Istentisztelet 2019. november 17-én

Hang: kattints a képre!

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: Dán 9,9-19

Textus: Dán 9,19

Szeretett Testvérek!

Az idegen földre fogolyként érkezett, majd Istentől kapott bölcsessége segítségével magas pozícióba jutott nemes zsidó férfi, Dániel imáját hallottuk. Nem magáért, hanem a népéért imádkozik - egyedül van.

Nem nehéz átélni. Egyedül vagy. Abban a hangulatban, amikor te magad vagy a legmegfelelőbb társaság. Imádkozol. Nem csak magadért. Magadat is beleértve, azért a kis közösségért, ami körülvesz. Azért a nagyobb közösségért, amelyikben élsz. Azokért, akikkel vállalod a múltat. Elszakíthatatlan szálak fonják tovább az életeteket.

Dániel, a babiloni király udvarában imájához hívja Izráel Istenét. Ketten vannak. Ő, és az Úr. Dániel jó ideje megüresítette a testét. Böjtölve várta ezt az órát. Gazdag volt, de zsákruhát vett fel. A patyolat tiszta környezetét hamura váltotta. Üres gyomorral, de tiszta, feltöltésre váró értelemmel, a legnyomorultabbak ruházatában, a tűz maradékénak hamujában ülve szólította meg népe, a zsidók Istenét.

Mennyire szoktatok adni a külsőségekre? Nem a reggeli zuhanyra, fogmosásra, sminkre, nem a színházi ruhára, de még csak nem is a templomba indulás előtti perceitekre kérdezek! Mennyire adtok a külsőségekre, amikor valami rendkívüli imához kéritek Isten jelenlétét? Szántatok már három, vagy akár egy napos böjtöt is arra, hogy felkészítsétek magatokat a hosszú-hosszú bűnvallással kezdődő rövid kérésre? Gondoltatok már arra, hogy néztek ki? Mit tükröz a külsőtök, amikor Istennel készültök találkozni? Amikor valakihez készülünk, elképzeljük a találkozás pillanatát. Nem ugyanazt a ruhát választottuk a szerelmünkkel való találkozásra, mint az érettségi vizsgára. Nem abban a nadrágban és felsőben tekerünk a kerékpártúrán, mint amelyiket a gyerek ballagására, szalagavató báljára választunk ki. Gondoltatok már arra, hogy egyszer Isten előtt is úgy jelenjetek meg, ahogy az Őhozzá, és előtte leborulva hozzátok, rátok illik? Van otthon zsákruhátok? Melyik az a tiszta, de legegyszerűbb öltözetetek, ami alázatot fejez ki? Azt, hogy semmi vagyok előtted Istenem, és ezt most még így is ki akarom mutatni. Ha nem is hamuba, de a térdeimre rogyok, mert most nem csak magamért fohászkodom, hanem… mindjárt elmondom, kikért.

Higgyétek el, meghökkentő változáson mentek keresztül, ha kipróbáljátok, milyen külsőleg is a legutolsónak, a leginkább kegyelemre szorulónak láttatni, érezni magatokat!

Dániel megtette. Aztán, csak aztán kezdett imádkozni. Egész népe nevében; egész népéért.

Kit tartasz a népednek? A magyarokat. Azokat, akik annak vallják magukat. Azokat, akik átélték, és veled együtt vállalják a múltjukat. Akik büszkék arra, hogy magyarok, és akik meg tudják vallani Istennek, hogy mint nép vétkeztek és bűnbe estek, de ismerik Isten irgalmát, és azt, hogy megbocsát azoknak, akik be merik vallani neki, hogy fellázadtak ellene, és ezt őszintén bánják.

Nagyon belelendültem ebbe a felsorolásba, pedig valahol megtörik a szép, egységes kép. Mert ugye a népem magyar, annak minden tagja úgy-ahogy ismeri, és tud a közös múltunkról. Büszke is a nemzetiségünkre, de… Vajon minden magyar honfi és nemzettársam vallja-e, bevallja-e, Istennek vallja-e be, hogy népünk vétkezett, és bűnbe esett, mert nem egyszer és nem kétszer fellázadt az ellen a szövetség ellen, amit Jézusban nekünk is felajánlott Izráel Istene, az egyetlen igaz Isten?

