Istentisztelet 2020. december 25-én

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Karácsony I. napján - interneten

 

Lk 2,1-16

 

Karácsonyt Bárhol Ünneplő, Szeretett Testvérek!

 

Így értük meg 2020. december 25-ét! Azon bosszankodunk, hogy az ünnep, a templom, a város, az ország, a világ nem úgy működik, ahogy szerintünk működnie kellene. Felhívjuk egymást telefonon, esetleg személyesen, láthatatlan szánkkal daráljuk a maszk mögül: „Na, most mondd!" „Ez borzalmas!" „Én már nem bírom sokáig!" „Te mit szólsz hozzá?"

Hopp! Ez az! Ez a jó kérdés: Te, Jézus mit szólsz hozzá? És neki van szava hozzá. A ki tudja hányszor hallott; a ki tudja hányszor olvasott, a ki tudja téged mikor, milyen körülmények között talált karácsonyi történeten keresztül. Van szava hozzád. Ha kíváncsi vagy rá, el is ért téged. Ha ez nem elég, és: ne legyen elég(!), akkor ma is, idén is igazi karácsonyod lesz! Mert az „igazi" karácsony függetlenít téged attól, amit két évezred népi és egyházi hagyományai, kereskedelmi ügynökei rápakoltak.

Szóval: Jézus mit szól hozzá? Mit szól ehhez az egész, több szempontból újratervezett helyzethez? Szegezzük neki a kérdést, mert, ha valaki, hát Ő, az egyszer testté lett Isten, és most is közöttünk Lélek-ző Isten pontosan feltárta, mi idézte elő a mostani helyzetet. Felmérte és diagnosztizálta, majd megállapította a kialakult állapotot. Figyeli a kór lefolyását, és mindent összegezve nekikezdett valaminek. Valaminek, ami az általunk még ismeretlen végkifejlett felé halad.

Közben pedig elrendezi a karácsonyunkat is. Most is van hozzánk szava. A könyvek összekötésének sorrendjében harmadik evangélista volt az egyetlen, aki valószínűleg beszélt a szemtanúkkal, és leírta a pásztorok felett kinyílt égboltból hangzó angyali kórus dicséretébe foglalt jókívánságokat: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat."

Igen, dicsőség légyen a magasságban lévő Istennek - bólogathattak a derék pásztorok, és hagyja jóvá a pandémiában kuckójába szorult ember. Ideje lenne a békességnek, és a jóakaratnak, de ennek bizony híjával voltak a betlehemi égre tekintők, de a híreket, statisztikákat elemezgető tévénézők is.

Mit énekelnek az angyalok? A születendő Jézus békét hoz a Római Birodalom keleti provinciájába? A megszületett, meghalt és feltámadt Jézus kikeveri a leghatékonyabb vakcinát? Kiüríti a gyűlölködést fecskendező oltóanyagot a hatalmat gyakorlók mikrofonjából? Talál munkát a jövőjüket féltő vírus-áldozatoknak? Lelkének erejével szétosztja az extra-profitot bezsebelő gyógyszergyártók, futballisták, politikusok, és hitüket cselekedeteikből is megmutatóknak nem csak a feleslegét, de féltve őrzött költségvetésüket nyomatékosabban megterhelő adományát?

Augusztusz császár idejében ez nem történt meg. A Jézussal jászolba fektetett isteni békesség és jóakarat távolról sem volt az, amit békesség és jóakarat alatt a pásztorok, és a 21. századi felületes bibliaolvasók, évente kétszer templomba látogatók értenek.

2020 karácsonyán Isten újfajta eszközökkel tesz kísérletet arra, hogy megértesse velünk: Jézusban nem azért született a világba, hogy a magunk módján ünnepeljük, hanem azért, hogy befogadjuk, szeressük, és megértve megköszönjük az Ő tanító, vétkeinket kereszten eltörlő, halál után mennyei utazásra jogosító, örökkévalóságot megszerző szeretetét.

