Istentisztelet 2018. december 2-án

Hang: kattints a képre!

Advent 1. vasárnapján (dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: Zsid 2,18-3,6

Textus: Zsid 3,1/b

Szeretett Testvérek!

A Zsidókhoz írt levélből két dolgot nem tudunk meg. Azt, hogy ki írta, és azt, hogy kinek? Hát nem a „zsidóknak"? Nem akarok kötözködni, de: nem. A levél felirata az, hogy „A hébereknek". Ráadásul ezzel a „címmel" is csak a II. század közepétől találkozunk, az alexandriai gyülekezet presbitere révén.             Akkor mit tudunk meg ebből az újszövetségi levélből? Például azt, hogy ezek a „héberek" nem feltétlenül zsidókeresztyének, viszont biztos, hogy Isten ígéreteinek örökösei. Jézus Krisztus jóvoltából a választott nép tagjai. Keresztyének. Legyenek zsidók, vagy nem, kiderül, hogy igen jól ismerik az ószövetségi írásokat. Mi mást ismerhettek volna? Lehet, hogy már a kezükbe került a nem régen lejegyzett ősevangélium, amit később Márk, Lukács és Máté kiegészített. Féltve őrzött, rejtett kincsként talán birtokukban van valamelyik apostol levelének másolata is. De számukra még egyik sem szent írás. Krisztus halála után fél évszázaddal még senkinek nem jutott eszébe, hogy Mózes és a próféták, a történetírók és a bölcsek (Dávid, Salamon) tekercseivel azonos szintre emeljen olyan lejegyzéseket, amiknek a szerzői az idősebb gyülekezeti tagok kortársai voltak.

Mit tudunk meg a levélből? Már az elején, mindent: Jézusról. A fenséges bevezetés, alapozás után az író hirtelen megcélozza az olvasók gyenge pontját: „Mivel maga is kísértést szenvedett (t.i.: Jézus), segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek." Vagyis: ti már hiszitek Jézust. De megtántorodtatok. Meginogtatok. Megszédültetek. Kísértésbe estetek. E kísértések közül az egyik épp onnan támad, ahonnan nem várnák. Az első öt tekercsből. A Tórából. (Mózes I-V. könyvéből.) A feltehetően vegyes, zsidó és nem zsidó keresztyénekből álló gyülekezetben igencsak felerősödött az a tudat, hogy a Mindenhatónak nem volt Mózesnél nagyobb hírnöke, prófétája. Nekünk képtelenségnek tűnik, de azok, akiknek a kezében csak az ószövetségi tekercsek sorakoztak (valószínűleg az sem mind), nehezen fogták fel, hogy a megváltó Jézus tényleg Isten Fia volt! Akkor hová tegyék Mózest?   Igaz, hogy Mózes vezetésével szabadult ki a nép Egyiptomból. Igaz, hogy Mózesnél nagyobb erővel, Krisztus előtt senkit nem ruházott fel az Úr. Igaz, hogy Isten közvetlenül beszélt Mózessel. A Tízparancsolatot is neki adta át. Ráadásul: „Ez a Mózes pedig igen alázatos volt, a földön élő minden embernél alázatosabb." (4Móz 12,3)          Mózes része volt Isten házának, az Egyiptomból kiszabadított, választott népnek. Jézus azonban az Isten Fia. Ő építette azt a házat, aminek Mózes lakója volt. Mózes életét is Isten adta. Óriási érdeme, hite mellett ezt tudomásul kell venni. Mózes, Illés, Dávid. A zsidók legnagyobbjai. A hit bajnokai. De csak emberek! Egymással egyenlők. A maguk hatókörén belül.

Olyan ez, mintha (természetesen csak a képzeletünkben) a világ legnagyobb atlétikai viadalán a 100 méteres síkfutást megnyerő sportoló azt kiáltaná: „Én vagyok a legnagyobb köztetek, mert én vagyok a leggyorsabb!" A távolugró bajnok leintené: „Én vagyok a legnagyobb, mert én ugrom a legmesszebbre!" „Ugyan már!" - szólna a dobogó legfelső fokán álló rúdugró - „Én vagyok a legnagyobb, hiszen mindenki közül én ugrom a legmagasabbra!" Az első helyezettek mellveregetése után Jézus ennyit mondana: „Mindannyiótoknak én adtam életet. Sokat tettetek, de én vagyok a legnagyobb. Azért vagyok több nálatok, mert más vagyok! Isten Fia.

