Istentisztelet 2021. augusztus 29-én

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Mk 13,21-27

Textus: Mk 13,32-37

 

Szeretett Testvérek!

 

Pár perccel ezelőtt, a szülőkkel és a keresztszülőkkel együtt azt mondtuk, mi több: hitvallásként kijelentettük, hogy Jézus az Atya jobbjáról eljön ítélni élőket és holtakat. A szépen megtanult imádságaink, és az Apostoli Hitvallás elmondása közben nem egyszer elterelődik a figyelmünk, és monoton megszokásból ledaráljuk a szent szöveget.

Jézus ma azt szeretné elérni velünk, azt szeretné kimunkálni bennünk, hogy térjünk magunkhoz! Készüljünk fel arra, ami bármikor bekövetkezhet! Az, hogy eljön ítélni élőket és holtakat. Lélekben eleveneket, aktívakat, és közömbös, érzéseikben, hitükben megfáradt holtakat.

Jézus eljön. Nem attól kell félni, ami akkor bekövetkezik, hanem attól, hogy az érkezése felkészületlenül ér. Nem hangolódunk rá. Mi lenne azzal a hegedűssel, aki a zenekarban ülve nem figyelné a kottát, nem készítené az ujjait, a vonóját, a fülét, a karmesterre és a kottára szegezett szemét arra, hogy pontosan abban a másodpercben, amikor ideje van, belépjen, megszólaltassa a hangszerét? Nem lelkes, hanem lélektelen, holt, használhatatlan tagja lenne a harmóniát kereső, azt játszó közösségnek, zenekarnak.

A kizárólag a maguk érdekeivel foglalkozó, felebarátaikkal és Istennel összhangot nem kereső emberek egy napon azon kapják magukat, hogy Jézus becsönget a történelembe. Újra láthatóvá lesz a földön. A készületlen népeknek hajmeresztő jelenségekkel kell majd szembenézniük, mert „a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, és a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóoszlopai megrendülnek. És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel."

Hátborzongató lesz azoknak, akik nem számítanak rá, de annál ünnepélyesebb és lélekemelőbb azok számára, akik egész életükben abban reménykednek, hogy talán még élő szemtanúi lehetnek Jézus második eljövetelének.

Akkor sincs baj, ha akkor már nem élünk, hiszen Pál apostol így írta le a neki kijelentett, Jézus eljövetelét megrendezett forgatókönyvet: „amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak". Ha pedig mindez még életünkben megtörténik, akkor a halottak feltámadása után - folytatja az apostol -: „mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk." (1Thessz 4,16-17)

Mióta abba a magasságba tornázta fel magát a technika, hogy perceken belül hírt kaphatunk a világ különböző pontjain bekövetkezett eseményekről, Isten mind gyakrabban szoktat hozzá minket a váratlanul bekövetkező dolgokra.

Mi pedig az első ijedtség után, ha még nem vagyunk közvetlen érintettjei a riadalomnak, széttárjuk a kezünket: Ki számíthatott rá?

Ki számított a fékezhetetlen erdőtüzekre? Azok, akik a szárazság veszélyeit összevetve intettek elővigyázatosságra. No, és persze azok, akik egyéb tehetség híján úgy kívántak valamit felmutatni, hogy gyújtogatásukkal szándékosan megnyomorították ezrek életét. De ők voltak kevesebben. A résen álló tudósok, és a primitív rosszakarók.

Ki számított a koronavírusra? Azok a virológusok, akik életük munkájával húzzák a vészharangokat, és kiáltanak: lassítsunk! Legyen elég! Már több rosszat indítottunk el, mint amennyi katasztrófát megelőző, megállító fékrendszerrel rendelkezünk. Ők tudták, tudják, mekkora a baj, de ők, és vigyázó követőik vannak kevesebben.

Ki számított a viszonylagosan ellenőrzött Afganisztán összeomlására, a régi-új törvénykezők ijesztő hatalomra jutására? Sokan. Tanult, okos, bölcs nemzetbiztonsági szakértők, történészek, valláskutatók, politológusok. Ki hallgatott rájuk? Azok biztosan nem, akik tehettek volna valamit a szívszorító végkifejlet elkerülésének érdekében.

Ki számított arra, hogy egy bizonyos, chipek előállításához szükséges fém beszerzési útvonalán akadály támad, és e miatt leállnak az autógyárak, felmondják a szerződést a beszállítókkal, üzletkötők, munkások, takarítók, értékesítők, adminisztrátorok ezrei kapnak fél fizetést, vagy kerülnek véglegesen az utcára? Néhányan sejtették, és még annál is kevesebben: hozzájárultak. Azért, mert az ő érdekeik így kívánták.

Számítottál-e arra, hogy így fordul a világ, és abban a te kis életed kereke? Hitted-e, hogy téged is elkaphat az a betegség? Mennyivel előre láttad, hogy elveszíted őt, aki nélkül azóta is üres luk tátong a hétköznapjaidban, és még inkább a hétvégeken, az ünnepeken?

