Istentisztelet 2018. október 28-án

Hang: kattints a képre!

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: Ef 3,1-13

Textus: Ef 3,8

Szeretett Testvérek!

A református homiletikai (igehirdetési) iskolák szabályait követve, kezdhetnénk azzal, hogy felelevenítenénk, hol található Efézus városa, miféle keresztyének laktak ott, miért kaptak papirusztekercsre jegyzett gondolatokat. Illene utánajárni, mit gondoltak erről a bibliai részről a nagy teológusok, köztük is, főleg a reformátorok.

Napokkal ezelőtt végiggondoltam ezeket az intelmeket, a református prédikációk „szabályait". Előttem lebegtek kedves, vagy szigorú; közvetlen, vagy merev következetességű tanáraim, professzoraim arcai, vizsgakövetelményei, lelkésztársaim szóbeli vagy írásbeli megnyilatkozásai. Aztán újra meg újra végiggondoltam/imádkoztam azt, amit fiatal barátom az előbb felolvasott. És arra kaptam indíttatást, hogy ez alkalommal ne foglalkozzak én semmi mással, és senki mással, csak azzal, amit a hosszú csend után Szentlélek Isten megértetett velem az efézusiakhoz írt levél 3. fejezetének elejéből.

Ez pedig a következő. Isten jóindulatú (χάρις) volt Pál apostolhoz. Ezt jelenti az, hogy „Nekem... adatott az a kegyelem". Kegyelem = jóindulat. Mire kellett ez a jóindulat; az Isten jóindulata? Arra, - ahogy írja -: „hogy a pogányoknak hirdessem Krisztus mérhetetlen gazdagságát". Pál apostol óta ki tudná megmondani, hányan részesültek már ebben a kegyelemben; Isten hány százezer, hány millió emberhez fordult oda jóindulattal? Azzal a jóindulattal, azzal a megelőlegezett bizalommal, hogy hirdesse a pogányoknak Jézus Krisztus mérhetetlen gazdagságát.

Isten jóindulatának jele az, hogy egy ünnep után és két ünnep, jeles nap előtt itt vagy a templomban. Itt vagy, többek közt azért, hogy magadba szívd Isten jó hírét, ami most éppen téged vesz célba. Az az Isten, akivel találkozód van ma délelőtt, számít rád. Arra bujtogat, hogy keresd fel a pogányokat.

Kik a pogányok? Az Istent nem ismerő népek. Emberek. Bárki. Mit kell velük csinálni? Elmondani a jó hírt. Mi a jó hír? Jézus Krisztus számlálhatatlan, mérhetetlen gazdagsága. Abból a gazdagságból annyi, amennyit már megkaptál. Annyi, amennyit neked kell tovább osztanod.

Gazdagság? A három kiemelt nap (október 23., október 31., és november 1.) kapcsán azt tapasztaltam, hogy az emberek sok minden felől gondolkodnak szegényesen. Egyoldalúan. Megvezetetten. Vagy: vezetés nélkül. Nem tudom, melyik a rosszabb. Az elméjükben, indulataikban egyszerű embereket azok vezetik, akik mindent képesek megmagyarázni. Azok vezetik őket, akik boldogok, mert fogalmuk sincs róla, hogy semmit nem lehet teljesen megérteni. Nem tudjuk mindennek kikutatni az okát, annak hatását, és az abból következő dolgok erejének mértékét. Ők, a másokat vezetni szeretők ezt nem tudják, de másokkal elhitetik, hogy nem is fontos a dolgok végére járni. Nem kell gondolkozni, majd ők megteszik helyettük.

