Istentisztelet 2020. január 26-án

Hang: kattints a képre!

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: Jel 22,1-7

Textus: Jel 22,4

Szeretett Testvérek!

Amikor ismeretlen helyre látogattok, mi izgat benneteket jobban? Az, hogy mi lesz ott, vagy az, hogy mi nem? A nyaraló reméli, hogy járótávolságban lesz élelmiszerbolt, a szomszédban viszont nem lesz éjjel is ugató kutya. A munkahelyet váltó adminisztrátor reméli, hogy lesz olyan munkatársa, akivel jókat beszélgethet az ebédszünetben, de nem lesz olyan, aki vele egy szobában állandóan zenét hallgat. A gimnáziumba, egyetemre felvett tanuló titkon reméli, hogy ott találja meg azt a figyelmes, okos, kedves fiút/lányt, akit élete társául választhat, de nem lesznek ott az osztályban, a csoportban azok, akik igénytelen elképzeléseik beteljesítésére akarják rávenni.

Mi a következő, várható, de kissé ismeretlen terület az életünkben? A szakorvosi rendelő? A tárgyalóterem? A felújított műhely, a következő iskola, a tíz emberrel megosztott dolgozószoba berendezése, hangulata? Mit tűnik izgalmasabbnak? Azt ami ott lesz, ami most eszedbe jutott, vagy az, ami nem lesz ott?

Elérkeztünk a Jelenések könyve végéhez. Aki kíváncsi rá, hogy mit lehet megtudni a mennyországról, az betekintést nyerhetett a részletekbe. Nem sokba, csak annyiba, amennyi elegendő a reménységünk fenntartásához. Mi ez a reménység? Az, hogy: érdemes oda készülni!

Visszatekintve a Jelenések könyve (János kinyilatkoztatása) egészére, a Szentlélek segítségével én most arról szeretnék elmondani néhány dolgot, hogy mi NEM LESZ abban a mennyországban, ahová készülünk, és mi LESZ az, aminél többre nem is vágyhatunk, mert minden más kívánságunkat felülírja.

A könyvecske utolsó fejezetéből kiderül, hogy az eljövendő világban, örök életünkben nem lesz éjszaka! János apostol, az első évszázad szókincsét használva így hagyta ránk azt, aminek elképzelésére kevés a fantáziánk: „Éjszaka sem lesz többé, és nem lesz szükségük lámpásra, sem napvilágra, mert az Úr Isten fénylik fölöttük, és uralkodnak örökkön-örökké." (Jel 22,5)

Mitől van éjszaka? Attól, hogy a föld önmaga körül (is) forog, így bizonyos ideig közvetlenül nem kapunk napfényt. Ezt a napszakot nevezzük éjszakának. Éjszaka lelassul, nyugalmat talál a napvilágnál magasabb sebességfokozatban guruló élet. Ennek vannak előnyei. Míg nappal, az érzékszerveink maximális működése közben a szellemünk világának a sok felesleg között meg kell küzdenie a hasznos benyomások kiválogatásával, éjszaka szikrát kapnak a fejünkben az eszünk letisztult gondolatai.

Ez is meg fog változni? Igen, az eljövendő világban a külső és belső megvilágításunk egyaránt Istentől jön majd. Az autó lámpáit az akkumulátorból induló energia világítja meg. A külső fényszórókat, a féklámpát, de a belső fényeket, a műszerfalat, és még a csomagtartót is. János evangéliumának tanúsága szerint „Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba." (Jn 1,9) Az a Jézus, aki belülről „megvilágosít minden embert", annak az Úr Istennek a Fia, aki a Jelenésekből vett idézet szerint majd „fénylik fölöttünk". Jézus megvilágosít, az Úr Isten fénylik. János ugyanazt a szót (φωτίζω ejtsd: fótídzó) használja.

Tehát: az öröklétben, a belső és külső sötétségünknek is nyoma vész! Fényben élünk majd, és minden kérdésre választ kapunk! Arra is, amit most ide hoztál; arra is, amire azt hiszed, nincs válasz!

Kik, és mik nem kerülnek be az eljövendő életünkbe?

Olvasom: „Kívül maradnak az ebek, a varázslók és a paráznák, a gyilkosok és a bálványimádók és mindenki, aki szereti és cselekszi a hazugságot." (Jel 22,15) A kutyák? Igen. Az ókori Kelet értelmezése szerinti kutyák. Dögevő, haszontalan, veszélyes lények. Ott nem lesznek varázslók. Lefordítom: méregkeverő bűvészek, vagyis értelmet kábító, becsapó haszonlesők. A mennyei helyszínen paráznákkal sem fogunk találkozni. Parázna az, aki mások kívánságainak eleget téve kelleti, árulja és eladja magát. Nem csak testi, annál súlyosabb értelemben is. A „gyilkosok" és az istenségeket gyártó, aztán azokat imádó, és azok imádására hívogató „bálványimádók" senkinek nem fognak hiányozni. De az sem, „aki szereti és cselekszi a hazugságot." A féligazságokból élőkről, élősködőkről van szó. Nincs helyük az öröklétben.

