Istentisztelet 2022. szeptember 4-én

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: 1Kor 15,1-8

Textus: 1Kor 15,9-10

Szeretett Testvérek!

Észrevetted mennyit változtál? Évek óta nem találkoztál az ismerősöddel. Igyekszik eltitkolni, de látod az arcán, mennyire meglepődött. Vajon miért? Híztál? Lefogytál? Megjelent az első vagy a huszadik barázda a szemed sarkában, az arcodon? Észrevették, hogy tornázol, esténként nagyot sétálsz, fiatalosabb a járásod, megváltozott a hajad színe, jobban odafigyelsz az étkezésedre, leszoktál a dohányzásról? Felfigyelnek rá, mennyire ügyelsz arra, mit beszélsz, milyen szavakat használsz, és mennyi ideig kötöd le a beszélgetőpartnered figyelmét, idejét?

Észrevetted, mennyit változtál azóta, hogy keresed az Isten társaságát? Azóta, hogy kíváncsi vagy rá, miért születtél meg, és mit akar veled a jó Isten? Észrevették rajtad ők, akik nem így ismertek? Észrevették ők is, akikkel minden nap találkozol?

Pál apostol észrevette. Magán. Mióta a damaszkuszi úton 180 fokos fordulatot vett az élete. Gyorsreagálású különítményével külföldi portyára indult. Elöljáróitól kapott felhatalmazással a kezében Jézus követőit akarta begyűjteni és kivégeztetni. Egykor. Múlt időben írja: „üldöztem Isten egyházát."

Emlékszel rá, milyen voltál, amikor ellenálltál Istennek? Amikor megvolt a véleményed az egyházról, és mindenkiről, aki templomba jár. Emlékszel? Az jó, mert segít abban, hogy Isten előtt fejet hajtva tekints végig az úton, melyen végül elérkeztél Hozzá. A főhajtás a kegyelem felismerése. Annak ellenére, amilyen voltál, amit tettél, és amit nem voltál hajlandó megtenni, mégis „befutottál". Belefutottál Isten karjaiba. Megkegyelmezett neked. Biztonságban vagy. Biztonságban van a jövőd az utolsó, természetes, vagy mesterségesen, orvosi eszközökkel gerjesztett szívdobbanásod, lélegzetvételed után.    Fújd ki magad, aztán figyelj! Ebben a biztonságban küldetést kaptál. Apostol vagy. Küldött. Isten elküld, hogy elmond, mit tett veled. Jézus Krisztus személyében Ő maga viselte el a rád kiszabott ítéletet. Ezt tette veled!

Nagy sportjátékok után a sikeres versenyzők elmondják, kik segítették el őket a dobogóig. Vagy eddigi legjobb eredményükig. Valamelyik olimpián, ha jól emlékszem, egy távol-keleti kajakos sírta a riporter mikrofonjába: Döntős lettem! Én vagyok az első, akinek sikerült az országomban! A döntő futam nyolc indulója közül a nyolcadik lett. Mégis, micsoda eredmény!

Pál apostol azt írja: „én a legkisebb vagyok az apostolok között, aki arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak nevezzenek". Mivel indokolja? Ezzel: „üldöztem Isten egyházát." A legkisebbnek nevezi magát, de: döntős! Azok között van, akik „végigevezik", futják a távot, és célba érnek!

Amikor megértetted, hogy megtörtént a hihetetlen; méltatlanságod ellenére Jézus elhívott, és így tagja lettél az örök életre választottak válogatott keretének, egy idő után azt is éreztette veled, hogy apostol vagy. És eléd is kerültek azok, akikhez küldettél. Akiknek te mondtad el, vagy te fogod majd elmondani, mennyivel több, mennyivel hosszabb az élet annál, mint amennyinek magunktól, Jézus nélkül hisszük.

Van itt egy másik dolog. Számomra nehezen érthető, miért csúszik ki Pál apostol száján (tollán) az az első hallásra önteltnek hangzó kijelentés, mi szerint így értékeli az első apostolok és a saját szolgálata közötti különbséget: „többet fáradoztam, mint ők mindnyájan"? Nem tudom, hogyan, mi alapján mérte le, hogy ő, Pál, tizenkétszer többet fáradozott az evangélium szolgálatában, mint azok, akik Jézus mennybemenetele előtt a szájáról olvashatták le a küldetés részleteit: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek".

Biztos vagyok benne, hogy Péter, András, Tamás, János, és a többiek sem tétlenkedtek apostoli munkájukban. Ugyanazzal a nekik adott lelkesedéssel, erővel, kegyelemmel dolgoztak, amit Pál apostol, összehasonlító értékelése után azért mégis csak bevall: „többet fáradoztam, mint ők mindnyájan; de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme."

Tehát: ha - a maga sajátos összehasonlítása szerint - többet is fáradozott, mint a többiek, elismeri, hogy az nem az ő érdeme, hanem Istené. Te, amikor magaddal dicsekedsz, tudsz-e váltani: „de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme."

Méred-e, mennyire felelsz meg a küldetésednek? Van annak mérőeszköze? - kérdezed. Igen, van! Az Isten kegyelme. Akkor bíz meg, amikor fogékonnyá tesz arra, hogy elfogadd a megbízást. Annyi erőt kapsz hozzá, ami pontosan arra elegendő, hogy azt elvégezd. Annyit kapsz, és nem kevesebbet, hogy megelégedéssel pihenhess utána. Annyit kapsz, és nem többet, hogy el ne bízd magad! Ne magadban bizakodjál. Hanem az Isten rajtad gyakorolt kegyelmében. Mint az apostol: „nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme."