Pál apostol nem vezetett meg senkit. A felől kívánta meggyőzni az efézusiakat, hogy mindegyiküknek magának kell megállapítania az Istenhez való viszonyát. Az ő dolga annyi volt, hogy elmondja, Isten mit lépett az ember felé. Krisztust adta. Önmagát helyezte magzati formába. A Szentlélek segítségével egy fiatal zsidó lány méhében kezdte meg kilenc hónapos fejlődését. Emberré született. Nőtt, játszott, tanult, dolgozott harminc évet. Élete utolsó tizedében kiontotta magából azt a gazdagságot, amit nagyon egyszerű szavakkal „tanításnak" nevezünk. Ennek során előre megmondta: hagyni fogja, hogy kivégezzék, mert ezért jött. Isten ítéletvégrehajtását készül elviselni. Nem a polgári, vagy büntetőjog szerinti bűnösként, hanem ártatlanul. Viszont: mindazokat a bűnöket, amiket az Atya Isten jegyzett fel a legkedvesebb teremtményeivel kapcsolatban, azt magára kéri. Köztük azt, amit én, amit te követtél el. Miattunk kéri a kivégzést, azért, hogy mi életben maradjunk. Nem itt, ezen a földön. Nem! Ennél egy sokkal jobb helyen. Az újra teremtett; légköri, testi, szellemi, lelki szennyezettség nélküli világban. Az idő nélküli, de történésekkel teli létezésben.

Pál tehát megírta, elmondta a pogányoknak mindazt a gazdagságot, aminek ez az esszenciája. Az örök élet. Az ismert, tapasztalt, átélt nyűgök, bajok, fájdalmak, szenvedések nélküli, időtlen boldogság. Ez Krisztus mérhetetlen, felfoghatatlan, mert kikutathatatlan, gazdagsága. Pál meghirdette Isten jó hírét, evangéliumát. Nem az ő levelei alapozták meg az Egyházat, hanem Krisztus gazdagsága. Istennek eladósodott lelkeket megváltó gazdagsága. Halálból minket kivásárló gazdagsága.

Miért bízza ránk Isten ennek a hirdetését? Azért, amiért rábízta Pál apostolra. Aki talán először fogalmazta meg a felismerést: „a pogányok örököstársaink". Senkit nem lehet kiebrudalni, kizárni, kiutálni, kihagyni abból az örökségből, amit Isten a teljes embervilágra hagyott. Krisztus gazdagságát. Az itteni, biológiai halálunk után kezdődő élet-lehetőséget.

Ez az evangélium. Isten hirdetése. Jó híre. Legjobb híre. A világ legjobb híre. A világ egyetlen, tiszta, folt nélküli, háttérmagyarázatokra nem szoruló, kiegészítések nélküli, el nem múló jó híre.

Aki ebből a hírből, Krisztus gazdagságának tudatával, hitével figyeli a többi, időszakos hírt, legyenek azok magánéletére, közösségeire, vagy a világra vonatkozó hírek, az azokat is másképpen fogja látni, ezért más következtetéseket von le belőlük. Másként foglalkozik velük. Más helyre illeszti az életében. Krisztus gazdagságához illeszti, hasonlítja az értéküket, és ahhoz mérten kezeli őket. Semmiképpen nem engedi, hogy magánélete, vezetők befolyása, a világ helyzete határozzák meg az Istenhez való viszonyát.

Kész vagy-e arra, hogy így, Krisztus gazdagságának ismeretében élj, és annak értékét továbbítsd, hirdesd a pogányoknak? Kik ezek a pogányok? Mindazok, akik nem felülről, Krisztus gazdagságának emelkedőjére lépve tekintenek magukra és a világra, hanem azon a szinten maradnak, ahol jól érzik magukat. Ahol a velük egy hullámhosszon helyeslőkkel bólogatnak, a velük vitatkozókkal gyűlölködnek.