Bizony: nem. Kísérletet sem teszek arra, hogy megsaccoljam, vajon a legtöbb magyar ember, történelmünk melyik szakaszában vette komolyan azt, amit Isten jézusi pontossággal adott nekünk? Sötétben tapogatózunk akkor is, ha megpróbáljuk kitalálni az ellenkezőjét: Mikor lehetett az, amikor a legtöbb magyar letért a keresztyén útról, és a legkevesebben hallgattak Isten szavára? Nem azt mondtam, hogy hallgatták Isten szavát, hanem Hallgattak Isten szavára! Mikor, melyik nemzeti tragédiánk, csapásunk közben, vagy utána esedeztek a legtöbben bocsánatért, és a nyomorúság ellenére mikor tértek vissza a legkisebb számban az Úrhoz?

Ennek sose’ jutunk a végére. Lehet, hogy jobb is, mert ijesztő arányok derülnének ki a felől, hogy hányan is bíztak, bízunk abban az Istenben, aki ezt a földet mérte ki nekünk lakhelyül. És a többi három milliónak, akik jövevényekként élik meg, vagy vakarják le magukról magyarságukat.

Azt viszont felmérjük, hogy most kb. száznegyvenen itt vagyunk. Mi, akik ezt a Bibliából merített lelki táplálékot kaptuk tízóraira. A Szentlélek pedig szellemi falatonként súgja a füledbe, majd tovább tolja a lelkedbe: felelősséged, ima-kötelességed van a népedért.

Kezdjük érteni, hogy ma miért hívott ide minket Isten. A mieinkért. Szentlélek Isten arra akar rávenni minket, hogy imás egyedüllétünkben gyújtsuk be a felelősségérzetünk mennyek felé lobbanó lángját azokért, akikkel közösséget érzünk. Ehhez több kell, mint a rutin-imáinkhoz.

Dániel, felkészítő böjtje után zsákruhában és hamuban nagy levegőt vesz, és így szól: „Urunk, bár mindenben igazad van, forduljon el lángoló haragod városodtól, Jeruzsálemtől és a szent hegyedtől!”

Micsoda ficam az öntelt személyiségünkön! Mekkora fordulat, amikor eljutunk arra az egészséges, természetes felismerésre, ami minden nyafogás nélkül, e képen kezdi az imáinkat: „Urunk, bár mindenben igazad van,…”! Urunk, bár nem találunk érveket az állításaiddal és ítéleteddel szemben, és esetlenek a mentségeink, mégis, mocskos kudarcaink ellenére: kérünk. Dániel is kért. Ő Jeruzsálemért. Mi azért, hogy „forduljon el lángoló haragod” a népünkről.

Nem tudom, Radnóti óta hányan mondták ki, de talán ő fogalmazta meg a legszebben: „Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép, s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép”. Ha az imaórádban (tíz percedben) még meg is nevezed, hogy miben vétkezett a népünk, mikor, hol, és milyen módon, akkor a legtöbbet teszed – a magyarokért.

Vajon hány politikus, történész, pap, lelkész merte megfogalmazni az első, vagy a második világégés után azt, amit Dániel gátlástalanul odaöntött Istene elé: „Mert a mi vétkeink és elődeink bűne miatt gyalázzák … népedet mindazok, akik körülöttünk élnek.”? Aki – nem Trianon, de – akár most is ilyet mer mondani a Versailles-i békediktátumról, az megnézheti magát. Dánielt mégis arra buzdította Isten Lelke, hogy imádsággal díszített magányában merjen bűnvallást tenni a nép nevében. A nép rossz döntései miatt. Megkockáztatjuk, hogy egyszer így imádkozunk, magunkra, népünkre vonatkoztatva: „Mert a mi vétkeink és elődeink bűne miatt gyalázzák … népedet mindazok, akik körülöttünk élnek.”? Hátha olyan kedves, régóta várt szavak lesznek ezek Isten számára, amik miatt változás következhet, akár az egész nemzet sorsában!