Neked mennyire futja az Isten kegyelméből? Jobban szeretsz, mint ahogyan téged szeretnek? Egyáltalán megértetted, hogy amit Jézus nélkül szeretettnek neveztél, az valami árnyéka volt annak, amit Ő ad, amit Ő tanít. Az a szeretet nem testi szerelem, és nem érzelmi viszony. Az a mindenek ellenére működő szeretet. Azt hiszed, gyakrabban imádkozol, mint a családtagjaid, de még annál is gyakrabban, mint a gyülekezetbe járó felebarátaid? Hidd, de ne feledd: Isten veled való kegyelme képesít rá, juttatja eszedbe, hogy neked van rá szükséged, nem Neki!

Milyenné lettél? Mi lettél Isten kegyelméből? Mióta keresed Őt, eszedbe jut, mit olvastál, mit hallottál Jézusról, Jézustól? Figyelmesebb vagy mások gondjai, sóhajai, arcrezdülései iránt? Milyen lettél? Figyelsz magadra? De jó! Tudod miért van így? Igen! Isten megszánt, kiválasztott, kegyelmes volt hozzád és így szeretteid, környezeted iránt is, mert feltűnik nekik, hogy megváltoztál! „Ha egy ilyen ember ekkorát változik, akkor az engem is érdekel!" - mondják, és már beszélhetsz is az életedet formáló Jézusról.

Mi lett belőled? Több minden miatt érzel hálát, mint korábban? Tudod már, kinek köszönhetsz mindent, vagy még mindig azt hiszed, hogy magad érted el azt, ami miatt becsülnek, őszintén, vagy számításból kedvelnek azok, akiknek szánalomra méltó, néhány évtizedre kiterjedő a jövőképük? Egyre gyakrabban köszönöd meg Istennek, amit veled tett, de azt is, amitől megóvott? Jó úton vagy a kegyelme felismerése felé. Vagyis: a még inkább kiteljesedő gondolataid, világlátásod, önértelmezésed felé.

És ha eljutsz idáig, tudod, hogy eljutottál a legtöbbig, amit ember ezen a földön megtehet? Összerázkódunk Jézus szavait olvasva; miket helyez kilátásba azok számára, akik hisznek Őbenne, és úgy indulnak neki a napjaiknak.

János evangéliumában találjuk buzdító, felelősséggel ellátó ígéretét: „Bizony, bizony, mondom nektek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz. ... és amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban". Érted mit állít Jézus? A mind teljesebbé, szilárdabbá váló hiteddel még Jézus cselekedeteinél nagyobbakat is megtehetsz! Hú, ez jó! Mi kell hozzá? Az, hogy az Ő nevében kérd!

Azt hogy lehet? Mérd fel, imádkozd meg, hogy amire készülsz, azt Jézus megtenné-e az adott helyzetben, az adott időben, azon a módon, ahogy te akarod? Ha ismered Őt, megérted a választ. Ha mindent egybevetve úgy érzed, úgy hiszed, hogy Jézus nevében kérheted, akkor kérd! Hittel! Mert a kérésed teljesítése előtt Jézus még szabhat egy feltételt: „Menj el, és legyen a te hited szerint!" (Mt 8,13)

Az én hitem szerint? Úgy bizony! Kérésed teljesítéséhez elengedhetetlen a hited. Az, hogy kétségek nélkül hidd a kérésed beteljesülését! Úgy, hogy alázattal ráhagyatkozol Isten kegyelmére.

Pál apostol példájával élve: „én a legkisebb vagyok az apostolok között... Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok".

Te mi vagy? Mennyi vagy? Hol tartasz? Méricskélheted magad másokhoz, mások, örök életre át nem vihető gyűjteményéhez, de a legjobb, ha beéred az utolsó helyezéssel! Akár a hit dolgában is.

Kegyes viccében ezt valaki így illusztrálta: Egy illető, aki túlélte a városát elborító hatalmas árvizet, úton útfélen azzal dicsekedett, mekkora hitre volt szüksége ahhoz, hogy megmeneküljön. Bizonyára igaza volt. De amikor meghalt, és a mennyországban azt kérte, hogy ott is hadd dicsekedjen el az árvíz alatt élő hitével, Péter, az esemény szervezője az előadás előtt arra figyelmeztette: Mielőtt túlságosan belelovalnád magad az árvízen átsegítő hited részleteibe, ne feledd, hogy Noé is ott lesz a hallgatók között!

Mielőtt mások előtt, vagy magadban dicsekednél a hiteddel és a cselekedeteiddel, ne feledd, hogy nem is Noé, hanem Jézus hallja azt, amit mondasz! Ahogy mondod.

Az a Jézus hallgat minket, engem, téged, aki a kereszten érthetővé tette Isten kegyelmét. Azt, hogy minden megvallott bűnödet kitörli a mennyei nyilvántartásból. Azt, hogy bekerült a neved az Élet Könyvébe (Jel 20,15). Mert a bűneidet feszítették keresztre, mert újjászülettél, mert az apostollal együtt kijelentheted: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem..." (Gal 2,20)

Nos, észrevetted? Észrevetted mennyit változtál, mióta beléptél a templomba? Észrevetted, hogy lefogyott, megsoványodott az önteltséged? Észrevetted, mennyit erősödött az Isten kegyelmébe vetett függőség-érzeted? Ha Ő is úgy akarta: észrevetted. Ámen