Szünnapok után, szabadnapok előtt vagyunk a templomban. A múlt hét elején a nemzeti ünnep foglalkoztatta felebarátainkat. Ha nem foglalkoztatta, akkor foglalkoztatták őket, minket. Mi, protestánsok a Reformáció ünnepére készülünk. Október 31-ét követi a „Mindenszentek", vagy „halottak" napja. Eligazodsz-e a három „ünnep" területén? Eligazítod-e azokat, akik október 23, október 31, és november 1-je felől érdeklődnek, vajon te, hívő református ember hogyan gondolkodsz e felől; bármelyik felől? Krisztus gazdagsága felől látod-e a a 62 évvel ezelőtti magyar forradalmat? Hagyod-e, hogy Krisztus láttassa meg veled azt, ami akkor történt? Hagyod-e, hogy Krisztus gazdagságának ismerete ítélje meg, mi az, ami jó volt, és mi, aminek nem lett volna szabad megtörténnie? Engeded-e neki, hogy Ő, Krisztus határozza meg a világnézetedet, és ne azok, akik egyetértenek veled? Elhiszed-e Jézusnak, hogy a tragédiák okát nem a külső körülményekben kell keresni, hanem a megromlott emberi természetben? Annak gyógyítását pedig egyetlen fegyver sem fogja elvégezni. Fejet hajtunk, és tovább gondolkozunk.

Október 31. Reformáció. Fogsz-e úgy beszélni róla, mint aki Krisztus gazdagságával, annak felelősségével szól? Meg tudod-e tanítani, mit jelent és mivé nem szabad, hogy váljon a reformáció?

Nyáron, a szabadságom alatt olvastam valakiről, aki megtanulta és tanította. Érettségije után 16 évvel meghívták volt iskolájába, ahol, mielőtt felolvasást tartott volna saját műveiből, ezt mondta az oktatók és a diákok előtt: „A kálvinista tanár ezerszer tanár, ha az, mert a kálvinista tanár egyenes unokája a legnagyobb forradalomnak, a protestantizmusnak, mert a francia forradalom ennek csak gyarló gyermeke. S úgy gondolom, hogy a magyar református tanárok nem felejtik el, hogy ők a forradalom fiai, s nem fognak bután átlépni a valláserkölcs s álhazafiasság - érseki parkjába." 1912. május 29-én így beszélt Zilahon, a református kollégiumban - Ady Endre.

A reformáció nem ereszkedik le a valláserkölcs és az álhazafiasság pocsolyájába. Krisztus gazdagságát nem váltja fel aprópénzre. Sokan megpróbálták kijátszani a saját kis partijukon a Reformáció kártyáját. Mélységes tisztelet és hála azoknak az uraknak és papoknak, akik nem a saját idejüknek, hanem Isten történelmi idejének látták, ismerték fel azokat az évtizedeket. Isten áldja meg azokat a hatalmasokat, akik bárhol e világon, a nagy játszmák során ma sem a saját lapjaikként kezelik a Reformációt, hanem az államtól független egyház Krisztusban kapott, folytonos lehetőségeként.

És végül a harmadik szolgálati területünk: a halottak napja. A legérzékenyebb terület. Sérthetetlen emlékek. Megváltoztathatatlannak tűnő szokások. Átjárja-e a temetőt, a sírokat Krisztus gazdagsága? Amikor a virágszálat leteszed, felveszed-e, megerősíted-e szeretteiddel kapcsolatban a tisztánlátás örömét? Megelégszel-e Isten kegyelmével, amit jóakarata szerint velük, rajtuk is gyakorolt, akár életük utolsó percében is? Ugye, nincs szükséged többre? A hálaadás értük, mindazért, amiket rajtuk keresztül kaptál Isten gazdagságából.

Hát, kedves szolgatársaim! Olvassuk újra meg újra Krisztus kincsesbányájának írott változatát! Idézzük emlékezetünkbe, foglaljuk össze azt, amit tőle tudunk. Aztán induljunk, mert várnak ránk mindazok, akik, bár érzik, de még nem sejtik, mire van szükségük!

Szentlélek Isten adjon okos, egyszerű, hozzá vezető szavakat a szánkba! Ámen