ember még így soha nem beszélt, ahogyan ő."

Ez a hittanoktatási év akkor lesz áldott, amikor akárhány gyerekben, akármilyen módon, de a Szentlélek titokzatosan hatásos közreműködése után megszületik az álmélkodó csodálkozás Jézusról: „Ember még így soha nem beszélt, ahogyan ő." A családod, a kapcsolatod akkor nyer áldást, amikor megfogan bennetek a közös felismerés Jézusról: „Ember még így soha nem beszélt, ahogyan ő." A bárhol, bármilyen rendezvényen, bárkit megtapsolók körében akkor vesz 180 fokos fordulatot az értelem(!), amikor Jézusra, egyedül Jézusra vonatkozik a megérett felismerés: „Ember még így soha nem beszélt, ahogyan ő."

A magabiztosan induló szolgák azért nem tudták letartóztatni Jézust, mert mielőtt hozzáérhettek volna, Jézus tartóztatta fel őket. Az az erő amivel beszélt, amivel őket, a szolgákat is megszólította, azt is elfeledtette velük, amiért napokon át követték.

Mi történt ezekkel a szolgákkal? Mitől váltak durva, gondolkodás nélküli bábukból Jézust első helyre állító tanúkká?

Sokkot kaptak. Isteni erőtérbe kerültek, amitől az addigi, szabálytalanul működő elméjük visszaigazodott eredeti állapotába.

Ez a hitoktatás egyetlen értelme. Ez az istentisztelet egyetlen célja. A Jézus nélküli, összhangot és rendezettséget nélkülöző életfunkciók helyreigazítása. Isteni sokkhatással.

Kevesen használtuk, de azt hiszem, mindegyikünk látott már defibrillátort. Ha máshol nem, hát filmeken. Ez az a készülék, aminek az elektródáit a test megfelelő pontjaira helyezik, aztán működésbe hozzák, mire az elektromos áramot ad le. Az egyenáramú elektromos ütés úgy hat a szívkamra izmaira, hogy azok szabálytalan rángásai (fibrilláció) helyreállnak. Újra indul a szabályos vérkeringés.

Úgy születtünk, hogy a lelki értelemben vett szívműködésünk saját kedve, és a körülményeink ránk gyakorolt hatásának engedve rángatózik (fibrillál) ide-oda. Sejtjük, hogy nincs minden rendben, csak az okát nem találjuk. A teste szívelégtelenségeinek tüneteit tapasztaló ember sem ismeri az okokat, de érzi, hogy nem így kéne' lenni; ebből baj lehet.

Isten ismeri a panaszainkat, és a lelkünk kamrájának zavarait szeretné helyrehozni. Alkalmasint ezért sokkol bennünket. Ezt - mint az elsősegélynyújtók -, akkor alkalmazza, amikor már elvesztettük az eszméletünket. Nem vagyunk öntudatunknál. Nem fogjuk fel, hogy kik vagyunk. Olyan szintre süllyedtünk, hogy nem is emlékszünk arra, valójában kik vagyunk.

Szentlélek Isten ekkor közbelép. Óriási kelléktárából előveszi a megfelelő „készüléket". Ránk kapcsolja az elektródákat. Nevezd annak, amiről, akiről tudod, hogy mennyei segédeszközként már elért téged! Aztán üt! Akkorát, hogy magadhoz térsz. Igazából: hozzá. Jézushoz. Először, vagy megint (ki tudja hány újraélesztés után) azon csodálkozol, miként is kerülhettél annyira távol tőle. Abból a közelségből, amelyben először maradt nyitva a szád. Úgy, mint a templomszolgáké: „Ember még így soha nem beszélt, ahogyan ő."

Azok a modern defibrillátorok, amik a mai kórházakban, mentőkben, áruházakban találhatók, a beavatkozás előtt ritmusanalízist végeznek. Megvizsgálják, hogy tényleg szabálytalanul működnek-e a szívkamra izmai. A mi lelki rendellenességeink megjelenésekor Jézusnak nincs szüksége vizsgálatra. 24 órás ügyeletben van. A nap minden egyes órájában ügyel ránk. Adott esetben úgy, és olyan mértékben sokkol, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy újra normális legyen az agyműködésünk. Az eredeti, a vele összhangban működő ütemben, harmóniában lássa el feladatát.

A templomszolgák ott voltak a sokaságban, amikor Jézust hallgatva megindult a találgatás. „Valóban ő a próféta. Mások így szóltak: Ő a Krisztus. Többen pedig ezt mondták: Csak nem Galileából jön el a Krisztus?" Biztosan ezeket a beszólásokat, elszólásokat is megjegyezték, hiszen jelentést kellett tenniük a közhangulatról.

Hangulat az volt, de köz-vélemény, közös vélemény az nem. Azok az emberek, akik Jeruzsálemben, a lombsátor ünnepén találkoztak Jézussal, nem tudtak közös nevezőre jutni; közös álláspontot kialakítani. Nem volt köz-vélemény. János evangélista azt írta: „Ellentét támadt tehát miatta a sokaságban".

Nem érdekes, hogy pont' azok, akik el akarták fogni Jézust; pont' ők, akik nem a templom udvarán, vagy a piacon bölcselkedtek, hanem az állásukkal játszottak, pont' ezek a szolgák értettek egyet abban, hogy „Ember még így soha nem beszélt, ahogyan ő."?

Jézus új embereket rakott ugyanazokba a szolgálati gúnyákba. Menyei kenyér befogadására képessé változtatta azokat, akik addig csak a törvénykezők parancsait hajtották végre.

Mi, akik gyűjtünk, segíteni akarunk, Jézus nélkül arra vagyunk képesek, hogy új ruhát, cipőt, kabátot adjunk ugyanazokra az emberekre, akik belül nem biztos, hogy megváltoznak. Ez is dicséretes. Ezt is meg kell tennünk. A segítségnyújtás elengedhetetlen része a keresztyén életünknek. De nem a vége! Nem a teljessége.

Két éve nincs olyan híradás, amely ne tenne említést a menekültekről. Én akkor kapom fel a fejemet, amikor azokról hallok, akik már évek óta élvezik a befogadó közösség előnyeit, aztán hirtelen ellenük fordulnak. Rájuk támadnak. Jogokat követelnek azoktól, akik nem vártak hálát, de azt sem, hogy az újonnan érkezettek rájuk erőltessék az akaratukat.

A napokban hallottam, hogy valaki, aki talán tíz éve tagja új közösségének, kiosztotta azt, aki oda született, és a többiekkel, az „őslakosokkal" együtt felépítette mindazt, amibe a jövevény belecsöppent. Elvándorlási válság - Szegeden. (Migráció; a latin „migrare" azt jelenti: költözik, vándorol.)

A segítségnyújtás tehát nem állhat meg a befogadásnál. Maga a befogadás - úgy tűnik - nem változtatja meg a jól elrejtett és gondosan ápolt, jézustalan természetet.

Aki a családodba, a baráti társaságodba, a gyülekezetedbe, a hazádba érkezett, és veled együtt akar élni, mondd el neki: Egyetlen hivatkozási lehetőséged van barátom! Jézus, akihez hasonlóan ember még nem beszélt. Rá hallgass, és érezd otthon magad azok között, akik ugyanezt teszik! Ámen