Nagy a baj; nagyon nagy a baj, ha az idei karácsony azért sérül meg bennünk, mert nem vagyunk vele elégedettek. Nem fogadjuk el olyannak, amilyennek Ő, az Isten engedte meg, hogy bekövetkezzék. Nagy a baj, ha így, ha most kevésbé szeretjük Jézust.

Úgy tizenöt évvel ezelőtt, a Tisza-parti klinika „körintenzív" épületében arra kért a férj, hogy kísérjem be a válságos állapotában lévő feleségéhez. Úgy fogta a kezemet, mint egy kisgyerek. Az ágy mellett elengedte, és rólam teljesen megfeledkezve simogatta felesége haját, csókolta a homlokát, kezét, és úgy becézte, ahogy - szerintem - udvarlásuk idején. Nem érdekelte a megfakult arc, a rendezetlen haj, a testnedvekkel teli csövek, a gépek pittyegése, villogása, az odakint szakadó eső, a többi ágyon ápolt betegek alól kihúzott ágytálak. Ez a férj csak a szerelmét látta. Azt, akivel évtizedekkel korábban összekötötte az életét. Annak a kezét szorította, akinek az ujjára húzta a jegygyűrűt. Akivel megtervezte a havi költségvetést; akivel együtt ment a piacra, akivel a gyerekek után nézett az óvoda, az iskola kapujából. Mindegy volt neki, mi veszi körül, ki látja a könnyeit, mit mondanak a hírek, mennyi pénze van a tárcájában. Teljesen átadta magát a percnek. Odaadta magát annak az örömnek, hogy a közelében van annak, aki nélkül hiányos az elképzelése, céltalan a mozgása, homályos a világlátása, tervezetlen a következő napja.

Tudod-e ennyire szeretni Jézust?

Tudod-e most így fogadni a karácsonyt? Elfeledve, mi folyik a világban, átölelni Isten ajándékát; a benned lakóhelyet kérő Jézust? Őt, aki készen áll arra, hogy minden látszólagos veszteséged, hiányod, szomorúságod ellenére kimondhatatlan örömbe, és leírhatatlan, de annál tisztább értelembe öltöztesse december 25-ét, és 26-át, és az év végét, és hátralévő idődet, és az azt követő, időtlenségben megvalósuló létedet? Tudod- e így értelmezni az idei, de mostantól kezdve az összes karácsonyt? Az összest, ami vidám vagy keserű volt korábban; az összest, amit ez után még megenged neked a jó Isten.

Segítsek? Segítsen rajtad az Isten! Segítsen a Lukács evangéliumába írt recept kiváltásával, és lelkedet kezelő alkalmazásával.

József és Mária az első gyereket váró szülők izgalmával készült a nagy napra. Az észak-galileai Názáretben. Ebbe szólt bele a római adóhatóság. József idézést kapott. Meg kellett jelennie a birodalmi adók beszedését elősegítő népszámláláson. A római törvények szerint ott írták össze, ahonnan származott. A Názárettől 5-6 napi távolságban lévő júdai Betlehemben. Az adóhatóság más akkor sem tréfált. Indulniuk kellett. Megható bibliai illusztrációkon látjuk, és velem együtt sok ezer pap biztosan úgy prédikálja, hogy Mária felült a szamár hátára, József pedig úttalan utakon óvatosan vezette az állatot. Ebből Mária, József és az utak helytállóak, de a Bibliában szó sincs szamárról. Lehet, hogy gyalog teljesítették a teljes távot. Akár volt szamár, akár nem, elképzelni is nehéz, mit élhetett át a szülés előtt egy héttel álló, segítőit messzire tudó Mária. No, és a tehetetlen, féltő szeretettel őt kísérő József.

