Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Istentisztelet 2021. június 27-én

 

(Kereskényi Sándor)

 

Lekció: ApCsel 24,22-27

Textus: ApCsel 24,25

 

Szeretett Testvérek!

Akinek sok rosszban volt része, az nehezen szabadul a keserűségéből. De amikor kicsikét is jobbra fordul a sorsa, hamar észreveszik rajta, hogy ő is úgy bánik másokkal, ahogy korábban vele bántak. Ilyen ember volt Félix. Befutotta nem az amerikai, hanem a római álom karrierjét. Rabszolgaként kezdte, majd Claudius császár közelébe férkőzve szabad ember lett.

Felkapaszkodván jellegtelenségéből, körülnézett, kiszúrta magának a híres Marcus Antonius unokáját, és beházasodott az arisztokráciába. Innen már könnyű volt kisakkozni magának a palesztinai helytartóságot. Ott, a zsidók között nem sokat ért a római házasság. Az ottani előrelépés érdekében bedobta magát, és elcsábított egy férjes asszonyt, Druszillát.

Nem akadt más? Saját céljai elérése érdekében: nem. Druszilla ugyanis a júdeai szolgálati helyén uralkodó fejedelem, Heródes rokona volt. Az ő társaságában többször is kihallgatta a fogságban lévő Pál apostolt. Félix később összerúgta a port a zsidókkal. Kegyetlenkedéseit, külszolgálati kicsapongásait, durva természetét Rómában is megelégelték, és leváltották. A halálos ítéletet ugyan a haverjai segítségével elkerülte, de további hivatali emelkedését még a harmadik házasságával sem tudta folytatni. Eltűnt a történelem süllyesztőjében.      Ez az opportunista, házasságtörő hivatalnok nem is sejtette, mégis miként marad fenn a neve. Ráadásul a keresztyéneknek abban a könyvgyűjteményében, aminek jelentős részét a nála, Félixnél vizsgálati fogságban lévő Pál apostol, és kísérője, háziorvosa, bizonyos Lukács írta meg. Azért meséltem ennyit erről a Félixről, hogy megértsük, miért ijedt meg? Mi volt olyan rémisztő abban, hogy Pál apostol elkezdett neki beszélni az igazságról, az önmegtartóztatásról, és a jövendő életről?

Ha megértjük Félixet, megértjük magunkat. Félix egy darabig elhallgatta Pál apostolt. Amíg okosan, bölcsen felvezette a mondanivalója lényegét, aktuális felesége, Druszilla mellett Félix is szívesen hallgatta a zsidókról és Jézusról szóló történeteket. Elgondolkodtató, pergő események, szép, csattanós befejezések. Nincs is annál jobb, mint olyan sztorikat hallgatni, amik másokkal történtek meg.

Aztán Félix elkomorul. Pál apostol azzal folytatja, mi az igazság. Arról beszél, mitől tartóztatják meg magukat azok, akik elfogadják Jézus igazságát. Arról beszél, mi lesz azokkal, akik elutasítják az igazságot és az önmegtartóztató életet. Mi lesz az ítéletük.   Ez már nem tetszik Félixnek. Milyen jól indult minden ezen az unalmas, poros júdeai napon! De az apostol elrontotta. Pedig egy római szenátor is megirigyelte volna azt a takarosan felépített, választékosan megfogalmazott előadást, amivel ez a kis zsidó elszórakoztatta. Mi ez a kioktatás? Majd éppen ő fogja neki, Félixnek a római helytartónak megmondani, mi az igazság? Eleget írtak már róla a görög és a római filozófusok! Na és, hogy jön ez a zsidó ahhoz, hogy önmegtartóztatásra intse őt, Félixet, akinek elég sok szűkölködésben volt dolga, amikor a rabszolgák kenyerét ette. Mivel ijesztgeti? Jövendő ítélettel? Ez tud valamit! Vagy az Istene! Ezek tudják, hány embert fúrt meg ő, Félix, míg idáig jutott. Pál és az Istene belelátnak a szívébe. Ami tele van mocskos tervekkel, szégyenteljes múlttal, talpnyalással és kéjelgéssel. Ezért ítélet jár? Nem fél ő Páltól, de az Istenétől most, őszintén szólva: megijedt. Megrémült!

Jaj, csak észre ne vegyék, hogy remeg a keze! Gyorsan felpattan és kiadja a parancsot: „Most menj el, de ha alkalmat találok, majd ismét hívatlak." Az igazságról, az önmegtartóztatásról és főleg az ítéletről nem akar többet hallani, viszont a megvesztegetés nem áll távol tőle. Ha Pál megunja a fogságot, majd ismét hívatja. Vele, Félixszel lehet tárgyalni. Van az a pénz, amiért szabadon engedi.

