Istentisztelet 2019. június 16-án

Hang: kattints a képre!

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: Mk 8,34-38

Textus: Mk 8,34

Szeretett Testvérek!

Mennyire vettétek komolyan? Ő, Lyte tiszteletes úr teljes odaadással írta. Áprily Lajos pedig kiemelte az angol nyelvű veteményeskertből, és átültette, hogy magyar ajkakról is gyümölcsöt teremjen. Miről beszélek? Arról az énekről, aminek három versét már elénekeltük. A negyediket majd az igehirdetés után. Henry Francis Lyte skót lelkész írta. Nagyon szeretjük a szép esti énekét is. Az istentisztelet végén annak is elénekeljük három versszakát.

Térjünk vissza a kérdésemre! Mennyire vettétek komolyan, amikor a walesi népdal dallamára kimondtátok: „Már keresztem vállra vettem"? A dicséreteink és a zsoltáraink az istentiszteletünk részei. Miközben kívülről, vagy az énekeskönyvünk kottáját követve a hangszalagjaink közötti rést állítgatjuk (énekelünk), akkor, ha odafigyelünk, tudatosan Istennel kommunikálunk. Ha nem értelmezzük a szöveget, csak kiadjuk a hangokat, akkor legfeljebb: dalolgatunk.

Jézus kottát és szövegkönyvet írt azok számára, akik be akartak állni mögé. Aki e szerint játssza le keresztyénsége partitúráját, énekli az életét, az ésszel, szívvel, lélekkel követi Jézust. Aki átírja a Mester művét, az már itt is szólózik, és e lenti zenekari árokban marad akkor is, amikor majd a mennyei színpadra hívják azokat, akik úgy követték a Mestert, ahogy Ő írta és vezényelte le az általa írt darabot. Mindenkinek a saját élet-hangszerére, hosszára.

Érdemes hát odafigyelni a kar-Mester-i, jézusi felütésre, mert könnyen „eljátszhatjuk" a megszerzett dicsőségünket.

A kezdő akkord: négynegyedes. Jézus, Izráel legészakibb pontján, a Hermón hegy mellett négy részre tagolja a felszólítást: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem!"

Azért vagyunk itt vasárnaponként elhangolódott, lehangolódott, vagy túlhangolt emberek, mert hamis hangok, ütemek csúsztak fejünkbe, mozgásunkba. Tekintsünk hát rá Jézus kottájára negyedenként, hogy a végén megint harmóniában legyünk a Mester által megkívánt dallammal és ritmussal!

„Ha valaki énutánam akar jönni..." - ez az első negyed. Jézus indításként odaszegezi a kérdést; mindjárt legalább hármat, amire csak te válaszolhatsz. „Akarok én Jézus után menni? Jézus után akarok menni? Menni akarok Jézus után?" Bármire helyezem a hangsúlyt, bárhogy rakosgatom egymás után a mondatrészeket; mindenképpen tudatos, a szándékomat hajszálpontosan tükröző választ kell adnom.

Mit kérdezel? Van nekem erőm Jézus követéséhez? Nincs. Nekem sincs. Nem is arra van szükség. Inkább: állhatatosságra. Arra, hogy kitartsak az első döntésem mellett. Amikor hegyre mászol, szatyrot cipelsz, gyerekkocsit tolsz, sokkal nagyobb szükséged van szívósságra, mint izomerőre. Mindenképpen el kell érned a célt. Azért indultál neki az emelkedőnek, a lépcsőnek, hogy feljuss a hegytetőre, az emeletre. Azért vásároltad be azt, amit, annyit, amennyit, mert otthon szükséged van rá. Nem hagyhatod ott fél úton a gyereket, pedig könnyebb lenne nélküle hazaérni.

Nem erővel fogunk eljutni Isten Országába, hanem azzal a kitartással, ami erőt ad ahhoz a következő dologhoz, amiről egyébként kiderül, hogy merre tartasz. Ha Jézus mögött lépkedsz, kitapossa előtted az utat. Közös ösvényeiteken Ő süllyed először a hóba, Őt csapja meg először a gally, Ő teszi meg az első lépést a függőhídon, Ő világít a sötét barlangban. Alakítsd át ezeket a képeket az előtted álló valós eseményekké! Elhidegült kapcsolat. Hirtelen csapás. Bizonytalanság. Sötétség. Mindegy merre jártok, ha egyszer eldöntötted, hogy utána mész, ne téveszd szem elől!

„Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát..."! A felhívás második negyede. A karthágói Tertullianusnak, az első nagy keresztyén gondolkodók egyikének tulajdonítják a mondást: „Credo, quia absurdum est". (Hiszem, mert képtelenség.) Karthágóban nőtt fel, de gazdag római katonatiszt apjának köszönhetően Rómában tanult jogot. Hitre jutásáig szigorúan csak azt hitte, amit bizonyítani lehetett. Aztán megtagadta korábbi önmagát.

Ahogy' te is, amikor elhitted azt a képtelenséget, hogy Isten akkor is szeret, annak ellenére is szeret, ahogy, amilyennek nem hogy mások, de már te sem bírod elviselni magadat. Elhitted azt a képtelenséget, hogy egyetlen egyszer olyan lett az Isten mint mi, megüresítette magát, és ebben a nyomorult testben leélt harminchárom évet. Abban a világban, ami már akkor is megérett a pusztulásra. Tette mindazt azért, hogy kibékítsen Önmagával, és helyet biztosítson neked abban a Paradicsomban, amiről még álmodni sem tudunk olyat, ami megközelítené annak tökéletességét.