Nehéz a karácsonyod? Lelki és testi terhek nyomasztanak? Fájdalmak kínoznak? Segítenél magadon, de nem látod az ellenséget? Segítenél azokon, akik eddig közelebb jöttek hozzád, közelebb mentél hozzájuk karácsonykor, de most épp a féltő szeretet parancsol nem is másfél méteres, de több saroknyi, több száz kilométeres távolságot közétek?

Elromlott a világ? Általában nem ilyen december vége? Nem így szoktuk várni Jézust?

Gondolj Józsefre és Máriára! Közvilágítás, közbiztonság, közegészségügy híján, az egész ismert világra elrendelt szabályozás, rendeletek betartásának kötelező érvénye miatt, napfelkeltétől napnyugtáig utazhattak. Jóakaratú emberekre hagyatkozva, rosszakaratú emberek felbukkanásától tartva. Az sem volt irigylésre méltó karácsony!

Nem irigyled őket, ugye? Pedig: ilyen volt az akkori világ. Veszélyes, békétlen, kiszámíthatatlan. Nagyon különbözött a miénktől? Sok tekintetben: igen, de ha a veszélyt, a kiszámíthatatlanságot és a békétlenséget vizsgálgatom, valójában: nem.

Mit kezdjünk az idei karácsonnyal? Kényszerhelyzetben vagyunk.

Mit kezdett az övékkel Mária és József? Azt, amit olvasunk. Kényszerhelyzetben voltak.

Milyen lett volna az övéké, ha nincs az a bizonyos birodalmi összeírás? Kitakarított otthon, a szüléshez szükséges, legkönnyebben elérhető asszisztencia bábákkal, és segítő rokonokkal, barátokkal.

Helyette? Sietség a vajúdó asszonnyal, több elutasítás, aztán egy kicsiny, istállóra odabökő emberség, talán valami meleg víz, egy héttel korábban mosott ruhadarabok a bepólyáláshoz. A család szép zsidó énekei, a barátnők kórusa helyett mekegés, búgás, patakoppanás, kérődzés, szalmaropogás.

Tudjátok, milyen irigylésre méltók vagyunk: bezárva - a fűtött lakásba; telefonnal a kezünkben - beszélgetve a családtagokkal; kevesebb terítékkel - a tűzhelyen főtt, sült ételekkel?

Kedves, egyedülálló gyülekezeti tagunk több mint egy hónapot töltött a kórházban. Oxigéntartályból lélegezve, maszkkal letakart, átlátszó műanyag arcvédőpajzs mögül beszélő kesztyűs, fáradt szemű orvosok ás ápolók társaságában, új betegek felvételét és elhunyt betegtársai kiszállítását nézve. Azt mondta, arra vágyott a legjobban... amiben a kint lévő testvérek élnek. Reggel öttől este nyolcig a szabadban, maszkosan is emberek között sétálni, otthon az ablakot kitárva lélegezni, a saját ágyában aludni, konyhájában főzni, virágjait locsolni, asztala mellett Bibliát olvasni, adventi, karácsonyi énekeket énekelni, egyetlen fenyőgallyal és két szaloncukorral a szőnyegére térdelve imádkozni. Imádkozni. Megköszönni az istállóba született Megváltót, akinek keresztje azokat a bűnöket is megbocsátja, amik miatt most nyüszít a világ.

József és Mária másképp gondolta Jézus születésének napját, helyét. Nem úgy lett. Én is, te is másképp gondoltuk az Isten emberré születésének napjára előkészített helyet és teendőket. Nem úgy lett. Később Mária és József összerakta a történéseket: ja, persze, a próféták így mondták! Egyszer mi, vagy az utódaink megértik, miért ilyen ez a mostani karácsony; miféle isteni akarat, vagy isteni engedély szerint alakult 2020. karácsonya. Szükséged van-e a karácsonyi örömhírre? Ha igen, semmi nem szólhat bele.

Megváltód született! A lényeget tekintve semmi nem változott. Isten szeretete olyan, mint régen! Örülj, mint akkor; örülj, mint mindig, amikor semmi nem szorította ki Jézust a szívedből! ÁMEN