Ha megértjük Félixet, megértjük magunkat. Magunkból: mit? Azt, amikor olyanok vagyunk, mint ő. Azt, hogy miért csak ideig-óráig érdekel minket az Isten. Megértjük azt, hogy miért szelektáljuk a bibliai tanításokat. Hát: miért? Azért, mert ha eljutottunk valameddig, ha elértünk valamit - éppen az Isten segítségével -, akkor nehezebb megérteni, hogy Ő a folytatáshoz is elengedhetetlen.

Isten tudott arról, milyen volt Félixnek rabszolgasorban élnie. Kaput nyitott neki a szabadság felé. Folyt az élete, ahogy folyt. Kiverekedte, kinyalakodta, kifúrta magának az előmenetelt. Isten megszánta, és hálátlansága ellenére elvezette a Birodalom keleti provinciájáig. Itt szervezett neki találkozót Pál apostollal. Azzal, akitől Félix meghallhatta, hogy azzal szemben is van igazság, amit ő annak tart. Pál apostol szájából kihallhatta az isteni intést: A felkapaszkodott élet gyönyörűségeinek habzsolásaival szemben létezik egy olyan, önmegtartóztató életvitel, ami tartós boldogságot ad a kiégett csömör helyett. Félixnek esélye volt átgondolni, hogy nem a büntetlenséget, elnézést megvásárló pénzé, ismeretségeké, és befolyásos kapcsolatoké a végső szó, hanem a legfelsőbb bíróságnál is magasabb döntésviteli testületéé: a jövendő ítéletet meghatározó Szentháromság Istenéé.

Félix kiválasztott ember volt. Irigylem azokat az órákat, napokat, melyeken Pál apostollal beszélgetett. Bármikor, amikor csak akarta. A romlott életű Félix helytartó egészen egyedülálló lehetőséget kapott arra, hogy Jézus Krisztus damaszkuszi úton megtért apostolát hallgassa, kérdezzen tőle, vitatkozzon vele. Pál, aki nem egy alkalommal találkozott azzal a tizenegy apostollal, akik nap, mint nap együtt vándoroltak a Mesterrel, jóval több történetet hallhatott tőlük Jézusról, mint amit mi a négy evangéliumban olvashatunk. Ennél fogva Félix helytartó Pálon keresztül tisztább képet kapott Jézusról, mint mi, akik már rászorulunk a teológus tudósok, nyelvészek, régészek, történészek helytálló, vagy téves következtetéseire.

És mégis azt mondom: mi is kiválasztottak vagyunk. Mert van Bibliánk. Az első keresztyének több-kevesebb pontossággal évtizedekig másolgatták az apostoli leveleket. Az emlékezetkiesés tényét tekintve hosszú idő telt el addig, míg valakinek, valakiknek eszébe jutott, hogy alig él már néhány szemtanú! Jobb lenne lassan lejegyezni, majd összegyűjteni azt, amit Jézusról meséltek. Egyik így emlékezett, a másik úgy. Mindegy. Írjunk le mindent, egy szó se vesszék el a Mester tanításából, és a vele történt eseményekből! Megmaradt hát annyi, amennyit megőriztek, amennyi nem veszett el, és amelyek fölött a negyedik században élt szerkesztők - a Szentlélek vezetésére figyelve - úgy döntöttek, hogy azokat, nem többet és nem kevesebbet hitelesnek nyilvánítanak.

Mondom: olyan választottak vagyunk, akik olvashatják Jézus életének, három év történéseinek és tanításainak szilánkjait, és a szentírók következtetéseinek, magyarázatainak csészényi maradványait. Mennyi elveszett azokból is! Gondoljatok csak bele! Hány tiszta (nettó) órát beszélhetett Pál apostol Antiókhiában, Korinthusban, Filippiben, Efézusban, vagy, akár csak a római börtönben is! Ahhoz képest egy csendes délután végig olvashatjuk mindazt, amit töredékek alapján összeállítottak, és a Bibliánkba szerkesztetek az igehirdetéseiből, asztali, tábortűzi beszélgetéseiből. Péternek kettő, Jánosnak három, Jakabnak és a „másik" Júdásnak egy-egy levéltöredéke, vagy leveleikből egybeszerkesztett írása maradt ránk. Választottak vagyunk, mert ennyi is elég ahhoz, hogy megismerjük Jézust, és az Atyát. Elég ahhoz, hogy kiderítsük, mi ebben a tanításoktól hemzsegő életünkben az egyetlen alap-igazság. A Bibliánk elég ahhoz, hogy levonjuk a következtetéseket: a megismert és megszeretett igazságot hogy vigyük bele munkánkba, pihenésünkbe, nevelésünkbe, cselekvő engedelmességünkbe, jártunkba, keltünkbe. Az eljövendő ítélet ismeretében mitől tartózkodjunk, de bármi áron is: mihez ragaszkodjunk.