Mi is történik akkor, amikor az ember megtagadja önmagát? Többé nem csinálja azt, amiről tudja, hogy nem tetszik annak, akit a legjobban szeret. Ha mégis tovább folytatja, akkor, abban a pillanatban figyelmen kívül hagyta korábbi döntését. A mi esetünkben szemtelenül megkísérli a lehetetlent, mert elhiteti magával, hogy Jézus a cinkosa lett. Lám, hiszen még Ő sem bánja, amit most a kis huncut bűnös megenged magának. De, bánja! Mint ahogy a hűséges házastárs összeomlik a hűtlenséged miatt; ahogy a gyereked összeroppan, mert kiderül, hogy azt csinálod, amitől őt tiltottad, édesanyád elszégyelli magát, mert nem ilyennek nevelt. Igen, Jézus bánja, és végtelenül szomorú minden esetben, amikor nem tudod megtagadni önmagadat, pedig azt állítod, hogy Őt követed.

Hogy lenne könnyebb? Hogy menne jobban az önmegtagadás? Úgy, hogy végiggondolod, ha kell, kimondod: De, hisz' Jézus mögött vagyok! Őt követem. Tudja, hallja, mire készülök mögötte! Nem akarom, hogy így lásson, ezt hallja, ott vegyen észre! Nem engedhetem meg magamnak, hogy ne úgy viselkedjek, ahogy Őt követve elhatároztam hogyan fogok viselkedni!

Mi öröm van ebben? Mint elmosogatni, és tiszta tányérból enni. Mint lezuhanyozni, és ropogós ágyneműbe bújni. Az önmegtagadás a lélek tisztítása. A lelked felkészítése arra, hogy az kerüljön bele, amit Isten szánt oda. És akkor a tested is engedelmeskedni fog! Ne félj, semmiről nem maradsz le, amit Isten az örömödre adott! Előkészítette, és a tiéd! Sokkal jobb lesz tiszta, megtisztult lelkiismerettel elfogadni tőle!

Következik a harmadik negyed: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét..."!

Ha készülne egy felmérés arról, hogy melyek a leggyakrabban félreértett bibliai részek, akkor ez a kis mondatrész szerintem bekerülne az első tízbe. Felvenni a keresztet. Annak idején én is megnyugodtam az első értelmezésbe, sőt meg is könnyeztem. Felvenni a keresztet azt jelenti, hogy tanulok az iskolában. Bevásárolok a nagyszüleimnek. Mellém ültetik az elképzelhető, legkiállhatatlanabb osztálytársat. Később: pici panellakásban együtt élünk nagymamával, akit nem lehet egyedül hagyni. Látogatom azokat, akiket még a családtagjaik sem viselnek el. Lám, micsoda kereszteket hordozok!

Nos, ha ez lenne a keresztfelvétel, nem tennék mást, és te sem, kedves, önmagától néha meghatódó testvérem, mint beállítanánk magunkra a fókuszt, és igyekeznénk mézes-mázos alázatban tetszelegni Isten és emberek előtt: „Bizony ez /vagy: ő/ az én keresztem!"

A kereszt kivégzőeszköz volt. Jézus is azon halt meg. A sokmilliárdnyi ember között érted és értem is. Felvenni a keresztet azt jelenti, amiről az előbb' volt szó: megtagadom magamat, de most fokozom! Olyannyira, hogy a jézusnélküli énemet halálra ítélem. Fellázadok az ellen, ami kiiktatja Isten rendjét. Magamra veszem, magamra alkalmazom azt, ami eredetileg fennállt Isten és ember között. Az Istennel való közösség határozza meg az újjá formálódó életemet. Olyan lázadó akarok lenni, mint Jézus. Az eredeti szeretetet akarom visszacsempészni az életembe, az embertársaimmal történő érintkezéseimbe.

A világ zsigerből utálja a Jézus- féle szeretetet. Számolnom kell azzal, hogy a világi szokások ellen lázadókat kinyírják. Vegyétek fel a kereszteteket, az jelenti: ezzel számoljatok! Kisebbségbe kerültök! Aki felveszi az új életre menetelők keresztjét, az megkapja azt a szabadságot, hogy most már: semmit sem veszíthetek! Aki viszont nem veszi fel ezt a keresztet, az nem alkalmas Jézus követésére. Csak annak ajánlja Jézus, aki többé nem kérdezi meg tőle, hogy: Uram, ez mibe kerül nekem?

Elérkeztünk az utolsó negyedig: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem!"

Elhatároztad? Jézus után akarsz menni. Megvan az akarat. Legnagyobb meglepetésedre, egyre több felismerésnek köszönhetően: megtagadod régi önmagadat. Végre megérted, mit jelent felvenni a keresztedet. A válladon, az eszedben, a szabadságvágyadban van. Minden készen áll. Mire? Arra, hogy kövesd Jézust!

Ő pedig elindul. Már ott vagy mögötte. Beálltál mögé. De még állsz! Mert nem arra lép, amerre te gondoltad. Nem arra vezet, amerre vártad volna tőle. Nem olyan körülményeket teremtett, nem ilyen társakra gondoltál. Úgy néz ki, hogy kellemetlen lesz. Alkalmasint még fájni is fog.

Mégis indulsz. Mert szereted. És, történjék bármi, Ő is szeretni fog. Mint ahogy már akkor szeretett, mielőtt megismerted. Bízol benne, és ettől szárnyakat kapsz. Nem is mentek már, hanem repültök. A menny fényköre felé. Oda, arra vezet Jézus! Addig tart a küldetésed. És már tiéd, már a miénk az üdvösség! Véghetetlen együttlét a Szentháromság Istennel és mindazokkal, akiknek már itt égi látássá vált a hitük. Énekeljük ki magunkból ezt az örömet Lyte tiszteletes dicséretének utolsó versével! ...