Egyre inkább kikerekedik ez a szép, tökéletes hely! Folytassuk a kutatást! „... maga Isten lesz velük, és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé". (Jel 21,3.4) Fel sem tudnánk sorolni, mennyi könnyet ejtettünk már bánatunkban, keserűségünkben, fájdalmaink miatt sziszegve, sírva. Testi, lelki kínjainkat visszaidézve nekem eszembe jutott a könnyeim okának egyik irodalmi leírása. Henrik Ibsent idézem: „Reményed puszta pára. / Az öncsalásnak mindig könny az ára." Igen sok könnycseppet megspórolhatnánk, ha nem dédelgetnénk annyi hamis reménységet. Isten ezeket a könnyeket is letörli a szemünkről, és kitörli a múltunkból. Az öröklétben nem lesz szükség összeeszkábált reménységekre. Mert az igaziak: beteljesednek!

Mi volt még itt? Mit adhatunk hozzá az öröklétünket egyre biztatóbban feltüntető listánkhoz? „...halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé" Ezeket szeretnénk a legjobban elkerülni. A saját halálunk miatti félelmet. A halálfélelmünket, és a mások halála miatt érzett gyászunk nyomasztó, bénító súlyát. A szívbe, bőrbe, húsba, idegekbe markoló fájdalom miatti jajkiáltást. Nem lesz többé! Egyik sem!

Mint ahogyan nem lesz csalás, ámítás, szemfényvesztés, porhintés, szélhámoskodás, ármány és cselszövés. Minek voltál még az áldozata? Ne félj! Van egy hely, ahol mindez ismeretlen! És neked van ott helyed! Neked: ott a helyed! Jézus előre ment. Azért, hogy Ő maga készítse el a számodra. (Jn 14,2) Ott már senki fog átverni, becsapni. Így van leírva: „az ördög pedig, aki megtévesztette őket, a tüzes és kénes tóba vettetett, ahol a fenevad és a hamis próféta is van". (Jel 20,10) Ők: az ördög és hamis prófétái adtak mocskos gondolatokat, szavakat, azoknak a fejébe, szájába, akik annyi rosszat találtak ki rólad, és annyi szitkot mondtak rád. Ritkán a szemedbe; jórészt fölötted és mögötted. Igyekeztél uralkodni magadon, de undorodtál tőlük. A tetteik is hamisnak bizonyultak, hiszen egész lényük hazug volt. Ne aggódj! Nem fogják megzavarni az új teremtés végtelen idejét. Ezt is leíratta Jánossal az Úr: „tisztátalanok pedig nem jutnak be oda, sem olyanok, akik utálatosságot vagy hazugságot cselekszenek". (Jel 21,27)

Milyen áldás, hogy ennyi mindentől mentes az a hely, ahová itt készülődünk! Amit itt, amit most kell elhinnünk, hogy létezik! Van, vár ránk, mert Isten nem hagyta annyiban ennek az emberek által tönkretett, foltozgatott, bestoppolt, folyamatosan züllő, első Teremtésnek a sorsát. Fenntartja. Addig a napig, amíg akarja. Aztán, amikor véget ér a kegyelmi időszak, az Új Teremtésbe hívja, viszi mindazokat, akik mellette döntöttek. Mikor? Itteni, x évig tartó földi napjaikban.

Mi vár ránk? Miért érdemes oda készülni? Miért érdemes úgy berendezni napjaink minden egyes mozzanatát, hogy azok az Isten melletti elköteleződésünket tükrözzék?

Mert részünk lesz abban, aminél rövidebben nem lehet leírni a beteljesült örömet. Akik Istentől nyert hitüket tudatosítva, annak önkéntesen, örömmel választott útján járva, testben feltámadva eljutnak a mennyei időtlenség helyszínére, azok - szól János Kinyilatkoztatása -: „látni fogják az ő arcát, és az ő neve lesz a homlokukon."

Látni fogjuk Istent? Látni fogjuk Jézust? Igen, igen, igen!

Látta őket bárki is eddig? Jézust és az Atya Istent?

Igen. Jézus utolsó tanításait mondta el tanítványainak, amikor így szólt: „Ha ismernétek engem, ismernétek az én Atyámat is: mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok őt." Egyikük, Fülöp, aki egyébként csöndben szokott lenni, ezt hallván valami nagyon okosat kért: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk." Azonnal teljesült a kérése. Jézus felnyitotta az értelmét és a szemét: „Aki engem lát, látja az Atyát. Hogyan mondhatod: Mutasd meg nekünk az Atyát? Talán nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van?" Majd Ő, Jézus kérte a tanítványait: „Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van". (Jn 14)

Igaza van annak, aki arra gondol, amit Mózes II. könyvében mondott Isten: „De arcomat nem láthatod, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon." (2Móz 33,20) Igaz. Kortársai annyit láttak Istenből Jézusban, amennyit elviselhettek. Másképp' mondom: amennyire láthatóvá tette magát a Lélek-Isten.

Az örökkévalóságban azonban a boldog megváltottak - ugye, ti is köztük lesztek? - „látni fogják az ő arcát, és az ő neve lesz a homlokukon."

A sok szörnyű NEM LESZ dolgon kívül, ez LESZ tehát testvérek, ami vár ránk! Maga az Úr Isten arca, és a neve a homlokunkon. A bejegyzett, kitörölhetetlen jel: Isten neve. Isten tulajdonán. Rajtad, és rajtam. Rajtunk.

Boldogok vagytok a ma megerősített hír miatt? Akkor jó, mert nem a fületekkel, hanem a szívetekkel érzékeltétek Isten kinyilvánított szeretetét. Erre csak a tiszta szív képes.

Boldogság. Tiszta szív. Isten látható közelsége. Beszélt erről Jézus? Igen. Egész röviden.

Idézzük fel, vigyük haza, éljünk vele: „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent." (Mt 5,8) Ámen