Választott ember vagy, mint Félix, a római helytartó. Hallgathatod az Igét. Nem csak a társaddal, hanem azok közösségben, akik olyanok, mint te. Mint én. Olyan múlttal rendelkező emberek, akik legszívesebben egy az egyben kitörölnénk szégyentelen emlékeiket, meggondolatlan cselekedeteiket.

De nem tehetjük. Hurcoljuk, takargatjuk, magyarázgatjuk őket. Aztán egy napon megbánjuk. Később megvalljuk. Magának az Istennek. Neki, aki alig várta, hogy elé álljunk! Még közelebb hív és érthetővé teszi, hogy megbocsátja a megbánt, megvallott vétkedet. Megteheti. Csak Ő teheti meg. Azért, mert Őt már egyszer kivégezték ezért. A te bűneidért. És az enyémekért. Akkor, amikor keresztre szegezték.

Ha ezt elhiszed, akkor nem az előre megfontolt szándékkal elkövetett vétkeidet, hanem az utólag őszintén megbánt bűneidet teljes mértékben megbocsátja. És észreveszed magadon, hogy legközelebb már megfontolod, mit, és mennyit szólj, cselekedj. Megtartóztatod magadat. Már előző nap. Ha nem sikerül, egy perccel előtte. Már a nyelveden lesz a szó, de nem nyitod ki a szádat. Már a telefonon lesz a kezed, de leteszed. Már a kapu előtt állsz, de nem lépsz be.

És fordítva: már becsuknád a Bibliát, de tovább olvasod. Már otthon maradnál, de mégis elmész a bibliaórára. Az istentiszteletre. Egy idő után mindkettőre, mert nem bírod ki egy hétig. Hallani, beszélgetni akarsz az igazságról. Erősebb akarsz lenni rosszabbik énednél. Ez az önmegtartóztatás. A görög azt mondja: ἐγκράτεια. Egó, és krateia. Vicces, de így is fordítható: önkormányzat. Ami már nem vicces, hogy az önmegtartóztatás azt jelenti: odaszólítom az egóm, az akaratom kormányrúdjához az én jó Istenemet, átadom neki az akaratomat, és arra kérem, menjünk arra, amerre Ő látja jónak! És akkor nincs helye a félelemnek! Mert a jövendő ítélet alól felszabadult ember átment az életre! Igen, az, aki szakít a Félix-féle hozzáállásával, elolvassa, végighallgatja a neki készített üzenetet, és elhiszi, hogy az minden vonatkozásban érvényes rá, az kikerüli az ítélőszéket, és megkezdi az örök életét. Ezt nem én találtam ki, hanem Jézus.

Hallgasd csak: „Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van, sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe."

Ott találkozunk! Mindnyájan, akik nem csak hallgatjuk, de cselekedjük az Atya akaratát. Ámen.

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 2365, összesen: 2255648

  • 2024. április 25., csütörtök

    Az evangélium dinamikus, egyházi életünk viszont jobbára statikus. Mit tehetünk azért, hogy az életet munkáljuk – mások számára is? Lovas András...
  • 2024. április 25., csütörtök

    A Krisztusban kapott szabadságról gondolkodtak a lelkésznők és lelkésznék a Ráday Házban tartott közelmúltbeli találkozójukon.
  • 2024. április 24., szerda

    Alig több mint tíz év alatt vált néhány fős közösségből templomépítővé a szigetszentmártoni református gyülekezet, amely április 20-án rakta le félkés...
  • 2024. április 22., hétfő

    „Az esperesi szolgálat nem plecsni, nem kitüntetés, hanem lehetőség a szolgálatra.” Beiktatták Kovács Gergely esperest a Budapest-Déli Református Egyh...
  • 2024. április 22., hétfő

    Baráti ölelések, szakmai beszélgetések, keresztyén légkör fogadta a lelkipásztorokat, hittanoktatókat és vallástanárokat a Dunamelléki Katechetikai Tá...
  • 2024. április 21., vasárnap

    Közelebb a teremtett világhoz, közelebb egymáshoz, közelebb az Ige megéléséhez. A Gyökössy Intézet a lelkészeket hívja ki a mindennapok terhei közül. ...
  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.