Annak ellenére, hogy Jézusnak még háza sem volt. Az írástudók közül valaki egyszer követni akarta. Bárhová is megy, vele akart tartani. Jézus szelíden felvilágosította: „A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania." Saját sírhelye sem volt. Arimátiai József sírboltjába helyezték el a keresztről levett testét. Mégis nagyobb volt Mózesnél, de azoknál is, akik Őt követték. Az apostoloknál is, hiszen előtte Isten minden választottja szolga volt, Krisztus azonban: maga a Fiú. Az Isten Fia. Maga az Isten. Ezt kellett magukba vésniük a Zsidókhoz (héberekhez) írt levél olvasóinak.

Nem tudom, hogy akkorra már eljutott-e hozzájuk az evangéliumnak az a részlete, amiből kiderül, hogy maga Jézus sem Mózest tartotta a legnagyobb embernek. Még csak nem is Máriát, aki Őt hordozta a méhében. A zsidók, természetesen a mai napig Mózest tartják az elsőnek. A katolikus egyház Szűz Máriát. Kíváncsi valaki Jézus besorolására? Az Ő „értékelése" a következő: „Bizony mondom nektek: az asszonytól születettek között nincs nagyobb Keresztelő Jánosnál; de aki a legkisebb a mennyek országában, nagyobb nála." (Mt 11,11) Jézus díjkiosztóján, az első körben, a földre születettek közül Keresztelő János az első, de a második, végső összevetést figyelembe véve, a mennyek országának legkisebbje még őt is megelőzi.

Advent első vasárnapján jó, ha tudatosítjuk magunkban az utolsó előhírnök, Keresztelő János, szerepét! Asszonytól születettek között nincs nagyobb, csak az, aki a mennyek országában van! Jézus onnan jött, és oda tért vissza. A harminchárom éves földi tartózkodása alatt is érvényben volt a mennyei állampolgársága. Te ott vagy? Hiszed, hogy már itt, most, neked is megvan az üdvösséged? Adventben, mint minden egyházi ünnep holdudvarában, érzékenyebbek vagyunk ezekre a kérdésekre. Az érzékenység együtt jár a kísértéssel. Áll, a hit, de kicsit megremeg. A megszerzett, elfogadott, megköszönt üdvösség-tudatunkba vetett hit. A bizalom rezeg, mi szerint benne vagyunk-e a mennyek országában.

Megtántorodunk, mert ünnep előtt, istentisztelet alatt, gyenge perceinkben lök egyet rajtunk a Kísértő. Kérdéseket tesz fel nekünk, és mi megszédülünk. A Kísértő kérdez. A Sátán kérdez. Ez a módszere. Isten, ezzel szemben nem vizsgáztatja azokat, akiknek hitet adott. A kétségek között élők, a megfelelni akarók azok, akik egyfolytában bizonygatják, mekkora hitük van. Jakab levelében azt olvassuk: „Mutasd meg nekem a hitedet cselekedetek nélkül, én is meg fogom neked mutatni cselekedeteim alapján a hitemet." Az Ördögtől félő ember állandóan a hitről beszél. Az Istent félőnek elég a mustármagnyi hit. Abból cselekszik, és abból tudják meg, hogy kiben hisz. A Kísértő azonban nem adja fel. Ezt tapasztalták a Héberekhez (Zsidókhoz) írt levél olvasói. Kik voltak ők? Mondom még egyszer: nem tudjuk. És mondom azt is: mi vagyunk azok! És mindenki, aki valaha olvasta, olvassa, olvasni fogja a kísértések ellenszerét. A Szentlélek, nem tudjuk kivel, de valakivel megíratta a kísértések elleni gyógymód legbiztosabb receptjét: „figyeljetek... Jézusra"!

