Istentisztelet 2022. május 1-jén

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Anyák napján

 

Lekció: 2Sám 19,32-38/a

Textus: 2Sám 19,38/b-40

 

Szeretett Testvérek!

 

A királyok uralkodásának vége felé megkezdődnek a találgatások: Ki lesz az utódja? Az alattvalókat, a szomszédos népeket, gyakran az egész világot e kérdés megválaszolásának lehetőségei tartják izgalomban. Akkor is, ha egy ország, egy állam vezetőjét nem királynak, hanem elnöknek, kancellárnak, vagy bármi másnak hívják.

Dávid királynak élete utolsó napjaiban váratlan trónkövetelővel kellett szembenéznie. Egyik fia, Absolon gyűjtött ellene embereket. A királynak menekülnie kellett. Az utolsó, nagy ütközet előtt, Dávid és a hozzá hűséges hadinép egy kis városban, Mahanajimban gyűjtött erőt a küzdelemhez. Ott találkoztak Barzillajjal, aki harmadmagával fogadta az éhes, fáradt, szomjas királyt és harcosait. Barzillaj módos ember lehetett. Társaival „takarókat, tálakat és cserépedényeket, búzát, árpát, lisztet és pörkölt gabonát, babot meg pörkölt lencsét, továbbá mézet, vajat, juhtúrót és tehénsajtot vittek enni Dávidnak és a vele levő hadinépnek". (2Sám 17,27-29)

Másnap az idős Dávid király kiadja élete utolsó haditervét. A szerint állítja fel a seregét. Ő maga is harcba bocsátkozna, de katonái nem engedik. Tisztelettel felelik: „Nem jöhetsz, mert ha mi megfutamodunk is, az nem számít; sőt ha a sereg fele meg is halna, az sem számít semmit. De te annyit érsz, mint tízezer magunkfajta ember. Jobb tehát, ha a városból segítesz bennünket." Megáll hát Dávid Mahanajim város kapujában, és onnan irányítja az ütközetet. Megsemmisítő csapást mérnek a lázadókra. A helyreállított békességben visszatérhetnek Jeruzsálembe.

A helyiek segítettek nekik átkelni a Jordán folyón. A nyolcvanesztendős Barzillaj, a csata előtt bőséges ellátmányt biztosító támogatójuk elkíséri őket. Dávid nem feledkezett meg jóságáról. Ma azt mondanánk, eltartási szerződést ajánl az öreg Barzillajnak: „Jöjj át velem, és én majd eltartalak Jeruzsálemben." Barzillaj magas életkorára, az azzal együtt járó nehézségekre, és szülei sírjára hivatkozva azt kéri, hadd maradjon csak a saját városában.

De! Kár lenne egy ilyen királyi ajánlatot veszendőbe hagyni! Ha ő, az öreg ember nem élvezheti annak előnyeit, legyen más a kedvezményezett! Ezért így folytatja: „De itt a fiam, Kimhám, a te szolgád. Keljen át ő veled, uram, királyom, és vele bánj jóindulattal."

Barzillaj „Addig üsd a vasat, amíg forró!" - elgondolása beválik. Dávid elfogadja a nagyvonalú csereajánlatot: „Velem jöhet Kimhám, és majd úgy bánok vele, ahogyan szeretnéd." Aztán még a jóindulatáról is biztosítja Barzillajt: „Mindent megteszek a kedvedért, amit csak kívánsz tőlem."

Ismertek ilyen apákat? Biztosan. Kik azok, akik adott esetben még felül is múlják ezt a Barzillaj-féle önzetlen szeretetet: „Csak neki legyen jó! Csak neki legyen jobb! Csak ő legyen biztonságban! Amennyire kiszámítható, a gyermekem jövője legyen elrendezve!"?

Kik azok, akik bennünket, jóakaratú apákat is felülmúlnak? Nem csak május első vasárnapján válaszoljuk: Az édesanyák!

Az Isten szerint rendezett harmonikus körülmények között kiderül, hogy az édesanyák, ha csak egy csipetnyivel is, de nagyobb adagot kaptak a gyermekeik iránti szeretetből, mint az édesapák.

Térjünk vissza Barzillajhoz! Az ő, lelkületéhez. Miért segítette a menekülő, kifáradt Dávidot és társait? Mert ilyen volt a lelkülete. Támogató, együtt érző, megértő.

Mit akarok ezzel mondani? A lelkület szó, fogalom meghatározása a következő: értelmi, érzelmi és erkölcsi (jellem)vonásoknak az összessége, érzésvilága.

Barzillaj megsajnálta, megértette, segítette, következő felkészüléséhez mindennel ellátta Dávidot és hadinépét. Ő és két, hozzá hasonló lelkületű társa: Sóbi és Mákír az összecsapás végeredményétől függetlenül Dávid, az Istentől kapott uralkodó mellé álltak. De amikor sor került hűségük elismerésére, Barzillaj hátralépett, és mindent, ami az ő tettrekészségéért, szeretetéért, odaadásáért járt, azt átengedte annak, aki a legtöbbet jelentette neki. A fia: Kimhám.

Mi mondanivalója van Istennek számunkra ezzel a Barzillajjal?

Először:

ami neked jár, már a tiéd is, de(!) nincs rá szükséged, add oda valaki másnak! Barzillaj szavaiból kiderül, hogy mi mindenben lett volna része, ha élete végéig a királyi udvarban élvezheti az ötcsillagos ellátást. Kifogásai között megemlíti, hogy: „nem érzi szolgád annak az ízét, amit eszik és iszik, és nem gyönyörködöm az énekesek és énekesnők hangjában."