Ehhez tartozik Dániel imájának fenséges, igenis: felmagasztalt alázata: „Mert nem a magunk igaz tetteiben, hanem a te nagy irgalmadban bízva visszük eléd könyörgéseinket.” Jó lenne abban a tudatban élni, hogy a népünk, nemzetünk igaz tetteit felmutatva követelünk Istentől igazságot, békét, jólétet, de ennek realitását – ha keresztyének -, még legnemzetiesebb honfitársaink, vezetőink és követőik sem gondolhatják komolyan.

Abban bízhatunk, hogy a minket, magyarokat még mindig védő, gondunkat viselő Isten irgalmas hozzánk. Dánieltől megtanulva: „a te nagy irgalmadban bízva visszük eléd könyörgéseinket.” Az isteni irgalom nem más, mint szánalom, részvét. רַחַם (ejtsd: racham) – mondja, írja Dániel héber nyelve. Ugyanezt a szót olvassuk az Ószövetségben, amikor József meglátta öccsét, Benjámint, és elérzékenyült. Megrendült lelkében. Bízva Isten megrendülésében, együttérzésében, sőt: elérzékenyülésében, vakmerően odavihetjük elé imáinkban népünk, családunk (?...) istentelen részét is!

És a végén, böjtben, zsákruhában, hamuban elmondott ima végén Dániel felszólítja az Urat! „Uram, hallgass meg! Uram, bocsáss meg! Uram, figyelj ránk, és cselekedj, ne késlekedj!”

Igen, mondd ki ezt a népünkre, a nemzetünkre, a magyarokra szánt imaidőd végén!

És most gondoljatok szűkebb „népetekre”. A családtagjaitokra. A rokonaitokra. A Krisztusban testvérnek kapott gyülekezeti tagokra. Őket, a legkedvesebbeket, az ismerős arcokat kísérjétek Isten elé!

„Uram, hallgass meg! Uram, bocsáss meg! Uram, figyelj ránk, és cselekedj, ne késlekedj!”

Én ezt kérem ma. Hallgassa meg az Úr mindazokat a könyörgéseinket, amit ez a mai Ige váltott ki belőlünk¸váltott a szánkra, váltott aprópénzre a most kigondolt, este pedig elmondott imáinkban!

Bocsássa meg nekünk Isten, amit a családunkban, a népünk tagjaiként, Istennek ellentmondva megtettünk. Bocsássa meg, amit a családban, a nemzetünkben elhanyagoltunk és ezzel, meggondolatlan vakmerőséggel kiváltottuk Isten haragját. Kérjük Istent arra este, vagy már most, az istentisztelet után hazaérve, hogy figyeljen ránk, és cselekedjen! Tegyen valamit annak érdekében, hogy rendeződjön a vele való kapcsolatunk. Mert akkor, mert utána minden jóra fordulhat, és még a rosszat is másként viseljük.

Végül: merjünk olyan bátrak lenni mint Dániel, és sürgessük meg az Urat: „Uram, …ne késlekedj!” Dániel nyelvén, szó szerint: Uram, ne maradj hátul! Oda szorítottunk, magunk mögé. De így nagyon rossz. Gyere vissza elénk, mert a bűnvallás után arra akarunk menni, amerre te vezetsz!

Az úrvacsorai kenyér és bor annak a jele, hogy Isten meghallgat minket. Jézusra hivatkozunk, és Ő megbocsát. Figyel ránk, és helyreigazít. Nem késik. Időben; a bűnvallásodat követő bűnbocsánat idejében újra előrelép, és vezet téged. Minket. Mindazokat, akik Isten részvétében, elérzékenyülésében bízva viszik elé könyörgéseiket. Az egész család. Az egész nemzet. Bár így lenne! Ámen