Mire számíthatunk? Én csak arra, hogy Jézus visszajön. Amiből azt következik, hogy e földi évtizedeim minden egyes napját azzal a céllal és azzal a tartalommal tölthetem fel, aminek töltőcsöve, vezetéke Jézus kezében van.

A mai, vasárnap délelőtti mennyei csatornán keresztül érkező élet-üzemanyag címkéjén ez áll: „Vigyázzatok!"

Ebben a rövid, az én Bibliámban egy 4x4 cm-es négyzetbe sűríthető figyelmeztető szöveg nem is egy, mindjárt három görög szóval festi rikítóan világossá Jézus jelzőfényeit.

„Vigyázzatok!" (βλέπω - ejtsd: blepó) - mondja először. Nézzetek, lássatok; vegyétek észre, értékeljétek, tegyetek különbséget, ítéljétek meg!

„Legyetek ébren!" (ἀγρυπνέω - ejtsd: ágrüpneó) - teszi hozzá Jézus. Mondja azt, amit a másik szentíró is, amikor a gyülekezetvezetők kötelességét írja le, „mert ők vigyáznak lelketekre" (Zsid 13,17.)

És harmadszor: „Vigyázzatok!" (γρηγορέω - ejtsd: grégoreó); el ne aludjatok! Ezzel a szóval kérte Jézus tanítványai társaságát azon a szörnyű éjszakán a Gecsemáné-kertben: „virrasszatok velem!" (Mt 26,38)

Vigyázunk-e? Észrevesszük-e, kerüljük-e azt, ami nem válik a javunkra?

Megkülönböztetjük-e azt, amivel Jézus táplál, attól, amivel meg akarnak tömni?

Elég éberek vagyunk-e ahhoz, hogy szeretteink lelke felett is őrködjünk?

Rengeteg mindennel elaltatnának bennünket. Magunkhoz térünk-e időben, mielőtt végképp' elveszítenénk józan, éber, keresztyén ítélőképességünket?

Jézus elment. Egy felhő takarta el a tanítványok szemei elől. De: Jézus visszajön.

Lehet rá készülni? Hogyan?

Hányan vagyunk itt, akik átéltük a gyermekeink születése előtti napokat? Emlékeztek arra a sporttáskára, kis bőröndre? Minden benne volt, hogy amikor "itt lesz az ideje", ne kelljen kapkodni, gondolkodni, mit vigyünk a kórházba, mire lesz szükség az első napokban. Három nap múlva kezdődik az iskola. Szerintem a diákok többsége már megvásárolta, amit az iskola, a szaktanárok kérnek. A szorgalmasabbja már be is pakolta a könyveket, füzeteket, tanszereket.

Valahogy így lenne jó készülni Jézus visszajövetelére? Igen, úgy, mint a kismamák (kispapák). Úgy, mint a szülők, diákok az iskola-kezdésre.

A két példa majdnem tökéletesre sikeredett, ha nem lenne ott az az egyetlen, de lényeges különbség, ami a kisbaba születése, az iskolakezdés és Jézus visszaérkezése között van. ... Igen: az időpont. A becsengetés napja szeptember 1-je. Ez biztos. A baba születése néhány nap eltéréssel egész pontosan megállapítható.

De mikor érkezik Jézus? Ő mondta: „Azt a napot viszont vagy azt az órát senki nem tudja, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, hanem csak az Atya." Kisebb-nagyobb, még létező, és már régen elfeledett keresztyén közösségek sokszor arra építették tanításaikat, néha anyagi gyarapodásukat, hogy megjósolták mikor jön vissza Jézus. Nem tudom, honnan vették a bátorságot. Mintha kivágták volna a Bibliájukból Jézus előbb hallott tanítását, mi szerint még Ő, a Fiú sincs birtokában annak az isteni óraigazításnak, ami meghatározza visszaérkezése dátumát.

Ne is foglalkozzunk ezzel! Amit nem szabad szem elől tévesztenünk, az a következő: „ha váratlanul megérkezik, nehogy alva találjon titeket!"

Nincs ijesztőbb, mint az alvó tanítvány. Nem a tényleges alvásról beszélek. Arra szükségünk van. Alvó, elaludt tanítvány az, aki beleszundít a keresztyénségébe. Egy darabig lelkesedik Istenért, aztán pihenteti az odaadását. Napokig, hetekig olvassa a Bibliát, aztán... nem találja, nem tudja hová tette, azóta amikor még minden nap elővette.

Elalszik a gyülekezet. Épül, erősödik, mozdul, amíg kedve tartja. Utána sem áll le, folynak az istentiszteletek, a hétközi alkalmak, de amikor megakad egy szinten, amikor beleássa magát a rutinba, nem találja meg újabb szolgálati lehetőségeit, az olyan, mintha sziesztázna, vagy bealtatózta volna magát.

Vigyázzatok, vigyázzunk hát, és legyünk ébren, mert nem tudjuk sem a napot, sem az órát, amikor Jézus visszaérkezik. És tudjátok: „ha váratlanul megérkezik, nehogy alva találjon titeket!" Engem.

Buzdítson, erősítsen minket az Úr éber szeretetre, átadható áldásokra, és a vele járó békességre! Ámen.