Amikor mélyen, aztán még mélyebben vagy, és elérsz odáig, ahol már nyomasztóan sötét van, tartson másodpercekig, vagy hetekig ez az állapot, a homályból előbukkan a kísértő kérdés: Igaz ez az üdvösség dolog? Rád is vonatkozik? Érted is az életét adta Jézus? Amikor körülötted sompolyog a Kísértő, kapd elő az ellenszert: figyelj Jézusra! Amikor megkísért a közömbösség, az elégedettség, és arra akar rávenni, hogy azt hidd, most már tényleg elérted a határt; ennél többet nem kell foglalkozni ezzel az egész hittel, akkor figyelj, nagyon figyelj Jézusra! Figyelj, mert lehet, hogy nagyobb veszélyben vagy, mint akkor, amikor megjártad a mélységeket! Amikor eszedbe jut, mit tettél (már megint, és megint), és már nincs is kedved beszélni róla Istennel, hiszen ennyit nem bocsáthat meg, akkor is: figyelj Jézusra!

Milyen lehet ez az igazi Jézusra-figyelés? Kérdezzük meg tőle! Átnéztem az evangéliumoknak azokat a részeit, ahol Jézus szavát ugyanúgy jegyezték le, mint amivel most mi foglalkozunk: „figyeljetek"! Három példát mondok. Abban a híres, hegyen elhangzott beszédben ezt hallották a Mestertől: „Miért nézed a szálkát a testvéred szemében, a saját szemedben pedig még a gerendát sem veszed észre?" (Mt 7,3) Észrevenni; ugyanaz a szó, mint: figyelni! Jézusra figyelni tehát azt jelenti: észrevenni Jézust! Adott helyzetben különbséget tenni a között, ami előttem áll, és a között, amit Jézus láttat meg veled! Másik példa. Amikor Isten gondviselését magyarázza, ezt a szép hasonlatot hozza: „Nézzétek a liliomokat, miként növekednek: nem fáradoznak, nem is fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül bármelyik." (Lk 12,27) Nézni (a liliomokat), megint csak ugyanaz, mint: figyelni! Jézusra figyel az, aki az Ő példáját látja maga előtt! A bibliából megismert Jézusra néz. A kísértések közben, az érzékszervein túl lépve, Őt, Jézust érzékeli. Rá összpontosít, és megszűnik az aggodalom. Semmi nem változik, de az aggodalom megszűnik! És még egy utolsó példa. Abból a jelenetből, amikor az adófizetéssel kapcsolatban próbálják tőrbe csalni Jézust. Hízelegnek neki, „Ő azonban felismerte álnokságukat"! (Lk 20,23) Itt pedig a „felismerte" jelenti azt, hogy figyelni! Aki Jézusra figyel, az felismeri a kísértést, így azonnal megkezdheti az „ellenállást".

Mózes, mint Isten szolgája „hű volt... az ő egész házában". „Krisztus azonban mint Fiú hű a maga házához. Az ő háza mi vagyunk". Milyen hihetetlen! Mi vagyunk Krisztus háza, és Ő hű hozzánk? Igen. Mi vagyunk a háza, a családja, az örökösei, a nemzetsége. Ő pedig hű hozzánk; mindent betart, megad, amit megígért nekünk. Rajta semmi nem múlik. És rajtunk? Rajtunk: igen. Az Övéi maradunk, „ha a bizalmat és a reménység dicsekedését mindvégig szilárdan megtartjuk." Mi, az Egyház élő kövei. Szilárd hittel, tántoríthatatlan reménységgel, építjük, erősítjük azt, aminek az alapját ő vetette meg.

Kedves Téglatársaim; Krisztus Házának alkotóelemei!

Legyen más ez az advent, mint a korábbiak! Álljunk ellent még erősebben a Karácsony örömét gyengítő, hitünkre lövöldöző kísértéseknek! Merjünk még jobban örülni annak, hogy a betlehemi gyermek, a bűneinket megbocsátó Jézus Krisztus értünk született, értünk halt meg, értünk támadt fel!

Vigyázz a hitedre, és Ő is ápolni, erősíteni fogja!

Figyelj rá! Ne az állami és egyházi Mózesekre! Figyeljetek Jézusra! Jézusra figyeljetek! Adventus Domini. Az ÚR eljövetelére készülünk. Ámen