Másodszor:

Barzillaj nem kételkedik a király szavahihetőségében, de tapasztalatból tudja, hogy az ígéretek, a kötelezettségek betartása áldozatokba kerül. Ő nem kíván ilyet Dávidtól: „Csak terhedre lenne a te szolgád, uram, királyom!"

Sok szép példát tudok erre a gyülekezetből és a családból. Idősek, de náluk fiatalabbak, és egy generációval még ifjabbak is felmérik azok tűrőképességét, erejét, akik felelősséget éreznek irántuk. Akik vállalják, hogy segítik őket. És elhárítják, vagy, ha nem, mivel nem akarják megbántani a jószívű segítőt, minimálisra csökkentik a felajánlások teljesítésének körét.

Ezt tette Barzillaj. Megköszöni Dávid nagylelkűségét. Méltányolja, de kivonja magát alóla. Viszont: nem utasítja el, hanem mást nevez meg kedvezményezettként.

Gondoljatok vissza édesanyátokra! Szerintem a felét sem tudjuk annak, mi mindenről lemondtak a kedvünkért. Mennyi lehetőséget ajánlott nekik az élet, de nem éltek vele! Amit tudtak azt a javunkra fordították.

Harmadszor:

Mire tanít még minket Isten az öreg Barzillaj példájával? Arra, hogy ha életkortól függetlenül, alkalmasabb jelentkező tölthet be egy tisztséget, adjunk neki lehetőséget! Aki tanult valamilyen szakmát, előbbre akart lépni a hivatása gyakorlásában, az előbb utóbb beleütközött a Barzillajjal ellentétes lelkületű falakba. Féltékenységből, vagy bármi más miatt addig akadályozták kezdő tehetségének kibontakozását, amíg csak tudták. Nem engedték oda arra a munkaterületre, ahol fejlődhetett volna.

Barzillaj élvezhette volna Dávid konyhájának kínálatát. A királyi udvar énekeseinek, énekesnőinek előadásait. A fenséges környezetben található jó és a rossz közötti választás lehetőségeit. Barzillaj nem érezte magát alkalmasnak. De ki az, aki a király felajánlásából előnyt kovácsolhat magának? Hát persze! A fia: Kimhám. Tanulja meg ő, a fiú, hogyan kell forgolódni a kisvárostól eltérő közegben! Neki, Barzillajnak nem adatott ilyen lehetőség. De miért vonná meg a fiától? Kóstoljon bele az istenfélő király környezetének életébe, és tanuljon belőle! Ha tetszik neki, maradhat, hiszen Dávid azt mondta: „Velem jöhet Kimhám, és majd úgy bánok vele, ahogyan szeretnéd." Ha Kimhám tetszését mégsem nyeri el az udvar pezsgése, és Barzillaj hazahívja a fiút, azt is megtehetik. Dávid hazaengedi.

Isten áldja meg azokat a szülőket, áldozatra kész édesanyákat és édesapákat, akik minden lehetőséget megadnak a gyerekeiknek, de nyitva hagyják a kaput: bármikor hazatérhetnek, és dolgozhatnak, tanulhatnak. Nem azt, amire a szüleik rábeszélték őket, hanem azt, amihez tényleg kedvük van, amit örömmel végeznek.

Nem olvasunk róla, mit gondolt Dávid arról, hogy Barzillaj, az apa, a fiának, Kimhámnak adta át a királyi jutalmat. Mi futhatott át a király fején? Mit képzel az a gyerek? Az apa érdemeiben fürödhet? Az övé lehet, amit az apja érdemelt meg?

Igen. Dávid már átélte ezt a kegyelmet. Nem érdemlem meg, mégis megkapom. Dávid házasságtörő volt. A szégyent elkerülendő, a halálba küldte vágyai beteljesítőjének férjét. Isten nem úgy büntette, ahogy megérdemelte volna. Kegyelmet talált az Úrnál. Nem azt kapta, amit megérdemelt volna, hanem azt, amit nem érdemelt meg. Kegyelmet.

Dávid azért is elfogadhatta Barzillaj személycsere-ajánlatát, hogy helyette a fiát vigye az udvarba, mert eszébe jutottak a közelmúlt eseményei. Ő, Dávid, a fia, Absolon elől futott. Megtörténhet ennek ellenkezője: Barzillaj fia őt, Dávidot követheti a dicsőségbe.

Nem telik el sok idő, és Dávid elmondja utolsó intelmeit tényleges utódjának: Salamonnak. Mit találunk ott? Salamon hallgatja apját, Izráel legnagyobb királyát, aki ezt suttogja neki: „a gileádi Barzillaj fiaival bánj szeretettel! Legyenek azok között, akik asztalodnál étkeznek, mert ők is mellém álltak, amikor testvéred, Absolon elől menekültem." .(1Kir 2,7) Dávid a haláláig emlékezett Barzillaj hűségére

Gondoljatok csak bele! Kik gyűltünk itt össze a templomban? Azok, akik Isten kegyelmében részesültünk. Nem érdemeljük meg, de mindnyájunknak szükségünk van rá.

Isten megkönyörült rajtunk. Nem a jó öreg Barzillaj, hanem egyszülött Fia, Jézus adta át nekünk azt a kegyelmet, amit Isten kiközvetített nekünk a golgotai kereszten. Meghalt értünk, hogy utat találjunk, és azt végigjárva bevonulhassunk a királyi menyegzőre, az ott megterített asztalhoz.

Adjunk hálát Istennek a legszentebb felajánlásért, és köszönjük meg az édesanyáknak, hogy a legtöbb példát adták nekünk arra, hogyan lehet átadni azt, amit nem érdemeltünk meg! Ámen